Saját erő
Mennyi CSOK-ot kell visszafizetni, ha nem születik meg a gyermek?
A CSOK – vissza nem térítendő állami támogatás lévén – évek óta nagy segítséget nyújt az otthonteremtési célok elérésében. Előnye, hogy azok is jogosultak lehetnek rá, akinek az igényléskor még nincsen gyermekük, de a közeljövőben terveznek családalapítást. Ilyen esetben joggal merül fel a kérdés, hogy amennyiben a gyermekvállalás valami oknál fogva nem teljesül, mennyi CSOK-ot kell visszafizetni....
2022-12-01
27%-os ÁFA visszaigénylés építkezés esetén
2021. január elsejétől a saját szervezésben megvalósuló új lakásépítések esetén is igénybe vehető adó-visszatérítési támogatás. A 27%-os ÁFA visszaigénylés lehetősége már nem csak preferált településen megvalósuló új lakásépítés esetén érhető el úgy, mint 2020-ban, hanem településtípustól függetlenül, minden Magyarország területén megvalósuló, legfeljebb 150 m2 hasznos alapterületű lakás vagy a le...
2021-01-18
Így használható ki önerő nélkül a lakásfelújítási támogatás!
A 2021. január elsejétől elérhető lakásfelújítási program egyre több részletét ismerhettük meg az elmúlt két hétben. Mint ismeretes a támogatás keretében maximum 3 millió forintot kaphatunk vissza utólag az államkincstártól. Ezen összeg 50-50%-ban tartalmazhat anyagköltséget, illetve munkadíjat. Fontos részlet, hogy a támogatást a munkálatok elvégzését követően, tehát utólag kapjuk meg. Ez azt jel...
2020-12-09
Itt az 5% ÁFA, az ÁFA visszaigénylés és az illetékmentesség: elfogadták a törvényjavaslatot!
December elsején az otthonteremtési program újabb elemeiről döntött az Országgyűlés. Az elfogadott törvényjavaslat értelmében január elsejétől 27%-ról 5%-ra csökken az új építésű ingatlanok áfája. Ezen túlmenően az 5% áfa visszaigénylésére is lesz lehetősége azoknak, akik CSOK-ot is vesznek fel az otthon vásárlásához. Továbbá az illetéket sem kell megfizetni azoknak, akik CSOK-ot vesznek igénybe ú...
2020-12-02
Megjelent a lakásfelújítási támogatásról szóló rendelet!
Olvasóinktól érkező kérdések száma is mutatja, mekkora az érdeklődés a lakásfelújítási támogatás iránt. November 25-én a Magyar Közlönyben is kihirdetésre került a támogatást szabályozó kormányrendelet. Mutatjuk a 2022. december 31-ig igényelhető támogatás részleteit! A gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásának feltételeit a november 25-én megjelent 518/2020. (XI.25.) kormányrend...
2020-11-26
Bővítés és felújítás esetén külön költségvetés szükséges?
Üdvözlöm! Kicsit összetett a kérdésem. Van 2 gyermekünk és felmerült, hogy bővítenénk a házat. Tetőteres házról beszélünk, mely kész állapotban van, így egy irányban tudnánk haladni, méghozzá a teraszunk felé. Olvastam vhol, hogy terasz beépítésre nem lehet igénybe venni, de erre a teraszra nem is lehet építeni, le kell bontanunk ahhoz, hogy ráépíthessünk, viszont az alatta található pincét sze...
2020-09-04
Áfa visszatérítés falusi CSOK igénylés nélkül is kérhető?
Tisztelt Szakértő! Úgy értesültem, hogy azokon a településeken, ahol lehetőség van a falusi CSOK igénybe vételére, arra is lehetőség van, hogy a házfelújítás után az Áfá-t 5 MFt-ig visszaigényeljük. Én 2019 novemberében vásároltam egy családi házat Alsómocsoládon, amit jelenleg felújítok. (Teljes tetőcsere, nyílászárócsere, belső átalakítások, stb.) Szeretném igénybe venni az áfa visszatérít...
2020-08-26
Mikor nyújtható be a CSOK+ CSOK hitel kérelem?
Tisztelt Címzett! Igényelni szeretnénk a megelőlegező 10M Ft CSOK + 15M Ft CSOK hitelt. Jelenleg 1 gyermekünk van, és még kettőt vállalnánk. Az iránt szeretnék érdeklődni, hogy CSOK + CSOK hitel igénylés esetén mikor kell a kérelmet benyújtani? Telek vásárlás előtt állunk, de meg szeretnénk róla bizonyosodni, hogy alkalmasak vagyunk-e a CSOK igénybevételére. (Babaváró támogatást már az év...
2020-07-16
A már elkészült munkálatokra nem jár falusi CSOK?
Tisztelt szakértő! Olyan kérdésem lenne, hogy a falusi Csok-ot szeretnénk igénybe venni két gyermek után, korszerűsítésre /épület külső szigetelése/. Az általunk megkeresett banknál azt az információt kaptam, hogy a szerződéskötés és az értékbecslés előtt a munkálatokat megkezdhetik a szakemberek. A munkálatok kb. fél napja mentek mikor az értékbecslő felmérte az ingatlant. Ő is azt mondta, ...
2020-05-28
CSOK, Babaváró, személyi hitel – önerőnek számít lakáshitelnél?
Lakásvásárlás esetén az ingatlan forgalmi értékének legfeljebb 80% vehető fel hitelként egy korábbi MNB rendelet alapján. Ennek megfelelően egy lakás megvásárlásához legalább 20% önerővel kell rendelkeznünk. Az MNB április végén kiadott körlevelében most azt is tisztázza, mi is számít saját erőnek lakáshitel felvételénél. A HFM vagyis Hitelfedezeti Mutató a fedezetül bevont ingatlan értékének a...
2020-05-04
Ki igényelhet falusi ÁFÁ-t korszerűsítés esetén?
Tisztelt hitelnet! E-né 2020-02-07 – 13:22 időpontban feltett kérdésére válaszolták Önök 2020-02-10 – 14:19 időpontban, hogy idézem: “Már megvalósult korszerűsítés esetén nincs lehetőség a támogatás igénybevételére. Még hátralévő munkálatok esetén is kizárólag preferált településen érhető el ez a támogatási forma.” Mi preferált kistelepülésen vagyunk. 2019-ben kezdődött korszerűsítés témába...
2020-03-16
A vállalt gyermekes CSOK is saját erőnek minősül?
Tisztelt Ügyintéző, egy 53 nm-es használt lakást szeretnénk megvásárálni 13M Ft-ért a feleségemmel. Van már meglévő ingatlan a nevünkön, de azt kinőttük. Jelenleg egy lánygyermekünk van, aki most lesz 5 éves. Érdeklődni szertenék, hogy van-e valami kizáró oka annak, ha az önerőt ami 3M Ft, részben az 5 éven belül tervezett második gyermek utáni 1.430.000 Ft-ból + 1,6M Ft kézpénzből fedeznén...
2019-04-03
Milyen támogatás jár, ha magánszemélytől vásárolt telekre építkezem 1 gyermekkel?
Kedves Szakértő! Idén, 2019 tavaszán lakóövezeti telek vásárlásba kezdenék Pest környéken, mint egyedülálló magánszemély. A telket szintén magánszemélytől veszem majd bizonyára. Sietősen, egy könnyűszerkezetes 100 nm-es házat tervezek építeni. Ezeket reményeim szerint mind teljesen saját önerőből finanszíroznám. A házépítők, csak a házat építik, így más cég kell alapozzon, villanyszereljen, fes...
2019-02-15
Családi ház építése saját erő nélkül megoldható?
Üdvözlöm! Családi ház építése a célunk, 3 gyermekünk van. Az lenne a kérdésem, hogy amennyiben másik ingatlan fedezetet is bevonnék a hitelbe, akkor is szakaszosan történik a folyósítás? Konkrétan 32M Ft bekerülési költség 20%-ig szeretnénk eljutni saját tőke felhasználása nélkül, mert azzal más terveink vannak. A költségvetés így állna össze: 10M Ft CSOK (ez szolgálna önerőként) + 15M Ft CS...
2019-02-13
Kit terhelnek a CSOK felvétel költségei?
Üdvözlöm. Több kérdésem is lenne. Adott egy családi ház meg 90 m². 4 gyerekre szeretnénk megvásárolni, víz, gáz, villány a házban. Fűtését tekintve konvektoros, és a nappaliban van egy cserépkályha. 3 millió Ft az ára, de a család engedne a ház árából és eladná 2,7 millió Ft-ért. Több irányban is érdeklődtem, és van ahol azt a választ kaptam, hogy csak CSOK-ra nem vásárolható meg az ingatlan...
2018-11-22
Mikor történhet az ÁFA visszatérítés folyósítása?
Tisztelt Hitelnet! 2017 nyarán családi ház építésébe kezdtünk, melyhez 2018 januárjában adó-visszatérítési támogatást kaptunk. A támogatás összegéből még nem folyósítottak semmit, holott azt az információt kaptuk, hogy a készültségi foknak megfelelően arányosan utalnak. Jelen pillanatban 72%-os a készültségi foka a háznak, viszont a banki ügyintéző most 85%-ról beszél (előzőleg 64%-ról), ho...
2018-11-12
Az önerőt megéri szabad felhasználású jelzáloghitelből pótolni?
Tisztelt Hitelnet! Lányom elvált, 1 kiskorú gyermekkel. Nettó jövedelme 175 ezer + családi pótlék. Semmiféle kötelezettsége nincs. Miskolcon venne egyedülállóként, maximum 11 millió forgalmi értékű ingatlant. Saját erőnk: 2.4 millió, 600 szocpolt igényelnénk. A vételárhoz 8 millió hitelre lenne szükség. A hitelfedezeti érték, amennyiben jól gondoljuk: maximum 80%, amely csak maximum 7 millió hi...
2018-11-09
Mi a menete a CSOK igénylésnek új lakás vásárlása esetén?
Üdvözlöm. Családommal szeretnénk egy új építésű lakást venni, de nem tudom hogyan zajlik az egész menet. Van 2 gyermekem és vállalnánk egy 3.-at. Van egy lakásom, amit szeretnénk eladni. Mit kell először intéznem? Mikor folyósítja a bank a CSOK-ot és mennyi ideig tarthat ez az egész ügyintézés? Köszönöm válaszát előre is. Tamás [elvalaszto] Kedves Tamás! Ha vállalt gyermek után...
2018-08-29
Mekkora összeget kell továbbforgatnom, ha Fundamenta hitelt fizetek vissza?
Tisztelt szakértő! A felvehető CSOK összeg után szeretnék érdeklődni, mivel helyzetem elég bonyolult, megpróbálom érthetően leírni. Kislányommal és feleségemmel egy 1/4 részben a tulajdonomban lévő ingatlanban élünk, amit szeretnénk eladni. Tegyük fel, hogy 13M forintért adom el, örökléskor 8M-ra lett felértékelve. Ebből akkor az én bevételem 3.25M forint. Az ingatlant idén szigeteltem, újít...
2018-08-14
Hogyan történik az utalás, ha a 10+10M-ból saját erő nélkül építkezünk?
Tisztelt Szakértő! CSOK 10+10 segítségével építkezünk. Építkezés jellege: Kulcsrakész könnyűszerkezetű ház. Ha megvan a telek, a tervek, az építési bejelentés, illetve az árajánlat a kivitelezőtől. Akkor is igénybe lehet venni a 10+10 millió támogatást, ha az építkezésbe már nem tudunk saját önerőt belefektetni? De természetesen a 20 millió fedezné. Mert engem úgy informáltak, hogy az első 1...
2018-07-20
Tévesen jelent meg a CSOK rendelet?
A Magyar Közlönyben 2018. február 28-án került kihirdetésre a módosított CSOK rendelet, ami 2018. március 15-től hatályos. A rendelet alapos áttanulmányozása során feltűnt egy olyan – korábban elfogadott, ám a módosítást követően korántsem logikusnak tűnő – rendelkezés, amely valószínűleg tévedésből maradhatott benne. Mutatjuk, hogy mire vonatkozik ez az előírás és mit tehet az, akit érint ez a mo...
2018-06-18
Hogyan működik a CSOK igénylés új lakásvásárlás esetén?
Tisztelt Hitelnet! Nagyon köszönöm gyors válaszukat. Még volna pár kérdésem. A 2 év munkaviszony egy munkahelyre értendő? Vagy ha munkahelyváltás volt és egy-két hét kiesés, úgy már nem jó? Ha újépítésű házat vásárolnánk, a vételhez kellene a Csok, azt nem értem, hogy adásvételivel mehetek igényelni azt, de mondjuk az új házra nem elegendő a pénz. Csok támogatással tudnánk azt kipótolni. Ez ...
2018-06-08
Az új ház legfeljebb milyen idős lehet CSOK-os vásárlásnál?
Jó napot! Olyan kérdésem lenne, hogy jövőre, ha nem is idén szeretnék használt vagy új házat venni. Az új ház legfeljebb milyen idős lehet? A használt lakást elsőnek meg kell vennem valamilyen hitelből vagy a csok támogatás benyújtása után, ha pozitívan elbírálják, utána is lehet? Decemberben születik a 2. gyerekem és 3 gyermekre szeretném felvenni, csak még nem tudom, hogy lenne jó. Kös...
2018-05-02
Ezért problémás kistelepülésen az önerő nélküli lakásvásárlás
A lakásvásárlás során felmerülő leggyakoribb kérdés az, hogy mennyi önerő szükséges a vásárláshoz, illetve önerőnek számít-e a CSOK? A gyermekek után járó támogatást ugyan nem kell teherként figyelembe venni a maximális finanszírozási arány meghatározásánál, azonban a felvehető kölcsön és CSOK összege még ebben az esetben sem fedezi a teljes vételárat. Mutatjuk mi az oka és mennyi önerővel kell r...
2018-02-01
A CSOK az önerő részét képezi használt lakás vásárlása esetén?
Üdvözlöm Önöket! A következőkben szeretném a segítségüket kérni. Párommal szeretnénk házat venni, amihez nagyjából jelenleg 1M Ft önerőnk van. Nem vagyunk összeházasodva és a páromnak van két gyermeke korábbi kapcsolatából. A kérdésünk az, hogy mivel sajnos Ő BAR listán szerepel még, igényelheti a CSOK-ot a két gyerek után úgy, hogy a hitelt én venném fel egyedül? Az én keresetem nettó 210.0...
2018-01-05
Adóstárs nélkül kaphatok lakáshitelt, ha van önerő?
Üdv! Határozatlan idejű munkaszerződéssel, bruttó 190.000 forintos fizetéssel rendelkezem. Jelenleg csak egy műszakban, de később 4-ben fogok dolgozni. Most így per pillanat 126.000 a nettó fizetésem, de ez a műszak miatt 190-195.000 Ft-ra emelkedik. A kérdésem az, hogy kinéztem egy házat ami számomra tökéletes. Se újítani, sem berendeznem nem kell. A lakás ára 9.990.000 Ft. Ehhez szeretnék ...
2017-12-29
A korábbi házasságból fennmaradt jelzáloghitel befolyásolja jövőbeni hitelképességemet?
Tisztelt Hitelnet! Az alábbi hitelfelvételi ügyben szeretném a segítségüket kérni. Lakást szeretnék vásárolni nagyjából az alábbi konstrukcióban: Lakás értéke/ára: 12 000 000 Ft Saját erő: 8 000 000 Ft Fundamenta megtakarítás + állami támogatás: 1 200 000 Ft Jelzáloghitel: 2 800 000 Ft A kérdésem az lenne, hogy van-e esélyem jelzáloghitelt felvenni a fenti konstrukcióban, ha: - gyermeké...
2017-12-15
Lakáshitelhez juthatunk, ha megtakarítási időszakban lévő lakástakarék az önerőnk?
Tisztelt Szakértő! Tudom, hogy névtelenül a távolból nehéz segíteni, de érdekelne, van-e reményünk bármilyen lakáshitelhez jutni minél hamarabb. Párommal nem vagyunk még házasok, de 2 gyereket tervezünk. 600 000 Ft önerővel rendelkezünk per pillanat, Fundamenta lakástakarékot kezdtünk el rakni mindketten 20-20 ezer forint havi összeggel idén április óta 4 éves futamidőre. Nem szeretnénk a ma...
2017-12-08
Havi 40 ezer Ft-os törlesztéssel mennyi kölcsönt kaphatunk lakásvásárláshoz?
Üdvözlöm! Párommal külföldön élünk, Németországban. 4 hónapos munkaviszonnyal rendelkezünk a jelenlegi munkahelyünkön, előtte nekem nem volt sajnos munkaviszonyom, viszont a páromnak megvan az 1 év folyamatos munkaviszonya. Kinéztünk egy kis családi házat Szolnokon, amit szeretnénk megvenni. Az ingatlan ára 3.800.000 forint. Szeretnénk hitelt felvenni, a maximum törlesztőre szánt összegünk ...
2017-11-07
6 havi passzív KHR esetén kaphatok lakáshitelt 20-25% önerővel, adóstárs nélkül?
Tiszteletem! Van az Inhold Zrt.-nél 1.200.000 Ft tartozásom. Megegyeztem velük az egy összegben való kifizetésben, ami 800.000 Ft lesz. Mivel kamatcsökkentés történt, ezért a kifizetés után nem 1 év, hanem 5 év múlva fogok lekerülni a passzív KHR listáról is. A kérdésem, hogy passzív KHR-(s)ként a jövőben (elvileg hat hónap) után fogok-e tudni felvenni lakáshitelt úgy, hogy tőkeként tudom t...
2017-10-16
Ténylegesen ellenőrzik, hogy a CSOK-os lakásban lakunk-e 10 évig?
Tisztelt Hitelnet! Már van két gyermekem, használt lakásra (63 m2) szeretném igényelni az 1.430.000 Ft-ot, de több kérdésem is lenne. 1. Felvehetem-e a csok-ot, ha a lakás megvásárlására megvan a pénzem, csak fel szeretném újítani? 2. Ha csak kicsi hiányzik a lakás árához, akkor is megkapom a 1.430.000-t vagy csak annyit, amennyi hiányzik? Akkor is 10 évig kötve vagyok? 3. Ha még nem válta...
2017-10-05
Hitel nélkül igényelhető CSOK?
Tisztelt cím! Párommal együtt élünk már jó pár éve, van egy kislányunk. Jövőre tervezzük a második babát és esküvőt is. A kérdésem az lenne, hogy igénybe tudjuk-e venni az állami támogatást a hozzá járó vagy igényelhető hitel nélkül is? Én jelenleg itthon vagyok a lányunkkal, párom a fő kereső a családban. Megelőzőleg mind a kettőnknek több évnyi bejelentett munkaviszonya van. Én 30 éves ...
2017-09-15
Mikor folyósít először a bank építkezésnél 10+10M támogatás esetén?
Tisztelt Szakértő! CSOK 10+10 segítségével építkezünk. Építkezés jellege: Generálkivitelezés. Eljutottunk az első fázisig, azaz beleépítettük az önerőnket. Ezt több mint 70%-nyi számlával a banknak igazoltuk. A bank most közölte, hogy majd csak a második fázis végén utal elsőnek, mondván ha most fizetne az részéről jogszabályba ütközik. Pontos indoklást még nem tudott adni, hogy miért nem fizet...
2017-08-21
Milyen banki finanszírozással oldható meg, hogy lakásból családi házba költözzünk?
Kedves Hölgyem, Uram! Jelenleg egy szegedi társasházi lakásban élünk, amit kis családunkkal kezdünk kinőni. Szeretnénk hamarosan elköltözni egy családi házba. A lakásunkat kb. 16M Ft-ért tudnánk eladni, van egy garázsunk is amit kb. 2.5M Ft-ért lehetne eladni, valamint van kb. 5M Ft megtakarításunk és igénybe vehetnénk a csok-ot két gyermek után. Sajnos nem nagyon találunk olyan használt család...
2017-08-15
Mi a CSOK ügyintézés menete, ha a meglévő házat még nem sikerült eladnunk?
Tisztelt Szakértő! CSOK igénybevételével szeretnénk lecserélni jelenlegi házunkat egy másik használt házra, mert faluból városba költöznénk munkahely és iskola miatt. 3 gyermek után vennénk igénybe a 2,2M Ft támogatást, de lakáshitelt nem tervezünk igénybe venni. A megvásárolandó ingatlant már kiszemeltük, hamarosan foglalózunk is, de a miénkre még nincs komoly ajánlat. Mivel a jelenlegi ház is...
2017-07-28
Felvehető lakáshitel, ha korábbi hitelmulasztás miatt még szerepelek a KHR listán?
Tisztelt Szakértők! Szeretnénk végre egy saját lakást vagy házat venni, mert ahol élünk, nehéz albérletet találni és nem is jó így. Párom alkalmazottként papíron 116.000 Ft nettó keresetet kap (a többit kézbe). Neki semmi hitele nincsen, semmilyen tartozása nincs a NAV felé. Munkaszerződése határozatlan idejű, 4-5 éve van a cégnél. Én jelenleg gyeden vagyok (közös gyerek, 1 éves). Közalkalmazot...
2017-07-21
Hogyan tudok nekiállni építkezni CSOK-kal, hitellel?
Üdvözlöm! Kérdésem az lenne, ha szeretnénk egy építkezésbe belevágni és van egy gyermekünk, meg 4 éve megy a Fundamentánk, akkor milyen lehetőségek vannak? Gondolok itt arra, hogy két gyermekre (esetleg tervezünk egy kistesót is) igényelt csokból lehetne-e a telket megvásárolni, a az építkezésre meg hitelt + fundamentát bevonni? Jelenleg albérletben lakunk. Ezekre a kérdésekre a bankok, ille...
2017-07-18
Elég a CSOK önerőnek lakásvásárlásnál?
Tisztelt Hitelnet! Én és a párom szeretnénk megvenni egy 10 millió forintos használt lakást Kecskemét belvárosában. Sajnos csak 600 ezer Ft önerővel rendelkezünk. 8 milliós lakáshitelt kellene felvennünk és a maradék 2 milliót pedig önerőből kellene megoldanunk, ez ugye jelen esetben nem adott, de azt olvastam, hogy a CSOK-ot több banknál is elfogadják önerőnek. Így akkor 2 gyerek vállalása ese...
2017-07-14
Telek, illetve lakás vásárlásához pontosan mennyi saját erő szükséges?
Tisztelt cím! 1. kérdés: zártkert tulajdonos vagyok 75 százalékban (ez lakástulajdonnak minősül?), mivel használt lakás után járó csok esetén nem lehet 50 százaléknál nagyobb lakás tulajdonrészem. 2. kérdés: Szegeden lenne az ingatlan, ami érdekelne. Használt lakásról, házról beszélünk. Mennyi pontosan most az önerő mértéke? Melyik bank adja meg a legnagyobb finanszírozási arányt? Ugyanez új...
2017-07-11
CSOK-os építkezésnél az első értékbecslés és a kiutalás között valóban esedékes egy helyszíni szemle is?
Tisztelt Szakértő! A minap nyújtottuk be CSOK (2,6M Ft) Hitel és Áfa igénylésünket a jelenleg épülő családi házunkra. Az első értékbecslés ezt követően megtörtént, 45%-ra becsülték a jelenlegi készültségi szintet, ami reális, így a költségvetésünkből fennmaradó részre még tudjuk igényelni a CSOK (2,6M) ÁFA és a felvenni kívánt hitel összegét is. Az egy hónappal ezelőtt megrendelt nyílászárók b...
2017-06-01
Kaphatunk CSOK-os hitelt, ha nem kulcsrakészen vásároljuk az új lakást?
Tisztelt Hitelnet! Férjemmel új hamarosan épülő lakást szeretnénk megvásárolni. A lakás emelt szintű fűtéskész ára 18M Ft, melynek ára tartalmazza a 2,5M Ft telekhányadot. A lakást mi építettjük a kivitelezővel. A telekhányad befizetése után kezdenék a lakás építését. Ez önrésznek számít a hiteligényléskor? Kaphatunk-e hitelt erre a lakásra, amit mi nem kulcsrakészen szeretnénk megvásárolni? ...
2017-05-25
Minimális saját erővel mennyi esélyünk van lakásvásárlási hitel felvételére?
Jó napot kívánok, Szeretnék önöktől tanácsot kérni abban, hogy párommal házat szeretnénk vásárolni Pest megyében, új építésű, vagy akár régi is lehet életképes állapotban. Gyermekünk még nincs, de kettőt tervezünk majd, így akár egy 2 gyermekes CSOK szóba jöhet, ha van rá lehetősség. Önerőnk sajnos maximum 1-2 millió lesz előreláthatólag. Kettőnk jövedelme ~nettó 400 ezer Ft-ra tehető és ez ba...
2017-05-16
Lakáscélra igényelhető közalkalmazotti hitel 2017-ben?
Tisztet Szakértő! Több kérdésem lenne: - 2 gyerekes, 40 éves elvált nő vagyok. Párommal tervezzük a házasságot és egy 3. gyereket, ő 40 éven aluli. Úgy tudom ez megfelel a 10 milliós csok feltételnek. - Nyáron kerülök le a bar listáról, de az előző hitel rendezve van. Ez esetben igényelhetjük-e a 10 millió Ft állami támogatású hitelt? - Közalkalmazotti hitel ügyben (mindketten azok vagyunk...
2017-05-04
A 10+10M támogatáshoz mennyi önerő kell?
Üdvözlöm. Ha van egy telkünk és építkezni szeretnénk rá, kell a csok 10+10-hez önerő? A 10M kedvezményes hitelfelvételhez mennyi bejelentett munkaviszony szükséges? 25 M Ft-os költségvetésnél hány %-os készültséget kell elérni önerőből, hogy folyósítsák az első részletet? A készültségbe beletartozik a tervrajz stb.is? A telek nem számít önerőnek? Hány havi visszamenőleges munkabért néznek...
2017-04-21
Mi a menete az építési hitel és CSOK igénylésének?
Tisztelt Hölgyem/Uram! Nem tudom, fordulhatok-e Önökhöz hasonló kérdéssel, de bátraké a szerencse. Párommal (akivel májusban már házasok leszünk) telket vásárolni, majd arra építkezni szeretnénk. A kiszemelt telek Pápán lenne, kb. 5-6 millió Ft értékben. Erre könnyűszerkezetes (Isoteq) házat szeretnénk építtetni, amelyet egy cég kivitelezne (előzetes megbeszélés alapján ennek értéke kb. 30-32 ...
2017-04-12
Építkezésnél a telek is finanszírozható a 10+10 M-s támogatással vagy önerőből kell megvenni?
Tisztelt Hölgyem/Uram! Több kérdésem is lenne CSOK 10+10 témában. Fiatal házaspár vagyunk, jelenleg egy kicsi gyermekünk van és legalább hármat tervezünk. - Új, kivitelező által épített lakás vásárlása esetén is meg kell lennie a 20-30% önerőnek, vagy ez csak építkezés esetén áll fenn? - Az már világos, hogy építkezés esetén mindenképpen szükség van erre a 20 (-30%-)-ra, de ez a bekerülési ...
2017-03-29
Felróható az igénylőnek, ha építkezésnél az időjárás miatt nem éri el az előírt készültségi fokot határidőre?
Tisztelt Szakértő?! Több mint egy hete próbáltam kérdést kapni az alábbiakra: 2016. október 28-án adtuk be a CSOK kérelmünket 10 + 10 + 5 millió ÁFA-ra. Leszerződtünk több vállalkozóval a munkálatokra (nem generálba építkezünk). Saját erőből ősszel az alapig elkészült a házunk és a fagyok miatt nem tudták a mai napig még folytatni az építkezést. Közben a bank megállapította a támogatásokat é...
2017-02-24
Milyen helyiségeknek kell lenni a CSOK-kal finanszírozott házban?
Tisztelt Hitelnet Szakértő! Házaspárként 3 gyermekünk van. Van egy házunk, amit 2008-ban építettünk. Szeretnénk a CsOK-ot igénybe venni, a következőképpen, ha lehetséges: Házunk mögé, közös lépcsőházzal egy új házat építenénk, kb. 100 nm lenne. Így ha jól tudom, kétlakásos társasházzá kell nyilvánítani és a Csok igényléssel együtt az alapító okiratot is be kell nyújtani. A "régi" ház...
2017-02-09
Lakásvásárlási hitel folyósítható a használatbavételi engedély kiadása előtt?
Jó napot kívánok, segítségét szeretném kérni, hogy mi a teendő abban a helyzetben, ha szeretnénk megvenni egy építés alatt álló lakást. Az épület három lakásos társasházként fog elkészülni kb. fél év múlva, viszont szeretnénk lefoglalózni és a teljes vételár kifizetéséhez banki hitelt felvenni. A hitel a teljes ár 40%-a lenne. Kérdésem, hogy a hitelügyintézés elkezdhető-e/igényelhető-e már ...
2017-02-02
Mikor kaphatjuk meg a CSOK-ot, ha félkész állapotig vállalkozóval szerződünk?
Tisztelt Hitelnet! Olyan kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy jelen pillanatban 3 millió Ft önrészünk van, amiből megvennénk egy telket, amit kinéztünk. Összközműves. Jövő év nyaráig másfél millió Ft-ot tudunk még összegyűjteni, ami azért lényeges, mert találtunk egy céget, akik 50 ezer Ft/nm áron építenek könnyűszerkezetes házakat, az anyagokat Németországból hozzák. Viszont ez a nm ár egy félkész...
2017-01-30