fbpx

Ingatlanvásárlás

Új Támogatások a Horizonton: Változások a Család- és Lakástámogatásokban 2024-től

2024-től jelentős változások várhatók az állami támogatásokban, különösképpen a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) és a Babaváró hitel esetében. Az új szabályok célja, hogy ösztönözzék a támogatásokban gondolkodókat, hogy még 2023-ban lépjenek, különösképpen ha a leendő családanya 30 évnél idősebb és a család nem kistelepülésen tervezi az otthonát. 1. A falusi CSOK értéke a kistelepüléseke...

Átvihető a CSOK alacsonyabb értékű házra?

Üdvözlöm. Van egy 2017-ben csokkal és jelzáloghitellel vásárolt házunk. Amióta itt lakunk, rengeteget újítottunk és bővítettünk is az ingatlanon. Az értéke így majdnem a duplájára emelkedett az elmúlt lakáspiaci helyzetnek köszönhetően is. Sok gondolkodás után felmerült az ötlet, hogy szeretnénk egy olyan házban élni, ahol nagyobb kerttel rendelkeznénk és picit távolabbra is mennénk a főváro...

Hányszor igényelhető az otthonteremtési kamattámogatás?

Tisztelt Szakértők! Lakásunk vásárlásakor, 2016-ban részesültünk a két gyermekes CSOK támogatásban (1,43 M Ft) és felvettünk kamattámogatott hitelt. Most, harmadik gyermekünk születésekor nagyobb ingatlanba szeretnénk költözni, ezért végtörlesztjük a jelenlegi hitelünket, hogy újat vehessünk fel. Igényelnénk harmadik gyermekünk után a fennmaradó 770.000 Ft CSOK-ot, valamint a 15 millió forin...

Itt a válasz a leggyakoribb falusi CSOK kérdésre: Kell önerő a korszerűsítéshez?

Közel egy éve van lehetőség a falusi CSOK igénylésére, de sokak számára jelenleg is kérdéses, miként valósítható meg a korszerűsítés finanszírozása. A leggyakrabban feltett kérdés az, hogy kell-e önerővel rendelkezni a támogatás igénybevételéhez? A válasz összetett, kicsit hasonlít arra a népmesére, amiben az okos lány ment is, nem is, köszönt is, nem is, vitt is ajándékot, nem is. A falusi CSOK-h...

Bérleti díj kiegészítő jövedelemként elfogadható?

Tisztelt Hitelnet! Az alábbi kérdésekkel kapcsolatban szeretnék tájékozódni. Kérdések: 1. A fizetésem jelenleg nettó 400 ezer Ft. Szeretném megkérdezni, hogy amennyiben ingatlan bérbe adásával 500 ezer fölé emelkedik, mekkora összeggel juthatok nagyobb ingatlanvásárlási kölcsönhöz, ha a legnagyobb összeget szeretném felvenni. 2. Ingatlanvásárlási kölcsön igénylését megelőzően hány hónapi...

A babaváró hitel valóban szabad felhasználású?

Tisztelt Szakértők! Több kérdésem is lenne a babaváró hitellel kapcsolatban, amelyek az igénylés közben felmerültek: 1) Amennyiben megkapjuk a hitelt, azt bármire fel lehet-e használni? Leírás szerint, igen, de ez valóban így van? Mi egy részét feltehetőleg ingatlanvásárlás során szeretnénk felhasználni falusi CSOK kiegészítésére. Ennek van-e bármilyen akadálya? Illetve autóvásárlásra is s...

Falusi csoknál elegendő előszerződés a házról?

Tisztelt Hitelnet! Érdeklődni szeretnék a Falusi Csokkal kapcsolatosan az alábbi kérdésekben. 1. Személyem 39 éves, feleségem 42 éves, kettő gyermeket nevelünk és érdeklődni szeretnénk, hogy a törvény értelmében fiatal házasnak minősülünk-e? Illetve vállalhatunk-e egy gyermeket úgy, hogy a programban szereplő preferált településen szeretnénk ingatlant venni, illetve felújítani, korszerűsíten...

Friss információ! Július 1-től igényelhető a falusi CSOK!

A falusi CSOK-ra vonatkozó kormánytervezet napvilágra kerülése óta töretlen az érdeklődés e támogatási forma iránt. A leggyakoribb kérdések közé tartozik, hogy mikortól lehet igényelni, finanszírozható lesz-e belőle a lakás teljes vételára, valamint milyen hosszú TB jogviszonyt kell majd igazolni a jogosultsághoz. E kérdések most megválaszolásra kerülhetnek a falusi CSOK részletszabályainak ismert...

Ezért problémás kistelepülésen az önerő nélküli lakásvásárlás

A lakásvásárlás során felmerülő leggyakoribb kérdés az, hogy mennyi önerő szükséges a vásárláshoz, illetve önerőnek számít-e a CSOK? A gyermekek után járó támogatást ugyan nem kell teherként figyelembe venni a maximális finanszírozási arány meghatározásánál, azonban a felvehető kölcsön és CSOK összege még ebben az esetben sem fedezi a teljes vételárat.  Mutatjuk mi az oka és mennyi önerővel kell r...

Az előszerződés ténye felkerül a tulajdoni lap széljegyére?

Kedves Hitelnet! Jelenleg ingatlanvásárlás előtt állunk, előzetes hitelbírálat már történt, illetve a csok jogosultság kérdései is tisztázottak. Új építésű, jelenleg még épülő, csokkal finanszírozható ingatlan a kiszemeltünk, amelyet önerő, 10+10 csok, illetve 10M Ft alatti piaci hitellel szeretnénk megvásárolni. 20% önerő lenne, amelyet első vételárrészként adásvételi előszerződés megkötése me...

Hogyan teljesíthető a továbbforgatási kötelezettség, ha még nem kaptuk meg a teljes eladási árat?

Tisztelt Hitelnet! Ingatlanvásárlást tervezünk CSOK segítségével. 2015 novemberében eladtuk korábbi házunkat, de tulajdonjog fenntartással, a vevők havonta, részletekben fizetik ki a vételárat, az utolsó részlet kifizetése 2021-ben lesz. A házban így 50-50% tulajdonjogunk van feleségemmel. Olvastam, hogy feltétel az, hogy az 5 éven belül értékesített ingatlan vételárát be kell forgatni az új...

Végtörlesztés esetén visszajár az éves kezelési költség időarányos része?

Tisztelt Szakértő! Végtörlesztettem egy korábban ingatlanvásárlásra felvett hitelt. A végtörlesztés napja előtt két nappal emelte le a bank a számlámról az éves kezelési költséget, ami mindig a fennálló tőketartozás 2%-a, "előre fizetve", egy összegben. Mivel a költség nevében is benne van, hogy "éves" kezelési költség, és a bank mindössze további 2 napig kezelte a hitelt, ...

Írországi jövedelemmel kaphatok lakáshitelt használt lakás vásárlásához?

Kedves Hölgyem/Uram! Azt szeretnem megtudni, hogy a nettó jelenlegi árfolyamon átszámított 1 000 000 Ft körüli havi jövedelmemmel milyen lehetőségeim vannak ingatlant vásárolni hitelből. 3.400 Euró fix/hónap. Írországban dolgozok egy kis méretű cégnél mint üzletkötő. A próbaidőm januárban jár le és szeretnék rögtön vásárlásba fogni. (6 hónap) Banki kivonat és munkáltatói igazolás ki lesz állítv...

Várható, hogy használt lakásnál is eltörlik a továbbforgatási kötelezettséget?

Tisztelt Hitelnet! Érdeklődni szeretnék, hogy Önök szerint van-e esély rá, hogy feloldják az alábbi korlátozást használt ingatlan vásárlásához igényelt CSOK esetében? Az igénylő a vételár vagy a bekerülési költség kiegyenlítésére használja fel a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül értékesített lakástulajdonának a vételárát. Ha Önök nem tudják, tudnak tanácsot adni, hogy ez kideríthető-e v...

Ha nem az eladott lakást terhelő kölcsönt végtörlesztettem, nem csökkenthető az eladási ár CSOK igénylésnél?

Tisztelt Szakértő! Egy tervezett ingatlanvásárlás kapcsán felkerestem egy bankot, hogy előzetesen érdeklődjem a CSOK igénybevételének feltételeiről. A következő okok miatt arról tájékoztattak, hogy nem biztos, hogy a visszafizetett lakáscélú hitel összegével csökkenthetem a korábban eladott két ingatlanból befolyt vételárat. Összefoglalva: 1. Idén májusban értékesítettem egy ingatlant 9 mi...

Zártkert, lakóház besorolású külterületi ingatlanra igényelhető lakáshitel?

Tisztelt Hitelnet! Szeretnék segítséget kérni Önöktől az alábbi problémában. Házvásárlás előtt állnánk. Ingatlanos ajánlott egy 2300 nm-es területű, ZÁRTKERT: KERT és LAKÓHÁZ besorolású külterületi ingatlant. Az ingatlan 180 nm-es, összközműves, eladási értéke kb. 20 millió Ft lenne. 25 % önrész megoldható. Megfelelő mértékű havi jövedelem esetén igényelhető erre piaci kamatozású forint alap...

Használati megállapodás nélkül vehető fel lakáshitel osztatlan közös tulajdon vásárlásához?

Szép napot! Osztatlan közös tulajdonban lévő ház tulajdoni hányadának megvásárlása használati megosztás nélkül. Hitelcél: lakás- illetve ingatlanvásárlás. Egy osztatlan közös tulajdonban lévő budai ingatlan 1/4 tulajdoni hányadát szeretném megvásárolni. Jelenleg már van benne 1/4 tulajdoni hányadom, ezért nem kell beszereznem a tulajdonostársaktól az elővásárlási jogról való lemondó nyilatkoza...

Igényelhető hitel vásárláshoz, ha a lakás végrehajtás alatt van?

Tisztelt Hitelnet! Szeretnék egy Pest Megyei családi házat megvenni, melyen két tulajdonos szerepel fele-fele arányban. Az egyik tulajdonos egy másik hitelből vett ingatlanjának törlesztőinek nem fizetése miatt a bank a fellelhető vagyontárgyai közt az általam megvásárolni kívánt családi házra végrehajtási jogot jegyzet be. A becsérték megvan, melyet a végrehajtó levél tartalmaz. 1/2 tulajdonré...

Tanya vásárlásához kaphatunk támogatott hitelt vagy valamilyen támogatást?

Tisztelt Hölgyem/Uram! Szeretném megtudni, hogy a párommal kaphatunk-e támogatást. Most akarunk egy tanyát venni. Nemrég hallottuk, hogy volt erre egy konkrét pályázat, de lecsúsztunk róla. A kérdésem az lenne, hogy lenne-e valamilyen másik pályázat, amire esélyesek lehetnénk, mert anyagilag csak magát a tanyát tudnánk finanszírozni, mást nagyon nem. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlett...

Ingatlanvásárlás osztrák hitelből?

Tisztelt Cím! A deviza alapú hitellel sajnos mókuskerékben forgolódunk. Mivel már idegileg ezt nem lehet bírni, úgy döntöttünk, hogy vásárolunk egy családi házat a gyermekeim nevére. Kérdésem: Mi, mint aktív bárosok vehetünk-e fel osztrák hitelt? Ha igen, milyen feltételekkel? Vagy inkább a gyerekek, mint leendő tulajdonosok vegyék fel a hitelt? 12 milliós a ház, 8,5 millió kölcsön kell...

Használt lakás vásárlása ingatlanfedezet és önerő nélkül?

Tisztelt Szakértő! Szeretnék érdeklődni, hogy van-e esélyem Budapesten megvásárolni egy 4,99 millió Ft-os lakást, amennyiben önerővel nem rendelkezem. Előző munkahelyemen 1 évig dolgoztam, munkahelyváltás után jelenlegi fizetésem bruttó 138.600 Ft. Az ingatlanvásárlás indoka, hogy újra Budapesten szeretnék dolgozni. Ha munkahelyet váltok, nem igényelhetek kölcsönt még 3 hónapig? Várhatóan me...

Milyen céges hitelt kaphatok ingatlanvásárlásra?

Tisztelt Hitelnet! Céges hitel után érdeklődöm, ami ingatlanvásárlás lenne, szállásadás bővítésre. Mindenképp csak céges hitelt tudnék igénybe venni. Ingatlanvásárlásra szeretném fordítani. Tevékenységi körünkben van a szállásadás, szobákat szeretnénk kialakítani. Nagyon alkalmas rá az ingatlan, amit találtam. Ezt az ingatlant fedezetként tudnám adni, csak nem vagyok vele tisztában cégnél ho...

Szocpol ingatlanvásárlásra?

Tisztelt Hölgyem/Uram! Új lakást szeretnénk vásárolni, mely 2012-ben épült. A ház szerkezetkész, a nyílászárók és a belső kialakítás hiányzik. Villany, és fúrt kút található a telken belül. Az ingatlan külterületen van. Használatbavételi engedély még nincs rajta. Érdeklődni szeretnék, hogy a szocpolt erre az új lakás megvásárlására fel tudnánk-e venni, illetve erre az épületre lakásvásárlási hit...

Lakásvásárlás szülői segítséggel

Felnőtt dolgozó lányom nevére (akinek 1/4 rész másfél szobás panel lakástulajdona van) vásárolnánk ingatlant kb. 7-8 M Ft értékben vidéken. Mi, a szülők haszonélvezők lennénk. 3 M Ft-ot tudnánk készpénzben befizetni és 4-5 M Ft kölcsönt vennénk fel HUF hitelre. Én előrehozott csökkentett összegű öregségi nyugdíjat kapok 2012 januártól, 140 E Ft-ot. Ezen kívül dolgozok, a törvényben megengedett ...

Lakáscélú vagy nem lakáscélú a hitelünk?

Tisztelt Hitelnet! Annak idején lakáscélú hitelünket, melyet ingatlanvásárlásra vettünk föl, kiváltottunk egy másik lakáscélú hitellel, miközben a jelzálogot áthelyeztettük az anyósom ingatlanára, majd az eredeti ingatlant értékesítettük. Az új hitel közjegyzői okiratában is az szerepel, hogy a hitel lakáscélú kölcsön, a kölcsönszerződésben, hogy hitel kiváltása volt a cél. A lejárt lakás-takarék...

Igénybe vehető-e az árfolyamrögzítés, ha fizetéskönnyítő programban veszek részt?

Tisztelt Hölgyem, Uram! A kérdésem azzal kapcsolatban lenne, hogy 2008-ban felvettünk CHF alapú hitelt Fundamenta Lakáskasszával kombinálva ingatlanvásárlásra. 2010-ben, a gyermekünk születésekor úgy döntöttünk, hogy a törlesztő részletek csökkentése céljából segítséget kérünk a banktól, így 1 évig szüneteltettük a Lakáskassza befizetéseket. Ez azt jelentette, hogy a kölcsönszerződés módosítva le...

Kaphatok úgy lakáshitelt, hogy van már egy jelzáloghitelem?

Jó napot kívánok! A következő lenne a kérdésem. Ha van a lakáson jelenleg 22 millió Ft szabad felhasználású hitel, amit lassan már nem tudunk fizetni, mert nagyon magas a törlesztő részlet, de még nem vagyunk elmaradva. Hogyha keresnénk egy másik házat és ebből kiköltöznénk, hogy vigye el a bank, akkor egy másik házra kaphatok jelzáloghitelt, hogy azt meg tudjam venni? Vagy először nekem kéne e...

Igényelhető végtörlesztésre hitel BAR lista esetén?

Tisztelt Hölgyem/Uram! A kérdésem a végtörlesztéssel kapcsolatos 4.300.000.- Ft-ot vettem fel ingatlanvásárlásra 2008-ban 35 évre. A hitelemet pontosan fizetem, viszont egy hitelkártya 1havi nemfizetése miatt BAR listára kerültem. Szeretnék végtörlesztésre hitelt felvenni. Lehetséges ez? Tisztelettel: Bea Kedves Bea! BAR lista esetén egyik pénzintézetnél sincs lehetőség a hitelfelvételre. Az os...

Telephely vásárlás vállalkozás részére

Egy kb. 35mill-ós ingatlant szeretnék megvásárolni és fejleszteni telephely céljából.A 2 éves Kft, amiben tartozás nincs, milyen feltételeknek kell megfelelni és milyen egyéb elvárások vannak? Köszönettel Kérdést feltette: Szendile Kedves Érdeklődő! Magánszemély ingatlanvásárlásra jelenleg forint alapú hitelt tud igényelni. Deviza alapú finanszírozásra akkor van lehetőség, ha az adós az adott...

Örökség kivásárlása félszocpollal?

Tisztelt Szakértő! 1. 2007-ben vettünk egy használt házat és arra megkaptuk három gyermekünk után a félszocpolt 1.900.000 ft-ot. Most ezt az ingatlant szeretnénk eladni és a teljes ingatlan árából kivásárolnánk egy örökséget amiben az édesanyám haszonélvezeti joggal bír, aminek az 50%-nak tulajdonosa vagyok és a testvérem 50%-át vásárolnám ki abból. Lehetséges örökséget kivásárolni így a szocpolla...

Lakáslízing önerő nélkül 35 évre?

Két szempont alapján keres lakáslízing konstrukciót: egyrészt önerő nélkül, másrészt 35 évre is igényelhető legyen? A bankpiacon van olyan lakáslízing konstrukció, mely mindkét kritériumnak eleget tesz, hiszen pénzügyi partnereink lakáslízing termékei akár 35 éves futamidőre is kérhetők, valamint bizonyos feltételekkel az önerő nélküli finanszírozásra is van lehetőség. A lakáslízing esetén elvá...

Lakáslízing és lakáshitel összehasonlítása

Ha Ön lakóingatlant vásárol, akkor lakáslízing és lakáshitel konstrukciót egyaránt igénybe vehet a vételár finanszírozásához. Hogy kinek melyik kedvezőbb, az egyéni igényektől és lehetőségektől függ. A finanszírozási mód kiválasztása előtt célszerű a lakáslízinget és a lakáshitelt összehasonlítani. Az összehasonlítás több szempont szerint is történhet. Egyrészt érdemes tájékozódni e pénzügyi lehe...

Foglaló fogalma

Ingatlanvásárlás előtt áll, s az adásvételi szerződés megkötése előtt szeretne tisztában lenni a foglaló jelentésével? Valóban fontos, hogy tudjuk milyen jogaink és kötelezettségeink vannak a vételár egy részének foglalóként való átadásakor, hiszen bizonyos esetekben el is veszíthetjük. Foglaló átadására jellemzően adásvételi szerződések megkötésekor kerül sor. A foglaló mindkét fél számára egy b...

"Előrelátó" lakáshitel

A válság miatt mára megváltozott az ingatlanvásárlás és a hozzá kapcsolódó hitel felvételének módja is. A leendő hitelfelvevők igényei is sokat változtak, nem csak a bankok hozzáállása. A piaci változásokat elemezve, partnerünk olyan új hitelkonstrukcióval állt elő, mely a jelenlegi igényekre és lehetőségekre ad újfajta választ. Eddig, ha valaki lakást akart venni, előbb kinézte a lakást, majd ...

Új, sávos kamatozású forint hitel, értékbecslési, induló kamat és takarnet akcióval.

Kiemelt partnerünk elindított egy új, - a kölcsön összegétől, valamint a leigazolt jövedelemtől függően - sávos kamatú forint terméket, amelynek minimum hitelösszege 5 millió forint. A bank az új terméket, mely igényelhető ingatlanvásárlásra, szabad felhasználásra és hitelkiváltásra értékbecslési, induló kamat és takarnet akcióval támogatja. Értékbecslési díj AKCIÓ Értékbecslési díj akció ker...

Házvásárlás passzív BAR-ral?

Szeretné kihasználni az ingatlanpiac kedvező lehetőségeit? A jelenlegi alacsony ingatlanárak miatt most kívánja megvalósítani lakáscélú terveit? Jelenleg 20-30%-kal olcsóbban tudna házat vásárolni, ha megfelelő finanszírozót talál? Keresse országszerte a Hitelnet irodáit és Partnereit, ahol Hitelszakértőink megtalálják az Ön igényeinek megfelelő hitelkonstrukciókat! Ha hitelfelvételét passzív B...

Értékbecslés

Az értékbecslés a jelzáloghitelek fedezeteként bevont ingatlan értéknek megállapítását jelenti. A jelzáloghitelek visszafizetésének biztosítékaként szolgáló ingatlanra vonatkozóan minden hitelügylet esetén szükség van egy független értékbecslő cég által készített értékbecslésre. A független ingatlan-szakértés azért lényeges, mert így mind a hitelnyújtótól, mind a hitelfelvevőtől független harmadik...

Továbbra is van lehetőség deviza alapú lakásfinanszírozásra

Jóllehet a jelenleg érvényes jogszabályok értelmében nincs lehetőség devizahitelezésre, azonban mégis van mód arra, hogy lakásvásárlás esetén euró vagy svájci frank alapú finanszírozást válasszunk. Lakáslízing esetén ugyanis a megvásárolni kívánt ingatlan tulajdonosa a futamidő végéig a lízingcég lesz, így ezzel a devizahitelek tilalma kikerülhető. Ha a tulajdonos számára nem zavaró, hogy a lakás ...

Hitel korhatár nélkül?

Hitelt szeretne igényelni és nincs tisztában azzal, hogy milyen életkori előírások vonatkoznak a hiteligénylővel vagy a hiteligénylésben résztvevőkkel kapcsolatban? Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni az ezzel kapocsolatos legfontosabb tudnivalókat: Személyi hitel igénylése esetén az életkorhatárral kapcsolatban azt kell tudni, hogy 18 éves kortól csupán egyetlen bankpartnerünknél van leh...

Kinek érdemes lakástakarék pénztári szerződést kötni?

A hitelfeltételek szigorítása miatt jelentősen felértékelődött a lakossági megtakarítások szerepe. Kedvező megtakarítási formát jelent a lakástakarék pénztári szerződés, mellyel – az állami támogatás által – magasabb hozamot lehet érni, mint a bankbetétek esetén. Lakáshitellel kombinálva pedig alacsonyabb havi törlesztő részletet érhetőnek el a hitelfelvevők. 2009. év végéig az OTP Lakástakaré...

Mekkora összegű osztrák hitelt kaphatok?

Osztrák pénzügyi partnereink ingatlanfedezet bevonása mellett nyújtanak hitelt, tehát amennyiben Ön úgy dönt, hogy osztrák hitelt igényel, akkor a kölcsön biztosítékául a bank előírásainak megfelelő ingatlant kell felajánlania. Az osztrák hitelintézetek nem finanszíroznak hazánk teljes területén, ezért a fedezetül bevont ingatlannak olyan településen kell lennie, mely külföldi bankpartnerünknél...

Lakásvásárlás: Venni vagy várni?

Bizonyára sokan vannak Önök között, akik ingatlanvásárlás előtt állnak és sokakat elgondolkodtat vásárlás előtt a venni vagy kivárni dilemma. Jelen helyzetben várakozásra sarkallhatja az embert a közelmúltban bejelentett hír, mely szerint januárban várható a használt lakás után kivetett illeték mértékének csökkentése. Ha tehát most vásárolunk lakást, akkor az ingatlan értékétől függően 4 millió...

Újabb forint alapú ingatlanhitel

Bevezetésre került piacvezető pénzintézeti partnerünk által újabb kedvező kamatozású forinthitel, amely most már rugalmasan is igényelhető. E termék előnye nem csak az átlátható kamatban és az árfolyam kockázat elkerülhetőségében rejlik, lényege, hogy a törlesztő részletet is Ön választhatja meg! A futamidő első 3 évében ugyanis Ön határozhatja meg – a bank által meghatározott minimum és maximu...

Kedvező forinthitelek

A báziskamatok folyamatos csökkenésének köszönhetően egyre kedvezőbb forint alapú jelzáloghitelek érhetők el a magyarországi pénzintézeteknél. Az alábbiakban összefoglaljuk e kedvező forinthitelek legfontosabb jellemzőit. Forint alapú jelzáloghitel az alábbi célokra igényelhető: Ingatlanvásárlás és építés, lakóingatlan bővítése, felújítása, korszerűsítése, hitelkiváltás, szabad felhasználás. A...

Egyre több román lakásvásárló hazánkban

Ki gondolta volna, hogy hazánkban a lakásvásárlási feltételek lényegesen kedvezőbbek, mint Romániában. Egy ugyanolyan típusú kertes ház fele annyiba kerül a határ magyar oldalán, és az vásárlók még lakáshitelt is kapnak, euróban kedvezőbb feltételekkel és kamatokkal mint Romániában Egy  bukaresti napilap helyi ingatlanközvetítők információ alapján megállapította: romániai "Az első lakás" támoga...

Ingatlanvásárlás vállalkozások részére

Vállalkozások részére nyújtott lakáshitelek, ingatlan finanszírozási konstrukciók esetében a jelenlegi pénzügyi helyzetben a pénzintézetek lényegesen szigorúbb feltételekkel és elvárásokat támasztanak az igénylőkkel szemben. A korábbi állapotokhoz képest jelentősen megemelkedett a saját erő elvárás. a korábbi 15-20 % saját erő ma már ingatlanvásárlási hitel esetében szinte sehol sem elég. Az el...

Hitelbírálat adásvételi szerződés előtt

Az adásvételi szerződés aláírásával egyidejűleg az esetek 99%-ban foglalót is át kell adnia a vevőnek, biztosítékként. Amennyiben a hitelbírálat negatív, akkor az átadott előleg nem jár vissza, hacsak ezt az adásvételi szerződés külön nem tartalmazza. Számos pénzintézetnél lehetőségünk van még az adásvételi szerződés megkötése előtt előzetes hitelbírálatot kérni még abban az esetben is, ha még ...