használatbavételi engedély
27%-os ÁFA visszaigénylés építkezés esetén
2021. január elsejétől a saját szervezésben megvalósuló új lakásépítések esetén is igénybe vehető adó-visszatérítési támogatás. A 27%-os ÁFA visszaigénylés lehetősége már nem csak preferált településen megvalósuló új lakásépítés esetén érhető el úgy, mint 2020-ban, hanem településtípustól függetlenül, minden Magyarország területén megvalósuló, legfeljebb 150 m2 hasznos alapterületű lakás vagy a le...
2021-01-18
Túlkészültség esetén valóban nem fizet a bank?
Kedves Szakértő! Jelenleg házat építettünk generálkivitelező segítségével, amihez sikeresen aláírtuk a CSOK hitelt. Elérkezett a ház abba a készültségi fokba, hogy hívhattuk volna az értékbecslőt, azonban a hitelkérelmet intéző hölgy nem válaszolt a megkeresésünkre, és ezzel párhuzamosan a kivitelezőnk is megnyugtatott minket, hogy elég lesz egyszer, a vége felé hívni az értékbecslőt. A sze...
2020-12-10
Ezért utasítják el leggyakrabban a CSOK és falusi CSOK kérelmet!
A CSOK mellett már több mint egy éve van lehetőség preferált településeken falusi CSOK igénylésére is. A személyi feltételek közel azonosak a CSOK igénylés feltételeivel. A támogatott ingatlannal szembeni elvárások kevésbé szigorúak, mégis ez az, ami miatt legtöbbször elutasításre kerül a falusi CSOK kérelem. Mutatjuk, mire kell figyelni CSOK-kal, falusi CSOK-kal finanszírozni kívánt ingatlanok es...
2020-09-18
Osztatlan közös telken ikerházfél építéséhez CSOK kérhető?
Kedves Hitelnet! Feleségemmel belevágnánk egy építkezésbe, melyhez CSOK, illetve babaváró támogatást vennénk igénybe, azonban felmerültek ingatlanjogi kérdések. Az építkezésre kijelölt osztatlan közös telek 1000 m2, melynek a felét árulja a tulajdonosa (a másik felét a későbbiekben másik vevő kapná meg). A tervek alapján ikerház épülne itt, amelynek ugyan nincs közös fala, és csak a fedett k...
2020-08-27
2021-től ennek az energetikai követelménynek kell megfelelni új lakásépítés esetén!
Az új építésű lakóingatlanok energetikai követelményrendszere 2020. december 31. után használatba vett épületek esetén jelentős mértékben szigorodik. Erre tekintettel kell lenni azon, folyamatban lévő építkezések esetén is, melyek nem kapnak idén használatbavételi engedélyt. Emiatt a banki finanszírozás során a pénzintézetek csak olyan ingatlanok esetében tudják jóváhagyni a hitelkérelmet, mely in...
2020-08-12
ÁFA nem jár, ha vásároljuk és nem mi építjük az új lakást?
Tisztelt Szakértő! Preferált településen vásárolnék építés alatt álló ikerház felet. Épület + telek, adásvételi szerződéssel. 1. Az 5M Ft áfa visszatérítéshez bármikor megvehetem az ingatlant? Vagy csak mielőtt megkapja a használatbavételi hatósági bizonyítványt? Pl. kulcsrakész állapotban, de még használatbavételi nélkül? 2. Ha az ingatlan vásárláskori értékének 27%-os áfa tartalma már e...
2020-07-21
Külterületi ingatlanra igénybe vehető a falusi CSOK?
Tisztelt Hitelnet! Falusi CSOK-kal szeretnénk megvásárolni egy külterületen lévő ingatlant. A falu, melyhez a külterület tartozik szerepel a listán. 3 kicsi gyermekünk van. Házasok vagyunk 10 éve. Még eddig semmit nem vettünk fel utánuk. Tb-nk rendben. 40 év alattiak vagyunk. A ház félig kész: falak állnak. Tető rajta van. 2008 előtt már felépült idáig, tehát nem új ház. Használatbavételi enged...
2020-06-29
Mikor kell benyújtani a CSOK kérelmet új lakás vásárlásakor?
Tisztelt Szakértő! Érdeklődni szeretnék, hogy új lakás vásárlása esetén (még épül), mikor kell benyújtanom a CSOK igénylésemet? Ha jól tudom az adásvételi szerződést követő 180 napon belül, azonban eddig az időpontig még nem készül el az ingatlan (nem lesz használatbavételi engedélye). Jól gondolom, hogy benyújtom az igényt (180 napon belül) és majd akkor utalják ki (a Beruházónak), amennyi...
2020-06-25
Ezekkel a könnyítésekkel igényelhető most CSOK!
2020. április 23-én lépett életbe a Gazdaságvédelmi Akcióterv Családvédelmi programja. Ennek keretében az állami támogatásról és kamattámogatásról szóló kormányrendeletben foglalt rendelkezések, határidők módosultak, illetve meghosszabbításra kerültek. Mutatjuk, hogy melyek a CSOK igénylést érintő konkrét rendelkezések! A vonatkozó kormányrendelet értelmében a veszélyhelyzet miatt a CSOK rendel...
2020-05-11
Hogyan folyósítják a bankok a CSOK-ot építkezés esetén?
Üdv! Építkezésben gondolkodunk a családommal. 3 gyermekünk van és csak a csokot (10 millió Ft-ot) szeretnénk igénybe venni. A folyósítás hogyan történik? Jól gondolom, hogy figyelnünk kell arra, hogy a házépítés költségéből még legalább 10 millió Ft maradjon vissza? Ha azzal megvagyunk, a számlákat illetve a használatbavételi engedélyt kell vinnünk a bankba, és ezután, ha minden rendben, egy...
2020-05-05
Igényelhető a CSOK hitel 40 éves kor felett is?
Tiszetlt Szakértő! Nagy örömmel olvastam a CSOK összefoglalójukat, de pár kérdésem lenne amire nem találtam választ: 1.) 48 és 49 éves házaspár vagyunk, új házat építenénk idén őszi vagy jövő tavasz eleji kezdéssel már meglévő építési telekre, 3 gyerekünk van. (19 éves tanuló; 21 éves egyetemista; 24 éves jelenleg fél állásban dolgozik pedasszisztensként, mert a diplomáját írja.) A legidőseb...
2020-04-16
Rendelkezésre tartási idő lejárata után nem folyósítható a CSOK?
Tisztelt szakértő! 2016 augusztusában szerződtünk új ház építésére az Erste Bankkal CSOK + ÁFA (10+5). Az értékbecslés szerint 53%-os készültségi fokra az első utalás 2018 májusában volt. Az építési engedélyünk a max hosszabbítással 2019. augusztus 28.-áig volt érvényes. A szerződésünk nem tartalmazott konkrét befejezési határidőt, hanem a 16/2016 kormányrendelet szövege alapján ”a kedvezmény i...
2020-03-31
CSOK-hoz ház eladása után mi lesz a támogatásokkal?
Tisztelt Hitelnet! 2016. 03. hóban leszerződtünk építkezés kapcsán 10+10+5 millióra, akkor még 3 gyermek vállalásával. Azóta megszületett egy gyermekünk. Gondolkozunk a jelenlegi ingatlan értékesítésén, mellyel kapcsolatban több kérdés is felmerült bennünk. 1. Lehetőség: továbbra is 3 gyermeket szeretnénk, értékesítjük az ingatlant, majd letétbe helyezzük a 10+5 millió CSOK+ÁFA visszatérítés...
2020-03-28
Az építkezés mely szakaszában igényelhető ÁFA visszatérítés?
Tisztelt Szakértő! Új, könnyűszerkezetes ház építését tervezzük Egyházasrádócon. (Falusi CSOK település) Korábban egy gyermek után felvettük már a csokot (600.000 Ft), viszont most eladnánk a lakást. Ha jól tudom, jogosultak lennénk 2 gyermek után újra felvenni a különbözetet, illetve a 10.000.000 Ft támogatott hitelt. Az lenne a kérdésem, ez valóban így van-e, illetve hogy jogosultak lenn...
2020-03-27
ÁFA visszatérítésnél probléma a túlkészültség?
Tisztelt Hitelnet! Nyugdíjas igénybe vette az áfa visszaigénylést, viszont csak kevesebb összeget állapítottak meg, mint 5 millió. Az indok az volt, hogy a benyújtáskor a készültségi fokra 88 százalékot állapítottak meg és ez alapján számolták ki az utalható összeget. Kérdésünk az lenne, hogy egy nyugdíjas aki a a saját házát eladva épített egy újat és egyszerűen csak élni akart az áfa-viss...
2020-01-28
Igényelhetjük-e a CSOK valamely formáját építkezéshez?
Tisztelt Szakértő! Segítséget szeretnék kérni a következő kérdésben: Vásároltunk a feleségemmel egy ingatlant, amit 20 évvel ezelőtt építési terv alapján elkezdtek megépíteni. Az épület tető alatt van, ablakok bent vannak, állnak a belső falak. De ennél a pontnál abbahagyták az építkezést (ezt a kezdéstől 2-3 éven belül létre hozták). Viszont ebben az állapotban nem lett rá kérve lakhatási e...
2019-09-23
Tanya bővítésére is igényelhető lesz a falusi CSOK?
Tisztelt Szakértő! Egy gyermek mellé vállalnánk a férjemmel még két gyereket. A nemrég beharangozott támogatásokból szeretnénk bővíteni a külterületi tanyánkat (falusi csokra alkalmas településen) és vennénk még egy lakást is a közeli városban befektetési céllal. A kérdéseim a következők: A fiatal nők 10 milliós kamatmentes támogatása és a falusi csok együttesen igénybe vehető-e? A csok öss...
2019-04-26
Miről nyújtható be számla ÁFA-visszatérítés esetén?
Tisztelt Hitelnet! Segítségét szeretném kérni, mert mindenhonnan más információt hallok, ezért tisztázni szeretném a dolgokat. Úgyhogy előre elnézést a sok kérdésért. 2019 áprilisában kezdem az építkezést. A telek a nevemen van. Magánszemély vagyok. 2019 márciusában nyújtom be a kérelmet a bankba. A ház nem generál kivitelezéssel épül, hanem minden munkaszakaszt más vállalkozó teljesít. Most...
2019-03-22
Adó-visszatérítési támogatás is tovább vihető másik házra?
Tisztelt Szakértők. 2016-ban akkori házunk eladásából származó bevétellel, valamint a 3 gyermekünk után kapott 10+10 millios csok segitségével új ingatlant épitettünk fel. Ezen ingatlan jelenleg 96 százalékos készültségen van. Teljes készültseg esetén értékesiteni szeretnénk ezt az ingatlant. Kérdéseim a kövezkezők lennének: A ház eladása után szeretnénk egy másik ingatlant épiteni, azonb...
2019-03-21
Nyugdíjas építtető is igénybe veheti az ÁFA visszatérítést?
Tisztelt Hitelnet! Nyugdíjas építtető egyedül is igénybe veheti-e az ÁFA visszaigénylést? Csak ÁFA visszaigénylés lehetséges-e? Ha nem veszek fel hitelt, jelzálogot tehet-e a Bank az ingatlanra? Probléma-e, ha a telken haszonélvezeti jog van? (házastársé) Az épület készültségi foka számít-e? (kb. 90%-os) Még nincs lezárva az e-napló és nincs használatbavétel tudomásul vétel. Az építési e-n...
2019-03-07
Nem kulcsrakész lakás vásárlásakor mikor folyósítja a bank a CSOK-ot?
Tisztelt Szakértő! Újépítésű lakásra szerződtünk (Cordia 200 lakásos projektje), emeltszintű szerkezetkész állapotban, amire hitelt és csokot igényeltünk. A bank ezeket jóváhagyta, érvényes szerződésünk van. A lakásra érvényes használatbavételi engedély van és albetétesítve is van. A bank által kiküldött értékbecslő azonban azt állapította meg, hogy a lakás lakhatásra alkalmatlan (pedig megk...
2019-01-22
Új lakásra kapott támogatás mikor vihető át használt lakásra?
Tisztelt Szakértő! Új ingatlan építésére vettem igenybe Áfa visszatérítést 2016-ban (CSOK). Egy gyermeket nevelő szülő vagyok. Kérdésem, hogy használt lakásra átvihetem-e, illetve az alábbi rendelet rám ervényes lehet-e: II. "Mentesülés a visszafizetéstől a visszakövetelési igény tartama alatt A támogatással megszerzett lakóingatlannak az állam visszakövetelés iránti igényének tartama ala...
2018-12-13
Csokos ház lebontható, ha újat építünk a helyére?
Tisztelt Szakértő, Vásároltunk egy házat, amelyre felvettük a két gyerekre járó 1.430.000 Ft csokot, plusz takarékszövetkezetes hitelt. Hozzáépítünk, ami már el is kezdődött. Eredetileg úgy volt, hogy felújítjuk a használt házat, de az új rész építésekor szembesültünk, hogy a használt ház statikailag alkalmatlan arra, hogy elbirjon egy új tetőt, és az újítása nem lenne kedvező számunkra. El sze...
2018-11-28
Mikor történhet az ÁFA visszatérítés folyósítása?
Tisztelt Hitelnet! 2017 nyarán családi ház építésébe kezdtünk, melyhez 2018 januárjában adó-visszatérítési támogatást kaptunk. A támogatás összegéből még nem folyósítottak semmit, holott azt az információt kaptuk, hogy a készültségi foknak megfelelően arányosan utalnak. Jelen pillanatban 72%-os a készültségi foka a háznak, viszont a banki ügyintéző most 85%-ról beszél (előzőleg 64%-ról), ho...
2018-11-12
Régi félszocpol átvihető a CSOK-os lakásra?
Kedves Szerkesztő! Az alábbi ügyben kérném véleményüket. 2009 júniusában tetőtér-beépítéshez vettünk igénybe két gyermekre fél-szocpolt, 1.200.000 Ft összegben. Idén vásároltunk egy új családi házat, amelyre – most már három gyermekünkre tekintettel – 10+10 CSOK konstrukciót vettünk igénybe azzal, hogy a korábban kapott 1.200.000 Ft levonásra került, azaz ténylegesen 8.800.000 Ft vissza nem...
2018-11-08
Nem minősül újnak a ház, ha pince fölé építkezünk?
Üdvözlöm Tisztelt Hölgyem / Uram! Szeretném véleményét és tanácsát kérni az igényelt csok ügyünkben. Vettünk egy régi paraszt házat, melyre bontási engedélyt kértünk, majd az ingatlant le is bontottuk teljes egészében. A lebontott ingatlan első részében a talajszint alatt volt egy szép boltíves pince mely 2,5m*4m. Ezen kőből rakott pincét és a hozzá tartozó pince lejáró lépcsőt nem bontottuk...
2018-10-24
Mi a feltétele az utolsó részfolyósításnak?
Tisztelt Cím! Mi már megkaptuk a CSOK-ot, tehát a kérdésem nem igényléssel kapcsolatos. 2016 02.06-án lépett életbe a szerződésünk a banknál, ahol a 10+10 milliót igényeltünk, valamint ÁFA visszatérítést új ház építésére. Az építkezés saját kivitelezésben történik. A ház készültségi szintje jelenleg kb. 92%. A kialakult patt helyzetet az okozza, hogy az utolsó részlet folyósításához a bank ...
2018-10-09
A 10M CSOK továbbvihető, ha új házat építünk?
Kedves Hitelnet! Ez év áprilisában vásároltunk egy sorházi lakást, aminek ára 28.000.000.-Ft volt. Ezt csok10+10 igénybevételével, 2 millió önerővel és 6 millió lakáshitellel tudtuk teljesíteni! Viszont el szeretnénk adni, és építkeznénk inkább! Van-e erre lehetőségünk? Azt már tudjuk, hogy a támogatást egy letéti számlára kell tennünk, amíg az új ház meg nem épül, de vajon a bank en...
2018-10-04
Fedezetcsere esetén akadály az állam javára bejegyzett jelzálogjog?
Tisztelt Szakértő! 2019 tavaszán szabad felhasználású hitelből szeretnénk építkezni, melynek fedezete egy másik ingatlan lesz. Az Adó-visszatérítési támogatást szeretnénk igénybe venni, viszont a törvény szerint az állam javára jelzálogjogot, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be az új ingatlanra. Amint a ház elkészül, és minden szükséges engedély ren...
2018-09-26
Mi a menete a CSOK igénylésnek új lakás vásárlása esetén?
Üdvözlöm. Családommal szeretnénk egy új építésű lakást venni, de nem tudom hogyan zajlik az egész menet. Van 2 gyermekem és vállalnánk egy 3.-at. Van egy lakásom, amit szeretnénk eladni. Mit kell először intéznem? Mikor folyósítja a bank a CSOK-ot és mennyi ideig tarthat ez az egész ügyintézés? Köszönöm válaszát előre is. Tamás [elvalaszto] Kedves Tamás! Ha vállalt gyermek után...
2018-08-29
A jelzáloggal terhelt telek önerőnek számít építési hitelnél?
Tisztelt Hitelnet! Telekvásárlás, építkezés előtt állunk. A következő kérdések merültek fel: - Ha hitelre veszünk telket, és a párom veszi a hitelt, lehet az én nevemre íratni egyből? Vagy csak akkor kerülhet bármelyikünk nevére, ha már teljesen ki van fizetve? (nem vagyunk összeházasodva) - Illetve, ha még nincs kifizetve a telek, el lehet kezdeni rajta építkezni? - Az építkezési hitelnél ...
2018-08-01
Megszűnik a kedvezményes lakásáfa. Kinek fáj igazán?
2016 januárjától csökkent az új lakások értékesítésének áfája 5%-ra a korábbi 27%-ról. A kedvezményes áfakulcs eredetileg is egy meghatározott időre, 2019. december 31-ig került bevezetésre. Ezen időszak vége felé közeledve egyre többeket érint a kérdés: vajon meghosszabbításra kerül-e az 5%-os lakásáfa? A pénzügyminiszter nemrégiben tett bejelentése alapján nagy valószínűséggel nem várható hossza...
2018-07-19
2015-ben felvett építési hitelre jár a CSOK, ha most született gyermekünk?
Tisztelt Hitelnet Szakértők! 2015 decemberében lakáshitelt vettünk fel az OTP Banknál. Hosszú utánajárás, és a végén pereskedés után 2017 áprilisában megkaptuk a Csok keretén belüli áfa visszatérítést. (Ezt a Savaria takarékszövetkezeten keresztül sikerült elintéznünk.) Ekkor még nem volt gyerek, és előre nem akartunk gyerek után járó támogatást felvenni. 2017 októberében végeztünk az építke...
2018-07-16
Mit tehetünk, ha a hasznos alapterület miatt utasítják el a CSOK kérelmet?
Tisztelt Szakértő! Eladásra szánt 2005-ben épült tip-top kis tégla házamat adnám el egy fiatal párnak két gyermekkel. Túl vagyunk a szerződéskötésen, a CSOK-ot azonban az OTP Bank nem akarja engedélyezni a méretekre hivatkozva: 50 m2 szerintük nincs meg. Ismét kiküldik az értékbecslőt. Nem csatolom most, de ha sor kerül további egyet nem értésre igen, idézem az építésügyi Hatóság által kiadott ...
2018-07-06
Nyugdíjasként visszamenőleg kaphatunk ÁFA visszatérítést?
Tisztelt Hölgyem/Uram! 2015. július 25. napján kötöttünk vállalkozási és adásvételi szerződést új emelt szintű fűtéskész lakásra vonatkozóan. 2015 decemberében költöztünk be, a lakás használatbavételi engedélye 2016. november 26-án emelkedett jogerőre. 2016. április 28-án áfa visszatérítési támogatást kezdeményeztünk, hiszen a számláinak 27%-os áfával kerültek kiállításra. Ekkor nyugdíjasok ...
2018-06-26
A bekerülési költség vagy a CSOK 70%-áról kell számla tetőtér-beépítés esetén?
Üdvözlettel! Parasztház téglából és jó állapotban van. Kérdésem csak a 2,2 millióról szól a három gyerekhez és a bővítéshez kapcsolódóan. Hitelt nem akarunk felvenni. Ha a tetőtérben építek ki két szobát bővítésként (ahogy kivettem a szabályokból ezt lehet meglévő épületben), akkor a szükséges, azaz elszámolható munkálatokba beletartozik-e az épületre utólag vasbetonkoszorú építése és stabil...
2018-06-18
30 éve épült ház befejezéséhez igényelhető a 10+10M Ft?
Jó napot! Olyan kérdésem lenne, hogy adott egy 30 éve épült ház kb. 80%-ban befejezett, de sose kértek rá ki lakhatási engedélyt! Be lehet-e ezt a házat adni CSOK-ra? CSOk-ból befejezni, gondolnák a szigetelésre, ablakokra, stb, mert azok nem felelnének meg szerintem a mai elvárásoknak?! Párommal gondolkozunk a 10+10 millió Ft felvételén! Megoldható lenne ez egy ilyen háznál valamilyen módon?...
2018-06-07
Milyen műszaki állapotúnak kell lenni a CSOK-os új építésű lakásnak?
Tisztelt Hitelnet! Hol van az pontosan leírva, hogy az ingatlannak milyen állapotúnak kell lennie, hogy alkalmas legyen a CSOK-ra? A 16/2016 (II.10.) korm. rendeletben nincs róla szó! Azért keresem, mert szeretnénk megvásárolni egy majdnem kész házat, amiben a burkolatok hiányoznak, de van működő közmű, fűtés, (klíma is be van szerelve), de a konyhában sincs burkolat, sem csaptelep, a fürdőb...
2018-05-30
Ezek a számlák fogadhatók el ÁFA visszatérítésnél!
A CSOK rendelet 2018. márciusi módosításával egyidejűleg történt némi változás az adó-visszatérítési támogatás feltételeit illetően is, amiről korábbi cikkeinkben már írtunk. Olvasói levelek alapján azonban sokak számára még nem teljesen egyértelmű az ÁFA visszatérítés során elfogadható számlák kérdése. Cikkünk ezt a kérdést hivatott tisztázni. Adó-visszatérítési támogatás változása Az adó-v...
2018-05-28
Az új ház legfeljebb milyen idős lehet CSOK-os vásárlásnál?
Jó napot! Olyan kérdésem lenne, hogy jövőre, ha nem is idén szeretnék használt vagy új házat venni. Az új ház legfeljebb milyen idős lehet? A használt lakást elsőnek meg kell vennem valamilyen hitelből vagy a csok támogatás benyújtása után, ha pozitívan elbírálják, utána is lehet? Decemberben születik a 2. gyerekem és 3 gyermekre szeretném felvenni, csak még nem tudom, hogy lenne jó. Kös...
2018-05-02
Itt a bővítéshez szükséges CSOK dokumentumok listája
A 2018. március 15-től életbe lépett CSOK rendelet egyik lényeges változása a bővítéshez kapcsolódik. Két jelentős könnyítésnek köszönhetően – a támogatás a gyermekszám figyelembevételével a teljes bekerülési költségre igénybe vehető, valamint már megkezdett bővítéshez is igényelhető – sokak számára elérhető közelségbe került ez a támogatási forma. Olvasóink megnövekedett érdeklődésre tekintettel ...
2018-04-24
Az elvégzett bővítést igazolni kell használatbavételi engedéllyel?
Üdvözlet! Szeretném megkérdezni, hogy ha 2005-ben a bankon keresztül igényeltük meg a fél szocpolt, a harmadig gyerek után egy szoba bővítéssel, amihez meg volt az építési engedély, tervrajz, általunk leírt költségvetés. Ki is fizették az összeget, mi pedig megbővítettük a házat egy szobával. Ennek már 13 éve. Elváltam férjemtől, 2012-ben az ő fél házrészét megvettem, és kértük az Államkincstár...
2018-04-12
Így változott a CSOK lakásbővítés esetén 2018. március 15-től!
2018 március 15.-től hatályos a módosított CSOK rendelet, amely a lakásbővítésre igényelhető támogatás több lényeges pontján is pozitív irányban változtatott. Kiemelendő a CSOK számítás módja, ami által nagyobb összegű kedvezmény érhető el, továbbá a kedvezmény most már akkor is igényelhető – a korábbi szabályozással ellentétben - ha a támogatott személy elkezdte a bővítési munkálatokat. Jöjjenek ...
2018-04-05
Ezekre a dokumentumokra lesz szükség CSOK igénylésnél
A CSOK rendelet rögzíti, hogy mely jogosultsági feltételek teljesítése esetén igényelhető a támogatás. A feltételeknek való megfelelést valamilyen módon igazolni kell. Ezt korábban csak a megfelelő dokumentum benyújtásával tehettük meg, 2018. március 15. óta azonban jelentősen csökkentek az adminisztratív terhek. Ez azt jelenti, hogy számos feltétel igazolására elfogadható az igénylő által tett ny...
2018-03-26
Az ÁFA is csak a költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségre igényelhető vissza?
Üdvözlöm! Az alábbi kikötés az NGM tájékoztatójában és a törvényben is kizárólag a CSOK-kal kapcsolatosan kerül leírásra: ”2017. január 1-jétől a családi otthonteremtési kedvezmény az épület kérelem benyújtásakor meglévő készültségi foka figyelembevételével, az építési költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségre igényelhető.” Az ÁFA visszatérítést mindkét helyen ezt követően taglalja a ...
2018-03-26
Vissza kell fizetni a szocpolt, ha nem jelentjük be időben a lakásesadást?
Tisztelt szakértő! 2008 februárjában vettünk fel hitelt a volt férjemmel. 2 gyermekre igényeltünk szocpolt, egy gyermek már megvolt akkor. Használatbavételi engedély decemberben lett meg. Nem lett második gyermek sehogy sem, így átalakította a bank a szocpolt hitellé. 2014-ben elváltunk. Én utána férjhez mentem és ott lett két gyermek. Eladásra került az ingatlan 2017 decemberében, a hitelek...
2018-03-07
Utólagos szocpolnál honnan kell számolni a 10 éves elidegenítési tilalmat?
Kedves címzett! 2007-ben vettem fel egy 8,7 millió forintos lakáscélú kölcsönt lakás építésére. Akkoriban még nem voltam jogosult szocpolra. De azóta már született egy kislányom 5 éve. És megnősültem. Így elméletileg az önök cikke alapján 900 ezer Ft utólagos támogatásra vagyok jogosult. Ha bemegyek az OTP-be ezt intézni, akkor milyen hivatalos törvényre/rendelkezésre/cikkelyre kell hivatkoz...
2018-02-22
A 10+10 CSOK-ból megvehetem és be is fejezhetem a szerkezetkész ingatlant?
Tisztelt Szakértő! Adott egy szerkezetkész ingatlan, melyet 10 000 000 Ft értékben tudnék megvásárolni. Előzetes felmérés szerint még kb. 10 millió Ft szükséges, hogy kulcsrakész, beköltözhető legyen. Kérdésem az lenne, hogy 3 gyerek megléte esetén, felhasználhatom-e a 10+10 millió forintos állami támogatást oly módon, hogy az egyik 10 millióból megveszem a szerkezet kész ingatlant, a másik ...
2018-02-07
Szerkezetkész ingatlanra magánszemélyként vagy kivitelező által kaphatunk CSOK-ot?
Tisztelt Szakértő! Az általunk kiszemelt ingatlan félkész állapotban van jelenleg, az alap, a falak és a tető van kész. 96 nm hasznos alapterületű és 2016-ig rendelkezett érvényes építési engedéllyel. A telken emellett az ingatlan mellett van egy régi (fa)ház is, ami lakható. 2 gyermekünk van és tervezünk még legalább egyet. Az lenne a kérdésem, hogy erre az ingatlanra tudunk-e élni a Csok ...
2018-01-19
CSOK és ÁFA továbbvihető, ha másik házat építünk?
Üdvözlet! Érdeklődni szeretnék, hogy ha van egy adott új építésű ingatlan, amire igényeltük két gyermekre a csokot, viszont szeretnénk még egy gyermeket bevállalni! Erre azt a választ kaptam, hogy mivel még nem befejezett a ház és nincs megkérve a lakhatási, így a magas készültségi fok miatt úgy lenne lehetőség a fennmaradó 7.4 millióra igényt tartani, ha tervmódosítást adunk be, amit már megte...
2018-01-17