fbpx

garázs

Újonnan épített ház esetén sem feltétel az 1 éves bentlakás? Frissítve 2020.12.23!

Az otthonfelújítási támogatásról szóló kormányrendelet 2020. december 23-án módosult. A módosítás értelmében újonnan épített lakóházak esetén sem feltétel, hogy az igénylő legalább 1 éve lakóhellyel rendelkezzen az ingatlanban. Az alábbi esetekben nem kell tehát az 1 éves lakóhely-szabálynak megfelelni: magzat és az egy évnél nem régebben született gyermek esetén, vagy ha a támogatással é...

Ezekre a munkálatokra lesz igényelhető a lakásfelújítási támogatás

A támogatást maximális összege 3 millió forint lehet. A jogosultság alapfeltételei: minimum egy gyermek, legalább egy éves TB jogviszony és köztartozás mentesség. A támogatás 2021.01.01-től indul A 2021. januártól induló támogatás már meglévő otthonunk felújításához, korszerűsítéséhez, bővítéséhez lesz igénybe vehető. A támogatásra az lehet jogosult, aki legalább egy gyermeket nevel. A program k...

Ezért utasítják el leggyakrabban a CSOK és falusi CSOK kérelmet!

A CSOK mellett már több mint egy éve van lehetőség preferált településeken falusi CSOK igénylésére is. A személyi feltételek közel azonosak a CSOK igénylés feltételeivel. A támogatott ingatlannal szembeni elvárások kevésbé szigorúak, mégis ez az, ami miatt legtöbbször elutasításre kerül a falusi CSOK kérelem. Mutatjuk, mire kell figyelni CSOK-kal, falusi CSOK-kal finanszírozni kívánt ingatlanok es...

Milyen feltételekkel jár a falusi CSOK korszerűsítésre?

Tisztelt Szakértő! Első család: Az általam képviselt család 2016-ban lakásvásárlásra, 2 gyerekre vette fel az 1.430.000.-Ft-ot. Közben 2018 decemberében megszületett a 3. gyermek. A megvett ház mellett egybeépítve volt egy másik házrész, amit időközben a család hitelből megvásárolt, így már a nevükön van. Kérdéseim a következők: – Ezt szeretnék most a csok-ban megvásárolt családi házzal ...

Tanya megnevezésű ingatlanra nem jár a falusi CSOK?

Tisztelt Cím! Nyíregyháza külterületén, 0-ás helyrajzi számmal kezdődően: kivett tanya, gyümölcsös megnevezésű ingatlant szeretnék eladni FALUSI CSOK-ot igénybe vevő vevőknek. Az ingatlan 2597 nm, melyből 1445 nm gyümölcsös. A területen áll egy 135 nm-es összközműves családi ház, melléképületek, garázs, kert. A tanya fogalmának megfelelő körülményekkel. Az OTP Bank a vevőknek nem hajlandó F...

Alkalmas-e az ingatlanom CSOK-os vevőnek?

Tisztelt Hitelnet.hu! Jelenlegi ingatlanom eladása előtt állok és felmerült bennem a kérdés, hogy ha esetleg valaki CSOK-kal (állami támogatás + jelzálog alapú csok hitel) szeretné megvásárolni, akkor az megfelel-e minden szempontnak. Az interneten elérhető anyagok alapján megfelel az ingatlan, de egy dolog kérdéses számomra. Az ingatlan 1978-ban épült és vélhetően időben később folytatólago...

Így változik az 5%-os ÁFA 2020.01.01-től

Az új lakásértékesítésre vonatkozó ÁFA törvény 2019. december 31-ig van érvényben. 2020. január elsejétől 27% lesz az ÁFA, illetve ezzel párhuzamosan egy átmeneti szabály is bevezetésre kerül, ami bizonyos esetekben továbbra is lehetővé teszi az 5% ÁFA érvényesítését.  Mutatjuk a részleteket! ÁFA szabály 2019. december 31-ig Az 5%-os adómérték alkalmazhatóságának feltételei 2016. január 1-től...

Hogyan lehet fellebbezni elutasított CSOK esetén?

Tisztelt Szakértő! A mi esetünkben is elutasításra került a CSOK. Ikerváron szeretnénk egy 140 m2-es teljesen felújított családi házat vásárolni. Ikerváron a KSH adati szerint az alábbiak szerint alakultak a m2 árak az utóbbi két hónapban: 2019-04. Átlagos m2 ár: 246115 Szórás alsó határ: 131148 Szórás felső határ: 363204 Átlagos reál ár: 247176 2019-05 Átlagos m2 ár: 283344 Szó...

Milyen kamatkedvezményekkel vehető fel lakáshitel?

Üdvözlöm! Külföldön dolgozom és szeretnék lakást venni megyeszékhelyen. Van egy konkrét ajánlat, amin gondolkodom, és sokat segítene, ha a hitelről is lenne információm. A lakás körülbelül 28 millió forintba kerül, amelyből 1.5 millió forint a hozzá tartozó garázs. Érdeklődni szeretnék, hogy tudnának-e olyan konstrukcióról ajánlatot küldeni, amelyben 1. külön hitel a garázsra, a lehető leg...

Osztatlan telekrész beépítésére jár a CSOK?

Tisztelt Hitelnet! Vettünk egy telket/telekrészt. Korábban a területen egy több, mint 8000 nm-es nagy telek helyezkedett el, ezt a tulajdonosok használati megosztási szerzôdéssel kisebb, 1200 nm-es telekrészekre osztották. Mi egy ilyen parcellát vettünk meg. Erre a telekrészre a helyi jogszabály szerint 1 db, legfeljebb kétlakásos fôépület építhetô. Testvéremékkel együtt szeretnénk építkezni a ...

Nem minősül újnak a ház, ha pince fölé építkezünk?

Üdvözlöm Tisztelt Hölgyem / Uram! Szeretném véleményét és tanácsát kérni az igényelt csok ügyünkben. Vettünk egy régi paraszt házat, melyre bontási engedélyt kértünk, majd az ingatlant le is bontottuk teljes egészében. A lebontott ingatlan első részében a talajszint alatt volt egy szép boltíves pince mely 2,5m*4m. Ezen kőből rakott pincét és a hozzá tartozó pince lejáró lépcsőt nem bontottuk...

Önálló épületszerkezetű CSOK-os lakásnak hány m2 hasznos alapterületőnek kell lenni?

Tisztelt válaszadó, Csok és hitelkérelmemet új építésű társasházi lakásvásárlásra, ami a terepről különálló bejárattal rendelkezik és valójában csak a garázsrész rendelkezik közös épületszerkezeti elemekkel, viszont rendelkezik társasházi alapító okirattal elutasították. Kérdésem, hogy ezek a feltételek nem elegendőek a csok előírásainak, létezik külön csok társasházi lakásokra vonatkozó elő...

Jogosult lehetek CSOK-ra TB szempontból, ha külföldön folytatok tanulmányokat?

Üdvözlöm! Én is azt szeretném kérdezni, mint sok mindenki, de sajnos a pénzintézet mást mond mint önök. Most építkezem Magyarországon, most ássák a pincét és szeretném a Csokot igénybe venni. Külföldön dolgozom, 42 éves vagyok, házas 2 pici gyerekkel. Ház nagyobb lesz több mint 300 nm hasznos alapterülettel, ha minden beleszámít. Pince, garázs. Jelenleg sajnos iskolába járok külföldön és emiatt...

A továbbforgatási kötelezettség csökkenthető az adásvételt követően vásárolt garázs árával?

Tisztelt Szakértő! A következő dologgal kapcsolatban lenne önhöz kérdésem: 5 éven belül eladott lakás árának továbbforgatása HASZNÁLT lakás esetében "Használt lakóingatlan vásárlásához vagy bővítéséhez igényelt CSOK esetén továbbra is előírás, hogy a támogatott személy az 5 éven belül eladott lakásának vagy tulajdoni hányadának eladási árát továbbforgassa a CSOK-kal finanszírozni kívánt lakás...

Osztatlan közös tulajdonú ingatlant vásárol? Erre figyeljen a Használati megállapodás készítésénél!

Gyakran találkozunk olyan ügyletekkel, melynek során osztatlan közös tulajdonú ingatlanon valósul meg egy-egy új lakásépítés, vagy ilyen ingatlanon található a megvásárolni kívánt használt lakás. Hitel és CSOK egyaránt igényelhető ebben az esetben is, ha benyújtjuk az ehhez szükséges Használati megállapodást! Gyakori kérdés, így összefoglaljuk, hogy mit kell tartalmaznia a Megállapodásnak, mire fi...

Hasznos alapterület: Újabb állásfoglalást adott ki az NGM a CSOK feltételekkel kapcsolatban!

A CSOK rendelet meghatározza, hogy a kedvezmény igénybevételével finanszírozni kívánt új lakóingatlannak – a gyermekszámtól függően – mekkora minimális hasznos alapterülettel kell rendelkeznie. A rendelet különbséget tesz lakás és egylakásos lakóépület között. Az NGM a közelmúltban értelmező állásfoglalást adott ki ez utóbbi fogalommal kapcsolatban, íme, a pontosítás! A hasznos alapterületr...

Milyen banki finanszírozással oldható meg, hogy lakásból családi házba költözzünk?

Kedves Hölgyem, Uram! Jelenleg egy szegedi társasházi lakásban élünk, amit kis családunkkal kezdünk kinőni. Szeretnénk hamarosan elköltözni egy családi házba. A lakásunkat kb. 16M Ft-ért tudnánk eladni, van egy garázsunk is amit kb. 2.5M Ft-ért lehetne eladni, valamint van kb. 5M Ft megtakarításunk és igénybe vehetnénk a csok-ot két gyermek után. Sajnos nem nagyon találunk olyan használt család...

Elérhetők az első Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek!

Az MNB a bankok közötti verseny erősítése, valamint a lakáshitelek átláthatóságának és összehasonlíthatóságának növelése céljából létrehozta az úgynevezett „Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel” minősítést. Ennek elnyerésére a hitelintézetek pályázatot nyújthattak be. Pályázni a kiírásban meghatározott előírásoknak megfelelő, forint alapú, lakáscélú hitelkonstrukciókkal lehetett. Minősített Fo...

Milyen helyiségeknek kell lenni a CSOK-kal finanszírozott házban?

Tisztelt Hitelnet Szakértő! Házaspárként 3 gyermekünk van. Van egy házunk, amit 2008-ban építettünk. Szeretnénk a CsOK-ot igénybe venni, a következőképpen, ha lehetséges: Házunk mögé, közös lépcsőházzal egy új házat építenénk, kb. 100 nm lenne. Így ha jól tudom, kétlakásos társasházzá kell nyilvánítani és a Csok igényléssel együtt az alapító okiratot is be kell nyújtani. A "régi" ház...

A használati megállapodásnak mit kell tartalmaznia CSOK igénylésnél?

Tisztelt Szakértő! A segítségüket szeretném kérni. Három gyermekünk van, és jelenleg a családi vállalkozásunk ingatlanában lakunk. Szeretnénk egy - a jelenleginél nagyobb - használt családi házat venni, melyhez szeretnénk felhasználni a CSOK-ot. Ezt úgy tudnánk megoldani, hogy eladnánk a vállalkozásunk ingatlanát, hozzátennénk egy tavaly eladott örökölt lakás árát, és kiegészítenénk a CSOK-...

Házbővítésre igényelhetjük a CSOK-ot, ha nincs benne tulajdonrészünk?

Tisztelt Válaszadó! Férjemmel két kisgyermeket nevelünk, a nagyobb (5 éves) az előző házasságomból született, jogerős ítélettel nevelem én. Jelenleg a 3. babámmal vagyok várandós, most 10 hetes. Kérdésem, hogy meglévő ingatlan bővítésére igényelhető-e és milyen feltételekkel a 2,2 millió vissza nem térítendő támogatás? Egy plusz szoba építését tervezzük a garázs tetejére, de annak tetőszerk...

Iskolaépület lakásokkal történő tetőtér beépítésére igényelhető a CSOK?

Tisztelt szakértő úr! Következő volna a helyzet. Sok előttem szólóhoz hasonlóan mi is a 10 milliós CSOK-ot szeretnénk megpályázni és szintén tetőtér beépítésen gondolkozunk. VISZONT A MI HELYZETÜNK NEM A KLASSZIKUS! Látókörünkben van egy eladóvá vált nagy alapterületű, masszív, közművesített, egykori tanyasi iskolaépület. Tervem ezzel az volna, hogy a nagy alapterületet kihasználva vállalná...

Házvásárláshoz vagy bővítéshez érné meg jobban a CSOK-ot igényelni?

Tisztelt Hitelnet! A január 1-i változásokkal kapcsolatban lenne néhány kérdésem. Férjemmel mind a ketten 40 év alattiak vagyunk, egy gyermekünk van már, a másodikat jövő télre tervezzük. Nem vagyunk büntetettek, alkalmazásban állunk és a két lakás árát, amit eladtunk, beleforgatjuk a vásárlásba. Most tervezünk egy családi házat venni, aminek a hasznos alapterülete 67 nm. Egyből a vásárlás ...

Mi tartozik az építkezés bekerülési költségébe CSOK igénylésnél?

Tisztelt Hitelnet! Új lakás építésén gondolkozunk. Kb 22 millió Ft lesz a lakásunk eladási ára, és 3 gyerekre a leírtak szerint minimum 2 millió Ft jár 100 m2-es lakás építése esetén. Vagyis 24 millió forint értékben kell családi házat építenünk legalább, hogy megigényelhessük. Kérdésem az lenne, hogy ebbe a 24 millió Ft-ba mi tartozik bele? Telek vételára, építtetőnek fizetendő összeg, mely...

Lakásbővítéshez kaphat megelőlegező CSOK-ot a párom egyedüli igénylőként?

Kedves Hitelnet! A CSOK-kal kapcsolatban lenne pár kérdésem. Egy 53 nm-es lakás van a tulajdonomban, amit szeretnék eladni vagy elajándékozni. Így nem lesz a tulajdonomban lakóingatlan, csak egy garázs. Azt szeretném kérdezni: 1. Igénybe vehetem-e ekkor a CSOK-ot használt lakás vásárlásra az ajándékozás után? 2. Mennyit vehetek igénybe, ha van egy gyermekem és tervben van egy második baba,...

Igényelhető-e bővítéshez CSOK, ha már van jelzálogteher a házon?

Tisztelt Hitelnet! 130 m2-es családi házunk van, és három gyermekünk. A két nagyobb gyermek után megelőlegező szocpolt igényeltünk 2006-ban. Erre bejegyezték az állam javára a jelzálogot és az elidegenítési és terhelési tilalmat. Vettünk még fel egy lakásépítési hitelt, később szigeteléshez újabb felújítási hitelt, amelyek után a bank a jelzálogjogát bejegyeztette. Lehet-e a fenti jelzálogok...

Szocpolos építkezésnél mennyi lehet a költségvetés maximuma?

Tisztelt Hölgyem/Uram! Elolvastam a csok feltételeit már korábban is, de egy apróság elkerülte a figyelmemet. Azt tudtam, hogy építkezésnél be kell mutatni a számlák 70%-át, csak az mellett elsiklottam, hogy azok az igénylő nevére kell, hogy szóljanak. A problémám az, hogy mi a párommal kint dolgozunk külföldön, de a párom most 6 hónapra Magyarországon maradt dolgozni, hogy meglegyen a 180 nap ...

Jelenlegi lakásunk eladása után hogyan juthatunk CSOK-hoz?

Jó napot kívánok. Jelenleg férjemmel 3 saját gyermeket nevelünk, 3 hónapos, 7 éves, 15 éves, a férjem 39, én 35 éves vagyok. A lakásunk kicsi már ötünknek, ezért el szeretnénk adni és nagyobbat venni, de még nem használtuk ki a szocpolt egyik gyermeknél sem. A házunk kb. 3 millió forintért lesz eladva és kb. 5,5 millió forint, amit mi vásárolnánk meg helyette. Érdekelne, hogy mik a lehetős...

Osztatlan közös tulajdonú ingatlan tetőtér beépítéséhez is igényelhetünk CSOK-ot?

Tisztelt Szakértő! Élettársi viszonyban élek párommal egy osztatlan közös tulajdonú ingatlan egy, az én tulajdoni hányadomnak megfelelő méretű részén (58 négyzetméter + arányos udvarrész + 1 külön garázs). A közös ingatlanon még van 5-6 tulajdonos, de a páromnak nincs bejegyzett tulajdonrésze. Közösen neveljük az ő 11 éves lányát és a közös 2,5 éves kisfiúnkat. Mindannyian évek óta ebbe az inga...

Milyen lehetőségeink vannak szocpolra, ha már van a nevünkön lakás?

Tisztelt Szakértő! Fiatal házaspár vagyunk. Néhány éve vásároltunk közös használt lakást. Akkoriban szocpolt nem tudtunk igényelni, mivel használtra még nem lehetett. Jelenleg is hitelt törlesztünk, illetve a család bővülése miatt (nyár végére várható a baba) jelenlegi lakásunk eladásában és nagyobb méretű megvásárlásában gondolkodunk. Mivel mindkettőnk nevére vettük a jelenlegi lakást, így jel...

2 generációs ház átalakítása esetén igénybe vehető a szocpol (CSOK)?

Tisztelt Cím, Feleségemmel 3 gyerekünk van, és még sosem vettünk igénybe szocpol támogatást. 2007; 2009; és 2012 szeptemberében születtek a gyerekek. A feleségemnek a szüleivel együtt volt egy 100 négyzetméter alapterületű 2 generációs 3 szintes házuk (Alagsor; földszint, emelet), amin hiteltörlesztés is volt/van. Az emeleten laktak a szülök, és csak a házon kívül lehet megközelíteni a felső sz...

Heti 20 órás bejelentésre igényelhető CSOK (szocpol)?

Tisztelt címzett. Meglévő házunkhoz szeretnénk hozzáépíteni nettó 59,3 m2-t, ami tartalmazna egy 19,7 m2-es szobát is. A ház többi helysége is áttrendezésre kerülne, maradna a 3 szoba nappali stb. + egy két autós garázs is szerepel a tervekben külön a háztól. Tervrajz, építési engedély, kivitelezők. Építőanyagok nagy része megvan rendelve. Kérdéseim.: 1. Megkezdhető a garázs építése igénylés...

CSOK (szocpol) igénylés bővítésre lehetséges, ha van hitel a házon?

Tisztelt Szakértő! A Családi otthonteremtési kedvezménnyel kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Átolvastam az illetékes jogszabályi változásokat, amelyek 2015. július 1-től lépnek érvénybe. Ez alapján szeretnék megerősítést kérni, hogy igényelhetünk-e családi otthonteremtési kedvezményt. A jelenlegi helyzet: - egy kb. 50 nm-es, hitellel terhelt házban élünk feleségemmel, és lassan másfél éve...

Kaphatok valamilyen támogatást, ha már igényeltem szocpolt 2000-ben?

Tisztelt szakértő! 2000-ben emeletráépítéssel egy új ingatlant építettünk és az akkor meglévő gyermekünk után felvettük az akkor aktuális szocpol támogatást, 200.000 Ft-ot. Mivel emelet ráépítés lett, így a tulajdoni arányunk 25%-25% a feleségemnek és nekem, illetve 50% az alul lakónak. Közben elváltunk, az exem 25%-a is az enyém lett, illetve a felvett hitel is kizárólag az én nevemre került. ...

Jár a szocpol (CSOK) , ha a garázst alakítjuk át szobává?

Tisztelt Cím! A 3. gyermekünk a napokban (2015. január) fog megszületni. Két leánygyermekünk lassan 10-11 évesek lesznek. Anno 2 gyermeket vállaltunk és új lakás építésére kaptunk szocpol támogatást. Ezt ugye idő előtt teljesítettük és ingatlanunkról lekerült a 10 éves eladási tilalom is. Családi házunkat 2 gyermekre vállalására terveztük, de mivel a 3. fiú gyermeknek is kellene egy kis külön l...

A korábban fel nem vett szocpolt megkaphatjuk utólag?

Tisztelt Szakértő, 2007-ben új építésű társasházi lakást vásároltunk 50-50 % tulajdoni arányban feleségemmel. Akkor egy gyermekünk volt. Korábbi lakásunkat még ez előtt eladtuk, melyen nem lakáscélú jelzáloghitel volt. Ezt a hitelt visszafizettük és a maradék önerőt kb. 2,5 millió Ft-ot az új lakás vásárlásába önerőként betettük. Szocpolt 2 gyerekre nem kaptunk, mert a nem lakáscélú hitelösszeg...

Létezik még lakáslízing termék 2014-ben a bankoknál?

Tisztelt Szakértő! Lakáslízing keretében szeretnék ingatlant vásárolni, de egy néhány banknál azt tapasztaltam, hogy felfüggesztették ezen tevékenységüket. Kérdésem: létezik még a piacon lakáslízing termék és ha igen, mely banknál/bankoknál érhető el? Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel. Anna Kedves Anna! Valóban van olyan pénzintézet, amely egy ideje felfüggesztette a lakos...

Milyen hitelre lennénk jogosultak, ha szocpollal és hitellel terhelt lakásunk helyett újat építenénk?

Tisztelt Hitelnet! Építési hitellel kapcsolatban szeretném Önöket kérdezni, mivel építkezni szeretnénk. Nagyjából felvázolnám a helyzetet, amire megoldást keresnénk: Én 35 éves vagyok, a feleségem 33. Két gyermekünk van (4 és 6 évesek). 2008-ban vásároltunk egy lakást (+ garázst) Debrecenben, amire forint alapú jelzáloghitelt (7.000.000 Ft), munkáltatói hitelt (1.300.000 Ft) és megelőlegező sz...

Garázst szeretnék venni. Milyen hitelt kaphatok?

Tisztelt Hitelnet! A hitelcél megadott lehetőségei között nincs külön garázsvásárlás. Melyiket kell ilyenkor bejelölni? Milyen hitelt érdemes rá felvenni? Várom válaszukat. Köszönettel: Zsuzsa Kedves Zsuzsa! A Hitelkalkulátorban található hitelcélok között azért nem talál garázsvásárlást, mert nincsenek kimondottan erre a garázsvásárlásra igényelhető hitelek egyik pénzintézetnél s...

Kaphatunk szocpolt, ha szülői tulajdonban lévő ingatlanra építünk új házat?

Tisztelt Szakértő! Az alábbi ügyben szeretnénk a segítségét, tanácsát kérni. Új családi házat szeretnénk építeni. A településen nincsenek megfelelő üres telkek, csak olyanok, amelyeken régi típusú házak vannak. Találtunk egy megfelelő nagyságú telket, amelyen engedélyezett, hogy épüljünk egy házat a már meglévő öreg ház mellé, így azt lebontani nem szeretnénk, hanem gazdasági, nem lakás céljár...

Magas készültségi szint esetén is megkaphatjuk a szocpolt?

Tisztelt Hitelnet! Új lakóingatlant építünk. 2011 januárjában emelkedett jogerőre az építési engedély. El is kezdtük még akkor tavasszal az építkezést. Az év őszén az OTP-ben vettünk fel állami támogatású építési hitelt. 2012 nyarán kérvényeztünk rá szocpolt, amit elutasítottak másodfokon is a Kincstárnál, mondva nagy a nettó hasznos alapterület. Az épület alá van pincézve, 8,6*15,5 m-es, így a...

Mennyi hitelt kaphatok könnyűszerkezetes ház építéséhez?

Tisztelt Hitelnet! Könnyűszerkezetes családi ház építéséhez szükséges hitellel kapcsolatban érdeklődnék. Bár több fórumon és hitellel kapcsolatos oldalon is azt olvasom, hogy a bankok nem tesznek különbséget könnyűszerkezetes és tégla építésű ház között, az elmúlt hetekben azt tapasztaltam, hogy egyes bankok egyáltalán nem adnak hitelt ilyen házra, mások pedig ha adnak is, irreálisan alacson...

Építési hitel igényelhető garázsra?

Üdvözletem a Hitelnet Szakértőinek! Házam mellé szeretnék egy nagyobb méretű garázst felhúzni, ahol autószerelőként is tevékenykednék a jövőben, mint vállalkozó. Két millió forintra lenne szükségem ahhoz, hogy mindennel együtt kivitelezzem ezt. A házam tehermentes és kb. 16 millió forintot ér. Arról szeretnék kérdezni, hogy garázsépítésre is felvehetek építési hitelt, vagy van ennek egy mini...

Hitel garázs vásárlásra?

Tisztelt Szakértő! Társasházban lakom, és a közeli garázssoron most megüresedett egy garázs, amit meg szeretnék vásárolni. Arról érdeklődnék elsősorban, hogy milyen célirányos hitellel lehetne megoldani ezt? Nem tudom, hogy lakáshitel, vagy lakáslízing keretein belül lehetséges-e garázsvásárlás? Rendszeres jövedelemmel rendelkezem, fizetésem 114 600 forint. Szükséges valamennyi önerő egy k...

Felvehetem a szocpolt?

Tisztelt Hitelnet! Nagy nehezen kb. másfél éve saját lakást tudtunk venni, hitelre. Ekkor még nem volt szocpol, de a szűkös anyagi helyzetünk miatt nehezen egy panellakást sikerült vennünk 2 gyerekkel. Amit azóta sem kifesteni, sem rendbe rakni nem tudtunk, mert a törlesztés mellett nem marad rá elég pénzünk. Az lenne a kérdésem, hogy ilyen irányú célra és egyáltalán panellakásra lehet-e bár...

Lakáslízing építésre?

Üdvözlöm! Érdeklődni szeretnék, hogy olyan lehetőség létezik-e, és ha igen, milyen formában, hogy valaki építkezni szeretne, és ehhez lízinget vesz igénybe? Válaszát előre is köszönöm: Mária Kedves Mária! Építkezéshez nem igényelhető lakáslízing. Lízingkonstrukció új és használt lakóingatlan vételárának finanszírozásához igényelhető, valamint meglévő lakástulajdon esetén szabad fe...

Új ház építésére lenne szükségünk építési hitelre

T. Hitelnet! 2013-ban szeretnénk építkezni 65 m2 2szint + 40 m2 garázs. Nekem minimálbér, nejemnek külföldi munkahely. 35, 32 évesek vagyunk. 1 gyerek, talán még 1 lesz. Jelenleg lakástulajdonosok vagyunk, ha lehet, nem adnánk el. Telek van és kész a fogadószint. 10 M Ft-ot vennénk fel. Milyen lehetőségeink vannak? Válaszát előre is köszönöm: Péter Kedves Péter! Új ház építésé...

17 milliós lakásra kaphatunk 10 millió lakáshitelt?

Tisztelt Szakértő! Most adjuk el feleségemmel közös tulajdonú lakásunkat (2000-ben vásároltuk). A vételárat csak részben szeretnénk egy másik használt lakás vásárlására fordítani. Így az önerőnk 7 millió forint lenne. (Felújításra, berendezésre használnánk a kapott vételár egy részét.) Egy 17 millióba kerülő használt ingatlant szeretnénk venni, így 10 millió Ft kölcsönre lenne szükségünk. Csal...

Ha vállaljuk a házasságkötést kaphatunk szocpolt az építkezés befejezésére?

Üdvözlöm! Párommal építkezünk, az építési engedély 2010. január utáni. A belső munkálatok még teljes egészében hátra vannak, a ház áll, és a 0,6-os nyílászárók bent vannak. 38-as porotherm téglát használtunk a falakhoz és 10 cm-es szigetelést tervezünk. A ház bruttó 180 négyzetméter, ebből 36 a garázs és 20 a terasz. A födém könnyűszerkezetes, 15 cm-es üveggyapot szigeteléssel tervezve. Még ...

Előre is megkapjuk a szocpolt, ha még nincs gyerek?

Üdvözlöm! Sok helyen olvastam már a szocpolról, lenne pár rövid kérdésem! Jövőre kezdjük az építkezést és előreláthatólag 5 éven belül lesz befejezve! Kérdésem, hogy melyik szakaszban lehet igényelni a szocpolt? Gyerek még nincs, idővel majd 3-at szeretnénk! Úgy olvastam a meglévő gyerekekhez maximum +2-re lehet előre felvenni, de 0-ról is lehet 2-re? Továbbá a négyzetméter sem tiszta. Olvast...