fbpx

Fogyasztóbarát Lakáshitel

Zöld hitel: Már állami támogatás nélkül is elérhető!

2022. augusztus elsejétől elindult az első saját banki zöld lakáshitel, mely a K&H Banknál érhető el. A bank a zöld lakáshitelét úgy alakította ki, hogy minden esetben megfeleljen az MNB által megfogalmazott zöld elvárásoknak, de fontos hangsúlyozni, hogy ezt a kölcsönt nem az NHP ZOP keretében kínálja. Összefoglaltuk a termék legfontosabb jellemzőit, mutatjuk felhasználási lehetőségeit. Az...

Jóváhagyták az első fogyasztóbarát személyi hitelt!

Az MNB még év elején döntött a Minősített Fogyasztóbarát termékkör személyi hitelekre való kiterjesztése mellett. A pénzintézetek a 2020 nyarán közzétett pályázati feltételek alapján nyújthatják be pályázatukat a minősítés elnyerésére. Mostanra megszületett az első pozitív bírálat e termék értékesítését illetően, melyet az OTP Bank nyert el. Így a bank e termék értékesítését már akár 2021 januárjá...

További könnyítés: az 5%-os lakásáfa is visszaigényelhető lesz!

Múlt héten került bejelentésre, hogy 2022 végéig ismét 5% lesz az újépítésű lakások áfája. A miniszterelnök már akkor utalt rá, hogy nem ez lesz az egyetlen közeljövőben bevezetésre kerülő kedvezmény. Máris itt az újabb könnyítés: Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter bejelentette, hogy a CSOK-kal új lakást vásárlók számára az 5%-os áfa is visszaigényelhető lesz. Újra 5% le...

A 3%-os támogatott hitel igényelhető tulajdonrész kivásárláshoz?

Tisztelt Hitelnet! Édesanyánk halála utána testvéremmel ketten örököltünk egy bp-i ingatlant. Az ingatlan teljes tulajdonjogát szeretném megszerezni, oly módon, hogy az ingatlan értékének fele részét megfizetném a testvéremnek. Az ingatlan értéke (adó- és értékbizonyítvány szerint) 26M Ft. Bár 3 gyermekem van, jogilag már csak 2 gyermek vehető figyelembe (27, 23 és 3 évesek). A 13M Ft megfizeté...

A vételáron felül felújításra is kaphatunk lakáshitelt?

Tisztelt Hölgyem/Uram, Segítségét szeretném kérni lakáshitel ügyben. Van egy ingatlan 9 millió 500 ezer Ft a vételár, de nincs korszerűsítve. Mi a minősített fogyasztóbarát lakáshitelt szeretnénk felvenni, de addig ameddig a fűtés nincs bevezetve a házba, nem számít se komfortosnak, se összkomfortosnak, tehát nem vehető fel rá jelzáloghitel. Viszont egy családtagunk háza lenne a fedezet a h...

Milyen hosszú lehet a hitelbírálat a veszélyhelyzet idején?

Kedves Hitelnet! Minősített fogyasztóbarát hitelt igényeltünk március 18.-án. Az ingatlan értékbecslése már rendelkezésre állt a benyújtásnál, mivel a bank tanácsára ezt előre kértük. Ugyancsak a bank tanácsára feleségem jövedelmét nem írtuk be, mondván minek az én fizetésem bőven elbírja. Rákérdeztünk előtte telefonon, majd a helyszínen is, hogy a jelenlegi szituáció nem befolyásolja-e a f...

Ezért érdemes MOST hitelkiváltó kölcsönt igényelni!

Az elmúlt évtizedben jelentősen átalakultak a hitelfelvételi szokások. Elég arra gondolni, hogy míg 6-8 évvel ezelőtt a referenciakamat alapú hitelek térhóditását élhettük meg, addig 2018-ban a hosszú kamatperiódusú lakáshitelek aránya átlépte a 70%-ot, az újonnan felvett lakáshiteleknek pedig ma már mindegy 95%-a 5 éves vagy annál hosszabb kamatperiódusú. Az MNB ajánlása szintén a hosszú kamatper...

CSOK mellé melyik a legkedvezőbb hitel?

Tisztelt Szakértő! Meglévő ingatlanunkat el szeretnénk adni. Közben máshol szeretnénk házat vásárolni, amit ki is néztünk. Van egy kiskorú gyermekünk, kire szeretnénk kihasználni a CSOK-ot. Sajnos a kinézett ház árát nem fedezi a CSOK, ezért hitelhez kényszerülünk. A kérdéseim a következők: - Van-e olyan hitel, ami kimondottan CSOK mellett kedvezőbb kamatozású, mint bár melyik hitel? - Ha...

Haszonélvezőként lehetséges lakáshitelt felvenni?

Tisztelt Hölgyem/Uram! Aziránt szeretnék érdeklődni, hogy milyen lehetőségeim vannak, hogy ha haszonélvezőként szeretnék jelzáloghitelt felvenni a saját családi házunkra Csepregen. A tulajdonos a párom lenne, ő biztosítaná az ingatlanfedezetet. Szeretnénk a házat felújítani (külső-belső színezés, elektromos hálózat fejlesztése, illetve szeretnénk a tetőt is esztétikusabbá tenni), tehát az igén...

Ilyen is van! Csökkennek a jelzáloghitelek kamatok!

Jó hír a jelzáloghitel felvétele előtt állóknak, hogy kiemelt Bankpartnerünk augusztus közepétől csökkentette ingatlan fedezete mellett nyújtott hiteleinek kamatát! Különösen jó hír ez, mert az elmúlt hetek hitelpiaci hírei nem szóltak másról, mint az egyre inkább felfelé ívelő hitelkamatokról. Egyedi partnerkedvezményünk most még vonzóbbá teszi az elérhető hitelkonstrukciókat! Jelzáloghitelek ...

Ennyivel emelkedtek eddig a lakáshitel kamatok!

Ennyivel emelkedtek a lakáshitel kamatok! Ez év májusa volt az utolsó hónap, amikor – az összes bank hitelkínálatát nézve – átlagosan a legalacsonyabb kamat mellett lehetett lakáskölcsönhöz jutni. Júniusban már tapasztalhattuk a kamatemelkedés első jeleit néhány banknál. Ez az emelkedés júliusban és augusztusban is tovább folytatódott, jóllehet van olyan pénzintézet, amely jelenleg még a korább...

Kedvezményes lakásáfa helyett további támogatás a családoknak?

A pénzügyminiszter nemrégiben tett bejelentése alapján az új lakásokra vonatkozó kedvezményes, 5%-os áfakulcs meghosszabbítását nem tervezi a kormány 2019. december 31. után. A 27%-os ÁFA 2020. január elsejétől történő visszaállítása drágulást hozhat, de Varga Mihály szerint sor kerülhet a családtámogatási rendszer bővítésére is. A kedvezményes lakásáfa célja egy demográfiai változás volt, vagy...

Már a kamattámogatott hitelek is elérhetők fogyasztóbarát konstrukcióban!

A piaci kamatozású Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek mellett néhány hete megjelentek az állami kamattámogatás mellett nyújtott fogyasztóbarát hitelek is. Piaci társaikkal szembeni előnyük a kedvező hiteldíjak, valamint az ügyfélbarát ügyintézés. Mutatjuk a részleteket! Állami kamattámogatású Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek Az MNB korábbi, minősített fogyasztóbarát lakáshitelekre vona...

Extra kamatkedvezmény használt lakásvásárlás esetén!

Mára már szinte az összes hitelintézetnél megjelentek a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek, melyek alapvetően új és használt lakás vásárlásához, új lakóház építéséhez, illetve igazoltan lakáscélú hitel kiváltásához igényelhetők kedvező kamatszint mellett. Hogy még vonzóbbá tegye kizárólag használt lakóingatlan vásárlásához nyújtott fogyasztóbarát lakáshitelét, kiemelt Bankpartnerünk most extra...

Osztatlan közös tulajdonú, terhelt lakás vásárlásához igényelhető fogyasztóbarát lakáshitel?

Tisztelt Cím! Az általunk megvásárlásra kinézett ház, mint kiderült, egy osztatlan közös tulajdonú sorház, mely a tulajdoni lapon Kivett 2 lakóház, udvar, gazdasági épület és az összes m2 szerepel. Az ingatlanok terheltek, hogy melyik, az nem derül ki a tulajdoni lapból. A két ház egyike az eladás tárgya, melyet kinéztünk, lekértük a cím alapján a tulajdoni lapját, és a fentieket láttuk. Mi ...

Lakáshitelhez juthatunk, ha megtakarítási időszakban lévő lakástakarék az önerőnk?

Tisztelt Szakértő! Tudom, hogy névtelenül a távolból nehéz segíteni, de érdekelne, van-e reményünk bármilyen lakáshitelhez jutni minél hamarabb. Párommal nem vagyunk még házasok, de 2 gyereket tervezünk. 600 000 Ft önerővel rendelkezünk per pillanat, Fundamenta lakástakarékot kezdtünk el rakni mindketten 20-20 ezer forint havi összeggel idén április óta 4 éves futamidőre. Nem szeretnénk a ma...

Fogyasztóbarát lakáshitel egyedi kamatkedvezményekkel!

A fogyasztóbarát lakáshitelek jellemzően 3, 5 és 10 éves kamatperiódussal érhetők el, de fogyasztóbarát hitelünk kamatát akár 15, illetve 20 évre is rögzíthetjük.  Ha viszonylag hosszútávon kiszámítható, előre tervezhető, ám mégis kedvező kamatú fogyasztóbarát kölcsönt szeretnénk, akkor optimális megoldást jelenthet kiemelt Bankpartnerünk 10 éves kamatperiódusú fogyasztóbarát konstrukciója, mely m...

Fogyasztóbarát és nem fogyasztóbarát piaci lakáshitel összehasonlítása

A fogyasztóbarát lakáshitelek megjelenésével átalakult a bankok lakáshitel kínálata. Vannak olyan pénzintézetek, ahol a hosszabb futamidőre rögzített fogyasztóbarát lakáshitelek mellett megmaradt a lakáshitelek szintén hosszabb kamatperiódusú, ám fogyasztóbarát minősítéssel nem rendelkező változata. Olyan bank is akad, ahol egy-egy hiteltípus kizárólag fogyasztóbarát verzióban érhető el. Most azt ...

Lehet ügyfélbarát egy nem "fogyasztóbarát hitel"?

Az elmúlt időszakban sok szó esett a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelekről, melyek az elmúlt két hónapban folyamatosan jelentek meg a pénzintézetek kínálatában. Most azt nézzük meg, hogy azok a lakáshitelek, melyek nem rendelkeznek ezzel a minősítéssel, mely esetben és milyen feltételekkel igényelhetők. Kevésbé lennének fogyasztóbarát konstrukciók? Fogyasztóbarát minősítéssel nem rendelkező...

Melyik fogyasztóbarát építési hitelt érdemes választani?

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy az elmúlt hetekben újabb hitelintézetek jelentek meg a fogyasztóbarát lakáshitelek piacán. A pénzintézetek saját hatáskörben dönthettek arról, hogy mely lakáscélra kínálják fogyasztóbarát hitelüket, így az egyes bankok termékskálája hitelcél alapján is eltérhet egymástól. Ennek köszönhető, hogy építési célra a jelenleg fogyasztóbarát lakáshitelt kínálok ...

A jelzáloghitel lezárása mennyi ideig tart?

Tisztelt Hitelnet! A hitel lezárásának pillanatától kezdve szakmailag (bankbiztonság, banküzemtan, stb) nem indokolja, hogy akár csak egy nappal is később állítsanak ki jelzálogjog törlési kérelmet mint a hitel “0”-sá tételének, kivezetésének és lezárásának napja!!!! De fordítsuk meg a kérdést… A hitel pozitív elbírálása után érdekes módon egyik bank sem határoz meg több hetes, (CIB-nél jelen...

Tovább bővül a Fogyasztóbarát Lakáshitelek kínálata!

Az elmúlt egy hétben további pénzintézetek kínálatában jelent meg a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel. A termékskála bővülésének köszönhetően egyre több konstrukció közül választhatjuk ki a leginkább fogyasztóbarát kölcsönt lakáscélú terveink megvalósításához. Az egyszerűbb átláthatóság kedvéért most összegyűjtöttük, hogy melyik bank, mely lakáscélra és milyen kamatperiódussal kínálja fogyasztó...

Fogyasztóbarát lakáshitel közszférában dolgozóknak

Az elmúlt hetek során egyre több bank kínálatában jelentek meg a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek. Bankpartnereink egyikénél a fogyasztóbarát hiteleken belül külön célcsoportot alkotnak a közszférában dolgozók. Számukra elérhetők az úgynevezett Közszféra piaci kamatozású Minősített Fogyasztóbarát lakáshitelek, melyek a normál fogyasztóbarát lakáshitelekhez képest még kedvezőbb kamatszintet b...

Igényelhető lakáshitel, ha az utolsó 3 havi átlagbér meghaladja a minimálbér összegét?

Kedves Hitelnet! A párommal lakást szeretnénk venni. Mielőtt elkezdtünk keresgélni alaposan utánajártunk, hogy hitelképesek vagyunk-e, kértünk előzetes hitelbírálatot, kiválasztottunk a számunkra legkedvezőbb konstrukciót, majd ezután kezdtünk el lakást keresni. Viszont augusztusban a páromat a főnöke váratlanul átjelentette 4 órába, így a fizetése hivatalosan csak 44.000 Ft. Abba is hagytuk a ...

Ez most az egyik legkedvezőbb fogyasztóbarát lakáshitel vásárlás esetén!

Mint ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk, az MNB az elmúlt hetekben egyre több bank újonnan kidolgozott hiteltermékét minősítette fogyasztóbarátnak. A fogyasztóbarát lakáskölcsönök bevezetése már elkezdődött, jóllehet a kínálat még nem teljes. Most annak néztünk utána, hogy a már elérhető fogyasztóbarát konstrukciók közül melyik lehet az egyik legkedvezőbb. Fogyasztóbarát lakáshitelek Miv...

Valóban fogyasztóbarát a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel?

Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, néhány pénzintézetnél már elérhetők a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel termékek. Most azt mutatjuk meg, hogy valóban fogyasztóbarát-e az ilyen hitel, és ha igen, mitől. [fblike] Fogyasztóbarát kontra normál kondíciójú lakáshitelek A fogyasztóbarát és a normál kondíciójú lakáshitelek tekintetében a vizsgált szegmens a használt lakáshitelek piaca. A...

Elérhetők az első Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek!

Az MNB a bankok közötti verseny erősítése, valamint a lakáshitelek átláthatóságának és összehasonlíthatóságának növelése céljából létrehozta az úgynevezett „Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel” minősítést. Ennek elnyerésére a hitelintézetek pályázatot nyújthattak be. Pályázni a kiírásban meghatározott előírásoknak megfelelő, forint alapú, lakáscélú hitelkonstrukciókkal lehetett. Minősített Fo...