Otthonteremtési támogatott hitel (OTK hitel) feltételei 2023
Otthonteremtési kamattámogatott hitel azok számára elérhető (OTK hitelre), akik a legalább két gyermekes CSOK-ot is igénybe veszik. Ebből következően OTK hitel igénylése esetén minden, a CSOK igénybevételre vonatkozó jogszabályi feltételt is teljesíteni szükséges.
Otthonteremtési kamattámogatott hitel jellemzői
- Az állam a futamidő első 25 évében nyújt kamattámogatást
- A kölcsön futamideje maximum 25 év
- A kamattámogatás időszaka alatt fizetendő kamat mértéke fix 3%
- A kamatperiódus 5 éves – ennek azonban a támogatás időszaka alatt csak technikai jelentősége van (az állam és a bank közötti elszámolásnál)
Milyen célra igényelhető?
- Új és használt lakóingatlan vásárlására
- Új lakóingatlan építésére
- Falusi CSOK által preferált településen használt lakásvásárlással egybekötött felújításra és/vagy bővítésre
- Falusi CSOK által preferált településen már tulajdonban lévő használt lakóingatlan felújítására és/vagy bővítésére
Az Otthonteremtési kamattámogatott hitel (OTK hitel) összege
- 2 gyermekes CSOK-ot, illetve falusi CSOK-ot igénybe vevők esetén maximum 10 millió forint
- 3 vagy több gyermekes CSOK-ot, illetve falusi CSOK-ot igénybe vevők esetén maximum 15 millió forint
- Meglévő lakóingatlan felújítására és/vagy bővítésére falusi CSOK-ot 2 gyermek után igénylők esetén maximum 5 millió forint, 3 vagy több gyermek után igénylők esetén maximum 7,5 millió forint.
Kik igényelhetik az OTK hitelt?
- Meglévő gyermekeik után CSOK-ot igénybe vevők házasként, élettársakként és egyedülálló személyként – életkortól függetlenül – egyaránt jogosultak lehetnek a hitelre
- Vállalt gyermek után kizárólag házaspárok igényelhetik a CSOK-ot, így az Otthonteremtési kamattámogatott hitelt is, akik közül legalább az egyik fél nem tölti be 40. életévét a kérelem benyújtásakor
KHR információ
A jogszabály értelmében az igénylőnek az igénylés időpontjában nem lehet KHR szerint nyilvántartott késedelmes tartozása, vagy az igénylő a KHR-ben szereplő tartozását már legalább egy éve teljesítette.
A banki gyakorlat alapján a negatív KHR információ minden esetben kizáró okot jelent.
Az Otthonteremtési kamattámogatott hitel jogosultsági feltételei
Mivel Otthonteremtési kamattámogatott hitel kizárólag azok lehetnek jogosultak, akik CSOK-ra is azok, ezért az OTK hitel jogszabályban előírt feltételei megegyeznek a CSOK feltételeivel:
- Büntetlen előélet
- Köztartozásmentesség
- Megfelelő TB jogviszony
- Legalább 180 nap
- Falusi CSOK esetén legalább 1 év
- A 10 milliós CSOK, illetve 10 milliós falusi CSOK esetén legalább 2 év
- Az igénylőt az elmúlt 5 évben nem kötelezték jogosulatlanul igénybe vett CSOK vagy szocpol visszafizetésére
Ingatlanra vonatkozó feltételek
Jogszabályi előírás alapján a támogatás célját képező ingatlant is vizsgálják a hitelintézetek. Mindenekelőtt az ingatlannak a műszaki állapotára tekintettel – az ingatlan-értékbecslési szakvélemény alapján − a lakhatási igények kielégítésére alkalmasnak kell lenni.
Hasznos alapterület
Vannak hasznos alapterületre vonatkozó szabályok, melyek a gyermekszám alapján kerültek meghatározásra. Továbbá különbséget kell tenni attól függően, hogy használt vagy új építésű ingatlan a támogatás célja.
Használt lakóingatlan esetén elvárt hasznos alapterület:
- Egy gyermek esetén 40 m2
- Két gyermek esetén 50 m2
- Három gyermek esetén 60 m2
- Négy vagy több gyermek esetén 70 m2
Új építésű lakóingatlan esetén az elvárt hasznos alapterület nagyságát az is befolyásolja, hogy lakást vagy egylakásos lakóépületet szeretnénk finanszírozni.
Új lakás esetében az elvárt hasznos alapterület:
- Egy gyermek esetén 40 m2
- Két gyermek esetén 50 m2
- Három vagy több gyermek esetén 60 m2
Új lakóingatlan esetében az elvárt hasznos alapterület:
- Egy gyermek esetén 70 m2
- Két gyermek esetén 80 m2
- Három vagy több gyermek esetén 90 m2
Tulajdonszerzés a támogatott ingatlanban
Az ingatlanban kizárólag a támogatott személyek szerezhetnek tulajdont. Házastársak és élettársak esetén a lakásban mindkét félnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonnal kell rendelkeznie.
Amennyiben a CSOK kérelem benyújtása előtt a kiskorú gyermek az elhunyt szülő után ingatlan tulajdont szerzett, és a túlélő szülő, a gyám vagy az örökbefogadó szülő a támogatás igénybevételével új lakást épít vagy vásárol, a CSOK-kal érintett lakásban – a gyámhatóság rendelkezésének megfelelő mértékben – a támogatott személy mellett a kiskorú gyermek is szerezhet tulajdont.
Egyéb feltételek, kötelezettségek
A vonatkozó kormányrendelet a jogosultsági feltételeken túl egyéb előírásokat, kötelezettségeket is tartalmaz, melyek az alábbiak:
- Az igénylőknek és azon gyermekeknek, akire tekintettel a támogatott hitel folyósításra kerül, a folyósítástól számított 10 évig – a meglévő gyermek legalább nagykorúvá válásáig – a lakásban életvitelszerűen kell lakni. Van néhány élethelyzet, amely kivétel ez alól. Ezek megegyeznek a CSOK esetén megengedett esetekkel.
- A folyósítást követő 90 napon belül be kell mutatni a hitelintézet részére a lakcímet igazoló hatósági igazolványt az igénylőkre és a gyermekekre tekintettel egyaránt.
- A hitel és támogatás biztosítására 10 éves időtartamra jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre. Ezen időszak alatt a lakásra a támogatott személynek lakásbiztosítással kell rendelkeznie.
- Vásárlási cél esetén az eladó az igénylőnek nem lehet közeli hozzátartozója vagy élettársa, valamint, ha az eladó gazdálkodó szervezet, az igénylő nem lehet vele tulajdonosi kapcsolatban álló magánszemély.
- Építési cél esetén az igénylő az építési munkákat végző gazdálkodó szervezetben nem rendelkezik tulajdonnal, valamint a gazdálkodó szervezet tulajdonosa, illetve az építési tevékenységet végző egyéni vállalkozó az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa.
- Új lakás vásárlása esetén a teljes vételárat, építési jellegű munkálat esetén a hitelintézet által elfogadott költségvetés legalább 70%-át számlávak kell igazolni.
Jövedelmi feltételek
Otthonteremtési kamattámogatott hitel lakáshitel igényléséhez megfelelő jövedelemfedezettség szükséges. A jövedelemvizsgálatot a bankok a JTM szabály alapján végzik az alábbiak szerint:
500.000 Ft igazolt nettó jövedelem alatt
- az igénylő összes havi törlesztő részlete (a már meglévő és felvenni kívánt kölcsön) nem haladhatja meg igazolt nettó jövedelmének 50%-át.
500.000 Ft-ot elérő igazolt nettó jövedelem esetén
- az igénylő összes havi törlesztő részlete (a már meglévő és felvenni kívánt kölcsön) nem haladhatja meg jövedelmének 60%-át.
Alkalmazottak esetén az igénylő aktuális munkahelyén legalább 3 hónapos, határozatlan időre szóló, nem próbaidős munkaviszonynak meg kell lenni.
Vállalkozások esetén a legtöbb banknál elvárás a legalább 1 éves vállalkozói múlt és 1 lezárt év. Bankpartnereink között azonban van olyan pénzintézet, ahol nem kizáró ok, ha nincs meg az 1 éves vállalkozói múlt, lezárt évnek azonban ez esetben is meg kell lenni.
Ami a minimálisan elvárt jövedelem összegét illeti, szintén pénzintézetenként változó. 100.000 Ft-ot minden banknál el kell érnie az elsődlegesen elfogadható nettó jövedelem összegének.
Nem támogatott személy hiteladós bevonása
Ha a támogatott személyek jövedelmi oldalról nem felelnek meg az elvásároknak, akkor a fizetőképesség javítása céljából bevonható nem támogatott személy hiteladós az OTK hitelbe.
A nem támogatott személy hiteladós az ingatlanban nem szerez tulajdont, a támogatott személyek legalább egyikének Ptk. szerinti közeli hozzátartozója és teljesíti az alábbi feltételeket:
- teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkozik, hogy otthonteremtési kamattámogatással érintett kölcsönt a rendelet hatálybalépése óta nem vett igénybe
- vállalja, hogy otthonteremtési kamattámogatással érintett kölcsönt a későbbiekben nem vesz igénybe,
- nem támogatott személy hiteladósként további otthonteremtési kamattámogatással érintett kölcsönszerződésben nem szerepel és
- az otthonteremtési kamattámogatott kölcsönnel érintett lakásban lakóhelyet nem létesít.
Személyre szabott díjmentes lakáshitel tájékoztatás
OTK lakáshitel felvétele előtt feltétlenül javasoljuk Hitelszakértőinkkel történő előzetes egyeztetést. A CSOK további jogosultsági feltételeiről célszerű előzetesen honlapunkon tájékozódni. Személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltsék ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű lakáshitel ügyintézést is!
Üdvözlöm.
Olyan kérdésem lenne, 2021-ben vásároltunk használt ingatlant, amihez felvettünk a CSOK+15 OTK hitelt. Egy gyerekünk született, a másik augusztusba születik.
El szeretném adni a házat, hogy építsünk egy nagyobbat. A kérdés: az OTK hitelt, ha visszafizetem, fel tudom-e venni újra?
Köszönöm.
Az lenne a kérdésem, hogy egy meglévő gyermek esetén és ha nem szeretnénk többet vállalni, házasok vagyunk, tudunk bármilyen kamattámogatott hitelt igényelni? Előre is köszönöm válaszát.
Gyermekek otthongondozási díjában részesülök, tb viszonynak elfogadják?
Férjemnek megvan a jövedelem mellé.
Kell hogy a házastársak egyenlő arányban legyenek tulajdonosok vagy lehet eltérő az arány köztük? (3 gyerekkel szeretnénk felvenni az OTK hitelt és kérni a 2,2 milliós támogatást). Használt házat vennénk belőle.
Üdvözlöm.
Az lenne a kérdésem, hogy 2019-ben felvettük a 10+15 csokot és mellé a kamattámogatott hitelt. Mindent teljesítettünk 2 éven belül, még a 3. baba is megszületett, így most már a kamattámogatott hitelt kell fizetni, amiből 10 millió van vissza. Úgy adódott, hogy eladásra kínáltuk az ingatlant, kisebbet szeretnénk. A csok részét önkéntes módon visszafizetnénk, de a kamattámogatott hitelt vinnék tovább az új ingatlanra. Ez lehetséges? Van rá lehetőség? Ugyanúgy maradnánk ebben a konstrukcióban?
Köszönöm, Eliza
Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, hogy mi a teendő abban az esetben, ha egy használt házat vásároltunk, 2 gyermek után CSOK és támogatott hitellel, viszont a ház alkalmatlan a lakhatásra. Az értékbecslő 2 alkalommal nézte meg a házat, ezt nyugodtan zárójelbe is tehetném, ugyanis olyan rejtett hibája van a háznak, ami több szempontból sem felel meg a CSOK hitel feltételeinek és beköltözni sem lehet. A kifizetést követően már több hónap elteltével ahogyan a szakértők megérkeztek és a különböző szakik úgy derült ki, mennyi olyan hiba van, ami már életveszélyes is. Az eladók nem vállalják el a hibát semmi formában. Kicsit utána érdeklődve a becsüsnek olyan alapvető dolgok sem tűntek fel mint a gázvezető cső megfelelő bevezetése, a szennyvíz zárt rendszere és a vályogfal teljes elhasználódottsága, amit mi magunk is csak a fal kibontása után fedeztünk fel.
Ilyenkor mik a lehetőségek anélkül, hogy teljesen csődbe menjünk, miközben az átutalt pénzt gyorsan el is költötték nehogy elállás mellett döntsünk!
Tisztelt Szakértő!
Használt lakásra CSOK mellé igénybe vettük az OTK-t is még 2021 márciusban (10M, KH bank). Amennyiben nem teljesül az OTK-hoz a vállalat 1 gyerek (1 meglévő mellé), de még a azelőtt végtörlesztünk, hogy ez bizonyosságot nyerne (teljesítés előtt végtörlesztünk) abban az esetben csak a tőkét+banki 1-2% végtörlesztési büntetést kell kifizetni vagy ehhez még hozzájön az a büntetés is, amit azért kapnánk, hogy nem teljesült a vállalt feltétel?
Segítséget előre is köszönöm!
Mindenféleképpen határozatlan munkaszerződés szükséges? Külföldi munkaszerződés elfogadható-e?Köszönöm!
Kedves Szakértő!
Az lenne a kérdésem, hogy e-napló vezetése kötelező minden banknál, ha CSOK támogatást és hitelt is fel szeretnék venni? Saját új építkezés, 175 nm hasznos alapterület, elvált, 3 gyerekes, 39 éves anyuka vagyok.
Illetve ha esetleg a zöld hitel ismét elérhető lenne (feltételezve hogy ugyanolyan feltételekkel:)), akkor a CSOK hitel átminősíthető 0%-os hitellé, miután már felvettem a CSOK 10+15-öt?
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel
Eszter
CSOK-kal és kedvezményes kamatozású hitellel megvásárolt ingatlant 3 év után eladnánk, mert nagyobba költöznénk. Ez estben a hitelt végtörleszteni kell, a csok pedig átvihető az új ingatlanra?
Előre is köszönöm.
Tisztelt Címzett,
10M forintot szeretnénk felvenni OTK formájában 20 évre, viszont eddig egyik bank sem tudta egyértelműen megfogalmazni Nekünk, hogy mi történik akkor, ha nem sikerül 1 vagy 2 gyermek? Mi történik akkor, ha valaki csak szimplán nem teljesíti a gyermekvállalást? Mi történik akkor, ha orvos által igazoltan, minden meddőségi kezelésen résztvéve, méltányossági kérelemmel fordulunk a kormányhivatalhoz? Mi történik az utóbbi esetben az elmúlt 8 év kedvező kamatozásával? Illetve mi történik a kamatozással a még fennálló 12 évben? Van erről pontos, jogszabályi megfogalmazás?
Köszönöm!
Tisztelt Címzett,
10+10 -es konstrukcióban vettük fel a csokot és a hitelt. Kicsi lett a lakás, így eladtuk és szeretnénk nagyobbat venni.
Van-e lehetőség rá, hogy az államilag támogatott 3%-os hitelt újra felvegyük?
Válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlöm,
CSOK hitellel kapcsolatban szeretnék érdeklődni, 2 gyermek esetén (egy meglévő és egy vállalt gyermek esetén).
A kamattámogatás feltételeinek teljesítésével az induló kamat 3,04% .
A kamat, a teljes, 20 éves futamidő alatt fix az állami támogatásnak köszönhetően, vagy csak az állami támogatás mértéke fix és ennél fogva 5 évente, minden új kamatperiódusban eltérő kamatra kell számítani?
Köszönöm a válaszát!
Tisztelt Hitelnet!
Az OTK, kamattámogatott hitel feltétele, hogy igénybe veszem a CSOK-ot? Ha igen, kötelező a vállalt két gyermek, egy gyermekre nem lehet ha jól értem, igaz? Ha igen (két gyerek), milyen időintervallum áll rendelkezésünkre?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Hitelnet!
A Feleségemmel szeretnénk egy új építésű házat vásárolni. A vásárláshoz szeretnénk felvenni a CSOK-ot és az OTK-t, továbbá egy piaci alapú hitelt is. Az házat most kezdik el építeni és jövő márciusra fog teljes egészében elkészülni. A használatbavételi engedély sem biztos, hogy idén a rendelkezésünkre fog állni, építési engedély viszont rendelkezésre áll. A szerződést 1-2 héten belül írjuk alá.
Ebben az esetben a CSOK és az OTK igényelhető és megkaphatjuk 2023-ban? Nem gond, hogy 2023-ban készül el a ház?
Előre is köszönöm a választ!
Üdv, Norbi
Tisztelt Hitelnet!
A ház, amit 2 éve vettünk Csok és OTK hitellel terhelt! Az élettársi közösség megszűnt 2 hónapja akként, hogy apuka kérésére nekünk kellett eljönni a 2 kiskorú gyermekkel. A változást a mai napig nem jelentette be a bank felé. Én viszont jeleztem!
A kérdésem az lenne, hogy a bank felmondhatja ebben az esetben a szerződést? Ha igen, az összeget egyben kell visszafizetni és, ha nem tudja visszafizetni, akkor elárverezik-e az ingatlant?
Tisztelt Hitelnet!
Amennyiben korábban vettem igénybe CSOK mellé kamattámogatott hitelt, – amiből a bank válás során kiengedett – az új házasságomban 2 gyerekre vehetek igénybe CSOK mellé ismét kamattámogatott hitelt?
Köszönöm válaszukat!
Kedves Hitelnet,
azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy a két gyermek teljesítése után igényelhető kamattámogatott csok hitelt felvettük megelőlegezve. Egy gyermek születése teljesült. Ha nem születne második gyermek, akkor a hitel átváltana magasabb kamatozású hitelbe, vagy maradhatna a támogatott kamattal továbbra is?
Üdvözlöm,
Házvásárláshoz szeretnénk CSOK + CSOK hitelt felvenni 2 gyerekre. 1 baba már úton van, betöltötte a 12. hetet, így először a kedvezményes törlesztővel kalkuláltak, viszont a KHR adatokkal történő kalkulációnál a bank rendszere nem fogadta el teljesített gyereknek, így a magasabb törlesztővel kalkulált, ezáltal óriási különbözet keletkezett. Az ügyintéző nem tudta megmondani, hogy ez alap szabály CSOK esetén, vagy a bank szigorítása.
Önök tudnak esetleg erről bármit?
Kedves Hitelnet!
Ha még 17 évvel ezelőtt igénybe vettem 2 gyermek után a Lakásvásárlási kedvezményt megelőlegező kölcsönszerződést ami után 15M kamattámogatott hitelt kaptunk. Most felvehetem a CSOK mellé (itt tudom ,hogy a korábban kapott támogatás és mostani különbözetét kapom meg) az OTK hitelt egy másik lakás vásárlásához?
Köszönöm
Tisztelt címzett!
Ezúton érdeklődnék az otk hitellel kapcsolatban, amiről nem kapok információt sehol.
Adott pl.: egy lakás, tegyük fel 4 millió Ft a felértékelt ára, ehhez szeretnénk egy falusi 1.3M +1.3M csokot plusz 2M otk hitelt, elvileg ez nem lehetséges mivel a 2.6m csok már a lakás árának 65%a és az jelzálognak számít?
Köszönöm és várom válaszukat!
Üdv.: Csaba