Megelőlegező szocpol, CSOK

Fiatal házasok gyermekvállalási támogatása

Fiatal házasok gyermekvállalási támogatása

A tervezet szerint ez a támogatási forma 2019. július 1. és 2022. december 31-ig lesz elérhető. Erre a szabad felhasználású, maximum 10 millió forint összegű, kamatmentes hitelre azok a házaspárok lehetnek jogosultak, ahol a feleség életkora 18 és 40 év közötti és rendelkezik legalább 3 éves munka- vagy felsőoktatási jogviszonnyal. További feltétel, hogy a házaspár legalább egyik tagja első házasságában éljen. Ha korábban mindketten házasok voltak, de nem született gyermekük, az is megfelelő lehet.

A tartozás elengedésére vonatkozó szabályok

  • Az első gyermek 5 éven belüli megszületése esetén a hitel továbbra is kamatmentesen törleszthető, valamint a törlesztő részlet fizetését felfüggesztik 3 évre
  • A második gyermek születése után a tőketartozás 30%-a elengedésre kerül, valamint a törlesztő részlet fizetését további 3 évre felfüggesztik
  • A harmadik gyerek megszületésénél a hitel további része is teljes egészében elengedésre kerül

Amennyiben az igényléstől számítva 5 éven belül nem születik gyermek, a kölcsön piaci kamatozásúvá alakul és azt a korábban felvett kamattámogatással növelten kell visszafizetni.

Ha a házasok hibáján kívül nem született gyermek, a járási hivatal kedvezőbb feltételeket állapíthat meg a visszafizetés vonatkozásában.

Megelőlegező kölcsön fogalma

A megelőlegező kölcsön a vissza nem térítendő állami támogatásoknak az a fajtája, ahol az arra jogosultak kérhették a lakásépítési/vásárlási kedvezmény, vagyis a szocpol kölcsönként történő megelőlegezését..

Megelőlegező szocpolra – meglévő gyermekeik számától függetlenül – a fiatal házaspárok legfeljebb két – új lakás vásárlása vagy építése esetén legfeljebb 3 -születendő gyermek vállalása esetén lehetnek jogosultak. A megelőlegező támogatás az új ház bekerülési költségének vagy vételárának megfizetéséhez vehető igénybe.

Megelőlegező kölcsön összege

A megelőlegező kölcsön összege megegyezik a mindenkor aktuális szocpol összeggel, melyről honlapunkon ide kattintva bővebben olvashat.

Megelőlegező szocpol feltételei:

Fiatalnak azok a házaspárok tekinthetők ebben az esetben, akik közül legalább az egyik fél életkora nem haladja meg a megelőlegező szocpolkérelem benyújtásakor a 40. életévet. Nem jogosult a házaspár a megelőlegező szocpolra, ha mindkét fél is betöltötte a 40. életévét. Ugyancsak fontos hangsúlyozni, hogy míg a meglévő gyermekek után igényelt szocpolt élettársak is igényelhetik, addig megelőlegező szocpol kizárólag házastársi kapcsolat esetén kérhető.

A gyermekvállalás teljesítésére előírt határidő egy gyermek esetében 4 év, két születendő gyermek esetében 8 év, 3 gyermek vállalása esetén 10 év. A határidőt új lakóház építése esetén a lakhatási engedély kiadásának napjától, újépítésű lakóingatlan vásárlása esetén az adásvételi szerződés aláírásának dátumától kell számolni.

Mi történik, ha a gyermekvállalás nem teljesül?

Ha a gyermekvállalás nem vagy csak részben teljesül, akkor a támogatást vissza kell fizetni. A visszafizetendő összeg az alábbiak szerint alakul:

  • a kapott megelőlegező szocpol összegét csökkenteni kell a gyermekvállalási határidő lejáratának időpontjában meglévő gyermekek után járó támogatás összegével, illetőleg
  • amennyiben a meglévő gyermekek száma a teljesítési határidő lejáratakor kettőnél kevesebb, akkor a lakásépítési támogatás teljes összege visszafizetendő.

A megelőlegező szocpol összegét az igénybevétel napjától számított, a Ptk. 301 § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamattal növelten kell visszafizetni, a vállalt határidő leteltét követő 60 napon belül.

A gyermekvállalás milyen egyéb esetben tekinthető teljesítettnek?

  • Örökbefogadott gyermek esetén.
  • Bírósági vagy hatósági határozat alapján utóbb a háztartásba került vér szerinti gyermek esetén.

Mi történik, ha a megelőlegező szocpol teljesítése előtt a házastársak elválnak?

Ebben az esetben az érintetteknek a támogatást az igénybevétel napjától számított, a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamattal növelten vissza kell fizetniük. A házasság érvénytelenségét megállapító vagy a házasságot felbontó jogerős bírósági ítéletet be kell nyújtaniuk a hitelintézetnek a jogerőre emelkedést követő 60 napon belül. Amennyiben az igénylők a hitelintézet felszólítása ellenére sem tesznek eleget visszafizetési kötelezettségüknek, akkor annak érvényesítésétől a Kincstár intézkedik.

Megelőlegező szocpol lakáshitel nélkül is igényelhető?

Amennyiben az építendő ház bekerülési költsége vagy az új lakóingatlan vételára hitel nélkül, önerőből és megelőlegező szocpolból is finanszírozható, akkor kölcsön felvétele nélkül is igénybe vehető a támogatás. Ha azonban kölcsön nélkül nem valósítható meg az építkezés vagy a vásárlás, akkor megelőlegező szocpol csak abban az esetben adható, ha a támogatott személyek a hitelfelvétel feltételeinek is megfelelnek.

Milyen kölcsön igényelhető a megelőlegező szocpol mellé?

Megelőlegező szocpol mellé – építés és vásárlás esetén egyaránt – igényelhető államilag támogatott és piaci kamatozású lakáshitel. Az Ön igényeinek és lehetőségeinek megfelelő lakáshitelekről Tanácsadóink készséggel nyújtanak tájékoztatást. Ilyen igény esetén kérjük, töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványunkat! A megelőlegező szocpol és lakáshitel ügyletet díjmentesen lebonyolítjuk!

Az építéshez és új lakás vásárlásához nyújtott lakáshitelek aktuális törlesztő részletét honlapunkon megtalálja.

Megelőlegező szocpollal kapcsolatban felmerülő további kérdéseivel forduljon bizalommal online Hitelszakértőinkhez!

Legfrissebb bejegyzések megelőlegező szocpol témában:

Utolsó módosítás: 2019. október 03. csütörtök

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Bettina szerint:

2018-11-19 - 09:28

2016-ban kötöttünk szerződést. Vállalatunk gyermeket, viszont a vállalt gyermek nem fog megszületni a vállalt 4 éven belül.
Van-e türelmi idő?

Hitelnet.hu szerint:

2018-11-19 - 10:35

Kedves Bettina!
A gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő a várandósság orvosilag megállapított tényére tekintettel a várandósság végéig meghosszabbodik, ha a fiatal házaspár a várandósság tényét orvosi bizonyítvánnyal a vállalási határidő lejártáig a hitelintézetnek igazolja.

Eliza szerint:

2018-11-09 - 13:52

Helló!
1 gyermekem van. Ha vállalnék meg 1-et, akkor igénybe tudnám venni a csok-ot? Milyen papírok szükségesek a csok-hoz?

Hitelnet.hu szerint:

2018-11-12 - 15:24

Kedves Eliza!
Megelőlegező CSOK igénylése házastársi kapcsolat esetén lehetséges, ha legalább egyikük nem tölti be a 40. életévét a támogatás iránti kérelem benyújtásakor.
Az igényléshez szükséges dokumentumokról IDE kattintva tájékozódhat.

Gyula szerint:

2018-11-09 - 11:30

Jó napot!
Feleségemmel 2 éve vagyunk házasok. Gyermekünk még nincs, de szeretnénk legalább 2 gyermeket vállalni 4 éven belül. 3 éve vásároltunk használt ingatlant.
A kérdésem az lenne, hogy az állami támogatást megkapnánk-e a meglevő lakáshitelünk csökkentésére most, amennyiben kettő gyermeket bevállalunk a jövőben?
Üdvözlettel:
Gyula

Hitelnet.hu szerint:

2018-11-09 - 12:55

Kedves Gyula!
Már megvalósult lakáscél esetében sajnos nincs lehetőség visszamenőlegesen megelőlegező CSOK-ot igénybe venni.

Anita szerint:

2018-11-09 - 10:10

Tisztelt Szakértő!
2017-ben egyedülálló anyaként meglévő két gyermekem után igényeltem használt lakás vásárlására 1.430.000 Ft CSOK támogatást. A párommal tervezzük a házasságot és egy harmadik gyermek vállalását. Új építésű ingatlant szeretnénk vásárolni, melyhez szeretnénk a 10 millió Ft családi otthonteremtési támogatást igénybe venni. A meglévő lakásom eladásával és az előző évben felvett támogatás visszafizetésével van lehetőségünk megelőlegező CSOK igénybe vételére a két meglévő és egy tervezett gyermekre?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Anita

Hitelnet.hu szerint:

2018-11-09 - 10:31

Kedves Anita!
Van lehetőség arra, hogy a tavaly kapott támogatást a lakás értékesítését követően egy kincstári felfüggesztő számlára befizesse. A 10 milliós és az 1.430.000 Ft-os CSOK különbözete pedig igényelhető a lakásvásárláshoz egy gyermek vállalásával a házasságkötést követően. A felfüggesztő számlára befizetett támogatást a kincstár a vételár utolsó részeként visszautalja. Az új lakás vásárlására vonatkozó CSOK feltételekről IDE kattintva tájékozódhat.

Paulina szerint:

2018-10-28 - 19:36

Sziasztok.
Nincs gyerek, házas vagyok.
Hány gyereket lehet beírni előre?

Hitelnet.hu szerint:

2018-10-31 - 09:53

Kedves Paulina!
Használt lakás vásárlásához igényelt CSOK esetén legfeljebb 2 gyermek, új építésű lakás esetén maximum 3 gyermek vállalására van lehetőség.

Katalin szerint:

2018-10-17 - 06:19

Tisztelt Cím!
Már két gyermekünk után igénybe vettük a Csok-ot használt lakás vásárlásához. Szeretnénk egy harmadik gyermeket és emiatt szeretnénk beépíteni a teraszt, hogy plusz egy szobánk legyen.
Ebben az esetben is aláírhatunk előre egy harmadik gyermeknek?

Hitelnet.hu szerint:

2018-10-17 - 08:25

Kedves Katalin!
Meglévő terasz beépítése nem minősül bővítésnek. Erre a célra CSOK/megelőlegezett CSOK sajnos nem vehető igénybe.
A bővítésre vonatkozó CSOK feltételeket IDE kattintva ismerhetik meg.
Amennyiben a terasz beépítéséhez kölcsönt szeretnének felvenni, Szakértőink készséggel nyújtanak Önöknek személyre szabott, díjmentes tájékoztatást online adatlapunk kitöltését követően.

Nikolett szerint:

2018-10-08 - 07:22

Üdv.
Nikolett vagyok. Érdeklődnék, hogy én a párommal nem házasodtam össze, mivel még nem került rá sor. Így is lehetne igényelni a csok-ot? Milyen feltételei vannak az igénylésnek? Előre köszönöm válaszát!

Hitelnet.hu szerint:

2018-10-08 - 07:27

Kedves Nikolett!
Ha még nincsen gyermek (vagy legalább 12. terhességi hetet betöltött magzat), akkor kizárólag házastársi kapcsolat esetén van lehetőség CSOK igénylésre.
A használt lakás vásárlására vonatkozó további CSOK feltételekről IDE kattintva tájékozódhat.

Márta szerint:

2018-09-27 - 07:17

Szeretnénk új házat venni, de 10% önerőt, ha nem többet kérnek. Sajnos nincs rá annyi keretünk.
A kérdésem az lenne, hogy mennyi megelőlegező CSOK-ot kapnánk? Lehetséges lenne, hogy abból az összegből foglaljuk le a házat?
Válaszát előre is köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2018-09-27 - 07:40

Kedves Márta!
A megelőlegező CSOK összegéről fenti bejegyzésünkből tájékozódhat. A támogatás összege függ a vállalt gyermekek számától.
A megelőlegező CSOK összegét a bankok többsége azonban nem fogadja el önerőként. A támogatást a hitelintézetek a vételár utolsó részeként utalják akkor, ha a fennmaradó vételár rész már kifizetésre került. Az tehát nem lehetséges, hogy a megelőlegező CSOK összegéből foglalózzák le a lakást.

Andor szerint:

2018-09-12 - 05:09

Jó napot!
Feleségemmel a legnagyobb, 10 millió Ft-os CSOK felvételét tervezzük, ami nyilván minimum 3 gyermek vállalását jelenti. Jelenleg két gyermekünk van.
Ilyen esetben a 3. gyermek megszülésére 4 év vagy 10 év a határidő?
Köszönettel,
A.

Hitelnet.hu szerint:

2018-09-12 - 05:11

Kedves Andor!
Az új lakásra igényelhető 10 milliós CSOK esetében a gyermekvállalás teljesítésére előírt határidő – a vállalt gyermekek számától függetlenül – 10 év.

Cecília szerint:

2018-08-01 - 18:33

Tisztelt Szakértő!
2006-ban használt ingatlan vásárlásra kettő gyermekre vettünk fel fél szocpolt, majd ez a később megszületett harmadik gyermekre tekintettel ki lett egészítve. Lehet ezek után 10+10-el építkezésre felvenni csok-ot úgy, hogy levonjuk a már felvett támogatást a 10 millióból? Vagy ne is gondoljunk rá, mivel a gyerekekre már vettünk fel támogatást? Pár éve a MÁK-nál egy szakértő azt mondta, hogy belevághatunk, de minél jobban beleásom magam a jogszabályokba, annál zavarosabb az egész.
Bár már feltettem ezt a kérdést itt az oldalon, de válasz nélkül törölve lett. Ennek ellenére várom válaszukat, melyet előre is köszönök!
Szép napot!
Cecília

Hitelnet.hu szerint:

2018-08-01 - 22:32

Kedves Cecília!
Kérdését 2018.07.30.-án 16:02-kor megválaszoltuk. A választ ITT találja.

Melissza szerint:

2018-07-19 - 05:24

Hány gyerekre lehet szerződni?

Hitelnet.hu szerint:

2018-07-19 - 05:54

Kedves Melissza!
Új lakóingatlan építése és vásárlása esetén legfeljebb 3, használt lakás esetében – a meglévő gyermekek számától függetlenül – legfeljebb 2 vállalt gyermek után igényelhető CSOK.

Evelin szerint:

2018-07-19 - 05:22

2016-ban vásároltunk használt lakást. Ebben az évben született első gyermekünk. Igényeltük a Csokot, ez ugye 600.000 Ft. Majd 2017-ben született második gyermekünk, akire 400.000 Ft-ot kaptunk. Házasságot még nem kötöttünk. Ha esetleg összeházasodnánk, igénybe vehetnénk-e a fennmaradó összeget?
Válaszukat előre is köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2018-07-19 - 05:50

Kedves Evelin!
A megelőlegező CSOK visszamenőleges igénybevételére sajnos nincs lehetőség.

Olga szerint:

2018-07-10 - 10:55

Tisztelt Címzett!
Bővítjük házunkat. Egy meglévő és egy vállalt gyermek után igényeljük a CSOK-ot.
Kérdésem az lenne, hogy a járástól (milyen osztálytól?) milyen igazolást kell kérni a gyerekekkel kapcsolatosan? Olyat hallottam, hogy olyan igazolás kell, hogy nem vettünk igénybe CSOK-ot a meglévő gyermekünkre?!
Válaszát előre köszönöm.
Olga

Hitelnet.hu szerint:

2018-07-10 - 10:56

Kedves Olga!
Ez az igazolás 2018. március 15. után benyújtott megelőlegezett CSOK kérelmekhez már nem szükséges.

Atti szerint:

2018-06-29 - 11:58

Érdeklődni szeretnék. Egy gyermekünk van, szeretnénk még egyet. Az elsőre se vettünk fel szocpolt. Meglévő hitelünkbe betörleszthetjük, ha aláírunk még 1-et? Utána vagy esetleg mind a kettőre felvetnénk a szocpolt?
Előre is köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2018-06-30 - 15:03

Kedves Atti!
A CSOK-ot sajnos nem tudják sem visszamenőleg, sem vállalt gyermek után a meglévő hiteltartozás csökkentésére felhasználni.

Beáta szerint:

2018-06-28 - 06:22

Azt szeretném kérdezni, hogy van két gyermekem az előző házasságából, de annak már vége. Így új kapcsolatba vagyok, ahol szeretnék egy közös gyereket.
Akkor így felvehető-e rájuk is vagy nem?

Hitelnet.hu szerint:

2018-06-28 - 06:42

Kedves Beáta!
Kérdését korábban már megválaszoltuk. A támogatást vállalt gyermek után csak akkor tudják igényelni, ha házasok és legalább egyikük 40 év alatti a megelőlegező CSOK kérelem benyújtásakor.

Beáta szerint:

2018-06-26 - 16:37

Azt szeretném kérdezni, hogy ha van két gyermekem, de most egy új kapcsolatban vagyok, ahol egy közös gyereket szeretnék, akkor felvehető-e a másik kettőre is?

Hitelnet.hu szerint:

2018-06-26 - 16:57

Kedves Beáta!
Igényelhető a két nem közös és egy közös gyermek után együttesen a támogatás. Vállalt gyermek után azonban csak akkor lehetnek jogosultak a támogatásra, ha házasok és a megelőlegező CSOK kérelem benyújtásakor legalább egyikük 40 év alatti.

László szerint:

2018-06-22 - 06:22

Tisztelt Hitelnet!
Egy éves házasok vagyunk a harmincas éveink elején és szeretnénk igénybe venni a CSOK-ot használt kertes ház vásárlásra. Terveink szerint két gyereket szeretnénk vállalni és a mostani saját, tehermentes kertes ingatlanunk kicsi lesz hozzá. Folyamatban van egy nagyobb vásárlása.
Kérdésem lenne, hogy ha nyilatkozatot töltünk ki gyermekvállalásról, akkor mennyi időnk van a második gyerek megszületéséig?
Előre is köszönöm válaszukat.
Üdvözlettel: László

Hitelnet.hu szerint:

2018-06-22 - 06:56

Kedves László!
2 vállalt gyermek után igényelt megelőlegező CSOK esetén a két gyermek megszületésére együttesen 8 év áll rendelkezésre.

Máté szerint:

2018-05-19 - 15:47

Tisztelt Hitelnet!
2017-ben vásároltunk használt lakást, 1 meglévő és 1 vállalt gyermekre, 1.430.000 Ft értékben. Most szeretnénk újépítésű lakásba költözni, és még egy gyermeket vállalni.
Hogy lehetséges ezt megvalósítani? Igénybe tudjuk venni a 10+10 milliót csökkentve a már igénybe vett támogatás összegével?
Válaszát előre is köszönöm: Máté

Hitelnet.hu szerint:

2018-05-19 - 15:51

Kedves Máté!
A vonatkozó kormányrendelet értelmében gyermekvállalásra tekintettel korábban igénybe vett támogatás esetén családi otthonteremtési kedvezményre akkor köthető támogatási szerződés, ha a korábbi gyermekvállalás teljesült. Mivel Önök 1 vállalt gyermekre is igénybe vették a CSOK-ot használt lakásra, ezért újabb lakáscél esetén további vállalt gyermek után csak akkor lehetnek jogosultak a megelőlegező CSOK-ra, ha a korábbi gyermekvállalás teljesült.

Szilvia szerint:

2018-04-26 - 15:10

Jó napot!
Érdeklődni szeretnék, hogy a csok támogatást jelenleg gyermek nélkül lehet-e igényelni? Nekem nehezen jön össze a baba, gondolkodunk az örökbefogadáson is, de mindenféleképpen szeretnék saját gyermeket is! Van ismerősöm, aki ugyanebben a cipőben jár, de 3 gyerek bevállalásával igényelték a támogatást, majd mire megkapták természetes úton 1 gyermek megfogant! De nem tudom ilyen esetben mik a feltételei az ügynek!
Válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlettel.
Szilvia

Hitelnet.hu szerint:

2018-04-26 - 15:54

Kedves Szilvia!
Megelőlegező CSOK igénybevételére az Önök esetében is van lehetőség, ha házasok és legalább egyikük 40 év alatti, de számolni kell azzal, hogy ha nem teljesül a gyermekvállalás a meghatározott időn belül, akkor a támogatás összegét a Ptk. szerinti kamattal növelve vissza kell fizetni.

Mónika szerint:

2018-04-25 - 05:56

Mi már igénybe vettük a megelőlegezett csok-ot két gyerek után lakásvásárlásra. Egy gyermekünk van. Vállaltuk a másodikat.
Kérdésem, hogy igényelhetjük-e lakásbővítésre a csokot, mert azt olvastam, az is igénybe veheti, aki már korábban megtette, s ebben az esetben a kettő különbözetét folyósítják.
Nem tudom a mi esetünkben is működhet-e ez a verzió?

Hitelnet.hu szerint:

2018-04-25 - 06:16

Kedves Mónika!
Újabb megelőlegező CSOK igénybevételére akkor lehetnek jogosultak, ha a korábbi gyermekvállalás teljesült.

Gréta szerint:

2018-04-11 - 08:31

Üdvözlöm!
Az volna kérdésem, hogy mik a feltételek abban az esetben, ha még nincs gyerekünk a férjemmel, de szeretnénk igénybe venni a CSOK-ot használt, illetve olyan ház vásárlása esetén aminek még nincs lakhatási engedélye. Mennyi tőkére van szükség? Árverezett vagy eszközkezelős házra is lehet igényelni?

Hitelnet.hu szerint:

2018-04-11 - 14:48

Kedves Gréta!
Megelőlegező CSOK igénybevételére akkor van lehetőségük, ha legalább egyikük 40 év alatti. Új lakás esetén legfeljebb 3 gyermek vállalható. A vállalási határidő 10 év. Használt lakás esetén legfeljebb két gyermek vállalására van lehetőség, s ennek határideje 8 év.
Arról, hogy használatbavételi engedéllyel nem rendelkező ház mely esetben minősül újnak, IDE kattintva tájékozódhat, Félkész lakóingatlan finanszírozása cím alatt. Ez esetben az ingatlan megszerzését követően, a befejezéshez igényelhető az új lakásra vonatkozó CSOK.
További kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésére!

Tamás szerint:

2018-04-10 - 05:53

Kedves Szakértő!
Amennyiben 2 gyermekünk már van, de a második gyermek autista (és erről szakvéleménye is van, illetve jogosultak vagyunk a magasabb összegű családi pótlékra), ebben az esetben megigényelhető a 10 milliós CSOK összeg, vagy nem?
Segítségét előre is köszönöm!

Hitelnet.hu szerint:

2018-04-10 - 06:17

Kedves Tamás!
Ha vállalják 3. gyermek megszületését, akkor igényelhető a 10 milliós támogatás.

Tamás szerint:

2018-04-10 - 10:50

És ha bevállalom a 3. gyereket, de nem születik meg, akkor jön a büntetés?
Nem számít az, hogy van egy autista gyermekem?
Mert ha csak egy gyermekem lenne, és bevállalnám a CSOK-ot 3 gyermekre, és születne egy autista gyermekem, akkor nem kellene a 3. gyermeket is bevállalni, ezért kérdezem, hogy ha van két gyermekem, és az egyik autista, akkor jogosult vagyok-e a vissza nem térítendő 10 milliós támogatásra?

Hitelnet.hu szerint:

2018-04-10 - 12:52

Kedves Tamás!
Jelen helyzetben automatikusan nem jogosult a 10 milliós támogatásra. A vonatkozó kormányrendelet értelmében: A” járási hivatal csak olyan igazolást fogadhat el, amely alapján megállapítható, hogy a megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételére irányuló szerződés megkötésének időpontja megelőzi a méltányossági döntést megalapozó ok megállapításának első időpontját.”

Andi szerint:

2018-04-06 - 17:54

Üdvözlöm.
Érdeklődnék, 3 gyerek megvan, 1-et bevállalnánk. Mennyi idő alatt kell megszületnie és mennyi idő a csok elbírálási ideje beadástól számítva?

Hitelnet.hu szerint:

2018-04-07 - 04:31

Kedves Andi!
A gyermekvállalási határidő 1 gyermek esetében 4 év. A CSOK elbírálási ideje lakásvásárlás esetén a kérelem befogadásától számítva 30 nap.

CS-né szerint:

2018-03-31 - 15:24

Tisztelt Címzett!
Két éve megelőlegezett Csokot vettünk igénybe egy gyermekre. Szeretném tudni, hogy hány hetes terhességről szóló igazolást fogad el a bank a bevállalt gyermek meglétéről?
Köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2018-04-01 - 06:48

Kedves Asszonyom!
A gyermekvállalás teljesítését a gyermek megszületése után tudja igazolni a hitelintézet felé.

Tamás szerint:

2018-03-30 - 06:06

Meglévő terhesség van, gyerek még nincs. Így lehet-e lakást vásárolni, ha még gyereket vállalok?
Előre is köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2018-03-30 - 06:23

Kedves Tamás!
A 12. terhességi hetet betöltött magzat CSOK igénylés esetén már meglévő gyermeknek számít. További gyermekvállalás akkor lehetséges CSOK igénylésnél, ha házasok és a megelőlegező CSOK kérelem benyújtásakor legalább egyikük 40 év alatti. A használt lakásra vonatkozó további CSOK feltételeket IDE kattintva ismerheti meg.

Léna szerint:

2018-03-23 - 15:09

Üdvözlöm!
Az irant érdeklődnék, hogy bejegyzett élettarsak is igényelhetik a Csok-ot úgy, hogy nincs gyerekünk, de kettőt vállalnának?
Köszönöm
Léna

Hitelnet.hu szerint:

2018-03-24 - 14:22

Kedves Léna!
Vállalt gyermek után kizárólag házastársi kapcsolatban igényelhető a CSOK, ha a megelőlegező CSOK kérelem benyújtásakor legalább a házastársak egyike 40 év alatti. Bejegyzett élettársak nem jogosultak megelőlegező CSOK igénybevételére.

Réka szerint:

2018-03-21 - 13:45

Jó napot.
Olyan kérdésem lenne, hogy 3 meglévő és egy vállalt gyermekre igényeltük a férjemmel a csokot, azaz 2 millió 750 ezer Ft-ot kaptunk. 4 év a gyermekvállalás időpontja. Ha mégse sikerül addig a vállalt gyermek, akkor mennyi pénzt kell visszafizetni, mennyi időn belül? És a megvásárolt ingatlanból kilakoltatnak, ha nem teljesül?

Hitelnet.hu szerint:

2018-03-21 - 13:58

Kedves Réka!
Ha az adásvételi szerződés megkötésétől számított 4 éven belül nem sikerül teljesíteni a gyermekvállalást, akkor a 4. gyermekre jutó 550.000 Ft-ot Ptk. szerinti büntető kamattal kell visszafizetni a gyermekvállalási határidő leteltét követő 60 napon belül. A nem teljesülés miatt nem lakoltatják ki Önöket.

Rêka szerint:

2018-03-21 - 18:53

Köszönöm a válaszát. Akkor még egy olyan kérdésem lenne, hogy az 550 ezer Ft-ra mennyi lenne a büntető kamat?

Hitelnet.hu szerint:

2018-03-22 - 09:08

Kedves Réka!
Ez a visszafizetési kötelezettség időpontjában érvényes jegybanki alapkamat.

Júlia szerint:

2018-03-21 - 10:52

Tisztelt Hitelnet!
Szeretnem kérdezni, hogy Önök vállalják-e, hogy kijönnek velünk egy ingatlanhoz, melyet szeretnénk megvenni, hogy tudjuk-e rá a Csok 10+10-et igényelni (részünkről a csok feltételeknek megfelelünk, ezt már korábban felmérettük, csak a házat nem tudjuk, hogy alkalmas-e).
Válaszát várom.
Köszönettel, Júlia

Hitelnet.hu szerint:

2018-03-23 - 05:08

Kedves Júlia!
Abban, hogy egy ingatlan statikailag, műszakilag megfelel-e a CSOK feltételeknek, sajnos nem vagyunk illetékesek, tehát ilyen jellegű helyszíni szemlét nem tudunk vállalni.
A 10+10 milliós CSOK kizárólag új lakás vásárlásához (és építéséhez) igényelhető, használt lakásra nem vehető igénybe. Az új lakásra vonatkozó CSOK feltételekről IDE kattintva tájékozódhat. Amennyiben új építésű lakóingatlant vásárolnak, az valószínűleg megfelel a 10+10 milliós CSOK feltételeknek, hiszen az új lakások ezen szempontok figyelembevételével kerülnek kialakításra.

Richárd szerint:

2018-03-10 - 16:35

Üdv.
Kérdésem az lenne, hogy párommal 9 éve vagyunk együtt, 2 gyerek van, 1-2-t tervezünk még! Bevállalndó gyerekhez házastársnak kell lennünk? Mi van olyankor, ha büntetett az egyik fél, de börtönben nem volt soha? Akkor is tudnánk igénybe venni a csokot és aláírhatnánk 2 gyerekre? Bevállalandó gyerek nem születne meg a határidőn belül, olyankor mire lehet számítani?

Hitelnet.hu szerint:

2018-03-11 - 14:26

Kedves Richárd!
Vállalt gyermek után kizárólag házastársi kapcsolatban igényelhető CSOK. A támogatás igénylésének feltétele a büntetlen előélet, vagy amennyiben az igénylők egyike büntetett előéletű, úgy CSOK igénybevétele csak akkor lehetséges, ha az illető a büntetlen előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól már mentesült.
Ha a vállalt gyermek nem születik meg határidőre, úgy az utána kapott támogatást a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten – a gyermekvállalási határidő leteltét követő 60 napon belül – vissza kell fizetni.

Renáta szerint:

2018-03-20 - 11:29

Üdv.
Élettársi kapcsolatban élünk párommal, nincs meglévő gyermekünk. SZOCPOL igénylése így nem lehetséges?
Ha nem lehetséges, milyen mód van hitelfelvételhez? Nagy összegről van szó!
Üdvözlettel: Renáta

Hitelnet.hu szerint:

2018-03-22 - 08:56

Kedves Renáta!
Élettársi kapcsolat esetén vállalt gyermek után sajnos nem igényelhető támogatás, csak meglévő gyermek után. (Meglévőnek számít a magzat is, a betöltött 12. terhességi hetet követően.)
Az elérhető legkedvezőbb lakáshitelekről Szakértőink készséggel tájékoztatják Önöket. Ehhez azonban bővebb információkra lenne szükség, ezért kérjük, töltse ki online adatlapunkat! A lakáshitelek aktuális törlesztő részletéről előzetesen online lakáshitel kalkulátorunk segítségével tájékozódhatnak!

Aranka szerint:

2018-03-10 - 15:56

Szép estét!
Két kérdésem lenne.
1. Én most gyeden vagyok még a nagyobbik lányommal júliusig, a picivel áprilisig cseden. Az lenne a kérdésem, hogy a Csokhoz én fel tudnám venni a hitelt!?
2. Azt hallottam, hogy fel lehet venni a 10 milliót, de x időn belül meg kell, hogy szülessen a 3. gyermek! Létezik ilyen?
Köszönöm előre is.
Aranka

Hitelnet.hu szerint:

2018-03-10 - 16:25

Kedves Aranka!
1. A családtámogatási juttatások (gyed, csed, stb.) önálló jövedelemként nem fogadhatók el, így hitelfelvétel csak ezekre a jövedelmekre nem oldható meg.
2. 3 meglévő vagy vállalt gyermek után igényelhető a 10 milliós CSOK új lakás vásárlásához vagy új lakóingatlan építéséhez. A vállalt gyermeknek 10 éven belül kell megszületnie. Vállalt gyermek után házastársak lehetnek jogosultak a kedvezményre, ha legalább egyikük 40 év alatti a megelőlegező CSOK kérelem benyújtásakor.

Erzsébet szerint:

2018-03-10 - 15:20

Egy olyan kérdésem lenne, hogy mi a párommal nem vagyunk házasok és még nincs gyerekünk sem. Bővíteni szeretnénk a házunkat. Ez esetben csak akkor kaphatnánk CSOK-ot, ha lenne egy 91. napot betöltött magzatunk?! Lakáskasszából finanszírozzuk az új rész építését és tavasszal elkezdenénk. Nem tudom ilyen esetben egyáltalán kaphatnánk-e támogatást. Esetleg ha építés közben kiderül, hogy jön a baba, akkor így kérhetnénk a támogatást?
Köszönöm válaszát.

Hitelnet.hu szerint:

2018-03-10 - 15:33

Kedves Erzsébet!
Vállalt gyermek után kizárólag házastársak lehetnek jogosultak CSOK-ra. A 12. terhességi hetet betöltött magzat már meglévő gyermeknek számít CSOK igénylésnél, így ez esetben élettársként is igényelhetnék a támogatást. 2018. március 15-től a CSOK folyamatban lévő bővítéshez is igényelhető lesz a hitelintézet által elfogadott bekerülési költségből még fennmaradó munkálatok összegéig, figyelembe véve a gyermekszám alapján járó CSOK összegét.

Krisztina szerint:

2018-03-10 - 15:19

Üdvözlöm.
Már végig rágtam magam rajt, de nem találom a választ.
Az lenne a kérdésem, hogy ha 3 éve élünk együtt, bejegyzett élettársi kapcsolatban, van 1 közös lánykánk. Családi ház vásárlásnál szeretnénk felvenni a CSOK-ot.
Bejegyzett élettársi kapcsolatnál is lehet igényelni vállalt gyerekre? Vagy azt csak házastársként?
Köszönöm.
,

Hitelnet.hu szerint:

2018-03-10 - 15:30

Kedves Krisztina!
Vállalt gyermek után kizárólag házastársi kapcsolatban igényelhető CSOK akkor, ha a házastársak legalább egyike 40 év alatti a megelőlegező CSOK kérelem benyújtásakor.

Móni szerint:

2018-03-07 - 20:26

Jó napot!
Szeretnék érdeklődni, hogy hol kell kikérni a vállalt gyermekről a papírt?
Előre is köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2018-03-12 - 14:46

Kedves Móni!
2018. március 15. után történő megelőlegező CSOK igénylés esetén már nem lesz szükség olyan igazolásra, miszerint a fiatal házaspár megelőlegezett formában nyújtott lakáscélú állami támogatással nem rendelkezik. Ezt az igazolás jelenleg a területileg illetékes járási hivatal adja ki.

Tamás szerint:

2018-02-26 - 06:11

Üdv!
Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy én és a párom mindketten közmunkán dolgozunk a helyi önkormányzatnál, a kettőnk összes nettó jövedelme: 140.000 forint. 2 gyerekünk van és szeretnénk még egyet bevállalni.
Van-e rá lehetőség, hogy igénybe vegyük a csok-ot?

Hitelnet.hu szerint:

2018-02-26 - 12:05

Kedves Tamás!
Ha megvan legalább egyik részéről a 180 napos munkaviszony, akkor jogosultak lehetnek a CSOK-ra. Vállalt gyermek után azonban csak akkor igényelhető a támogatás, ha házasok és legalább egyik 40 év alatti a megelőlegező CSOK kérelem benyújtásakor.

Marika szerint:

2018-02-24 - 05:40

Tisztelt hitelnet
3 meglévő gyermek mellé vállalhatunk még egy gyermeket hogy a nagyobb ősszegü CSOKot megkaphassuk a férjemmel?

Hitelnet.hu szerint:

2018-02-24 - 07:04

Kedves Marika!
Kérdését február 21-én már megválaszoltuk:
“Kedves Marika!
Amennyiben legalább egyikük 40 év alatti a megelőlegező CSOK kérelem benyújtásakor, úgy a 3 meglévő gyermek mellett jogosultak lehetnek vállalt gyermek után is a támogatásra. A jogosultsághoz elegendő, ha legalább egyikük rendelkezik a szükséges TB jogviszonnyal.”

Attila szerint:

2018-02-24 - 05:40

Jó napot!
Érdeklődnék, hogy feleségemmel a csok igénybe vehető-e, hogy nincs még gyerek, de vállalnánk be?

Hitelnet.hu szerint:

2018-02-24 - 06:59

Kedves Attila!
Amennyiben legalább egyikük 40 év alatti a megelőlegező CSOK kérelem benyújtásakor és nem rendelkeznek nem teljesített megelőlegező támogatással, úgy jogosultak lehetnek vállalt gyermek után CSOK igénylésre. Használt lakás vásárlásakor legfeljebb 2, új lakás vásárlásakor vagy építésekor legfeljebb 3 gyermek vállalható be.

Marika szerint:

2018-02-21 - 05:46

Vállalhatok a 3 meglévő gyermek mellé még egy babát, hogy a 2.750.000 forintos csokot igényelhessük a férjemmel?
Úgyis igényelhetjük a csokot a férjemmel, hogy csak ő dolgozik? Én gyesen vagyok.

Hitelnet.hu szerint:

2018-02-21 - 05:55

Kedves Marika!
Amennyiben legalább egyikük 40 év alatti a megelőlegező CSOK kérelem benyújtásakor, úgy a 3 meglévő gyermek mellett jogosultak lehetnek vállalt gyermek után is a támogatásra. A jogosultsághoz elegendő, ha legalább egyikük rendelkezik a szükséges TB jogviszonnyal.

Viktória szerint:

2018-02-10 - 18:09

Tisztelt Cím!
Megelőlegezett szocpol esetén, ha a vállalt gyermek egészségügyi probléma miatt nem születik meg abban az esetben mi a teendő?

Hitelnet.hu szerint:

2018-02-12 - 04:37

Kedves Viktória!
Méltányossági kérelemmel lehet fordulni a területileg illetékes járási hivatalhoz a visszafizetési kötelezettség halasztott teljesítése, mérséklése vagy elengedése érdekében.

Barbara szerint:

2018-02-09 - 06:23

Üdvözlöm.
Olyan kérdésem lenne, hogy élettársi kapcsolatban élünk a párommal. Én 37 vagyok, ő 30. Az első gyermekkel vagyok terhes. Ha mi bevállalnánk még 2 gyermeket, van rá esély, hogy megkapjuk? A páromnak folyamatos a tb jogviszonya több mint egy éve, nekem is 9 hónapja van. Az is érdekelne, hogy még mik a feltételek?
Válaszát előre is köszönöm és várom.
Most a tb jogviszonynak mennyinek kell lennie?

Hitelnet.hu szerint:

2018-02-09 - 11:28

Kedves Barbara!
Vállalt gyermek után kizárólag házastársi kapcsolatban igényelhető CSOK akkor, ha legalább a házastársak egyike 40 év alatti a megelőlegező CSOK kérelem benyújtásakor. Élettársként csak meglévő gyermek, valamint 12. terhességi hetet betöltött magzat után tudnak CSOK-ot igényelni. Legalább egyikük részéről 180 napos TB jogviszonynak kell meglenni, ha használt lakásra kérik a támogatást, vagy új lakásra, de legfeljebb két gyermek után. A 3 gyermek után adható 10 milliós CSOK jogosultsághoz legalább az egyik igénylő részéről minimum 2 éves TB jogviszony szükséges. A további feltételekről – lakáscélnak megfelelően – részletes leírás olvasható honlapunkon. További kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésükre!

Tibor szerint:

2018-02-07 - 12:42

Egy meglévő és egy vállalt gyerek esetében össze kell-e házasodni a CSOK igényléshez?

Hitelnet.hu szerint:

2018-02-07 - 13:03

Kedves Tibor!
Mivel vállalt gyermek után is lenne igénylés, ezért feltétel a házastársi kapcsolat, továbbá legalább egyikük nem lehet 40 évnél idősebb a támogatás iránti kérelem benyújtásakor.

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA