Külterületi telket szeretnénk vásárolni - Hitelnet.hu

Külterületi telket szeretnénk vásárolni

Tisztelt Szakértő!

Érdeklődni szeretnék, hogy milyen lehetőségeink vannak párommal a következő paraméterekkel rendelkező ház-telek vásárlására? Milyen hitelt tudnánk felvenni, és melyik banknál?
Pilisvörösváron, külterületen található egy gazdasági épületként tervezett ház. Sajnos nincs befejezve (tető és nyílászáró hiányzik), így nincs rajta használatbavételi engedély, és a földhivatali tulajdonlapon csak zártkerti minősítésben jelenik meg.
Az önkormányzatnál azt mondták, hogy az építési engedély nem hosszabbítható meg, a tulajdonos által.
Így tulajdonképpen csak egy külterületi telek az, amit vásárolnánk, és a későbbiek folyamán lenne a használatbavételi engedély megoldva, és feltüntetve a földhivatalnál az épület.
Milyen hitelt tudnánk erre felvenni? Párommal hitelképesek vagyunk, ő határozatlan idejű szerződéssel rendelkezik, én pedig minden évben megújító határozott szerződéssel. Jelzálogként a külterületi telket adnánk, illetve van egy belterületi építési telkünk, de ezt szeretnénk eladni, így nem akarjuk jelzáloggal terhelni. Az egyik banknál azt mondták építési hitelről lehet szó, de akkor még nem tudtuk hogy az építési engedély lejárt, és nem hosszabbítható meg.
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel
Anna

Kedves Anna!

Véleményünk szerint az építési engedélyt át kellene íratni az Önök nevére, így meghosszabbítható lenne, s lehetőség nyílna építési hitel igénylésére.
Ha szeretné megismerni a bankpiacon jelenleg elérhető építési hiteleket, kérjük, töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványunkat!

kalkulátor

Hitelkalkulátor

Számoljon hitelkalkulátorunkkal, tekintse meg egyedi kedvezményeinket

Tovább a Hitelkalkulátorhoz

Utolsó módosítás: 2013. június 23. vasárnap

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Szilvia szerint:

2017-10-30 - 05:25

Tisztelt Uram/Hölgyem!
Párommal külterületi telket szeretnénk vásárolni. A kérdésem az lenne, hogy külterületi ingatlan megvásárlásához kaphatunk-e bármilyen formában hitelt? A kinézett telek kb. 5 000 000 Ft lenne. Illetve, ha nagyobb forgalmi értékű ingatlant választunk az növeli az esélyünket a hitelre?
Válaszát előre is köszönöm!

Hitelnet.hu szerint:

2017-10-30 - 05:48

Kedves Szilvia!
Telek vásárlásához akkor igényelhető hitel a bankok többségénél, ha a telek az ingatlan-nyilvántartásban beépítetlen terület megnevezéssel szerepel. Zártkert esetén a földtörvény alóli mentesség igazolása esetén nyújtható kölcsön a vásárláshoz és ha az ingatlanra lakóingatlan építhető. Ezen túlmenően termőföld vásárlása esetén is megoldható lehet a hitelfelvétel meghatározott feltételek teljesülése esetén. Javasoljuk, hogy töltse ki online adatlapunkat és a további részletek ismeretében Szakértőink tájékoztatni fogják az elérhető hitelekről!

Kornél szerint:

2015-08-11 - 10:12

Tisztelt Szakértők!
Szeretnék vásárolni egy külterületi ingatlant, nem tudom a pontos besorolását (pince és szőlő egy hegy lábánál). 5 millió forintba kerülne, ha lehet, akkor hitelből szeretném finanszírozni az egészet. Ha lehetséges a vásárolt ingatlan lenne a fedezet. Állandó jövedelmem van, lehetséges adóstárs bevonása és valamennyi önrész,é ha szükséges. 7-10 éves futamidővel.
Mik a lehetőségeim? Mekkora összeget tudnék felvenni, melyik banknál (olvastam, hogy nem sokan adnak külterületi ingatlanra) és mi a konstrukció neve?
Köszönöm a segítséget!
Kornél

Hitelnet.hu szerint:

2015-08-11 - 11:39

Kedves Kornél!
Pince, szőlő megnevezésű ingatlant sajnos egyik hitelintézet sem fogad el fedezetként. A vételár finanszírozásához szabad felhasználású jelzáloghitel vehető fel, ha bevonható az ügyletbe megfelelő értékű és típusú ingatlanfedezet. Ha erre van lehetőség, kérjük, küldje el online ajánlatkérését és Szakértőink személyre szabott, díjmentes hitelajánlatot készítenek Önnek.

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések