Ilyen hitelek érhetők el jelenleg telekvásárlásra - Hitelnet.hu

Ilyen hitelek érhetők el jelenleg telekvásárlásra

Az emelt összegű CSOK kihasználása céljából sokan döntenek új lakóház építése mellett, hiszen ez esetben 3 gyermek után 10 millió forint vissza nem térítendő állami támogatásra, továbbá 10 millió forint, 3% ügyleti kamatú támogatott lakáshitelre, s akár maximum 5 millió Ft összegű adó-visszatérítési támogatás lehetnek jogosultak az igénylők. Sok esetben azonban már az is problémát jelent, hogy miből finanszírozzák az építkezés helyszínéül szolgáló telek vételárát. A CSOK és a támogatott hitel ugyanis nem használható fel telekvásárlásra. Nézzük, milyen hitelkonstrukció vehető igénybe az építési telek vételárának megfizetéséhez!

Hitel telekvásárlásra

Elsőként meg kell találni azt a telket, melyre CSOK-os ház építhető. Osztatlan közös tulajdonú telek esetén úgynevezett Használati megállapodással már nem igényelhető a támogatás, ezért ha ilyen telket vásárolunk, nem árt tisztában lenni azzal, hogy miként valósulhat meg a lakásépítés. Erről bővebben IDE kattintva tájékozódhat.

Fedezetként elfogadható az építési telek?

Fedezetként elfogadható maga a megvásárolni kívánt építési telek is, ha megfelelő értékű és az igénylő rendelkezik a telekvásárláshoz szükséges saját erővel. Bankonként eltérő, hogy milyen minimális forgalmi vagy hitelbiztosítéki értékű telket fogadnak el fedezetként. 1-2 millió forintot érő telek esetén maga a telek – alacsony értéke miatt – nem fogadható el fedezetként. Ebben az esetben másik, megfelelő értékű ingatlanfedezettel valósulhat meg a telekvásárlás.

Mennyi önerő szükséges telekvásárláshoz?

Jelzálog alapú hitel esetén törvényi előírás alapján a hitelösszeg nem haladhatja meg a fedezetül felajánlott ingatlan forgalmi értékének 80%-át. Ebből következően a telek teljes vételárának finanszírozására nincs lehetőség (kivéve plusz ingatlanfedezet bevonása esetén), az elvárt mértéke legalább 20%. Ezen a jogszabályi előíráson túlmenően azonban a hitelintézetek saját hatáskörben meghatározhatják a maximálisan nyújtható hitel mértékét, amit általában befolyásol az ingatlanfedezet területi elhelyezkedése és az igénylők jövedelmi helyzete. Mindezeket figyelembe véve az elvárt önerő mértéke a gyakorlatban 20%-nál általában magasabb. Erről pontos információt Szakértőink a konkrét ügylet részleteinek ismeretében tudnak adni.

Milyen hitel vehető fel telekvásárláshoz?

Telekvásárláshoz forint alapú piaci kamatozású  igényelhető. Állami kamattámogatású erre a célra nem vehető igénybe.  A hitel kamata azonos a lakásvásárláshoz nyújtott lakáshitelek kamatával. A kölcsön akár 25-30 éves futamidőre is kérhető. Az igénylő különböző kamatperiódusú konstrukciók közül választhat, így a havi törlesztő részlet akár a teljes futamidőre fixálható.

A telekvásárlási hitel folyósítása

A hitelt – mint ahogy lakásvásárlás esetén is – a hitelintézet az eladó adásvételi szerződésben megadott számlájára utalja a vételár utolsó részeként.

Kaphatunk-e építési hitelt, ha a telket a vásárláshoz felvett kölcsön terheli?

A telekvásárlási hitelt célszerű annál a banknál igényelni, ahol majd az építési hitelt is fel szeretnénk venni. A bankok többsége ugyanis nem megy bele abba, hogy jelzálogjogát más pénzintézet jelzálogjoga megelőzze a rangsorban.

Azzal is tisztában kell lenni, hogy a telekvásárláshoz felvett hitel összege csökkenti az ingatlan további terhelhetőségét, vagyis a telekvásárlási és az építési hitel együttes összegének bele kell férnie az adott hitelintézet maximális finanszírozási arányába. Továbbá jövedelemvizsgálat során a bankok figyelembe veszik a telekvásárlási hitel havi törlesztését is, tehát a JTM () által meghatározott összegbe bele kell férnie a telekvásárlási és építési hitel együttes törlesztő részletének, ami szintén csökkentheti az építkezéshez adható maximális hitel összegét.

FONTOS!

CSOK igénylés esetén a vonatkozó kormányrendelet kimondja, hogy a támogatást biztosító jelzálogjog előtt kizárólag a célhitel – adott esetben az építéshez igényelt kölcsön – állhat. Mivel a telekvásárlási hitel nem közvetlenül a célhitel, ezért ilyen esetben úgynevezett ranghely-csere lehet megoldás, vagyis a telekvásárlási hitelnek a tulajdoni lapon a 3. ranghelyre kell kerülnie. (Első helyen állhat az építési hitel, második helyen a CSOK.)

Melyik a legkedvezőbb telekvásárlási hitel?

A telekvásárlási aktuális törlesztő részletét megismerheti online Hitelkalkulátorunk segítségével, illetve online adatlapunk kitöltésével személyre szabott tájékoztatást is kérhet!

kalkulátor

Hitelkalkulátor

Számoljon hitelkalkulátorunkkal, tekintse meg egyedi kedvezményeinket

Tovább a Hitelkalkulátorhoz

Utolsó módosítás: 2016. május 05. csütörtök

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések