Passzív KHR listás vehet fel lakáshitelt?

Tisztelt hitelnet!

Nekem olyan problémám van, hogy még 2005-ben édesanyám (saját nevére) a K&H Banknál deviza alapú szabad felhasználású hitelt vett fel. A hitelcél: régi házunk külső-belső felújítása. De váratlanul akut betegségben édesanyám 2008-ban elhunyt. Így édesapám örökölte meg a hitellel kapcsolatos terheket, vagyis főadós lett. Én és a nővérem pedig adóstársak lettünk. (Megjegyzésként, hogy akkor 18 éves voltam és még semmit sem tudtam a banki dolgokról!!!).

Néhány évig édesapám fizette a törlesztő részleteket, de egy idő után elvesztette a munkáját. Utána közmunkásként dolgozott, majd munkanélkülivé vált. Így mivel ő nem tudta tovább törleszteni a hitelt, a bank engem és a nővéremet kereste fel, hogy fizessük ki az elmaradt részleteket.

Most 2020-ra érkezett egyfajta figyelmeztetés, hogy kb. 3.5 milliót kell egy összegben kifizetnünk, így a KHR listán negatív adatként szerepelünk. És ezáltal nem tudunk további hitelt felvenni, akár adósságrendezésben, autó vásárlásra, felújításra, semmire. És a K&H Bankban egy ügyintéző közölte: még ha az elmaradt összeget ki is tudnánk fizetni, akkor is 1 évig még szerepelni fogunk a KHR listában.

Feleségemmel két gyermeket nevelünk (és úton van a 3. is!), felújításra szoruló kertes házban lakunk, autó nélkül.
Hogyan tudnék esetleg lekerülni a KHR listáról mint negatív adatként? Mert nem saját önhibámból kerültem negatív adatként és más hibája miatt nem tudok előrébb lépni a családommal. Ebben kérném szíves tanácsát.

Köszönettel: Péter

Kedves Péter!

Jelenleg – aktív KHR listásként – Önnek és nővérének sajnos valóban nincs lehetősége hitelfelvételre. Megoldás lehetne esetleg, ha más személy venne fel hitelt Ön és nővére helyett, amiből vissza tudnák fizetni a tartozást. Ingatlanfedezet nélküli személyi hitelt házastárs is felvehet anélkül, hogy a másik házasfelet be kellene vonni a hitelbe. A tartozás másik felét esetleg nővére környezetében élő személy vehetné fel hitelként.

Ha sikerülne rendezni a fennálló tartozást, akkor passzív KHR státuszba kerülne. Van olyan bankpartnerünk, ahol passzív KHR státusszal már van lehetőség lakásfelújítási hitel felvételére. Ennek részleteiről Szakértőink készséggel adnak személyre szabott, díjmentes tájékoztatást. Ehhez kérjük, töltse ki online adatlapunkat!

Amennyiben a meglévő házuk preferált településen található, úgy van lehetőség vissza nem térítendő falusi CSOK igénylésére is. A falusi CSOK jogosultságot ugyanis nem zárja ki a negatív tartalmú KHR információ. A preferált települések listáját és a további jogosultsági feltételeket IDE kattintva tekintheti meg.

kalkulátor

Lakáshitel kalkulátor

Tekintse meg az elérhető banki lakáshitel lehetőségeket a Hitelnet kedvezményeivel

Lakáshitelek összehasonlítása

Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű hitel és falusi CSOK ügyintézést is!


Utolsó módosítás: 2020. június 25. csütörtök

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések