Mikor érdemes lakást lízingelni?

Használt vagy úgy lakást kíván vásárolni, de nem rendelkezik a kölcsönfelvételhez elegendő saját erővel? Nem jogosult a fészekrakó hitelre sem? Ne az albérletet, hanem a lakáslízinget válassza megoldásként, hiszen a bérleti díj összegéből a havi lízingdíj is finanszírozható!

A lakáslízing célja új és használt lakóingatlan megszerzése egyaránt lehet. Mivel a lízingelt lakások finanszírozási aránya – a vonatkozó kormányrendelet értelmében – elérheti a 80 százalékot is, ezért lízingelt lakás megszerzéséhez 20 százalék saját erő is elegendő lehet, ha Ön forint alapú lízingkonstrukciót választ.

Euró alapú lakáslízing esetén a lakás értének legfeljebb 65, svájci frank alapon nyújtott lakáslízing esetén pedig a lízingelni kívánt ingatlan forgalmi értékének maximum 50 százaléka vehető fel.

A lakáslízing egyik előnye tehát a lakáshitelekkel szemben, hogy alacsonyabb a finanszírozáshoz szükséges saját erő, illetve lízing esetén továbbra is van lehetőség euró alapú finanszírozásra. Azt viszont tudni kell, hogy lakáslízing esetén a futamidő lejárata után válik tulajdonossá az ügyfél.

A többi szempontot figyelembe véve a lakáslízing megegyezik a lakáshitellel, ugyanis a lízingbevevő személy ugyanúgy jogosult használni a lakóingatlant, mint lakáskölcsönnel történő finanszírozás esetén. A lízingelt lakás bérbe adható, a lakáslízing előtörleszthető, valamint lízingátvállalással a lakóingatlan akár el is adható.

Mint említésre került, lakáslízing esetén az euró alapú konstrukciók is elérhetők, de kérdés, hogy napjainkban ajánlott-e az euró alapon történő finanszírozás? Tudni kell, hogy az euró alapú lakáslízing a forint alapú lízinghez képest alacsonyabb kamattal érhető el, így alacsonyabb havi lízingdíjat biztosít. Az euró alapú lakáslízing azonban csak azoknak az ügyfeleknek ajánlott, akik számára az árfolyam ingadozás nem jár kockázattal, vagyis eurós megtakarítással vagy bevétellel rendelkeznek. Ha hazánkban is bevezetésre kerül az euró, mint fizetőeszköz, akkor megszűnik e konstrukciók árfolyamkockázata.

A lakáslízing további előnye, hogy e termékeknél nincsen felső életkorhatár, így bárki igényelheti a lakáslízinget akár 35 éves futamidőre is.

A lakáslízing új lakóingatlan megvásárlása esetén lényegesen olcsóbb finanszírozást jelent a piaci kamatozású lakáshitelekhez képest. Nyílt végű lakáslízing konstrukcióban ugyanis a finanszírozni kívánt összeg 25 százalékos ÁFA része kamatmentes, így a havonta fizetendő lízingdíj is közel 20 százalékkal alacsonyabb a lakáskölcsönök törlesztésénél.

Lakáslízinggel kapcsolatos bővebb felvilágosításért keresse Ön is a Hitelnet irodáit vagy Partnereit! Lízingtanácsadóink készséggel állnak rendelkezésére a lakáslízinggel kapcsolatban felmerült kérdések esetén.


Utolsó módosítás: 2020. március 22. vasárnap

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések