Mekkora összeget kaphatok lakáslízing esetén? - Hitelnet.hu

Mekkora összeget kaphatok lakáslízing esetén?

Tisztelt Szakértő!

Azt hallottam ismerősöktől, hogy a lakáslízing alkalmával kevesebb önerő is elegendő lehet, mint ha lakáshitelt vennék fel. Vidéki, most szerencsére nagyon olcsó, 5,6 milliós lakótelepi lakást szeretnék megvásárolni. Ezeknek a lakásoknak az ára 7 millió forint körül szokott lenni, csak ezen a lakáson most gyorsan szeretne túladni a tulaj.

Az érdekelne, hogy mennyi önerő kell ehhez, mert gondolom nem működik a lízing felvétele sem. Valóban szerepet játszik az is, hogy melyik városban található a lakás? 1 millió forintot valahogy meg tudnék oldani, de ha ennél kevesebb önerővel is megoldható lenne, az lenne a tökéletes.
Milyen lehetőségeim vannak? A futamidő alakulásába beleszólhatok, vagy erről kizárólag a bank dönt?

Köszönöm a választ előre is.
Andrea

Kedves Andrea!

Forint alapú lakáslízing finanszírozási arányát is ugyanakkora mértékben határozta meg a jogszabály mint a lakáshitelekét, vagyis a maximum a forgalmi érték 80%-a. A lakáshitellel ellentétben lízingelni euró alapon is lehet, de ebben az esetben még kisebb (65%) a bank által nyújtható lízing mértéke. A maximális 80%-on belül az egyes hitelintézetek előírásai a mérvadóak a finanszírozás mértékét tekintve.

Valóban meghatározó a lízingelni kívánt ingatlan területi elhelyezkedése. Más finanszírozási arány érvényesül egy megyeszékhelyen található lakás lízingje esetén, és más a mérték egy kis lélekszámú település esetében. Nagyobb városokban a lízing összege is nagyobb, mint például egy kisebb községben.

1 millió forint valószínűleg nem lesz elegendő a lakáslízinghez sem. A pontos finanszírozási arányt Szakértőink akkor tudják megállapítani, ha tudják melyik városban található a lakás és ismerik az Ön jövedelmi helyzetét. A lakáslízinghez minimum 3 hónapos folyamatos munkaviszony szükséges és legalább a mindenkori összegét elérő jövedelem. Minél magasabb azonban a lízingbevevő jövedelme, annál magasabb összegű lakáslízinghez juthat.

A pontos kalkulációhoz kérjük, töltse ki online ajánlatkérő adatlapunkat! Az aktuális lízingdíjakról online Kalkulátorunk segítségével tájékozódhat a használt lakásvásárlás hitelcél kiválasztásával. A futamidő hosszát a bank előírásának figyelembevételével: a lízingbevevő a lízing lejáratakor nem lehet idősebb 70 évnél, Ön határozhatja meg.

kalkulátor

Hitelkalkulátor

Számoljon hitelkalkulátorunkkal, tekintse meg egyedi kedvezményeinket

Tovább a Hitelkalkulátorhoz

Utolsó módosítás: 2014. február 17. hétfő

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Mónika szerint:

2014-08-27 - 11:07

Tisztelt Szakértő!
Egy bírósági végrehajtás alatt álló ingatlant szeretnék lízingelni a közeljövőben. Az ingatlan értéke 8 millió forint, de 5.600.000 forintért már sikeresen lehetne licitálni.
Kérdésem, hogy lehetséges-e ilyen ingatlant lízingelni és egyedülállóként? Mivel az érték magasabb a lehetséges vételárnál, mennyi önerővel kell rendelkezzek?
Köszönöm válaszát!

Hitelnet.hu szerint:

2014-09-07 - 12:27

Kedves Mónika!
Elvileg végrehajtás alatt álló ingatlan lízinggel történő vásárlására is van lehetőség. A szükséges önerő meghatározásához kérjük, töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványunkat!

Tibor szerint:

2014-03-05 - 18:13

Üdvözlöm!
Érdeklődnék, van rá lehetőség, hogy a lakáslízing + ötmillió forint lakáseladásból való összeget összevonva lehessen a pénzintézettől kb. 10-12 milliós lakást lízingelni, vagy nem is lehet saját erő a lízingbe?
Előre is köszönöm a válaszát!
Tibor

Hitelnet.hu szerint:

2014-03-06 - 10:58

Kedves Tibor!
Lakáslízing igénybevételéhez minden esetben szükség van önerőre, hiszen forint alapú lízing keretében a lízingelni kívánt ingatlan forgalmi értékének legfeljebb a 80%-a nyújtható.
Személyre szóló, díjmentes lízingajánlatunkhoz kérjük, töltse ki online ajánlatkérő űrlapunkat!

Anita szerint:

2014-02-23 - 13:33

Szeretnék venni egy házat Biri belterületén. A párom bejelentett munkaviszonyt létesített. A házat 1.500.000 Ft-ért adnák, de nincs annyi pénzünk.
Kaphatnék-e rá lakáslízinget?
Kérem válaszát.
Köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2014-02-24 - 16:16

Kedves Anita!
1,5 millió forintot érő ház sem lakáslízing, sem lakáshitel igénybevételével nem finanszírozható, így sajnos nem tudunk segíteni Önöknek a házvásárlásban.

Éva szerint:

2014-01-06 - 18:17

A lakóhelyemen van egy használt családi ház amit eladnának, de nekem nincs egyenlőre pénzem, ezért a lízingben gondolkodok. Szeretném tudni, hogy van-e rá mód és mik a feltételek?
Tájékoztatását előre is köszönöm.
Tisztelettel: Éva

Hitelnet.hu szerint:

2014-01-07 - 15:25

Kedves Éva!
Használt családi ház vételárának kifizetéséhez lízing esetén is szükség van önerőre. A lízingelni kívánt lakás értékének ugyanis maximum 80%-a nyújtható. A lízing tényleges finanszírozási aránya ennél alacsonyabb is lehet, mivel a maximálisan adható lízing összege függ a lakás területi elhelyezkedésétől, állapotától és a lízingbevevő jövedelmi helyzetétől is.
Plusz ingatlan bevonásával lakáslízing és lakáshitel egyaránt elérhető lehet. Amennyiben erre van lehetősége – más személy tulajdonában lévő ingatlan is bevonható plusz fedezetként – akkor kérjük, töltse ki online ajánlatkérő adatlapunkat, s Tanácsadóink ismertetni fogják a lehetőségeket!

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések