183,60-on vettem fel CHF alapú lakáshitelt. Megkaptam a Miniszterelnök Úr levelét, mint közszolgálatban dolgozó és ez alapján szerettem volna a Bankba bejelenteni végtörlesztési szándékomat. A Bank elutasított a magasabb árfolyam miatt. A Miniszterelnök úr levelében az szerepel, hogy 2011. december 30-ig jelezzük végtörlesztési szándékunkat, valamint januárban újabb információkat kapunk. Az új kormányrendelet még nem jelent meg, így azt részleteiben nem ismerjük. Kérdésem az lenne, jól járt-e el velünk a Bank mikor elutasította bejelentésünket, valamint ténylegesen nem fog-e az új kormányrendelet sem vonatkozni ránk a végtörlesztés lehetőségeivel mint 18o.- Ft feletti árfolyamosokra?
Köszönettel várom válaszát!
András
Kedves András!
A közalkalmazottak által igényelhető forinthitel feltételeit szabályozó törvény még valóban nem került kihirdetésre, ám a tervezet szerint a közalkalmazottak és a köztisztviselők a munkáltatói kölcsönt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 200/B. § (1) bekezdésében meghatározott végtörlesztéséhez igényelhetik. Fenti törvény alapján pedig erre csak azok jogosultak, akiknek - svájci frank alapú hitel esetében - a kölcsönt 180 Ft, vagy az alatti árfolyamon folyósították.
Ugyan a bank eljárásnak megítélésében nem vagyunk illetékesek, véleményünk szerint a pénzintézet helyesen járt el, hiszen a jelenleg érvényes szabályok értelmében utasította el a kedvezményes végtörlesztési igény bejelentésére irányuló kérelmet.
Állásfoglalást ez ügyben a PSZÁF-tól kérhet.
Tisztelt Cím!
2010. májusában vettünk fel deviza alapú lakáshitelt 260 Ft/EUR árfolyamon. A mai napon felkerestük a pénzintézetet, hogy kérjünk egy igazolást a végtörlesztés elindításáról. Élni szeretnénk a munkáltató által nyújtható kölcsön lehetőségével. A pénzintézet szerint nem vagyunk jogosultak rá. A munkahely által megküldött levélből nem derül ki pontosan, hogy kik vehetik igénybe, csak annyi szerepel benne, hogy adjuk meg a nyilatkozatunkat a munkahelyen és a pénzintézetnél is, hogy szeretnénk a fennálló devizahitelünket végtörleszteni (Ft-ra átváltani). Jogosultak vagyunk-e a munkáltató kölcsönre? Illetve van-e más lehetőségünk?
Köszönettel: Sándor