Tisztelt Szakértő!

Végtörleszteni kívánunk egy néhány éve felvett CHF hitelt. A hitelt a férjem és az anyósom vette fel közös fedezettel, de a férjem nevére nyitották a bankszámlát és ő volt a szerződő fél, az anyósom pedig készfizető kezes. A végtörlesztést is közösen oldanánk meg, az anyósom részét a cége állná (ő ott alkalmazott). Tudomásom szerint lehetőség nyílt a munkavállaló hitelének ilyen célú fedezésére cég által kedvezményesen. Szeretném tudni, hogy ennek mi a technikai útja-módja? A bank kizárólag a férjem nevén lévő bankszámláról tudja terhelni a végtörlesztést, viszont nem tudjuk, hogy jelen esetben a cégtől az anyósom számára nyújtott összeg is átutalható-e ide (hiszen nem az anyósom nevén van a számla). Vagy elegendő egy igazolás a bank illetve a cég részéről is? Nagyon hálás lennék, ha gyorsan tudnának választ adni, mert folyamatban van a végtörlesztés.
Köszönöm!
Emese

Kedves Emese!

A munkáltatók által a végtörlesztéshez adható támogatást szabályozó törvény még nem jelent meg. Kérdésére vonatkozóan tehát egyelőre nincsen irányadó rendelkezés.
Technikailag azonban lehet találni megoldást. Amennyiben csak az anyósa nevén lévő számlára lehet utalni, akkor a végtörlesztéshez használt számlához anyósa számára is kell biztosítani hozzáférést. Erre minden pénzintézetnél van lehetőség. A férjével együtt be kell fáradni anyósának az adott bankba, s a megfelelő nyomtatvány kitöltésével megadható a hozzáférés.
Kérjük, a továbbiakban kísérje figyelemmel honlapunkat. Az adómentes munkáltatói támogatással kapcsolatos új információkról mi is beszámolunk.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

24 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Amennyiben a hitel összege meghaladja a limitet, a 7.5 milliót, milyen lehetőségek vannak ebben az esetben?

Tisztelt Szakértő!

A párom nevén van CHF alapú hitelünk, sajnos neki december 31-el megszűnt a munkaviszonya. Nekem viszont van munkám. Én beadhatom-e a munkáltatóm felé az adómentes munkáltatói támogatásra a kérelmet?

Tisztelt Cím!
A végtörlesztéshez a Volksbank folyósít 8 millió forint hitelt a CIB banktól felvett svájci frank alapú hitel végtörlesztéséhez. A munkáltató 6 millió forint támogatást nyújtana, de melyik bank számít “jogosult hitelintézetnek”? A Volksbank a saját számláján szeretné látni a támogatást és onnan utalna a CIB Banknak. A törvény és a mai napon megjelent kormányzati összefoglaló szövege viszont: “Az adómentesség feltétele, hogy a munkáltató a támogatást közvetlenül a jogosult (hitelintézet) részére utalja át.” Nagyon fontos lenne mielőbbi válaszuk.
Köszönettel: Kati

Üdvözlöm!
Nekem az lenne a kérdésem, hogy miért jó az a cégnek, ha nekem ad pénzt?

Tisztelt Szakértő!
A kérdésem a következő:
A munkaadó szempontjából milyen előnyökkel jár, ha vissza nem térítendő adómentes juttatást nyújt munkavállalójának? A későbbiekből leírhatja a munkavállaló után fizetendő adókból, járulékokból? Vagy csak most egyszeri, akár prémiumkénti kifizetést jelent ez adómentesen?
Várom megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel:
Zoli

Tisztelt Szakértő!
Csak az kérheti a munkáltatói támogatást a végtörlesztéshez, aki előzetesen a banknál is benyújtotta végtörlesztési szándékát?

Tisztelt hitelinfó!
Két kérdésem lenne.
1. A cégnél, ahol dolgozok, a könyvelők nem tudnak semmit a munkáltatói végtörlesztésről. Kérhetnék egy hivatalos oldalt, amit meg tudnék nekik mutatni és tisztában lennének ennek a dolognak a menetéről?
2. A munkáltatói végtörlesztés milyen költségként jelentkezik a cégnél? Leírhatják az adóból vagy csak önköltségen adható egyszeri támogatás? Illetve mi motiválja a munkaadót, hogy segítsen az alkalmazottnak a végtörlesztésben?

Köszönettel: Sanya

Tisztelt hitelinfó!
Egy nagy cégnél dolgozom és jeleztem a cégem felé, hogy igénybe szeretném venni a végtörlesztést. A cég nem volt elutasító és összeírták rajtam kívül kinek lenne rá szüksége. Hamarosan azt a választ kaptuk, hogy több száz millió forintról lenne szó, ezért nem adnak senkinek sem támogatást. Kérdésem a következő. Mi van akkor. ha a céggel meg tudunk egyezni, hogy a végtörlesztés összegnének csak a felét állják ők (esetemben 7.000.000.- forint helyett csak 3.500.000.- forint), a többit pedig felveszem forinthitelben és így végtörlesztek. Technikailag ez kivitelezhető-e? Ha ez nem lehetséges, akkor még azt szeretném tudni, hogy a kölcsönünkben a párom a készfizető kezes, de a hitel az én nevemen van. Ebben az esetben a párom is kérheti e a munkahelyétől a támogatást?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Cím!

CHF hitelünket most végtörlesztjük (10% önerő és 90% HUF alapú hitel egy másik banktól). Amennyiben a munkáltatóm úgy dönt, hogy nekem adómentesen ezt a pénzt átutalja miután én már lerendeztem a végtörlesztést, akkor a forintos hitelem összegét is adhatja vagy csak a 10% önerőt. Amennyiben a teljes összeget megkaphatnám, kötelező-e a forintos hitelemet ebből a pénzből végtörleszteni?
Válaszát megköszönve,
Üdvözlettel:
Gyöngyi

A CHF alapú lakáshitelemet október közepén 180 Ft-tal saját magam végtörlesztettem. November 1-én munkahelyet változtattam, az új munkahelyem támogatná a végtörlesztésemet. Megteheti-e?

Tisztelt Cím!
Nekem az Önkormányzat a munkaadóm. Kitöltöttem egy papírt, hogy mennyi a devizahitelem és átadtam a főnökömnek. Ezután senki nem tud semmit, hogy mi a következő lépés. A főnököm azt mondja, hogy menjek el a bankba és ott rendezzem a hitelt. De nem értem a miértjét? Ha én bankba rendezem a végtörlesztést, akkor mi köze van a munkáltatómnak az egészhez.? Én azt hittem, hogy a munkahely rendezi ezeket. Vagy nem így van?

Egy pénzügyileg nehéz helyzetben lévő falu pedagógusa vagyok. Ha a fenntartói szerepet a közeljövőben az állam veszi át , de egyenlőre a forráshiánnyal küzdő község a fenntartó, kihez fordulhatok közalkalmazottként munkáltatói támogatásért a lakáshitelem kiváltására? Esetleg van más lehetőségem is? Például kamatmentes kölcsön közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek?

Tisztelt Szakértő!
Szeretném megérdeklődni, hogy MÁV dolgozó is megigényelheti-e a deviza alapú végtörlesztéséhez szükséges adómentes, munkáltatói támogatást, a 7,5 millió forintot?
Ennek kérvényezéséhez van -e formanyomtatvány, melyen igényemet jelezhetem?
Várom a válaszát!
Köszönöm: Ildikó