A Fidesz szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a munkaadók adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak 7,5 millió forintig a rögzített árfolyamú végtörlesztésre .

Selmeczi Gabriella szerint bíznak abban, hogy ez egy újabb jelentős segítség lesz a végtörlesztéshez, és így még több devizában eladósodott személy tud majd élni ezzel a kedvező lehetőséggel.

Selmeczi felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány már eddig is jelentős segítséget nyújt a devizahitelesek részére a végtörlesztéshez, hiszem adómentesen tudják értékesíteni ingatlanjuk. Amennyiben egyenesági hozzátartozótól kapnak támogatást, akkor az után sem kell adót fizetni. A jelenetős igény miatt a kormány további támogatást szeretne nyújtani a végtörlesztéssel élni kívánó személyek részére, így a most megszületett rendelkezés értelmében a munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást nyújthatnak dolgozóiknak. Fontos megemlíteni, hogy nem támogatott hitelről van szó, hanem támogatásról.

A munkáltatónak a pénzt közvetlenül a hitelező bank számlájára kell utalnia. Az adómentes támogatás lehetősége akkor is él, ha valaki már előtörlesztetett. Ilyenkor megegyezés esetén és a szükséges iratok bemutatása után – a munkavállaló megkapná a pénzt a foglalkoztatójától, miután bemutatja a szükséges dokumentumokat.
A szóvivő kiemelte, hogy a végtörlesztéssel kapcsolatos egyéb szabályok nem változtak, az igényt továbbra is év végéig kell bejelenteni és 2012. február végéig kell teljesíteni. Az ezzel kapcsolatos kérdésre megjegyezte, jelenleg a határidők kitolása nincs tervben.

A Fidesz szóvivője arra a kérdésre, hogy az adómentesség mind a munkáltatóra, mind pedig a munkavállalóra vonatkozik-e, elmondta, hogy a támogatásként kiutalt 7,5 millió forintot vagy az az alatti összeget megkapja a dolgozó a munkaadójától, akkor azt a támogatást nem terheli adó.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
125 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelet Szakértő!

Jól értelmeztem az előző válaszokból,hogy a munkáltatói hitelt december 31.-ig utalnia kell a munkáltatónak?Nem csk addig kell jelezni,hogy szeretnénk élni vele?
Még egy kérdésem lenne:a munkáltató a hitelhez jelzálogfedezetet kér?
Köszönettel:Ibolya

Tisztelt Szakértő!
Segítségét kérném a témával kapcsolatban. Társtulajdonos vagyok és alkalmazottként dolgozom a Kft.-nél. Van-e lehetőségem munkáltatói támogatásra végtörlesztéshez?
Várom megtisztelő válaszát!
Köszönettel: Alfréd

T. Hitelnet !
A saját vállalkozásunk adna vissza nem térítendő támogatást hitelkiváltásra vállalkozói hitelből. A vállalkozói hitelt az év utolsó hetén kapjuk meg, ezért nem biztos, hogy átutalással 30-áig megérkezne a lakáshitelt adó bankhoz. Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy készpénzzel is kifizethetem-e a hitelemet, vagy kötelező az átutalás a munkáltató részéről?

Azt szeretném kérdezni, hogy én 189 Ft árfolyamon vettem fel hitelt. Ilyen esetben igénybe tudom-e venni a munkáltatói támogatást?

Tisztelt Hitelnet!
Köszönöm válaszát. Akkor ez azt jelenti, hogy nekem is és az egyéni vállalkozó munkáltatóm részére is adómentes a támogatás. Neki elvileg akkor csökkenti az adó alapját?
Köszönettel.

Tisztelt Hitelnet!
Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy kaphatok-e adómentes támogatást a munkáltatómtól, ha ő egyéni vállalkozó. Ő adhatja-e ezt nekem adómentesen?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Hitelnet!
Meg tudná írni nekem, hogy pontosan hol lehet elolvasni az adómentes munkáltatói támogatásról szóló törvény határozatot?
Köszönöm előre is.

Ezzel a törvénnyel valójában kitörölhetjük a fenekünket magyarán. Az imént érdeklődtem ebben az ügyben a személyzeti osztályon és abszolút nem vesznek részt benne. Egy multinacionális cégnél dolgozom (auchan). A törvény alkotói miért nem tették -esetleg – kötelezővé ezt a jogszabályt ,mert gondolom, hogy a karmestereknek, érdekeltségük van. Saját érdekük, mert ugyebár így születnek a törvények, kinek mi az érdekeltsége házon belül. De a parasztot nem kérdik meg, hogy néki mi a jó? Szemfényvesztés az egész, és az melegszik aki a tűz körül ül. Példát szeretnék tudni arról, hogy melyik cég vesz részt ebben, mert oda mennék alkalmazottként…
Tisztelettel. Csaba

135.600 CHF lakáshitelem van. A 7.500.000 HUF -s munkáltató által nyújtható támogatás jelentős segítség lenne, de végtörleszteni nem tudok. Viszont ha ilyen összeggel 180 HUF/CHF árfolyamon csökkenthetném a fennálló tőke tartozás összegét, akkor nem kellene eladnom a lakást. Ugyanis az emberek nagyobb %- a nem tud végtörleszteni, csak maximum előtörleszteni tudna 180 HUF/CHF árfolyamon. Kérdés: lehet előtörleszteni 180 HUF/CHF árfolyamon és ehhez munkáltatói támogatás igénybe vehető? (ez lenne az igazi segítség)

A munkáltató által adott adómentes támogatás gyakorlatilag egy munkáltatói kölcsön (ami valójában már nem is támogatás lenne), vagy egy vissza nem térítendő összeg, melyért a munkáltató ‘elméletileg’ nem kérhet viszonzásul semmit?

Tisztelt Hitelnet!
Van-e a munkáltatómtól igényelendő támogatásnak határideje?
Köszönettel: Zita

Mi Önkormányzathoz tartozó intézmény dolgozói vagyunk. Az önkormányzatok köztudott, hogy anyagi gondokkal küzdenek. Valószínű, hogy saját költségvetésükből nem tudnak biztosítani támogatást. Kérdésem az állam nyújt-e fedezetet ahhoz, hogy az önkormányzathoz tartozó közalkalmazottak kaphassanak végtörlesztéshez támogatást?
Köszönöm válaszuk.

Férjem a Magyar Államkincstártól kapja a GYES-t, tartósan beteg gyermekünk után. Bár az Államkincstár nem a munkáltatója, lenne-e mód az államtól igényelni az adómentes munkáltatói támogatást valamilyen formában?
Köszönöm.

Tisztelt Szakértő!
A munkáltatóm milyen határidőig adhatja a támogatást végtörlesztéshez? Tehát, ha például a végtörlesztés lezárta után (2012 január környékén) tudnának csak támogatást adni, akkor még van erre lehetőség?
Tudtommal a törvény szerint utólag is jár a támogatás, amennyiben a végtörlesztés megtörténtét bizonyítani tudom a végtörlesztési nyilatkozattal, illetve bankszámlakivonattal.

Tisztelt szakértő!
Megjelent már a törvény a közlönyben? Jogerőre emelkedett? Mikortól lehet igényelni?
Köszönettel.

T. Szakértő!
Érdeklődnék, hogy milyen hosszú munkavállalói jogviszony esetén adható a támogatás?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Szakértő!
A munkáltatóm adómentes támogatást nyújtana nekem a végtörlesztéshez, amelyet már ki is fizettem, de kérte, hogy járjak utána a NAV-nál, mivel én csak adóstárs vagyok. 3 különböző regionális NAV-ot hívtam, mindegyik mást mondott. Az egyik (a lakóhelyem szerinti) egyértelműen állította, hogy nem vagyok jogosult a támogatásra, mivel nem én vagyok az adós. A másik már azt mondta, hogy adható, a harmadik azt mondta, hogy kérjek állásfoglalást. Akkor most, hogy merjen a munkáltató bármit is lépni, hogy később ne büntessék meg olyanért, ami nincs is leszabályozva? Lehet-e kérni esetleg a törvényhozóktól állásfoglalást? A munkáltató egy másik munkavállalóját is szeretné támogatni a végtörlesztésben, de az ő esetében a feleség nevére szól a hitel. Ebben az esetben a NAV egyértelműen azt mondta, hogy nem adható. Akkor most támogathatja a munkáltató a munkavállalóját , vagy sem?
Várom mielőbbi válaszát!

Tisztelt Hitelnet!
Főnököm adna támogatást a svájci frank alapú hitelünk végtörlesztésére, de a hitel a feleségem nevén van. Én csak mint “zálogkötelezett” illetve “készfizető kezes” szerepelek a szerződésben (Raiffeisen Bank). A hitel lakásvásárlási kölcsön volt, közös lakásunkra, mely 50-50%-ban közös tulajdon.
Kérdésem az lenne, hogy így is adható-e a támogatás vagy mivel nem az én nevemen van a hitel, én nem is kaphatok támogatást munkáltatómtól?
Válaszát köszönöm szépen!

Tisztelt Hitelnet!
EVA-s cég adhat munkáltatói támogatást? Ez az összeg adómentes, azaz EVA mentes lesz ekkor? Ha a tulajdonos és az alkalmazott is ugyanaz, élhet a támogatással?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Zsuzsa

T. Szakértő!
Mindenkitől mást hallok. Ha a munkáltatóm ad például 2 millió adómentes munkáltatói támogatást, akkor azt leírhatja az adójából, és tulajdonképpen az állam fizet, vagy az összeg neki ugyanolyan költség, mint a fizetésem, csak adót nem kell fizetnie utána?

Tisztelt Hitelnet!
2006.-ban felvett hitelünk adóstársa apósom, aki közalkalmazott. Szabad felhasználású hitel, a jelzálogjog az Ő ingatlanára van bejegyezve. A felmérés során, azt a tájékoztatás kapta, hogy Ő nem veheti igénybe a támogatást. Ez így van?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Hölgyem / Uram!
A kérdésem a következő: A munkahelyemen (köztisztviselő vagyok) még csak az igényfelmérésnél tartanak a támogatás vonatkozásában, de senki nem tud nekem tájékoztatást adni arról, hogy az én hitelem esetében milyen lehetőségeim vannak.
2008. decemberében vettünk fel 5 millió Ft lakáshitelt 167 Ft-ot árfolyamon. LTP-s konstrukcióval kombináltuk, vagyis 5 évig csak kamatot és kezelési költséget kell fizetni, a tőke rész ugyanannyi marad 5 évig. Azt már nem is bánnám, ha az LTP állami támogatás része elveszne. Csak azt nem tudom, ha a munkáltatóm nem ad annyi támogatást, ami a teljes hitel kifizetésére elég lenne, nekem pedig nincs pénzem, hogy pótoljam az esetleg hiányzó összeget, akkor valószínű egyáltalán nem kapok semmit?
Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel: Kata

Tisztelt cím!
Azt szeretném kérdezni, hogy mi 2007-ben CHF alapú szabad felhasználású hitelt vettünk fel, amiből egy zártkerti kis házat vettünk. Arra igénybe lehet-e venni az adómentes munkáltatói támogatást?
Válaszát előre is köszönöm!

Jelzálog alapú, szabad felhasználású, svájci frank (CHF) alapú kölcsönnél jogosult vagyok-e a munkáltató kamatmentes támogatására?

Tisztelt Hölgyem/Uram!
CHF alapú hitelünket szeretnénk rögzített árfolyamon HUF hitellel kiváltani. A hitelkiváltás már folyamatban van. Ha most ezzel a hitellel végtörlesztjük a CHF hitelt, akkor kaphatunk adómentesen munkáltatói támogatást erre való hivatkozással?
Köszönettel: I.

T. Szakértő!
A munkahelyemen feltérképezték, kinek, mennyi lakáscélú deviza hitele van, s mondták, rám nem vonatkozik, mert nekem szabad felhasználású, ingatlan terhére felvett CHF hitelem van! Ez létezne, hogy csak a lakáscélra felvett hitelekhez nyújtanának támogatást?
Bea

Tisztelt Hitel Fórum!
Nekünk 2 CHF-es ingatlanfedezetű szabad felhasználású hitelünk volt, amiből az egyiket sikerült visszafizetnünk rögzített ( 180.- Ft/ CHF ) árfolyamon. Az lenne a kérdésem, hogy a munkáltatónál lehet ilyen esetben is igényelni a támogatást, hogy a másik hitelünket is vissza tudjuk fizetni, vagy ez a lehetőség csak a lakáshitelesekre vonatkozik.
Köszönöm a választ!
Üdv. Szilvi

Tisztelt szakértő!
A mi hitelünk már az OTP faktoringnál van. Oda törlesztünk . A kérdésem az lenne, hogy a munkáltatói támogatás ilyenkor is igényelhető-e?

Tisztelt Hitelnet!
December 1.-től lesz munkahelyem, egyenlőre csak részmunkaidőben. Az említett rendelet lehetővé teszi a munkáltatói támogatást ilyen esetben is?

Tisztelt Szakértő!
Köszönöm a választ, de azért egy dolog nyugtalanít. A könyvelőmmel beszéltem, aki azt állítja, hogy ez a törvény teljesen ellentmond annak, ami a mai gyakorlat, ugyanis a jelenlegi törvény szerint munkáltató által fizetett támogatás vagy nevezzük bárminek – nos ez adóalap növelő tétel – tehát társasági adót kell fizetni. Akkor hogy is van ez?