Bizonyára Önnek is ismerősen cseng az a fogalom, hogy jelzálogjog, hiszen napjainkban szinte nem is találni olyan ingatlant, amelyre ne lenne bejegyezve zálogjog. De mit is jelent ez pontosan?
Hitelek tekintetében a jelzálogjog a kölcsön visszafizetésének biztosítékát jelenti, ezért kerül sor a bejegyzésére, minden egyes jelzáloghitel esetében. A jelzálogjog alapja a pénzintézetek és a hitelfelvevők által aláírt kölcsönszerződés. A jelzálogjogot az ingatlan nyilvántartásba is be kell jegyeztetni, mely az illetékes földhivatalnál történik. A földhivatali jelzálogbejegyzés során rögzítésre kerül az igénylő által felvenni kívánt hitelösszeg, amit a jelzálog biztosít, valamint az esetleges járulékok.
A bejegyzett jelzálogjog összege a futamidő alatt nem változik. Tehát ha Ön időközben a hitel egy részét visszafizeti, akkor sem módosul a bejegyzett összeg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az adós pénzintézet felé fennálló tartozása a bejegyzésben szereplő összeg, hiszen a havi törlesztő részlet rendszeres fizetésével csökken a fennálló tőketartozás, amit az adott pénzintézet pontosan nyilvántart.
A pénzintézet számára a jelzálogbejegyzés biztosít lehetőséget arra, hogy szükség esetén be tudja hajtani követelését. Normál esetben tehát mindig csökken a fennálló tartozás összege, de az ellenkezője is előfordulhat. Erre akkor kerülhet sor, ha az ügyfél nem fizeti szerződésszerűen a havi törlesztést, s emiatt a bank késedelmi kamatot számít fel. Deviza alapú hitelek esetén szintén nőhet a fennálló tartozás összege, ha az adott deviza árfolyama a folyósításkor érvényes árfolyamhoz képest lényegesen megemelkedik.
A hitelt folyósító pénzintézet jelzálogjogának bejegyzése a kölcsön folyósításának feltétele. Előfordulhat, hogy az adott bank nem csupán a jelzálogjog, hanem elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzését is kéri. Az elidegenítési és terhelési tilalommal a pénzintézetek meg tudják akadályozni az ingatlan értékesítését, valamint további terhelését. Ilyen esetben az ingatlan eladására és újbóli terhelésére a bank hozzájárulásával van lehetőség.
Jelzálogjog ingatlan fedezete mellett nyújtott hitelek esetén kerül bejegyzésre a fedezetül szolgáló ingatlanra. A jelzálogjog célja, hogy a folyósító pénzintézet számára biztosítsa a nyújtott hitel és járulékai (kamat, kezelési költség) visszafizetését.
Amennyiben az adós nem törleszti szerződésszerűen a felvett hitelt, akkor a fedezeti ingatlan – a vonatkozó előírások szerint – értékesíthető, s a vételárból a bank felé fennálló tartozás kiegyenlíthető.
A jelzálogjog tehát dologi biztosíték, mely akár egyidejűleg három ingatlanra is alapítható. A jelzálogjog jogosultja nem lesz a zálogul lekötött ingatlan tulajdonosa, vagyis azt továbbra is a zálogkötelezett birtokában marad, aki azt a jelzálogjog fennállása alatt is rendeltetésszerűen használhatja, hasznosíthatja, ám épségét köteles megőrizni.
A jelzálogjog keletkezéséhez a jogot az ingatlan nyilvántartásba kell bejegyeztetni, ami az illetékes földhivatalnál történik. A hitel visszafizetését követően a jelzálogjog töröltethető. A törlés nem automatikus, a törlési engedélyt a folyósító pénzintézet adja ki az ügyfél kérelmére.
Az ingatlanra történő jelzálogbejegyzéssel természetesen az ingatlan nem kerül a pénzintézet birtokába, azzal továbbra is a tulajdonosa rendelkezhet.
A Hitelnet bankpartnerei által kínált jelzáloghitelek szabad felhasználásra, adósságrendezésre és lakáscélra egyaránt felvehetők. A jelzáloghitelek igénylési feltételeiről Hitelszakértőink adnak felvilágosítást akár személyesen, akár telefonon.
A bankpiacon jelenleg elérhető jelzáloghitelek havi törlesztő részletét Ön akár otthonából is kényelmesen kiszámolhatja Hitelkalkulátorunk segítségével. Ha konkrét jelzáloghitel ajánlatra van szüksége, akkor elég kitöltenie ajánlatkérő nyomtatványunkat, s Tanácsadóink egy munkanapon belül e-mailben tájékoztatják Önt a lehetőségekről.
Mint ingatlan eladó kérdezem. A vevő által felvett hitel biztosítékaként az ingatlanra bejegyzett banki jelzálog engem korlátoz-e, ha a vevő nem fizeti vissza a felvett hitelt?
Tudok-e tenni ennek megelőzésére valamit?
Üdvözlettel.
Tibor
Mit jelent, hogy 542 betűvel számmal kölcsön és járulékai erejéig?
Az ingatlanon lévő jelzálogjog akadályozhat-e egy hitel elbírálási kérelmet a rossz irányba? Visszautasíthatja a bank a kérelmet, mert az ingatlanon látja a jelzálogjogot?
Jó napot!
Fiamnak adok kölcsön telekvásárlásra nagyobb összeget, melyet a fiam 2 év alatt tud visszafizetni. Biztosítékként nyaralóját ajánlotta fel, amit amúgy sem használ és kb. a kölcsönadott összegnek megfelelő piaci értékű.
Kérdésem az:
Fiam a szerződésben aláírná azt, hogy nem fizetés esetén a nyaraló tulajdonjogát átadja, eladáshoz stb. bármihez hozzájárul.
Kikerülném a földhivatali ügyintézéseket, ha ez így lehetséges?
Elég ez így? Fiam az egyetlen utódom, de mivel a kölcsönadott pénz a lakásom eladásából származik, ezért muszáj odafigyelni, mert a kölcsönadás miatt nem tudok magamnak lakást venni, de a nyaralót nagyon könnyen el lehet adni, mert jó helyen van.
Köszönöm a választ: üdv. Judit
Üdv.
A zálogkötelezett a zálogul lekötött ingatlant használhatja, ám épségét köteles megőrizni. NA DE!!! Mi az eljárás (magánszemély esetében), ha az ingatlan jelzálogjog alatt van, a tulajdonos öregek otthonába került, a meglévő épület pedig darabjaira hull és veszélyezteti a szomszéd tulajdonát. Ki fizet a szomszédban keletkezett károk miatt, esetleg kinek áll hatalmában a jelzálogjog alatt álló ingatlant lebontatni (javítása esélytelen), a telken felhalmozott szemetet eltakaríttatni?
Válaszát köszönöm.
Tisztelt urak!
Jelzálog-jog törvénye szerint a zálogul lekötött ingatlant, …! azt a jelzálog-kötelezett a jelzálogjog fennállása alatt is rendeltetésszerűen használhatja, hasznosíthatja, ám épségét köteles megőrizni, értem én azt, – azonban:
Hosszú (több mint 60 nap) pl. (megszakítás nélkül) 5 – azaz öt évre – határozott időre – szerződésileg valakinek (hazai vagy külföldi személynek mint bérlőnek) kiadhatja? – akár a hitelező hozzájárulása nélkül (is)!
Válaszát tisztelettel kiváncsian várom.
Köszönöm!
Üdvözlettel: Gábor
Üdv.
Arra lennék kíváncsi, hogy több tulajdonos nevén lévő telekre az egyik résztulajdonos tartozása miatt jelzálogjog lett bejegyeztetve. Be lehet így is hajtani a követelést, vagy elárverezhetik-e több tulajdonos ellenére? Vagy csak esetleges eladásnál a résztulajdon arányában tudják elvonni a vételárból a követelést?
Köszönöm.
Kedves Szerkesztő!
Arra lennék kíváncsi, hogy arra az ingatlanra amelyen 17 örökös osztozik, lehet-e jelzálogot tenni, ha a 17-ből 1 adós van csak. Nem kell a többiek hozzájárulása? Vagy nem kell a többi örököst értesíteni?
Válaszát köszönöm.
Üdvözlettel, Tímea