Hitelkamat

A hitelkamat nem más, mint a felvett kölcsönök után megfizetett díj. A folyósításra került hitel után az ügyfél kamatfizetésre kötelezett, melyet a pénzintézet a havi törlesztő részletekben szed be.

A havi törlesztő részlet – annuitásos kölcsön esetén – nem csak kamatból áll, hanem tőkét és esetlegesen kezelési költséget is tartalmaz. A törlesztő részleten belül a kamat és a tőke összege folyamatosan változó. A futamidő elején magasabb a kamattartam, míg a futamidő előrehaladtával ez fokozatosan megváltozik, majd egy idő után a tőke összege magasabb lesz a kamattartamhoz képest.

Léteznek olyan hitelkonstrukciók is, melyek futamidejének első néhány évében az ügyfélnek csak kamatot kell fizetnie. Általában ez a türelmi idős, életbiztosítással vagy lakáskasszával kombinált jelzáloghitelek jellegzetessége.

A hitelek kamata kamatperiódushoz kötött, ami azt jelenti, hogy a kamat mértéke egy-egy perióduson belül állandó. A hitelek általában 3 vagy 6 havi, illetőleg 1 vagy 3, esetleg 5 éves kamatperiódussal igényelhetők.

A bankpiacon jelenleg elérhető hitelkonstrukciók aktuális kamatáról kíván tájékozódni? A jelenleg érvényes kamatlábaknak – a Hitelnet segítségével – többféle módon is utánanézhet.

A jelenleg igényelhető kölcsönök köre két nagy csoportra oszlik: az ingatlanfedezet nélküli felvehető személyi kölcsönökre, valamint annak bevonása mellett nyújtott jelzálog alapú hitelekre.

Személyi kölcsön esetén a kamat mértéke lényegesen magasabb, mint jelzáloghitel esetén. Jellemzően 20 százalék feletti kamattal kell számolni, mely pénzintézetenként kisebb eltérést mutat. A kamat mértékét az is befolyásolja, hogy milyen devizanemben igényli a leendő adós a hitelét Azonban a forint és euró alapú személyi kölcsönök között elenyésző a kamatkülönbség, így célszerűbb forint alapú személyi hitelt választani, mert ez esetben elkerülhető az árfolyam ingadozás okozta törlesztő részlet emelkedés.

A legkedvezőbb forint alapú személyi hitel havi törlesztő részletét Ön Hitelkalkulátorunk segítségével is kiszámolhatja. A megjelenített eredmény tartalmazza az adott kölcsönösszeg és futamidő esetén érvényes teljes hiteldíj mutató (THM) mértékét is.

Jelzáloghitelek esetén a kamatláb mértéke függ attól, hogy milyen célra szeretné felvenni a hiteligénylő a kölcsönt. A kamatot illetően tehát a pénzintézetek különbséget tesznek a szerint, hogy szabad felhasználású vagy lakáscélú kölcsön igényléséről van-e szó. A lakáshitelek kamata minden esetben alacsonyabb az egyéb célra igényelt kölcsönök kamatánál.
A lakáshiteleken belül is meg kell különböztetni piaci kamatozású és állami kamattámogatású hitelt. Az államilag támogatott lakáshitelek kamata nyilvánvalóan alacsonyabb a piaci kamatozású hitelekénél, hiszen előbbi esetben az állam kamattámogatást nyújt.

A támogatott lakáshitelek kamata az alapján kerül meghatározásra, hogy a kölcsönigénylő a háztartásában hány gyermeket tart el. A gyermekek számának növekedésével emelkedik a kamattámogatás mértéke is, így például 3 gyermeket eltartó hiteligénylő alacsonyabb kamatláb mellett juthat kölcsönhöz, mint az, akinek háztartásában egy eltartott gyermek van.

Szabad felhasználású és lakáscélú hitelek esetében forint alapon történő igénylésére van lehetőség jelenleg, mely kölcsönök már 10 százalék alatti teljes hiteldíj mutató (THM) mellett is elérhetőek. A hitelek kínálatában megtalálhatók az árazásukban úgynevezett referenciakamathoz kötött konstrukciók is, melyek esetén az adós által fizetendő havi törlesztés alapkamatból és kamatfelárból áll. Ez esetben az alapkamat, azaz a referenciakamat mértéke a piaci folyamatok által befolyásolt, a kamatfelár pedig az adott bank által kerül meghatározásra. A kamatfelár mértéke eltérő lehet a felvenni kívánt hitel összegétől függően.

Hitelkiváltásra devizahitel is igényelhető, tehát euró és svájci frank alapú finanszírozásra egyaránt van lehetőség. A deviza alapú adósságrendező hitelek jelenleg is rendkívül kedvező kamatláb mellett érhetők el, s az árfolyamkockázat kiküszöbölésére is nyújtanak megoldást pénzügyi partnereink.

Ha Ön a konkrét hitelkamatokra kíváncsi, akkor a Hitelkalkulátor nyújtotta tájékozódási lehetőségen túl, díjmentes online ajánlatot is kérhet Tanácsadóinktól, vagy személyesen is felkeresheti a Hitelnet irodáit illetve Partnereit!



Utolsó módosítás: 2013. június 24. hétfő


Kérje ajánlatunkat!

Kérje a Hitelnet szakértőinek egyedi ajánlatát. Díjmentesen segítünk megtalálni az elérhető legkedvezőbb hitel lehetőségeket és a teljes körű ügyintézés is a mi dolgunk.

Ajánlatot kérek

Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

0
Tedd fel kérdésed vagy szól hozzá a témához!x