Tisztelt Hitelnet!

Hitelfelvétellel kapcsolatos kérdésem lenne. Adott egy lakásvásárlási szerződés. Előzetes hitelbírálaton átestem és K3-as besorolást kaptam (a K&H-ban biztosan, mert ott személyesen is ott voltam). Azt mondták, hogy nem lesz gond, biztosan megkapom a hitelt. Aztán visszautasított, ahogy korábban az Unicredit is, arra hivatkozva, hogy nem látják biztosítottnak a fizetésem megérkezését, mert amióta fennáll a cég, sajnálatos módon valóban veszteséges volt és az elmúlt 3 évben sajnálatos módon a saját tőkéje is negatív volt.

De ha utána néztek volna, akkor látták volna, hogy minden évben teljesítették a pótbefizetést. Mivel én vagyok a könyvelője most, én már figyelem azt is, hogy év közben, hogy áll a cég. Az első féléves adatok alapján már nyereséges, de mivel ez nem hivatalos, nem is fogadják el sehol. Nem küzd a cég likviditási gondokkal, mert minden adót, járulékot határidőre kifizet. A szállítói számlák is fizetve vannak és a fizetéseket is a korábbi években és azóta is rendben, időre és hiánytalanul kifizetik. Ez látszik az én banki kivonatomom is. Kicsi Kft.-ről van szó, az ügyvezetővel együtt 3 fő alkotja a létszámot. Nem áll sem felszámolás alatt, sem csődeljárás alatt, sem végrehajtás alatt. 2018. április 10-e óta dolgozom ott. Határozatlan a szerződésem, azóta is ott vagyok.

Egyedülálló vagyok, a hitelt is egyedül veszem fel. Nyilván, ha muszáj, keresek adóstársat, de mivel anyukám 61 éves, őt már a minősített fogyasztóbarát hitelhez nem fogadják el, mert az MNB szabályzat szerint arra maximálisan 70 korig adhatnak hitelt. 9 évre pedig valóban olyan magas lenne a törlesztő részlet, hogy azt tényleg nem tudnám kifizetni. Az öcsém külföldön él, itt és ott is van lakása, így megint nem biztos, hogy elfogadják adóstársnak.

De a fő kérdés, hogy tényleg valós ok, hogy a cégem miatt ne adjanak hitelt nekem? Korábban soha nem mondták, hogy a céget is megvizsgálják és attól mert én jó adósnak minősülök, a cég miatt még elutasíthatnak.

Előre is köszönöm a választ és a visszahívást.
Krisztina

Kedves Krisztina!

Mivel a kölcsön visszafizetésének egyik fő biztosítéka az adós jövedelme, ezért a bankok a hitelbírálat során nemcsak a munkaviszonyra vonatkozó adatokat, hanem a munkáltatót is vizsgálják. Amennyiben a bank számára nem tűnik biztosítottnak az igényelt kölcsön visszafizetése, úgy a hitelkérelmet erre hivatkozva sajnos elutasíthatják.

Vannak olyan fogyasztóbarát hitelkonstrukciók, amelybe olyan személy is bevonható, aki a futamidő lejárata előtt betölti a 70. életévét, így édesanyja is megfelelő adóstárs lehet.

Személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése