Tisztelt Hitelnet!

Kérdésem a következő: A párommal 2009-ben vettünk fel lakáshitelt 6,2 millió forintért. Ez év decemberében lesz 2 éve, hogy fizetjük. 50-50% tulajdonosi hányad. Egy pár hónapja összeházasodtunk, viszont az élet úgy hozta, hogy lehet, hogy elválnak útjaink. A lényeg, hogy miután a lakást úgy vásároltuk, hogy nem voltunk házasok, milyen lehetőségek vannak arra, hogy a lakás egyikünké maradjon? Olvastam erről a kivásárlásról. Viszont érdekelne, hogy ilyenkor a pénz, miután hitelt kaptunk rá, mennyiben illeti azt a félt, akit kivásárolnak és mennyi eséllyel kapja meg az a fél az újabb hitelt rá, aki szeretné a másik felet kivásárolni? Lehet-e újabb költségekkel számolni?
Válás esetén a bírósághoz kell beadni a bank által megbeszélt papírokat, vagy előbb a válásnak kell megszületnie a határozattal a lakáshitelt és tulajdonosi viszonyokat illetően és azt benyújtani a bankhoz?
Köszönöm szépen előre is.
Nikolett

Kedves Nikolett!

Tulajdonrész kivásárlása esetén a két fél közötti megállapodáson múlik, hogy mekkora összegben határozzák meg a vételárat. Mivel az ingatlan terhelt, nem biztos, hogy van lehetőség további hitel felvételére.  Nem derül ki, hogy mennyi a lakás tényleges értéke. Esetleg érdemesebb a folyósító pénzintézetnél utánajárni, hogy a tulajdonjogok változása után maradhat-e egyikük nevén a már meglévő kölcsön.
Amennyiben újabb hitelfelvételre kerül sor, akkor az újabb költségeket (értékbecslés, közjegyzői okirat, folyósítási jutalék, földhivatali költségek) jelentene.
Elődlegesen a vagyonmegosztásnak és a válást kimondó bírósági határozatnak kell meglennie, de már előzetesen érdemes érdeklődni a bankban.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
27 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Szakértő!
Szeretnék segítséget kérni az alábbi kérdésben. Feleségemmel jelenleg válunk, már el is költözött a közös ingatlanból (1/2 – 1/2 a tulajdoni rész a tulajdoni lapon). A házon jelzáloghitel van, ami szintén közös az OTP Banknál, ez kb. 15 millió forint. Szeretném kivásárolni, hogy teljes mértékben az enyém maradhasson az ingatlan, viszont ehhez még kb. 10 millió forint hitelre lenne szükségem. A válást még nem mondták ki hivatalosan.
Mi a megoldás? Merre induljak el elsőként?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Szakértő!
Jelenleg 50-50% tulajdonrésszel rendelkezünk a feleségemmel közös lakáson. Ha ki szeretném vásárolni az ő hányadát válás miatt, akkor önerőnek minősülhet-e hitel felvételekor az én tulajdonrészem? Az ingatlan tehermentes.
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt szakértő!
Ha két örökös van 50%-50%-ban, egyikük eladhatja-e harmadik személynek a tulajdonrészét a másik tulajdonos beleegyezése nélkül?
Köszönöm válaszát!

Tisztelt Szakértő!
A férjemmel válófélben vagyunk, van egy 50-50 %-ban közös ingatlanunk. A kérdésem az lenne, hogy ki tudnám-e vásárolni a férjem tulajdonrészét úgy, hogy még nem váltunk el (mert úgy tudom, hogy ehhez jogerős végzés szükséges), de megtörténne a vagyonmegosztás közjegyző által, és CSOK is van a házon (2,2 millió Ft)?
Köszönöm válaszát!

Üdvözlöm.
Családi háznak amiben jelenleg élek a családommal az 50 százalékát szeretném megvásárolni a testvéremtől. A másik 50 százaléknak én vagyok a tulajdonosa. Az ár: 500.000 Ft.
Tudna valamilyen hitelt ajánlani?

Üdvözlöm,
Édesanyám halála után nővéremmel ketten örököltük egy 8 millió forint értékü tehermentes lakást. Én 1/3 részét. A hagyatéki tárgyalásra még várunk. Milyen hitellehetőségeim vannak, amenyiben meg szeretném tartani a lakást, megvásárolni nővérem részé ? Tulajdonrészem beszámítható önerőnek? Vagy jelzáloghitelt vehetek-e fel az ingatlanra és ha igen, akkor mennyit? 4 éve külföldön dolgozom hivatalosan, korlátlan időtartamú szerződéssel. Magyar lakcímkártyával és egyéb hivatalos dokumentumokkal rendelkezem.
Köszönettel,
József

A nővéremmel van közös lakásunk. Az én részem 3/4, az övé 1/4 rész. Sajnos az ö részét banki tartozás miatt végrehajtás terheli. Szeretném kivásárolni a részét. Milyen módon lehetséges?

Üdvözlöm.
Nekem olyan problémám lenne, a feleségemmel lakást vettünk 2005-ben, én dolgoztam és én voltam az adós. A feleségem az adóstárs. Megromlott a kapcsolatunk. 2014-ben elváltam. Ott hagytam a lakást neki, csak fizesse a hitelt. Nem dolgozott eddig. Tavaly ősztől nincs fizetve a lakáshitel, még 2 hónapig én fizettem. De nem akartam, ha én fizetem ő lakjon benne. A bíróságon is voltam. Mondták, várjunk vele, hátha el tud helyezkedni. Azóta felmondták a szerződést is. Faktoringhoz kerül az ügy. Hogy tudnám azt elintézni, mi a lehetőség arra, ha tovább is tőlem fogják vonni, az enyém legyen a lakás teljes tulajdonjoga. Lehet lesz is rá pénzem, hogy ki fizessem egy összegben a 2 millió 300 ezer forintot. Mellette a lakáshitelhez tartozó számlán is csinált nekem 700 ezer forintot mínuszban. Ezt is ki kell fizetni szerintem nekem.
Tudnak ebben segíteni? Mit tudok tenni?
Köszönöm.
Üdvözlettel.
Ernő

Jó napot kívánok!
Megpróbálom összefoglalni a kérdést, amiben szeretnék segítséget kérni. Párommal 7 év után szét fognak válni útjaink. Kettőnk nevén van egy ingatlan, 50-50% tulajdonrészben. Nem vagyunk házastársak. Az ingatlant hitel terheli. Jelen napon 4 millió 100ezer a hitel. Ő mindenképpen szeretne maradni az ingatlanban, és szeretne engem kivásárolni. Volt a napokban az OTP-ben, ami a hitelező bankunk. Ahol állítólag úgy tájékoztatták, hogy a kivásárlás úgy történik, hogy a meglévő hitelt ketté osztják, és nekem kifizeti volt párom a felét, jelen esetben 2 millió forintot. Ezt az összeget én befizetem a bankba, és ezáltal lekerül a nevemről az ingatlan. Minden további fizetési kötelezettség nélkül. Ezen kívül nekem semminemű anyagi juttatás nem jár. Nekem ez a történet egy kicsit ilyen formában sántít. A ház értéke kb 6-7 millió forint. Rengeteg pénzt öltem bele én is a felújításokba. Volt párom azt mondta, hogy ilyen esetben értékbecslés nem történik. Valóban létezhet, hogy ez így működik?
Mi ennek a fajta kivásárlásnak a pontos menete?
Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel: Gábor

Tisztelt Cim!
Kérdésem az lenne, fiam 7 évig élt a barátnőjével. 2010-ben vettek hitelre lakást. Sajnos 2012-ben a kapcsolatnak vége lett, addig befizetett kölcsön 1.700.000 Ft. Fiam albérletbe ment, a lakás fele-fele, azaz 50-50% arányban van. A barátnő a fiam megkérdezése és beleegyezése nélkül kiadta a szobákat 2 db szobát albérletbe. Ügyvéd szerint ezt nem tehette volna, mivel pénzt nem adott a fiamnak, így az albérlet felével továbbra is hozzájárul a költségekhez a fiam. Fiam kérte vásárolja ki vagy adják el a lakást, de semmi, vagy visszaköltözik. Erre szeretnék megoldást, segítséget kérni. Köszönöm.
Tisztelettel: Margó

Érdeklődni szeretnék. Van egy fél részem egy ingatlanból, a másik tulajdonrészt szeretnénk párommal megvenni. Lenne-e rá lehetőségünk? Én gyeden vagyok, 58.000 Ft amit kapok, a párom dolgozik, 150.000 Ft a nettó bére. Magát az ingatlant lehetne-e fedeztetni így a fél részre?
Köszönöm!

Tisztelt cím!
Egy “földrésszel” kapcsolatban érdeklődnék, aminek nagyon sok tulajdonosa van a családban, de édesapám művelte közel 50 éven át. Ők 5-en voltak testvérek, és a szülők édesapámra hagyták, de nem lett elintézve csak szóban. Már meghaltak a testvérek is, édesapám is, így mi vettük át az öcsémmel, de most már szeretnénk, ha a miénk lehetne papíron is. Van olyan tulajdonosa is, aki nem is tud róla. A család meg csak bővül, gyerekek, unokák. Működhet-e elidegenítéssel, és hogyan???
Előre is köszönöm válaszát!
Ui.: úgy tudom, sokat számít, hogy kizárólag mi műveltük ennyi éven át, csak elég lesz-e ahhoz, hogy a miénk lehessen???
Köszönöm!

Tisztelt Hitelnet!
Kérdésem a következő lenne: múlt év októberétől csak én fizetem a rezsit. Majd márciusban az enyém lett a lakás 1/2 tulajdoni része. Jelenleg a lakás eladását tervezzük. Az 1/2 tulajdonjog megszerzése előtti általam kifizetett összegek is levonódnak az ő részéből, (mivel meg szeretném venni tőle a rezsik és más összegek által) vagy csak a megszerzése után történik? (Ezáltal kifizetve az ő tulajdoni részét.) A lakás értéke 6,8 M Ft. Gyermekek nincsenek. A fogalmazásbeli és egyéb fogalmi pontatlanságokért elnézést kérek.
Tisztelettel és köszönettel: Dávid

Szeretnénk felvenni szabad felhasználású hitelt, de a terhelendő házra két tulajdonos van. A cél az lenne, hogy kifizessük a testvért, akié a ház másik fele. Így is lehetséges a hitel igénylése? Hogy zajlana ez az egész? Esetleg tudna valami más fajta hitelt ajánlani, ami könnyebb és gyorsabb lenne?
Köszönettel: Mária