A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében március 18-án többpontos gazdasági intézkedéscsomag került bejelentésre. Ennek egyik pontja, hogy magánszemélyek és vállalkozások március 18-áig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét 2020 év végéig felfüggesztik, illetve a március 19-től felvett új fogyasztási hitelek THM értéke maximalizálásra kerül jegybanki alapkamat + 5%-ban.

Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben kihirdetésre is került:

  • Ha a felek eltérően nem rendelkeznek, a veszélyhelyzet fennállása alatt az adósnak a hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből (a továbbiakban: szerződés) eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége akként módosul, hogy az adós a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap (a továbbiakban: fizetési moratórium). A fizetési moratórium nem érinti az adós azon jogát, hogy az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsen.

A fizetési moratórium a lakossági jelzáloghiteleket és a fedezet nélküli hiteleket, valamint a vállalati hiteleket egyaránt érinti!

Az, hogy nem kell tőkét és kamatot fizetni, és nincs díjfizetési kötelezettség sem, azt jelenti a gyakorlatban, hogy a törlesztési időszak a moratórium lejárata után onnan indul újra, ahol abbahagytuk.

A rendelet értelmében nem muszáj élni a fizetési moratórium nyújtotta lehetőséggel, de ezt jeleznünk kell a bank felé. Ennek módja, azaz hogy telefonon, írásban, vagy csak személyesen intézhető, egyelőre nem ismert.

  • A szerződések teljesítési határidejének módosulása a szerződést biztosító járulékos és nem járulékos mellékkötelezettségeket is módosítja, függetlenül attól, hogy a mellékkötelezettséget szerződésbe vagy egyoldalú jognyilatkozatba foglalták a felek.
  • A fizetési moratórium december 31-éig tart, melynek időtartamát a Kormány rendeletével meghosszabbíthatja

A törlesztő részlet esedékességének napjától függ, hogy 9 vagy 10 hónapra szól a fizetésmentesség. Aki erre a hónapra már teljesített fizetést, az további 9 hónapig mentesülhet  a törlesztő részlet fizetése alól.

  • A szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve a kötelezettségvállalás időtartama a fizetési moratórium idejével meghosszabbodik. A veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződés 2020. december 31-éig meghosszabbodik.

Ez azt jelenti, hogy a futamidő automatikusan 9-10 hónappal kitolódik, ha az adós erről nem rendelkezik másként.

  • A fenti rendelkezéseket március 18. napján huszonnégy órakor fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre kell alkalmazni.

Azokra a hitelekre tehát nem vonatkozik a moratórium, amelyek 2020. március 19-én vagy azt követően kerülnek felvételre.

Mi lehet a  következménye annak, ha a fizetési moratórium alatt változnak a bankközi kamatlábak?

Amennyiben kölcsönünk kamatszámítási módját befolyásolja a bankközi kamat, úgy jogosan vetődik fel a kérdés: milyen kamaton folytatódik a törlesztésünk a moratóriumot követően? Amennyiben a bankközi kamatlábak mérséklődnek, akkor alacsonyabb törlesztési kötelezettségre számíthatunk 2021-től. Ha a bankközi kamatláb emelkedne, akkor a jelenleginél magasabb törlesztő részletre számíthatunk. Az elmúlt időszakban némi emelkedés volt tapasztalható, tehát ha a mostani válság tovább gyűrűzik, akár jelentősebb törlesztőrészlet növekedésre is számíthat az adós a jelenlegi kamatperiódus lejáratát követően.

  • A rendelet hatálybalépését követően kötött szerződés alapján felvett, zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a teljes hiteldíj mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét.




Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

21 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Nyugdíj letiltásra vonatkozik-e a moratórium? Illetve ha igen, hol kell ez ügyben intézkedni?
Köszönöm.

Érdeklődni szeretnék, hogy a folyamatban lévő végrehajtói munkabérlevonásra is érvényes a moratórium?

Végrehajtás alatt levő hiteleket is felfüggesztik?

Letiltásokkal mi lesz?

Üdv!
Lesz-e többlet költsége a monotoriumot kihasználást igényelő családoknak miután újra kezdődik a törlesztés vagy csak egyszerűen hosszabodik a futamidő?

Tisztelt Szakértő!
Az év végéig felfüggesztett hiteltörlesztés céges gépjármű lízingdíjára is vonatkozik?
köszönettel,
Péter

Akitől végrehajtó fogja a fizetéséről azokkal mi a helyzet?

Ha módomban áll továbbiakban is a megszokott módon fizetni a szemelyikölcsön törlesztő részleteit, változik valami is a bankkállapotban kötött szerződéshez képest?

Azt szeretném megkérdezni hogy azokkal milessz akik az Mkk-nak fizetik a lakástörlesztést? Továbbá a letiltások végrehajtó felé, fizetés letiltás.
Köszönöm válaszukat.

Cofidis autóhitelt és a Telekom telefonhitelt is érinti ez az intézkedés?
Ha mégis szeretnék tovább törleszteni mik a lehetőségek?
Válaszukat előre is köszönöm.

Tisztelt Szakértők!
Van az egyik banknál személyi kölcsönöm, a Korona vírus miatt bevezetett kormány intézkedés nem teljesen értem. December végéig nem kell fizetnem a havi törlesztő részleteket?
Űdv, Gábor

A fizetési moratórium alatt kamatozik a tőke összege? Tehát ha valaki él a fizetési moratóriummal, akkor “csak” fizetési haladékot kap és a nem fizetés ideje alatt az aktuális tőke kamatozik, ami megnöveli összességében a teljes visszafizetendő összeget? Vagy ezalatt az időszak alatt a tőke sem kamatozhat és valóban csak annyival érinti az adóst, hogy a hitel futamideje meghosszabbodik, összességében ugyanannyit fizet vissza mintha nem élt volna a fizetési haladékkal (most attól tekintsünk el hogy ezalatt az időszak alatt jár le a kamatperiódus és egyébként is megváltozna a hitel kamata, törlesztő összege)? Köszönöm a választ!