Rosszul is járhatunk a devizahitelek forintosításával

Hiába vártak a devizahitelesek a kedvezményes árfolyamon vagy támogatott hitellel történő forintosításra, a kamatkockázat miatt akár rosszabbul is járhatnak. 3%-os kamatváltozás esetén több, mint 2 millió forinttal is változhat a visszafizetendő összeg egy 5 milliós hitel esetén, ha nem vagyunk elég körültekintőek.

Az előzetesen megjelent tervek szerint 2015 első felében a meglévő deviza alapú hiteleket aktuális árfolyamon kell forintra váltani és a fizetendő kamat mértékét a bankok közötti verseny szabályozná. Léteztek olyan piaci várakozások is, melyek szerint a forintra váltás egy rögzített árfolyamon történne, ezért nagyon sokan kivártak, bízva abban, hogy a jelenleginél akár lényegesen kedvezőbb feltételekkel cserélhetik le hiteleiket forint alapúra.

„Ügyfeleink régóta várnak a devizahitelek forintosításának részleteit rögzítő törvénycsomagra és szinte mindenki a korábbi végtörlesztésre hasonló kedvezményes árfolyamra vagy támogatott kamatra számított.” – mondta Fitos Szilárd, a Hitelnet.hu hitelpiaci szakértője.

A részletek még nem ismertek, de amennyiben az átváltás során a november elején benyújtandó “fair bankrendszerről” szóló törvény nem korlátozza egységesen az alkalmazható kamatfelár mértékét, akkor az a hozzá nem értőnek akár további komoly kockázatokat is rejthet, hiszen az árfolyamkockázat helyett legalább ugyanakkora veszélyt jelenthet az új forint alapú hitelek kamatkockázata.

Mivel a hitelek árazása mindene esetben valamilyen referenciakamathoz kötött (nem támogatott hitelek esetén a BUBOR), ezért annak emelkedése értelem szerűen a fizetendő törlesztő részletek emelkedését is eredményezi.

A hitelnet.hu szakértői megvizsgálták, jelenleg mekkora eltérések mutatkozhatnak az egyes banki hitelkiváltó ajánlatok között. Számításaik során 5 millió forint lakásvásárlásra felvett hitel kiváltására elérhető 3-6 havi illetve egy hosszabb, 5-10 éves kamatperiódussal kínált hitelkiváltó hiteleket hasonlítottak össze.

kamat1

* A jövedelem bankhoz utalása esetén 150-250 ezer Forintos nettó jövedelem esetén az adósok részéről, 2 csoportos megbízással, havi díjas törlesztési biztosítással, A1 ügyfél kategória esetén.
** Induló díjakkal, a jövedelem bankhoz utalása esetén K1 kategória esetén
*** A jövedelem a bankhoz utalása esetén

„Amennyiben a devizahitelek forintosítása egy magasabb forint-/devizaárfolyamon valósul meg a jelenlegi alacsony jegybanki alapkamat mellett, akkor ez további jelentős kockázatokat jelenthet az ügyfelek részére.” – mondta Fitos. A fenti számítás alapjául vett hitel és hitelösszeg esetén az alábbi számítás megmutatja, hogy 20 éves futamidővel mekkora emelkedést eredményezne az alapkamat emelése.

kamat2
A kamatkockázat kivédésére megoldást jelenthet a hosszabb kamatperiódus választása, amivel akár 5, 10 évre is rögzíthető a törlesztő részlet nagysága, megelőzve ezáltal a kellemetlen meglepetéseket.

A további részletekért és szakérőink javaslataiért keressen minket elérhetőségeinkben vagy kérje ajánlatunk online.



Utolsó módosítás: 2021. január 05. kedd


Kérje ajánlatunkat!

Kérje a Hitelnet szakértőinek egyedi ajánlatát. Díjmentesen segítünk megtalálni az elérhető legkedvezőbb hitel lehetőségeket és a teljes körű ügyintézést is a mi dolgunk.

Ajánlatot kérek

Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

0
Tedd fel kérdésed, vagy olvasd el mások kérdéseire adott válaszainkat.x