Tiszteletem!

Megpróbálom röviden, tömören megfogalmazni. Ez év augusztus 16-án meghalt édesanyánk. Testvéremmel 1/2 -1/2 részben örököltük az ő házát. A ház értéke kb. 10 millió forint, telekkel együtt. A ház felújításra szorul, még kb hasonló összeget rá kellene költeni (1974-ben épült). Már most vita van köztünk, pedig még a hagyatéki tárgyalás hónapok múlva lesz.

Röviden:
Én az ingatlant szeretném eladni, hisz nekem már van külön családom, inkább gondoltam a pénzre nagyobb szükség lenne. Testvérem (öcsém) szeretne beköltözni, bár van hol lakniuk, de ő magának szeretné a házat. Felajánlotta, hogy 5 millió forintot nekem kifizet úgy kb. 2 -3 év múlva. Ezzel nem is lenne baj, csak kérdés miből? Még van két év autó hitele (nem is kevés), gyereket szeretnének. Fel akarja a házat újítani, ehhez neki további hitel kell, stb., de munkája sem mindig van, sokszor kerülnek anyagi bajba sajnos.

Kérdem én: miből fog engem akkor majd kifizetni vagy majd hosszú évekig pereskedünk?
Kérdésem! Mit tegyek most? Mi lenne majd a hagyatékin a jó döntés?
Én gondoltam, amíg nem fizet ki engem, a ház feléhez ragaszkodom, de akkor Ő hogy kezdi el felújítani? Tud-e így hitelt felvenni, ha közös tulajdon?

Kérem segítsenek. Szeretnék jó döntést hozni, bár tudom bármi is lesz az, a testvéri kapcsolatunkra a bélyegét rá fogja nyomni.
Krisztina

Kedves Krisztina!

Mivel cégünk nem jogi tanácsadással, hanem hitelügyintézéssel, hitelközvetítéssel foglalkozik, ezért sajnos nem tudunk Önnek tanácsot adni abban a kérdésben, hogy a hagyatéki tárgyaláson mi lenne a “jó döntés”. Ebben az ügyben jogi szakértő véleményét kellene kikérnie.

A közös tulajdonban lévő ingatlanra a testvére az Ön beleegyezése nélkül nem tud hitelt felvenni. Arra nincs lehetőség, hogy csak az Ő tulajdoni hányadára jegyezzék be a bank jelzálogjogát. Tulajdonjogáról véleményünk szerint Önnek csak a tulajdonrész kifizetése után lenne célszerű lemondania. Ha viszont beleegyezik a hitelfelvételbe, akkor a hitelügyletben is részt kell vennie. Ha adóstársként kerül bevonásra a hitelügyletbe, akkor a későbbiek során egy esetleges nemfizetés esetén akár a magánvagyonával is felelhet a kölcsön visszafizetéséért.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
8 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt ügyvéd Úr/Hölgy!
Örököltünk 5-en egy régi parasztházat, de az egyik örökös személyi kölcsönét ráterhelték a házra, ami több mint egy millió forint, így nem tudjuk eladni a házat, mert mindenkinek szüksége lenne arra a kis összegre ami a házból járna
Ilyenkor mit tehetnénk? Esetleg egy örökös beköltözhet a házba?
Előre is köszönöm a válaszát.

Tisztelt ügyvéd Úr!
Érdeklődni szeretnék. 5-en örököltünk egy házat. 2 500 ezer forintra értékelték a házat, de az egyik örökös személyi kölcsönét a házra terhelték.
Van-e lehetőség arra, hogy kifizetniük a részét, ami nem fedezi a teljes tartozását, így is leveszik a jelzálogot a házról vagy csak akkor, ha az örökös teljes tartozása rendezésre kerül?
Így nem tudjuk eladni a házat, mert mindenkinek szüksége lenne arra a kis összegre, ami a házból járna. Ilyenkor mit tehetnénk? Esetleg egy örökös beköltözhet a házba?

Üdvözlöm!
Érdeklődnék, hogy tulajdonrészre tehető-e jelzálog? Édesapám után örököltünk testvéremmel. Édesanyámé a ház 1/2 része + haszonélvezeti jog. A másik fele pedig a testvéremé és az enyém 1/2-1/2 arányban. Az összes tulajdonos beleegyezése szükséges ebben az esetben és banknál ez benyújtható?
Köszönöm.

Tisztelt Hitelnet!
Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy ha négyen (testvérek) vagyunk örököse egy ingatlannak, de csak én, a párom, és a 2,5 éves lányom élünk az ingatlanban, akkor kaphatok-e jelzálogot? Valamint ezt az összeget arra használnám, hogy amit a másik 3 tulajdonos terhelt a lakásra (közüzemű tartozást) rendezni tudjam, valamint lakásfelújításra. Így van-e esélyem, hogy megkapom?
Válaszát előre is köszönöm!
Mónika