A parlament elfogadta a kilakoltatási tilalom meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. Korábban már tervezték a módosítást, ha április 15-ig, az eredeti moratórium lejártáig nem találnak megoldást a bajba jutott hitelesek problémájára. Most emiatt kellett a moratóriumot meghosszabbítani, mivel eddig még nem sikerült konkrét megoldással előállni ebben a kérdésben. Az eredeti indítványban, melyet hat kormánypárti politikus nyújtott be, még az szerepelt, hogy a moratóriumot korlátlan ideig tartaná fenn a kormány.

Ezzel kapcsolatban sok szakértő arra figyelmeztetett, hogy beláthatatlan következményekkel járna egy ilyen nyitott végű szabály meghozatala a hitelpiacra nézve. Így a most elfogadott törvény Rogán Antal és Lázár János javaslatára már konkrét határidőt szab. A moratóriumot július 1-ig hosszabbították meg úgy, hogy közben korlátozták azok számát is, akiket a moratórium megvéd a kilakoltatástól.

A módosított törvény kizárólag azokra vonatkozik, akik lakáshitelt vettek fel,vagy jelzálogalapú szabad felhasználású hitelüket kifejezetten lakásfelújításra, lakásvásárlásra költötték, de vonatkozik azokra is, akik lakáslízingjüket nem tudják rendben fizetni. Így kikerültek a védendők köréből azok, akik szabad felhasználású hitelt vettek fel jelzálogfedezettel, ám azt nem a lakhatás céljára, hanem egyéb célokra fordították. A védelem továbbra is kiterjed azokra, akiket bírósági végrehajtáson kívül, vételi jog érvényesítésével kezdeményezett kilakoltatás fenyeget.

Rogán Antal és Lázár János által beterjesztett módosítást azzal indokolta a beterjesztő, hogy nem akarják azt a látszatot kelteni, hogy a hitelt soha nem kell majd visszafizetni, másrészt pedig az új határidő elegendő kell legyen arra, hogy a kormány megegyezzen a Bankszövetséggel a bedőlt hitelesek megsegítésének részleteiről. A kormánypárti képviselők szerint ugyanis a kormány már dolgozik azon a megoldáson, amely arról szól, hogy a bankok a hitelesek és az adófizetők közösen, milyen arányban osztoznának a költségeken.

Ugyan Matolcsy György múlt héten cáfolta, de még mindig úgy tudni, hogy a kormány arról tárgyal, hogy a frank alapú hitelek törlesztési árfolyamát 190 forintban maximálná. A Nemzeti Eszközkezelőről azonban nincs semmi hír. Ugyan hivatalosan még nem vetették el az ötletet, ám annak megvalósítása egyre kevésbé látszik biztosnak.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

3 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Azt szeretném meg tudni, hogy nekünk is van lakás hitelünk, de mi se tudtuk fizetni ,mert nem volt munka helyünk és Bp-ről kérték, hogy vissza kell fizetni kb három milliót meg még a végre hajtónak külön egy milliót. Most már tudnánk törleszteni mert sikerült a munka hely és van kereset..Azt szeretném meg tudni ,hogy van e rá lehetőség újra törleszteni a hitelt..Várom válaszukat,előre is köszönöm.:Tisztelettel Szántóné…

Szetetném meg kérdezni hogy a hosszabitás vonatkozik e-önkormányzati lakásbol valo kilakoltatásra. Nekünk 5 gyermekünk van és ki kel költöznünk a lakásbol .de sajnos még nem találtunk semmit 2 asztmás gyermekünk van .Engem 6 honapja mütötek gerinc sérvel élettársam ráton vansajnos nagyon nehéz azt pedig nem szeretném hogy ,utcára kerüljünk várom válaszukat egy aggodo anyuka