Mit tehetünk, ha a bank megegyezésünk ellenére díjnemfizetés miatt felmondta a hitelünket?

Tisztelt Hitelnet!

Júliusban levelet kaptunk a banktól, hogy mennyi tartozásunk van. Felhívtam őket és telefonon megbeszéltem az ügyintézővel, hogy a havi 72.000 Ft törlesztés helyett 85.000 forintot utalunk át minden hónapban. Így szép lassan utolérjük majd magunkat. A beszélgetés rögzítésre került, az ügyintéző közölte, hogy továbbra is fogunk kapni figyelmeztető leveleket, mert a rendszer automatikusan küldi, de ne foglalkozzunk vele. Ha tartjuk a megállapodást, nem lesz semmi gond.

Augusztus 12-én át is utaltuk az összeget, 15.-e a határidő. Erre tizenötödikei dátummal írva kaptunk egy közjegyzői levelet, hogy díjnemfizetés miatt felmondták a hitelszerződésünket. Ilyenkor mit lehet tenni?

Köszönettel.
Anita

Kedves Anita!

Elsőként mindenképpen azt javasolnánk, hogy keressék fel az illetékes hitelnyújtó bankot és hivatkozzanak az ügyintézővel – a hitel jövőbeni törlesztésével kapcsolatban – folytatott megbeszélésre. Mivel a telefonbeszélgetés rögzítésre került, erre is hivatkozhatnak. Azt, hogy a már felmondott hitelszerződéssel mit tud tenni a bank adott esetben, sajnos nem tudjuk Önnek megmondani, mivel jogi ügyekben nem vagyunk illetékesek.

Irodánk hiteltanácsadással, hitelügyintézéssel foglalkozik. Mivel azonban felmondott hitelt egyik pénzintézet sem vált ki, abban nem tudunk Önöknek segíteni, hogy másik banknál adósságrendező hitelt vegyenek fel a teljes tartozás kifizetésére. A felmondott hitel miatt negatív tartalommal adataik is BAR listára kerülhettek, ami ugyancsak kizárja a hitelfelvételt. Csak az a lehetőség marad, hogy az érintett pénzintézettel egyeznek meg a kölcsön további visszafizetését illetően.

Amennyiben nem tudnak megegyezni, vagy nem találnak mindkettejük számára megfelelő megoldást, akkor esetleges panaszukkal (szóbeli megállapodásuk ellenére a pénzintézet felmondta a hitelszerződésüket) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) fordulhatnak.



Utolsó módosítás: 2021. január 05. kedd


Kérje ajánlatunkat!

Kérje a Hitelnet szakértőinek egyedi ajánlatát. Díjmentesen segítünk megtalálni az elérhető legkedvezőbb hitel lehetőségeket és a teljes körű ügyintézést is a mi dolgunk.

Ajánlatot kérek

Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

0
Tedd fel kérdésed, vagy olvasd el mások kérdéseire adott válaszainkat.x