Jó napot kívánok.

Már előzőleg tettem fel egy kérdést, hogy egyedülálló anyaként milyen hitelt tudnék igényelni vagy valamilyen állami támogatást kaphatok-e. És válaszul azt kaptam, hogy állami kamattámogatású és piaci kamatozású lakáshitelt igényelhetek.

Most az lenne a kérdésem, hogy ez pontosan mit jelen!? És tudni kell, hogy a kislányom 8 hónapos. És szeretném tudni, hogy az OTP lakástakarék előhitelhez milyen feltételek vannak? Ki igényelheti?

Előre is köszönöm válaszukat.
Üdvözlettel.
Henrietta

Kedves Henrietta!

Használt lakás vásárlásához gyermekek után járó egy összegű vissza nem térítendő állami támogatást nem tud igénybe venni. Ennek oka, hogy a szocpol csak újépítésű lakóingatlanra vehető igénybe, a korábban használt lakás vásárlására nyújtott félszocpol pedig 2009. július 1.-től nem elérhető. A lakás vételárának kiegyenlítése lakáshitel segítségével történhet.

Jelenleg kétfajta lakáshitel létezik: a piaci kamatozású és az állami kamattámogatású. Mindkettőt forint alapon kínálják a pénzintézetek. A különbség az, hogy az államilag támogatott kölcsönnél a futamidő első 5 évében az állam kamattámogatást biztosít a havi törlesztő részlet megfizetéséhez, míg a piaci hitelnél a gazdasági események alakítják az adós által fizetendő kamat mértékét. Korábban kedvezőbb finanszírozási lehetőséget jelentettek a támogatott hitelek, de mivel ezek kamatszintje már elérte a minimális 6%-ot, a piaci kamatozású konstrukcióké pedig ez alá is süllyedhet, ma már alacsonyabb törlesztő részlet érhető el ezzel a hiteltípussal.

A teljes vételár egyik esetben sem vehető fel, kivéve ha az adós a megvásárolni kívánt lakáson kívül plusz ingatlanfedezetet tud biztosítani, ami bárki tulajdonában lehet. A hitelfelvételhez jövedelemigazolás szükséges. Ha Ön a 8 hónapos kislánya mellett jelenleg gyeden vagy gyesen van, akkor sajnos nem jogosult hitelfelvételre, mert ezek a családtámogatási juttatások önálló jövedelemként nem fogadhatók el hitelfelvételnél.

Az OTP Lakástakarék Előhitel egy lakástakarékkal kombinált lakáshitel, mely használt és új lakás vásárlásához, illetve meglévő lakás felújításához, korszerűsítéséhez igényelhető. A hitel összege maximum 2,2 millió forint lehet. Szintén igénylési feltétel a 3 havi, egyazon munkahelyről származó, legalább a minimálbér összegét elérő jövedelem igazolása, így gyed, gyes mellett ez sem érhető el. E konstrukcióról is készséggel adnak Hitelszakértőink bővebb felvilágosítást.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
11 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt hölgyeim, uraim!
Szeretném megtudni, kaphatok -e lakáshitelt 3 millió Ft-ot, ha jövedelmem nettó 140 ezer Ft. Önerő van 6 évnyi lakáselőtakarékból majdnem 2 millió Ft, de a cég ahol dolgozom 2 éve, felszámolás alatt van. (magyar fejlesztési bank a tulajdonos) 12 éves fiam nevelem egyedül. 38 éves vagyok és teljesen kétségbe esve, mert már leelőlegeztem a lakást 400 ezer Ft-tal. A cégnél kapom a legpontosabban a fizetésem mióta dolgozom (20 éve), semmit nem lehet észre venni a felszámolásból.Tavaly 400 milliós nyereséggel zárt a cég, idén felújítások zajlanak.
Kérem segítsenek.
Köszönöm.
Márta

Üdvözletem!
A kérdésem: amennyiben a kialkudott vételár lényegesen kevesebb az aktuális piaci értéknél, akkor van-e lehetőség arra, hogy a kialkudott vételárnál nagyobb összeget folyósítson a bank? Illetve ilyen esetben kérnek-e önerőt? A vételár nagyjából a felbecsült érték fele volna. (3 és fél millió forintos vételár).

Üdvözlöm!
Azt szeretném megtudni, hogy mi a feltétele annak, hogy lakástakarék előhitelt kapjak ház vásárlásához?
Előre is köszönöm.

Üdvözlöm!
Kérdésem: mit értenek az alatt, hogy használt lakás?
Köszönöm válaszukat!

Használt lakást vennék 6 millió forintig. 20 százalék megvan.