Tisztelt Hitelnet!

Van egy több mint 30 éve épült családi házam, amit fel szeretnék újítani. A felújítás nagyobb részét önerőből már megcsináltam, de ideje szeretném lecserélni a bútorokat is. Emellett kellene egy új tűzhely, mosógép, stb. Körülbelül 2 millió forintra lenne még szükség, de akkor abból már a kertet is rendbe tudnám hozni (pl. kerítés).

A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben is kaphatok-e lakásfelújítási hitelt, vagy erre az nem vehető fel így utólag? Azt hittem elég lesz a pénzem, ezért nem igényeltem korábban.

A ház egyébként kettőnk tulajdona a feleségemmel. Mindketten dolgozunk, igaz ő csak 3 hónapja ment vissza dolgozni gyesről, de határozatlan időre szól a munkaszerződése. Nettó jövedelmünk összesen 200-220.000 Ft. A ház hitelmentes.

Szeretném szíves tájékoztatásukat és javaslatukat kérni, hogy milyen hitellel járhatnánk a legjobban.

Segítségüket előre is köszönöm.
Tisztelettel.
Győző

Kedves Győző!

Az elvégzett felújítási munkálatokhoz utólag már tud lakásfelújítási hitelt igénybe venni. Mivel a felvenni kívánt kölcsön nagyobb részét nem a felújításra, hanem egyéb célra szeretné felhasználni, ezért szabad felhasználású jelzáloghitel felvételét javasoljuk. Ennek előnye, hogy a felhasználásról nem kell elszámolni a hitelnyújtó bank felé, a kapott összeget szabadon elköltheti.

Adott jövedelmekkel már akár 5-6 millió forint értékű családi házra is felvehető a szükséges 2 millió forint. A finanszírozás mértékét befolyásolja az is, hogy hol található az ingatlan, nagyobb vagy kisebb településen.

A szabad felhasználású jelzáloghiteleket a bankok forint alapon nyújtják. Árfolyamkockázat tehát kizárva. A maximális futamidő 25 év. Adott kölcsön futamideje az életkorhatár figyelembevételével szabadon meghatározható: a lejáratkor nem haladhatja meg a hiteligénylők életkora a 70. életévet. A 2 millió forint után fizetendő törlesztő részletet a kívánt futamidőre Ön is kalkulálhatja. Ebben online jelzáloghitel kalkulátorunk lehet a segítségére.

A hitelek a futamidő lejárata előtt teljesen vagy részlegesen is visszafizethetők. Ennek fejében vég-, illetve előtörlesztési díjat számítanak fel a pénzintézetek. E díjak mértékét a bankok aktuális Hirdetménye tartalmazza.

Ha kíváncsi személyre szabott szabad felhasználású hitelajánlatunkra is, akkor kérjük, töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványunkat. Ezt követően Szakértőink díjmentes hitelajánlatban fogják ismertetni a hitellehetőségeket és a hitelfelvétel járulékos költségeit, tekintettel pénzügyi partnereink díjkedvezményeire.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése