Tisztelt Cím!

Abban kérném segítségüket, hogy a szüleim házát szeretnénk kettéválasztani: földszinti lakásra, és emeleti lakásra. Viszont azzal sajnos nem vagyok tisztában, hogy milyen hitelt lehetne erre felvenni. Két különálló lakásról lenne szó, vagyis a víz, gáz, villany, stb. is teljesen ketté lenne választva. Ki kellene alakítani egy konyhát az emeleten, ami egyben nappali is lenne. De sajnos ehhez kapcsolódóan nem találtam meg a megfelelő lakáshitelt. Én 27 éves vagyok, a párom 25 éves.

Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Nikolett

Kedves Nikolett!

A meglévő lakóépület átalakításához forint alapú, piaci kamatozású lakáscélú jelzáloghitelt vehetnek fel. Jelenleg ezek jelentik a legkedvezőbb hitelkonstrukciót. A piaci kamatláb mellett nyújtott lakáshitelek ugyanis alacsonyabb kamatláb mellett érhetők el, mint az államilag támogatott lakáshitelek.

Az elvégezni kívánt munkálatokról költségvetést kell majd készíteni. Az ehhez szükséges formanyomtatványt rendelkezésükre tudjuk bocsátani. A hitel összege nem haladhatja meg a költségvetés összegét. Az ingatlan értékétől függően akár a teljes költségvetés finanszírozható hitelből. Amennyiben engedélyköteles munkálatok is elvégzésre kerülnek, akkor az átépítésre kiadott jogerős engedélyt is mellékelni kell a hitelkérelemhez.

Ha két különálló lakás fog létrejönni, akkor ha azonos helyrajzi számon is marad a ház, de a felső rész az Önök tulajdona lesz, ügyvéd által készített Használati megállapodás alapján arra is lehetőség nyílhat, hogy csak a felső részre kerüljön jelzálogjog. Ez több mindentől is függ. Például a felső rész értékétől, a felvenni kívánt hitel összegétől és az igénylők jövedelmi helyzetétől.

Amennyiben a teljes ingatlan lesz terhelve, akkor nem szükséges Használati megállapodás, ám ebben az esetben az ingatlan összes tulajdonosának részt kell venni a hitelügyletben. Jövedelemigazolást a szülők részéről nem feltétlenül kell benyújtani, ha Önök lesznek az igénylők és igazolt jövedelmük elegendő a felvenni kívánt összeg havi törlesztéséhez.

A havi törlesztő részlet előzetes kalkulációjához online hitelkalkulátorunkból válassza a Felújítás hitelcélt. Amennyiben személyre szóló, díjmentes hitelajánlatot szeretne kapni, kérjük, töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványunkat, s a további részletek ismeretében Szakértőink teljes körű tájékoztatást nyújtanak!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
2 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hitelnet
Kérdésem az lenne, hogy a férjemmel most a mamájánál élünk egy családi házban, de szeretnénk leválasztani a felső részt, ahol mi lakunk. Van egy 2 éves kislányunk és most 4 hónapos terhes vagyok. Ha szeretnénk erre szocpolt igényelni, lehet-e és ha igen, akkor mi kell hozzá?
Előre is Köszönöm a választ.
Zsani