A piaci kamatozású Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek mellett néhány hete megjelentek az állami kamattámogatás mellett nyújtott fogyasztóbarát hitelek is. Piaci társaikkal szembeni előnyük a kedvező hiteldíjak, valamint az ügyfélbarát ügyintézés. Mutatjuk a részleteket!
Állami kamattámogatású Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek
Az MNB korábbi, minősített fogyasztóbarát lakáshitelekre vonatkozó pályázati kiírását frissítette, melyre már állami kamattámogatás mellett nyújtott lakáshitellel is lehetett pályázni. Ennek köszönhetően néhány hete már elérhetők a kamattámogatott fogyasztóbarát lakáshitelek is a banki kínálatban.
5 éves kamattámogatás
A támogatott hitelek jellemzője, hogy az állam a futamidő legalább első 5 évében – a Három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása esetében 25 évig - kamattámogatást biztosít, így az adós által teljesítendő kamat egy részét megfizeti.
Minősített kamattámogatott lakáshitelek előnye
A minősített kamattámogatott lakáshitelek megfelelnek a fogyasztóbarát lakáshitelekre érvényes szigorú jegybanki feltételeknek is, melyek a következők:
- 3, 5, 10 éves vagy a futamidő végéig tartó kamatrögzítés.
- A törlesztés kizárólag annuitásos (havi egyenletes) lehet.
- A kamattámogatási időszak lejáratát követően alkalmazott kamat legfeljebb 3,5%-kal haladhatja meg a referenciakamat értékét.
- A hitelbírálati idő az értékbecslés rendelkezésre állásától számított maximum 20 munkanap.
- A folyósítási határidő a folyósítási feltételek teljesítésétől számított legfeljebb 5 munkanap.
- A folyósítási díj maximalizált: a hitelösszeg 0,75%-a, legfeljebb 150.000 Ft.
- Az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1%-át. LTP betétből a szerződés szerint elérhető megtakarítás, a hozzá kapcsolódó állami támogatás és az azokra jóváírt kamat mértékéig az előtörlesztés díjmentes.
A már elérhető állami kamattámogatású fogyasztóbarát lakáshitelek
Kiemelt bankpartnerünknél már van lehetőség az alábbi, állami kamattámogatással nyújtott fogyasztóbarát lakáshitel igénylésére:
- Otthonteremtési kamattámogatás (341/2011. (XII.29.) Kormányrendelet
- Három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása (16/2016. (II.10.) Kormányrendelet)
Az előbbi kamattámogatott kölcsön új lakás építésére, új és használt lakás vásárlására igényelhető. Az utóbbira pedig a 3 vagy többgyermekes családok lehetnek jogosultak új lakás építése vagy vásárlása esetén. Mindkét esetben feltétel a vonatkozó jogszabályi feltételeknek való megfelelés.
Fogyasztóbarát és nem fogyasztóbarát kamattámogatott lakáshitelek összehasonlítása
Bankpartnerünk fogyasztóbarátként nyújtott kamattámogatott lakáshiteleit összevetve más pénzintézet NEM fogyasztóbarát konstrukcióban nyújtott, de szintén kamattámogatott lakáshitelével, azt tapasztaljuk, hogy az egyes díjtételek valóban kedvezőbbek fogyasztóbarát termék esetén, ám a hitelkamatok tekintetében találunk olyan bankot, amely azonos vagy alacsonyabb kamatszinten kínálja e termékeit.
Online lakáshitel kalkulátor
Online lakáshitel kalkulátorunkkal Ön is kiszámolhatja az igény szerinti hitelösszegre és futamidőre vonatkozó törlesztő részleteket!
Szakértőink készséggel készítenek Önnek személyre szabott, díjmentes tájékoztatót online ajánlatkérő adatlapunk kitöltésével. A lakáshitel mellett díjmentesen vállaljuk a CSOK ügyintézést is irodáinkban.