Tisztelt Szakértő!
Barátnőm, hitelét nem fizetve átkerült a hitel követelés egy követeléskezelő céghez. Lekértem a KHR adatokat. ÉS azt tapasztaltam, hogy az állítólagos Bank által átruházott hitel fennáll, azaz a státusza fennálló mind a banknál, mind annál a cégnél, aki állítólagosan átvette a hitelt. Annyi különbséggel, hogy a bank által követelt összeg megállt ott, ahonnan a követelési cég átvette. Tehát példával szemléltetve 450 000 Ft fennálló követelése van a banknak, és a cégnek pedig 450 000 Ft felkamatozott értéke 870 000 Ft. Egyértelműen látszik, hogy ez egy és ugyanaz a hitel, mégis mind a bank, mind a követeléssel foglalkozó cég követeli a KHR adatbázisában És mindegyik helyen NEM átruházott szerződésként szerepel.
Meg szeretném fizetni, illetve törleszteni a hitelem, de azt látom, hogy ugyanarra a hitelre a bank követelése kisebb. Ha már ilyen adminisztrációs hiba történt, esélyem van-e a kisebb, azaz a 870 000 Ft helyett ugyanarra a hitelre vonatkozó 450 000 Ft követelést választanom, vagy egyszerűen megrántják a vállukat és azt mondják hiba történt, akkor a bank törölteti a KHR-ből? Pedig ott NEM átruházott szerződésként szerepel tévesen.
Illetve, ha én vakon kifizettem volna a követeléskezelő cégnek a 870 000 Ft-os magasabb összeget, még zavaró módon ott lenne egy nem átruházott Banki követelés. Ismétlem nem a hitelem alól akarok kibúvót találni. Egyszerűen ezeket az adatokat látom és elképesztő, hogy egy állítólagosan átruházott hitelem felé 2 követelés is van, mindkét követelés státusza fennálló és NEM átruházott...
Válaszát nagyon szépen köszönöm!
András
Kedves András!
Információink szerint mind a hitelintézethez, mind a követeléskezelő céghez úgynevezett kifogást kellene benyújtani, mert elvileg nem lehetséges, hogy ugyanazon kölcsöntartozása két jogosult felé fennálljon. A kifogás benyújtható a KHR adatokat kezelő BISZ Zrt.-hez is, az erre a célra rendszeresített úgynevezett Ügyfélkifogás bejelentő kitöltésével, amely a cég honlapján megtalálható. A helyzet tisztázása után a valós fennálló tartozás megfizetését követően szűnhet meg a tartozás.