Jó napot kívánok!

Kérdésem a következő lenne: Menyasszonyommal élünk együtt albérletben. Most szeretnénk majd használt lakást venni. Mi olyan 10-15 millió forint értékűre gondoltunk! Önerőnk egyelőre nincsen, viszont mindkettőnknek biztos munkahelye van. Én 250 ezer nettót, menyasszonyom pedig 85 ezer nettót keres havonta. Önerővel kapcsolatban vannak még számításaink, amik nem biztosak, de szerintem maximum 2 millió jönne össze, ha összejönne egyáltalán! Hitelt maximum 20 évre szeretnénk majd felvenni.

Azt szeretném megtudni elsősorban, hogy milyen lehetőségeink vannak, milyen kedvezményeket vehetnénk igénybe (szocpol stb.), illetve milyen hitelre is számíthatnánk elsősorban (összeg, részlet, önerő stb.). A témában még egyelőre elég tájékozatlanok vagyunk, mert csak most szeretnénk elkezdeni utánajárni a dolgoknak.

Előre is köszönöm!
Tisztelettel, Róbert.

Kedves Róbert!

Használt lakás vásárlására jelenleg piaci kamatozású és állami kamattámogatású lakásvásárlási hitel egyaránt igényelhető. Mindkettő forint alapon érhető el. A piaci kamatozású lakáshitel kamata a gazdasági viszonyoknak megfelelően változik, míg a kamattámogatott lakáshitel esetében az állam a futamidő első 5 évében kamattámogatást biztosít a törlesztő részlet megfizetéséhez. Ennek köszönhetően az első 5 évben a piaci lakáshitelhez képest alacsonyabb a törlesztő részlet. A kamattámogatás mértéke független az eltartott gyermekek számától, 5 éven át fix, az állampapírhozam 50%-a. Az 5 éves kamattámogatott időszak lejárata után ez a konstrukció is piaci kamatozásúvá válik, a törlesztő részlet az aktuális piaci kamatoknak megfelelően kerül kiszámításra.

A használt lakás vásárlásához nyújtott lakáshitel összege nem haladhatja meg a vásárolandó lakás forgalmi értékének 80%-át. A jogszabály alapján nyújtható hitel mértékét csökkentheti az igénylők jövedelmi helyzete, a lakás területi elhelyezkedése és az egyes bankok által meghatározott finanszírozási arány. Kamattámogatott lakáshitel esetén a használt lakás vételára nem haladhatja meg a 20 millió Ft-ot, a kamattámogatott kölcsön összege pedig a 15 millió Ft-ot.

Használt lakás vásárlásához egy összegű állami támogatás (szocpol, félszocpol) sajnos nem vehető igénybe.

A szükséges önerő mértékét Szakértőink a lakásvásárlás további részleteinek ismeretében tudják kiszámolni. Ezeket az információkat online ajánlatkérő adatlapunk kitöltésével adhatja meg. Ezt követően Szakértőink személyre szóló, díjmentes hitelajánlat formájában nyújtanak tájékoztatást az elérhető hitelkonstrukciókról és a járulékos költségekről. A piaci és támogatott lakáshitelek aktuális törlesztő részletéről addig is univerzális hitel kalkulátor segítségével tájékozódhat.

A lakásvásárlással kapcsolatos további kérdéseivel forduljon bizalommal a Hitelnet Szakértőihez!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése