Lakáslízing az ingatlan értékének akár a 80%-áig akciókkal

Kiemelt partnerünk 2010. május 3. és június 11. között kétféle díjelengedési akciót hirdet a lakáslízinget igénybe vevő ügyfelek számára. A pénzintézet a jogszabályban rögzítésre került – jelzáloghitelekhez képest – magasabb finanszírozási arányokkal és díjelengedési akcióval igyekszik a keresletélénkülés elébe menni.

A lakáslízinget igénybe vevő ügyfelek kétféle díjkedvezmény közül választhatnak:

  1. Az igénybe vett kölcsönösszeg függvényében a kezdeti járulékos költségeket a pénzintézet 100 ezer forint erejéig megtéríti.
  2. Kölcsönösszegtől függetlenül az OTP Lakáslízing az értékbecslési és közjegyzői díjat téríti meg.
    Nemcsak új lakás megvásárlása esetén olcsóbb a lakáslízing a lakáshitelnél, hanem az idén március 1-től hatályos jogszabályokban rögzített finanszírozási arányok alapján – lízing esetén – kevesebb szükséges használt és új lakás esetén egyaránt.

A lakáslízing és a lakáshitelek gyakorlatában ez azt jelenti, hogy míg forint alapú lakáskölcsön esetén 75 százalék a finanszírozási arány, addig új lakás megvásárlásakor lakáslízingnél ez az arány 80 százalék. Például egy 10 millió forintos vételár esetén lakáshitelnél maximum 7,5 millió forint hitel vehető fel, míg lakáslízing esetén 8 millió forint igényelhető. Ez a lakáskölcsönhöz viszonyítva 6,7 százalékkal magasabb finanszírozást jelent.

Euró alapon igényelt konstrukció esetén a finanszírozási arány lakáshiteleknél 60% százalék, lakáslízing esetén pedig 65 százalék, tehát egy 10 millió forintos vételár esetén legfeljebb 6 millió forint összegű igényelhető, lakáslízing esetén pedig 6,5 millió forint vehető fel, ami 8,3 százalékkal jelent magasabb finanszírozást.

A lakáslízing azért olcsó, mert újonnan épült lakás megvásárlása esetén (nyílt végű pénzügyi lízing) a lízingelt összeg 25 százalékos ÁFA részét a futamidő során kisebb részletekben, kamatmentesen fizeti meg az ügyfél. Ugyanakkor lakáscélú jelzáloghitel igénylése esetén a vételár ÁFA részét is meg kell finanszíroztatni, tehát a kölcsön a bruttó értékre szól.


Utolsó módosítás: 2021. január 05. kedd



Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

0
Tedd fel kérdésed, vagy olvasd el mások kérdéseire adott válaszainkat.x