Lakásbővítéshez mennyi önerő kell?

Tisztelt Hitelnet!

Családi házat örököltem, és mivel nálunk van három gyerek, szeretnénk azt kibővíteni, hogy beköltözhessünk, és jól elférjünk mindannyian. Egy viszonylag újépítésű házról van szó, műszakilag megfelel az építkezésre, ennek már utánajártunk. Gyakorlatilag neki is kezdenénk idén nyáron, hogy minél hamarabb elkészüljön. Sajnos más ingatlannal nem rendelkezünk, és jelenleg csak páromnak van munkahelye, én még itthon vagyok a legkisebb lányunkkal.

Arról szeretnék érdeklődni, hogy ez a ház, amit szeretnénk bővíteni, lehet-e a fedezete a hitelnek? Körülbelül három millió forintra lenne szükségünk, de önerő gyanánt csak 5-600 ezer forintunk van. Az ingatlanfedezettel ez elegendő ahhoz, hogy megkaphassuk a bővítési hitelt? Ha nem, akkor mekkora összeghez juthatunk hozzá ennyi önerővel?

Köszönöm válaszukat.
Angéla

Kedves Angéla!

A bővítési hitelek fedezete maga a bővítendő ingatlan. A ház értékétől és a bővítési hitel összegétől függően nem feltétlenül szükséges önerővel rendelkezniük. A felvehető hitel összegét a bankok az ingatlan jövőbeni értéke alapján határozzák meg, vagyis abból indulnak ki, hogy mennyit fog érni a ház a bővítés elkészülte után. Jóllehet a ház értékéről nem ír, de ha viszonylag újépítésű ingatlanról van szó és mindösszesen 3 millió forintot szeretnének felvenni, a bővítés valószínűleg önerő nélkül, csupán hitelből is megvalósulhat.

Ahhoz, hogy Szakértőink pontos kalkulációt tudjanak végezni Önöknek, bővebb információra lenne szükség az ingatlant és az Önök jövedelmi helyzetét illetően. A hitelfelvételnél nem feltétlenül jelent problémát, hogy csak a férjének van munkahelye. A családtámogatási juttatásokat is figyelembe lehet venni másodlagos jövedelemként. A szükséges adatokat online ajánlatkérő nyomtatványunk kitöltésével küldheti el, ez megkönnyíti a kalkulációt és lehetővé teszi, hogy személyre szabott hitelajánlatot készítsünk Önöknek.

Lakásbővítéshez 2013 januárjától már nemcsak piaci kamatozású, hanem állami kamattámogatású lakáshitel is igényelhető. Ennek előnye, hogy az állam a futamidő első 5 évében kamattámogatást nyújt a törlesztő részlet megfizetéséhez. Erről bővebben IDE kattintva olvashatnak.

A bővítési hitelek aktuális törlesztő részletéről bővítési hitel kalkulátorunk segítségével tájékozódhatnak! A személyre szabott, díjmentes hitelajánlatot pedig az adatlap kitöltése után néhány napon belül elküldik Önöknek Tanácsadóink!


Utolsó módosítás: 2021. január 05. kedd



Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

0
Tedd fel kérdésed, vagy olvasd el mások kérdéseire adott válaszainkat.x