Kedves Hitelnet!
Férjemmel a 20-as éveink végén járunk, Budapesten élünk, mindketten évek óta biztos munkahelyen dolgozunk. Havonta 60-80 ezer Ft-ot tudnánk hiteltörlesztésre fordítani, jelenleg ezt az összeget albérleti díjra költjük. 2-3 gyermeket tervezünk, akikből az első úton van. Szívesen vásárolnánk új vagy használt lakást a fővárosban, de kb. 1 millió forint megtakarítással rendelkezünk. Úgy tűnik ez a szocpol összegével kiegészítve sem elég önerőnek. Családi segítségre nem számíthatunk.
Mik az esélyeink? Adjuk fel a saját lakásról dédelgetett álmokat és törődjünk bele, hogy albérletben fogunk élni még 20 évig, amíg 8-10 milliót összegyűjtünk? Úgy látjuk, hogy hitelt csak az kaphat, akinek komoly megtakarítása van önerő gyanánt. Merre induljunk?
Előre is köszönjük a választ!
Anna
Kedves Anna!
A vonatkozó kormányrendelet azt írja el a maximálisan nyújtható hitelösszegre vonatkozóan, hogy az a vásárolt ingatlan forgalmi értékének 80%-át nem haladhatja meg. A 80%-os finanszírozás nem automatikus, mert a hitelösszeget befolyásolja az adott ingatlan értéke, területi elhelyezkedése, állapota és az igénylők jövedelmi helyzete, hitelképessége is. A 80%-os finanszírozási arány tehát nem jelenti azt, hogy 20% önerővel már biztosan lakáshoz lehet jutni.
A pénzintézeteknek megvannak a saját belső szabályaik (bankonként eltérő), melyek a jogszabály által előírt korlátot szem előtt tartva meghatározzák, hogy maximum mennyi kölcsönt engednek ráterhelni az ingatlanra. Van olyan hitelintézet, ahol egy fővárosban, megyeszékhelyen található lakásra felvehető a 80%-is, de van bank, ahol ennél jóval kevesebb, például egy kisebb vidéki településen, ha a lakás felújításra szorul, előfordulhat, hogy 50% saját erőre is szükség van.
Fentiek miatt csak a konkrétumok ismeretében lehetne megmondani, hogy a kiválasztott budapesti (használt vagy új) ingatlanra jövedelmük alapján Önök maximálisan mennyi hitelt kaphatnak. Amennyiben újépítésű lakást vásárolnak, akkor annak hasznos alapterületétől és energiahatékonyságától függően, lakásépítési támogatásra (szocpol) is jogosultak lehetnek. Ennek összegéről bővebben IDE kattintva tájékozódhatnak.
Esetleg érdemes lenne az eladásra kínált használt lakások között olyat keresni, melyet áron alul kínálnak. Manapság egyre több olyan ingatlan van, melytől tulajdonosa a megemelkedett törlesztő részlet miatt a tényleges értéknél alacsonyabb áron is megválna. Ha a bank az ilyen ingatlant magasabbra értékeli a vételárnál, akkor több hitel vehető fel, illetve kevesebb önerő is elegendő lehet.
Ha kitöltik online ajánlatkérő nyomtatványunkat, akkor Szakértőink az ingatlan és a jövedelmi adatok ismeretében tájékoztatni fogják Önöket arról, hogy körülbelül mekkora összegű lakáshitelhez juthatnak, illetve mennyi az a minimális önerő, amellyel a lakásvásárlás megoldható. A Hitelnet.hu oldalain megtekintheti az elérhető legjobb lakáshitel törlesztő részleteket.
További kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésükre.
Tisztelt Hitelnet!
Kérdésem a következő lenne, hogy kis értékű lakásra 3-4 millió Ft-os ingatlanra gondolok, vidéken van az ingatlan, tehát hogy erre is lehet önerőt fizetni és úgy a többi összeget hitelre felvenni? Vagy úgymond ilyen kismértékű ingatlan árban nem vonható bele önerő?
Köszönöm szépen a válaszát.
Ildi
Jó napot! Én arra szeretnék választ kapni, ha nyitnék fundamenta lakáskasza szerződést, ami 4 évre szól, de én hamarabb szeretném beszámítani önerőnek, mert lakást szeretnék vásárolni, de anyaságin vagyok és bárlistán. Lenne valami ötlete, kihez forduljak, esetleg a szocpolba beszámítanák?
Köszönöm.
Érdeklődni szeretnék, hogy egyedülálló anyuka vagyok, 33 éves, van egy 7 éves kisfiam, ingatannal nem rendelkezem. A keresetem 117.000 nettó, bejelentett munkahelyem van már 6 éve. Milyen esélyem van lakáshitelre, és mennyi önerőre lenne szükségem, milyen támogatást vehetek igénybe? Szocpol jár-e? Sajnos önerőm nem nagyon van, viszont lassan egy éve fizetek lakástakarékot az én nevemre 20.000, a fiamra 10.000.
Köszönöm!
Szilvi