Tisztelt Ügyintéző!

Kifejtem bővebben a problémámat. 2018 áprilisában igényeltem 3 millió személyi kölcsönt, amit meg is kaptam. 2018 augusztus, szeptemberi törlesztőt egyben kifizettem 2018 szeptemberi hónapban. 2018 októberi és novemberi törlesztőt ismét nem tudtam befizetni. (1 havi törlesztő akkor 65 000 Ft volt.) Novemberben felmondták a szerződésemet.

Decemberben az ügyintéző felkínált nekem egy törlesztést, kamatmentesen. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon január 13-ig el kellett küldenem 65 000 Ft-ot. Hangsúlyozta az ügyintéző, hogy 2018 decemberi hónapban történjen meg a befizetés, mert akkor elkerülöm a negatív KHR megjelölést. Január 13-án történt végül meg.

Nyár közepén hitelkeretet szerettem volna kérni. Nem adták meg, mert 2019 márciusában a Cetelem Bank megjelölt nem fizetés miatt a régi törlesztőkkel negatívként. Cetelem Bank nem küldött felém levelet, amiben ezt jelezték volna. A KHR felé sem küldték még meg a mai napig a szerződésmódosítást, és az új törlesztőt.

Az új szerződéskötést januári dátummal küldték ki, miközben 2018 decemberében történt. Utánaolvastam, és megnéztem a Cetelem üzletszabályzatát, ahol azt írják, hogy akkor kapok jelölést, ha a törlesztő tartozás meghaladja a minimálbért és onnantól 90 napig minimálbéren felül kell lennie. Utána kerülhetek fel. Időn belül voltam.

Cetelem felé jeleztem a problémámat. Első alkalommal azt magyarázták, hogy legyen a szemem előtt az, hogy megkaptam újabb részletre, és azt nézzem, hogy 90 napig volt törlesztő csúszás, kb. 93 napig volt, utána történt befizetés. Viszont ebből kb. 60 nap még minimálbér alatt volt. Hosszas ideig ezzel takaróztak. Írtam nekik emailt, január 29-én.

Mai nap felhívtam, amire azt a választ kaptam, hogy 30 nap. Jogszabályokra hivatkozva mondtam, hogy 5 munkanapon belül kötelesek kivizsgálni a KHR-es panaszt. Ekkor kapcsoltak engem egy másik ügyintézőhöz. Közölték velem, hogy nem látnak bele a válaszlevélbe, amit 3-án küldtek ki, viszont azért kerülhettem fel, mert novemberben felbontották a szerződést és 90 napon belül nem fizettem ki a 2 millió 700-at.

Amikor decemberben beszéltem az ügyintézővel, azt hangoztatta, hogy fizessem ki az egy havit, hogy ne kerüljek fel, folyamatosan ezt hangoztatták, ma meg ezt a választ kaptam. Közöltem, hogy Én nem ilyen tájékoztatást kaptam. Visszakérdezett a hölgy, "ha elmondták volna, akkor egyáltalán ki tudtam volna fizetni". Többszöri alkalommal elmondták, ez rögzített vonal, és én meg tisztában vagyok vele mit ígértek. Folyamatosan leráznak, minősíthetetlen stílusban. Egyébként januártól új szerződést kaptam az összegre, amit törlesztek folyamatosan.

Segítséget szeretnék kérni, hogy jogos-e a problémám, a fennakadásom? És ha igen, akkor hova fordulhatok?

Köszönettel.

Kedves Kérdező!

Panasszal az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához fordulhat. Irodánk a kérdésben sajnos nem illetékes.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

6 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Múltkor a munkahelyemen a titkár aláíratott velem egy egy oldalas papírt, amit nem olvastam el. Másnap nem emlékezett rá.
A kezességvállalás ugye ennél összetettebb folyamat? Nem szeretnék senkinek a kezese lenni.

Szeretném megtudni, hogyan lehet módosítani a láthatósági nyilatkozatomat. Jelenleg igen státuszban van. Negatív listán vagyok, de hitelemet kamatostúl visszafizettem kb. 2 éve. Kérem segítségüket. A providentnél volt a hitelem, őket hiába kértem elhajtottak.
Válaszukat előre is köszönöm.

Tisztelet Szakértők!
Először is azzal a problémával fordulok Önökhöz, hogy ma tapasztaltam, hogy Bar listán szerepelek egy 12 éve felvett folyószámlahitel miatt, amiről semmi levelet vagy figyelmeztetést nem kaptam, hogy maradt tartozásom.
Kérdésem az lenne, hogy Önöknél volna-e lehetőség jogi képviselethez, hogy ezt az ügyet mielőbb tisztázni lehessen, mert magánemberként tartok tőle, hogy félre leszek vezetve. Majd ha ezt sikerülne rendezni, akkor Önökön keresztül lakásvásárlásra szeretnék hitelt, mig ez az ügy úgymond rendeződne a jogi képviselő által, addig a hitelhez szükséges dolgokat az Önök segítségével kialakítanánk.
Kérdésem: tudnak-e Nekem ebben segíteni és képviseletet biztosítani?
Segitségüket előre is köszönöm.
Attila