A referencia kamat azt jelenti, hogy az adott jelzáloghitel ügyleti kamatát egy előre meghatározott kamattípushoz, úgynevezett referencia kamathoz köti a bank. A referencia kamat változásának megfelelően változik az adott hiteltermék ügyleti kamata is, vagyis amennyiben a referencia kamat mértéke csökken, akkor csökken az ügyleti kamat is, ellenkező esetben pedig emelkedés tapasztalható a kamat mértékében.

Az alábbiakban azokat az érveket gyűjtöttük össze, melyek pénzügyi partnerünk referencia kamathoz kötött jelzáloghitele mellett szólhatnak:

  • A jelzáloghitel törlesztő részlete – forint alapú konstrukcióról lévén szó - nem függ a devizaárfolyamoktól, s ennek köszönhetően kevesebb kockázatot rejt.
  • A kondíciók átláthatók és kiszámíthatók.
  • A forint alapú hitel kamata a BUBOR (Budapesti Bankközi Kamatláb) mértékéhez kötött, tehát a kamatváltozás a hitelfelvevők számára átlátható, hiszen azt a piaci viszonyok, nem pedig a pénzintézet határozza meg.
  • Az első kamatperiódusra meghatározott fix kamat nem akciós kamat. Ez azt jelenti, hogy bármely hiteligénylő számára elérhető, nincs egyéb feltételhez kötve.
  • A forinthitel törlesztő részlete a versenyképes kamatnak köszönhetően hasonlóan kedvező, mint az euró hitelek törlesztése.
  • A hitel 6 havi kamatperiódusban igényelhető a piac rugalmasabb követése érdekében.
  • A pénzintézet garantálja, hogy a teljes futamidő alatt nem számít fel kezelési költséget.
  • Az értékbecslés díját a bank egy ingatlan esetében visszafizeti a forinthitel folyósítását követően.
  • Nem kerül felszámításra a fedezetül szolgáló ingatlan tulajdoni lap díja, valamint a folyósítási jutalék.
  • 2010. március 1-től lakástakarék pénztári megtakarítással is igényelhető a referencia kamathoz kötött jelzáloghitel.
  • A pénzintézet lehetőséget biztosít arra, hogy a hitelfelvevő választhassa meg a törlesztő részlet összegét, a bank által meghatározott minimum összeg figyelembe vételével.

Bankpartnerünk referencia kamathoz kötött jelzáloghiteleinek havi törlesztő részletét Ön is megtudhatja, ha eljuttatja ajánlatkérését a Hitelnet irodájába. Hitelezési Tanácsadóink az egyedi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően összeállítják a kért hitelkonstrukciókat tartalmazó ingyenes ajánlatot.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
2 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Meglévő CHF alapú jelzáloghitel referenciakamat törlesztésével kapcsolatos ajánlat.