Az otthonfelújítási támogatás 2021. január elsejétől, az annak előfinanszírozására igényelhető kamattámogatott lakáshitel 2021 februártól érhető el. Ez azoknak a lakásfelújítóknak jelent kedvező megoldást, akiknek a munkálatok elvégzéséhez szükséges önerő nem áll rendelkezésre. A támogatott lakáshitel keretében maximum 6 millió forint vehető fel fix, 3%-os kamattal. Ehhez azonban nemcsak a jogszabályban rögzített jogosultsági feltételeknek kell megfelelni, hanem jövedelmi és fedezeti oldalról is. Most azt mutatjuk meg, milyen egyéb lehetőségei vannak azoknak, akik valamilyen oknál fogva nem jogosultak a támogatott lakásfelújítási hitelre.

Lakásfelújítási támogatás

Mint tudjuk a lakásfelújítási program keretében legfeljebb 3 millió forintot visszaigényelhetünk az államkincstártól az elvégzett felújítási munkálatok anyagköltségéből, illetve munkadíjából. Lényeges, hogy a visszatérítésre a felújítás befejezése után kerülhet sor, ezért a munkálatok előfinanszírozása szükséges.

Lakásfelújítási hitel a munkálatok előfinanszírozására

Aki nem rendelkezik az ehhez szükséges önerővel, annak lehetőséget nyújtanak az erre a célra igényelhető támogatott és piaci lakáshitelek.

Kamattámogatott lakásfelújítási hitel

A kölcsön maximum 6 millió forint összegben és maximum 10 éves futamidővel érhető el. A kamattámogatást az állam a teljes futamidőre biztosítja, a hitel kamata 3 %. Ez a maximum hitelösszeg és futamidő esetén minden hitelintézetnél kb. 58 000 Ft/hó törlesztő részletet jelent.

A kamattámogatott lakásfelújítási hitel jogosultsági feltételei IDE kattintva tekinthetők meg.

Piaci kamatozású lakásfelújítási hitel

Aki nem tudja teljesíteni a támogatott lakásfelújítási hitel feltételeit, vagy több mint 6 millió forintra lenne szüksége, esetleg alacsonyabb havi törlesztő részletet szeretne, amit hosszabb futamidővel lehet elérni, illetve a lakásfelújítási támogatás 3 milliós összegét nem szeretné a támogatott lakáshitel kötelező előtörlesztésére fordítani, annak ideális megoldás lehet a piaci kamatozású lakáshitel.

A piaci kamatozású felújítási hitelek lakáscélú kamattal érhetők el. Havi jóváírás vállalásával különböző mértékű kamatkedvezmények érvényesíthetők. 6 millió forintnál magasabb összeg is felvehető. A maximálisan nyújtható hitel összegét az ingatlan értéke, valamint az igénylők jövedelemfedezettsége határozza meg. A maximális futamidő – az igénylők életkorát figyelembe véve - akár 20-30 év is lehet. A lakásfelújítási támogatás 3 millió forintos összegét nem kell kötelezően a lakáshitel előtörlesztésére fordítani, azt bármire el lehet költeni a visszatérítést követően.

A tervezett munkálatokról elegendő egy költségvetést benyújtani. A folyósítást követően 12 hónap áll rendelkezésre a munkálatok elvégzésére. Nincsen sem számlabenyújtási kötelezettség, sem utólagos helyszíni szemle.

Hitelt, CSOK-ot is igényelne?

Kérje szakértőnk egyedi, névre szóló ajánlatát online. Használja ki egyedi kedvezményeinket

Ajánlatot kérek

Személyre szabott díjmentes tájékoztatás

Szakértőink készséggel tájékoztatnak minden érdeklődőt, aki a lakásfelújítási támogatást szeretné kihasználni és a munkálatok elvégzését akár támogatott, akár piaci lakásfelújítási hitelből kívánja előfinanszírozni. Szakértőink egyénre szabottan segítenek megtalálni Önnek az optimális felújítási hitelkonstrukciót!

Személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű hitelügyintézést is!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése