Tisztelt Hitelnet!
Szeretnék egy Pest Megyei családi házat megvenni, melyen két tulajdonos szerepel fele-fele arányban. Az egyik tulajdonos egy másik hitelből vett ingatlanjának törlesztőinek nem fizetése miatt a bank a fellelhető vagyontárgyai közt az általam megvásárolni kívánt családi házra végrehajtási jogot jegyzet be. A becsérték megvan, melyet a végrehajtó levél tartalmaz. 1/2 tulajdonrészről lenne szó, amire hitelt szeretnék felvenni, de kicsit bonyolítom a levelem azzal, hogy a szóban forgó megvásárolni kívánt ingatlan másik 1/2 rész tulajdonosa az általam megvenni kívánt ingatlanra pár éve 2 millió forint szabad felhasználású kölcsönt vett fel, melyet rendesen törleszt, de a másik fél /tulajdonostárs/ hibájából adódóan való végrehajtási jog bejegyzés miatt a törvényi szabályozás kényszerítette a jól fizető adóst, hogy a bankjának fel kellett mondania vele a hitelszerződést.
A végrehajtói becsérték beköltözhetően 5 millió forintra írja tulajdonosonként az összeget. Tehát alapvetően egy 10 millió Ft-os ingatlant szeretnék 5 millió Ft-ért megvenni és ezzel az összeggel 1/1 tulajdonos lehetnék, így kiváltva mindkét tulajdonosnak a végrehajtó általi bejegyzése megszűnhetne, ha megkapnám a kért 5 millió Ft hitelt.
Egyedülálló 22 éves vagyok. Nemrég jöttem vissza Németországból. Jelenleg itthon 2 hónapos munkaviszonnyal rendelkezem. Tudom, még várni kell a hitelfelvételhez legalább 1 hónapot, de az ügy bonyolultságára való tekintettel szeretnék előre érdeklődni, hogy megoldható-e egy ilyen helyzetű ingatlanvásárlás hitelből.
A szóban forgó ingatlant a barátom szülei vették saját pénzükből az akkor már nagykorú gyermekeiknek, de az egyik gyerek hibája miatt kialakult állapot miatt nem szeretnék elveszíteni az ingatlant és családon belül szeretnénk úgymond inkább még egyszer fizetni, de nem elveszíteni a családi házat. Barátom nem érintett az ingatlan tulajdonosi részében, azt testvérei nevére vették a szülők. Barátom még nem dolgozik, így egyedül szeretnék hitelt kérni a leírtak alapján.
Tisztelt Hitelnet kérem, hogy tájékoztassanak, ha van lehetőség Önök által hitelt felvennem a leírtak alapján.
Tisztelettel és Köszönettel: Barbara
Kedves Barbara!
A leírtak alapján Ön tehát megvásárolná a 10 millió forintot érő, végrehajtási joggal terhelt ingatlant a kölcsönösen kialkudott 5 millió forintos vételárért, ezáltal megszerezve az ingatlan teljes tulajdonjogát. Bankpartnereinknél végrehajtás alatt lévő ingatlan vásárlásához is igényelhető lakáshitel oly módon, hogy a vételárból kiegyenlítésre kerülnének a korábbi hiteltartozások, s ezáltal töröltethető lenne a végrehajtási jog. Ennek elvileg nincsen akadálya, ha az igénylés egyéb feltételei is teljesülnek. Ilyen feltétel például a megfelelő jövedelemigazolás. A hitelfelvételhez valóban legalább 3 hónapos folyamatos munkaviszony szükséges és az igénylő adatai nem szerepelhetnek negatív tartalommal a BAR listán.
Javasoljuk, hogy töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványunkat, s a további információk ismeretében - ingatlan területi elhelyezkedése, igazolt nettó jövedelem, stb. - Szakértőink személyre szóló, díjmentes hitelajánlatban tudják Önt tájékoztatni az elérhető hitelkonstrukciókról!
Elárverezték a lakást, nem volt pénzünk, de már kaptunk annyit. 15 napja kelt el.
Van rá esély, soron kívül visszavegyük?
Üdvözlöm.
Szeretném megkérdezni, hogy olyan házat meg lehet venni a tulajdonostól, ami végrehajtás alatt van?
Jó napot.
Azt szeretném kérdezni, itt Békéscsabán lenne egy kertes családi ház, amit meg szeretnék venni 9.000.000 Ft.
De 3.000.000 Ft végrehajtás van rajta bejegyezve és így a bank ahova érkezik a fizetésem is, Erste Bank nem ad lakásvásárlási hitelt míg végrehajtás van rajta.
A kérdésem az lenne, melyik az a bank, amelyik ilyen ingatlanra is ad lakásvásárlási hitelt?
Előre is köszönöm válaszát.
Üdvözlettel.
László
Tisztelt Hitelnet!
Egy családi házat szeretnénk vásárolni a Párommal, melyre 1 hónapja végrehajtási jog került bejegyzésre. Az ingatlanon lévő tartozás kb. 45M forint. Az ingatlan tulajdonosa a végrehajtóval történt előzetes egyeztetése alapján 25M forintos összeget adott meg, mely kifizetése után a végrehajtó töröltetné a bejegyzett végrehajtási jogot. Ehhez szeretnénk felvenni CSOK támogatást és a CSOK hitelt is. Ezek alapján van lehetőség arra, hogy fiatal házasokként megkapjuk a támogatást és a hitelt?
Végrehajtás alatt álló ingatlanra csak a CSOK támogatási része megkapható? (1 meglévő és 1 vállalt gyermek esetén.)
Ha a támogatás és a támogatott hitel nem vehető igénybe, akkor milyen piaci hitelkonstrukciókra van lehetőségünk? A kinézett ingatlanra mindössze 15M forintnyi hitelre lenne szükségünk.
Üdvözlettel:
Bence
Helló,
Bea vagyok. Notórikus fizető.
Szüleim ellenben sajnos több (3) hitellel is bajban vannak. Végrehajtás alatt álló családi házunk kamataival és a hiteleken kívüli néhány száz ezer forintos (600) egyéb tartozással összesen cirka 9,5 M forintos tartozással bírnak. Anya fizetéséből 2 nagyobb kölcsönt letiltással fognak (fizetése 50%a)
Nekem nincs hitelem, de sajnos más ingatlanom sincs. Szeretnék nekik segíteni. Rendszeres jövedelemmel rendelkezem évek óta, most váltok munkahelyet, határozatlan idejű szerződéssel fogok dolgozni. De nem tudom, ha esetleg meg akarnám vásárolni az ingatlant, akkor lehet-e a terhelt ingatlant fedezetként felhasználni.
Az értéke 19,5 M Ft, ennyire becsülték novemberben. Nekem semmilyen hitelem sincs és jó lenne végtörleszteni a hitelek tőkéjét, valamint a lehető legkedvezőbb feltételekkel egy összegben rendezni az összes adósságot.
A tőke összege 5M HUF + 600 ezer egyéb eredetű végrehajtás alatt álló tartozás.
Mi a teendő?
Bea
Üdvözlöm!
Olyan ingatlant szeretnék megvásárolni, ami végrehajtás alatt áll. Több bejegyzés is szerepel, nem teljesített feltételek miatt CSOK, szolgáltató (ez kis összeg) és a jelzáloghitel. Vételi szándéknyilatkozatot adtunk be, amit a tulajnak a bankhoz kell benyújtani. Ha jóváhagyják a feltüntetett vételáron az eladást, hogyan történik a hitelfelvétel folyamata? Lehetséges, hogy néhány bank erre nem ad hitelt? Miután itt a teljes összeg a tartozás kiegyenlítésére fog menni, az a megoldás nem lehetséges, hogy kifizetem a banki és egyéb követelést, széljegyre kerül a törlés és onnan indul a hitelfelvétel.
Tanácsukat előre is köszönöm!
Üdvözlöm!
Végrehajtás alatt álló ingatlant csak készpénzben lehet vásárolni?
200e Ft-os telecomos tartozásom van. Munkabéremből tiltják. Családi házamra végrehajtói jogot jegyeztek be emiatt. Pótfedezetként felajánlhatom így a házamat? Lehet rá jelzálogot bejegyezni?
Tisztelt Hölgyem/Uram
Érdeklődnék, hogy van egy házunk, amin van sima csok és sajnos bejegyezte magát a végrehajtó. Szeretnénk egy nagyobb lakást Falusi Csokkal és be fog zavarni a Falusi CSOK igénylésbe, hogy a jelenlegi házunkon van vh? De időközben ugye fizetjük a vh-t, csak részletekben.
Jó napot kívánok!
Szeretnék érdeklődni, hogy van egy ház, ami végrehajtás alatt áll. 6 millió a becsült értéke. 3 millió forint a minimum licit és érdeklődnék, hogy ezt ki lehetne-e váltani akár hitel átvállalásával is?
Üdvözlöm!
Szeretnénk megvásárolni egy családi házat, ami jelenleg árverezés alatt áll 8,5M Ft. Három gyerekünk van. Szeretnénk igénybe venni a „csok”-ot. Lenne önerőnk 2M Ft és vennék még fel hitelt! Amennyiben az aukción nem kerül értékesítésre, van-e lehetőségünk (esetleg aukció alatt) a házat ezen feltételekkel a végrehajtótól megvásároni?
Üdvözlöm!
Lakásomra sikerült vevőt találni, amin hiteltartozás van és végrehajtó által terhelt. A vevő sajnos nem kapott hitelt a K&H Banktól indok nélkül. Az adásvételhez szükséges adásvételi szerződést október 10.-én aláírtuk az ügyvéd előtt. Az OTP Banktól kapna hitelt, ha nem volna terhelve a végrehajtó által. Megkért, hogy adjam vissza a foglalót, amiből kifizetné a végrehajtót.
Kérdésem az, hogy ez mennyire jogszerű? A másik pedig az, hogy melyek azok a bankok, melyek végrehajtó által terhelt ingatlanra is adnak hitelt?
Köszönettel.
Katalin
Szeretnék érdeklődni, hogy olyan ingatlanra szeretnék csokot igénybe venni, ami végrehajtás alatt áll.
Ilyen ingatlanra is igényelhetem?
Kérdésem lenne, végrehajtási joggal terhelt ingatlanra lehet-e hitelt felvenni? Ha igen, melyik banktól?
T. Hitelnet!
26 éves vagyok több éve fix munkahellyel, most 230.000.- Ft nettó. Szüleimtől szeretném megvásárolni ingatlanukat önerő nélkül 17 millió Ft-ért. Becsült érték 25 millió minimum. Ingatlan helye: Kistarcsa, 9 éves, 81 nm nettó ikerház. Jogi állapot: felmondott hitel, faktorcég követelés egyezkedés után 16 millió Ft, végrehajtás előtt áll az ingatlan.
Kérném sürgős válaszukat, milyen hitelmegoldást ajánlanak.
Köszönettel.
Krisztián
,
Tisztelt Szakértő!
MBVK.hu-n hirdetett ingatlant lehetséges valamely banknál hitelből megvásárolni?
Válaszukat előre is köszönöm!
Az árverezett ingatlan vételére saját önerő 50% van meg. Milyen fajta hitellel tudom a fennálló másik 50%-ot kifizetni? Személyi kölcsön? Majd ennek kiváltása jelzáloghitellel?
Semmilyen tartozásom, hitelem nincs. KHR rendszerben 2017.03.29.-től törölve vagyok. Havi nettó fizetésem 220.000 kb. 2000. szeptember 01.-től dolgozom a jelenlegi munkahelyemen, főállásban. Határozatlan idejű munkaszerződéssel. A teljes összeg kifizetése után jelzáloghitellel ki tudom váltani az előzőleg felvett hitelt. Az ingatlan értéke banki értékbecslői számítások alapján 27 millió forint.
Az MBVK oldalán kinéztem egy házat, amit lehet, hogy szeretnék megvásárolni. A ház kb. 9.000.000 Ft-ba kerülne. Nekem lenne rá 2.000.000 Ft-om és a maradék 7.000.000 Ft-ra szeretnék hitelt felvenni, de a K&H bank azt mondja, hogy ők végrehajtás alatt lévő ingatlanra nem adnak hitelt.
Van-e olyan bank amelyik adna?
Köszönöm.
Üdvözlettel.
András
Kedves szakértő,
Árverési oldalon találtam egy ingatlant, amelynek a minimális értéke 4,2 millió forint. Ha esetleg megnyerném az aukciót ezen az áron, akkor van olyan bank, amely finanszíroz ilyen ingatlant.
1 millió forint készpénzzel rendelkezem, a jövedelmünk feleségemmel közösen nettó 650 ezer Ft, 2 lakáshitelem már van 1-1 lakásra, amelyekre havi 175 ezer Ft-ot fizetek, más ingatlant nem tudnék ebbe az adásvételbe bevonni fedezetként, mert az 1-1 ingatlan az 1-1 hitel mögött van. Mindkét hitel a KH-nál van, minden törlesztőrészlet időben lett fizetve.
Várom válaszukat, üdvözlettel,
Bálint
Kedves Tanácsadók!
Bírósági végrehajtói árverésen keresztül szeretnék egy új építésű, de használt lakást venni, amihez maximum 10 Millió Forint hitelre lenne szükségem. Sajnos a Bankok sorra tanácsolnak el, mert nem támogatják olyan lakás megvételét, amin végrehajtási jog van, hiába lesz az a lakás vásárlással azonnal törölve.
Önöknél van lehetőség ilyen célra hitelt felvenni?
Előre is nagyon köszönöm a választ,
További szép napot!
Barbara
Szeretnék egy családi házat vásárolni jelzáloghitelből, de kiderült, hogy végrehajtás van rajta. Önerőmből kifizetni nem tudom a rajta lévő terhet, mivel elég magas ez az összeg.
Szeretném tudni, hogy van-e olyan bank, aki így is nyújt hitelt a vásárláshoz, hogy ezek a végrehajtási foganatok terhelik a házat?!
Köszönöm segítségüket.
Tisztelettel: Viktória
T. Cím!
Szeretném kérdezni, hogy egy osztatlan közös ingatlan részt, amin végrehajtási jog van, meg lehet-e venni csak a 2 gyerek után járó szocpollal, ami kb. 1.450 ezer? Kb. ennyi tartozása van a tulajdonosnak, tehát a végrehajtóval kellene beszélni? A lakás 70 nm-es lakóház, udvar megjelölésű, de külterületen van. Két kisgyermekkel egy romos házrészben lakunk, ha lehetne, megvennénk ez a részt amiről beszéltem.
Kérem, hogy válaszoljon!
Üdv.
A címben megfogalmazott esetre mit tudnak ajánlani? Pár pénzintézetnél érdeklődtem, nem volt ilyen esetük, illetve ragaszkodnak tehermentes tulajdoni laphoz. De a végrehajtó csak akkor tehermentesíti az ingatlant, ha a vételár kifizetésre került. De amíg nincs hitel, fizetés sincs, tehermentesítés sincs. Nem létezik ilyen helyzetre valami áthidaló megoldás? Vagy árveréskor ezek szerint csak készpénzben lehet vásárolni? Itt a honlapon felsorolt esetek közül a szabad felhasználású hitelt erre a célra fel lehet használni?
Köszönettel.
Tisztelt Szakértő!
Feleségem volt élettársával közösen vettek egy házat, 1/2-1/2 tulajdoni jogviszonnyal. A rá felvett hitelt nem fizették, most végrehajtás alatt van az ingatlan. Feleségem 3 hónapnál régebb óta dolgozik, bejelentett havi minimálbéren, én úgyszintén rendelkezem ezzel. Havi teljes bevételem 115 ezer, amiből diákhitelt fizetek egyedül, nejem esetében a teljes havi jövedelem 90 ezer, ebből van a letiltása.
Mivel a ház árverezés alatt áll, a kérdésem az lenne, én kapnék-e rá (s ha igen, milyen jellegű) kölcsönt, hogy azt megvehessem?
Így a ház megmaradna, s a tulajdonlapról lekerülne a volt élettárs, aki feketén vállal munkákat a letiltások elkerülése végett, ugyanakkor igényt tart a házra.
Köszönettel.
Tisztelt Címzett!
Kinéztem egy lakást egy oldalon, ahol végrehajtás alatt álló lakások vannak. Egy ilyen lakásra mennyi az esélye, hogy kapok hitelt? 8 éve van állandó munkahelyem. Most jelenleg részmunkaidőbe dolgozom, de tervezem hogy vissza megyek állandóra 1 éven belül ha óvodába kerül a kislányom. Férjemnek is több mint 3 éve van állandó munkaviszonya. Lakás hitelünk még nem volt. Ha lehetséges, mi a menete?
Üdvözlettel:
Andrea
Tisztelt Szakértő!
Érdeklődnék, hogy tényleg vannak-e olyan bankok, akik bírósági végrehajtás alatt álló ingatlan vásárlására is adnak lakáshitelt? Illetve a fél CSOK ilyen ingatlan vásárlására is elérhető? Egyedülálló anya vagyok egy gyermekkel, tehát adóstárs szóba sem jöhet. Hitelt maximum 3 millió forintig szeretnék felvenni. Még nem választottam ki az ingatlant, de amiket nézegetek kb. 10 milliót érnek és 5 millió forint körül meg lehetne vásárolni. Az önerőm 2 millió forint lenne. Bejelentett munkahelyem van és a jövedelmem 140 ezer forint.
Esetleg ha tudnának segíteni, mely bankok foglalkoznak végrehajtás alatt álló ingatlanok hitelezésével, megköszönném.
Tisztelettel: Mónika
Tisztelt Hitelnet!
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara Árverési oldalán lévő egyik ingatlan szeretnénk megvenni. A kikiáltási ára 15 millió forint, licitálni rá 7,5 millió forinttól lehet. Ahogy a leírásban olvastam, az ingatlan kikiáltási ára egyenlő az ingatlan piaci értékével. Kérdésem az lenne, hogy így fel lehet-e venni az ingatlanra a teljes vételárat, a 7,5 millió forintot? Ilyen esetben a bank is felbecsüli újra az ingatlant? Mi történik akkor ha az ingatlan felbecsült értéke 15 millió forint, és mi meg tudnánk venni 7,5 millió forintért? A licitálás úgy működik, hogy 10%-ot előre be kell fizetni, és csak úgy lehet licitálni az ingatlanra.Ilyen esetben ez hogy működik? Tehát nekünk még az adás-vételi szerződés előtt kellene a pénz. Lehetséges ez? Van erre valami külön megoldás?
Várom válaszukat!
Tisztelettel: Sz.Dián
Tisztelt Cím!
Egy árverezés alatt álló házat szeretnénk családommal megvásárolni, amelynek a kikiáltási ára jóval kisebb, mint az azt terhelő hitel és egyéb tartozás. Lehet hitelt felvenni ebben az esetben rá?
Tudna nekem ebben segíteni? Kérem írja meg, milyen módon és mely bankoktól lehet hitelt igényelni.
Köszönöm válaszát, üdvözlettel: Bet
Jó napot kívánok!
Az lenne a kérdésem, hogy hol lehet árverezett házakat vásárolni és mi ennek a menete, mert a szomszéduk tavaly meghalt és a lánya örökölte a házat, de kettő és fél millió forint tartozás van rajta. Most el akarják árverezni, de én nem tudok licitálni, mert nincs készpénzem, hitelt meg nem tudok igényelni, mert gyesen vagyok. Hogy lehet ezt megoldani és hol? Tészletfizetésre el lehet kérni olcsóbban vagy meg kell várni a licitet és csak akkor lehet lépni?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel.
Csilla