Tisztelt Hitelnet!

A következő témában szeretném a tanácsukat kérni. 2015. január 1. óta kiküldetésben dolgozom Hollandiában az anyavállalatom egyik holland leányvállalatában határozott idejű munkaszerződéssel. A szerződésem eredetileg 2016.12.31-ig szólt, ez közös megegyezéssel 2017.12.31-ig meghosszabbításra került idén év elején. Szóban már megegyeztem a munkáltatómmal egy újabb hosszabbításról, amely 2018.03.31-ig szólna.

A szerződés lejáratát követően haza szeretnénk költözni a feleségemmel 2018 tavaszán, emiatt aztán aktívan elkezdtünk nézelődni a lakáspiacon illetve lakáshitel miatt is érdeklődtünk már a számlavezető bankunknál (OTP). A tanácsadás során azt az információt kaptuk, hogy a határozott idejű munkaszerződés illetve amiatt, hogy az aktuális munkaszerződésemből már csak valamivel több mint 5 hónap (az újbóli szerződéshosszabbítással együtt 8 hónap) van hátra így erősen kérdéses, hogy kaphatok-e hitelt.

Szeretném a véleményüket kérni abban, hogy ilyen helyzetben reálisan juthatok-e hitelhez, vagy inkább érdemes lenne megvárni a jövő nyarat a hiteligényléssel (tudomásom szerint ebben az esetben legalább 3 havi hazai jövedelmet igazolnom kellene, amely miatt a hiteligénylés már biztosan nyárra csúszna)?

Előre is köszönöm a válaszukat!
Üdvözlettel,
Mihály

Kedves Mihály!

A magyarországi hitelfelvételnél alapfeltétel, hogy rendelkezzenek magyarországi állandó lakcímmel. Ezen túlmenően a fent leírtak alapján irodánk is úgy látja, hogy kérdéses lehet a hitelképességük. Határozott idejű munkaszerződést a legtöbb bank akkor fogad el, ha a hitelkérelem benyújtásakor még legalább 12 hónapra szól a munkaszerződés. Bankpartnereink egyike abban az esetben fogadja el a határozott idejű munkaviszonyt, ha az igénylő már egy éve folyamatosan a jelenlegi munkahelyen dolgozik és rendelkezik munkáltatói szándéknyilatkozattal, vagyis a munkáltató nyilatkozik arról, hogy a munkaszerződés lejáratát követően szándékában áll a dolgozó munkaviszonyát meghosszabbítani. Itt adott esetben probléma lehet, hogy csak március végéig szólna a munkaszerződés meghosszabbítása.

Továbbá egy olyan bankpartnerünk van, amely jelenleg határozott idejű munkaszerződést elfogad egyéb megkötés nélkül. A hitelfelvétel tehát ebben a konstrukcióban működhetne esetlegesen. Ehhez feltétlenül előzetes egyeztetésre lenne szükség, amit bővebb információk ismeretében Szakértőink készséggel megtesznek. Kérjük, töltse ki online adatlapunkat és Szakértőink felveszik Önnel a kapcsolatot.

Amennyiben az előzetes hitelképesség-vizsgálat alapján mégsem működhet a határozott idejű munkaszerződéssel történő hitelfelvétel és hazai jövedelemigazolással nyújtja majd be hiteligényét, úgy legalább 3 havi munkaviszonyt (határozatlan) szükséges igazolni úgy, hogy a próbaidő már letelt.

További kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésére. Irodáinkban mind a személyre szabott tájékoztatás, mind a teljes körű hitelügyintézés díjmentes!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
3 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Köszönöm a választ.

Üdvözlöm,
Angliában dolgozom 2018 március óta, a munkaszerződésem határozott, jelenleg évi kétszer hosszabbítják (túl vagyok az elsőn). Használt lakást szeretnék venni Magyarországon hitelre. Körülbelül 17-18 millió forint értékben. Az angol munkából és a magyar vállalkozásomból szerzek bevételt (Katás vagyok 2018 március óta). A nettó angol bérem szezontól függően 260 000 – 288 000 Ft, a magyar vállalkozásomba fixen érkezik 3 havonta 240 000 Ft + amit még pluszban termelek. Így a minimum nettó havi bérem: 340 000 Ft. Jelenleg 8 000 000 Ft alaptőkével rendelkezem.
10 000 000 Ft hitelre van szükségem, melyet kb. 8 éves vissza fizetéssel vállalnám. Amit biztosan tudok biztosítani az a havi 120 000 Ft törlesztőrészlet.
Előre is köszönöm válaszukat.
Tisztelettel.
Martin