Továbbra is töretlen az érdeklődés az MNB által tavaly októberben – a Növekedési Hitelprogram keretében - indult Zöld Otthon Program iránt. Mint ismert, a program keretében maximum 70 millió forint összegű hitelt vehetnek igénybe fix, 2,5% kamat mellett azok, akik új, energiahatékony zöld lakást építenek vagy vásárolnak. A nagy kérdés az, hogy a 200 milliárdos keret meddig tart ki.
A 200 milliárdos keret felosztása
Az MNB a programban részt vevő hitelintézetek által igénybe vehető összeget az alábbiak szerint határozza meg: a bankok a 200 milliárd forintos hitelkeret első 120 milliárd forintos összegéig a Lakáshitel Szerződések beküldésének sorrendjében juthatnak forráshoz.
A 120 milliárd forint kimerülését követő naptól a bankok további refinanszírozási kölcsönt legfeljebb a hitelkeret fennmaradó részéből (maximum 80 milliárd forint) – az NHP ZOP-ban mutatott addigi aktivitásuk alapján – a részükre allokált hitelkeret erejéig hívhatnak le.
Ha a 120 milliárd forint kihasználásra került, az azt követő munkanapon az MNB tájékoztatja a hitelintézeteket az allokált hitelkeretük pontos összegéről.
Hol tart jelenleg a 200 milliárdos keret?
A jegybank tájékoztatása szerint 2022. február 25-ig a Zöld Otthon Program keretében 2519 hitelügylet megkötésére került sor összesen 77 milliárd forint összegben. Ez azt jelenti, hogy február végig a keretösszeg mintegy 40%-a már elfogyott. Ez az arány mostanra még tovább emelkedhetett.
A hitelszerződések mintegy 2/3-a esetében állami kamattámogatás, vagyis zöld CSOK is kapcsolódott az ügyletekhez. A 2022. február 28-án ténylegesen lehívott állomány 22 milliárd forint volt. Ez a szerződött összegnek közel 30%-a. Mivel a zöld hitelszerződések nagy része építés alatt álló lakóingatlanokhoz kapcsolódik, így későbbi lehívással jár.
A fentiek alapján a keret fele kerülhetett felhasználásra mostanáig. Aki zöld hitel igénybevétele előtt áll, érdemes mihamarabb benyújtania hitelkérelmét. A Zöld Otthon Program ugyanis a 2,5%-os végig fix hitelkamattal egyedülálló lehetőséget jelent az új lakáshitelek piacán a közelmúlt jelentős kamatemelései után.
Zöld hitel igénylésének feltételei
Ahhoz, hogy sikeres elbírálásban részesüljön az igénylő, a zöld program jogosultsági feltételein túl a hitelképességre vonatkozó előírásoknak is meg kell felelnie. Amennyiben kamattámogatás is kapcsolódik a zöld hitel igényléséhez, úgy a CSOK feltételeket is szükséges teljesíteni.
Az új ingatlanra vonatkozó előírások
Alapfeltétel az energiahatékonyságra vonatkozó feltételek teljesülése. Az új lakás energetikai besorolásának el kell érnie legalább BB besorolást, azaz közel nullás energiaigényűnek kell lennie. Ez azt jelenti, hogy legalább 25%-ban megújuló forrásból kell biztosítani a ház energiafelhasználását.
Nem elegendő azonban a zöld hitelhez a BB energetikai besorolás. Az ingatlan összesített energiaigénye legfeljebb 90 kWh/m2/év lehet. Fontos hangsúlyozni, hogy a BB energetikai minősítésű ingatlanok primer energiaigénye 81–100 kWh/m2/év közötti. Ebből kifolyólag tehát nem minden BB energetikai minősítésű ingatlan felel meg ennek a feltételnek.
Vásárlás esetén kizárólag végleges adásvételi szerződéssel nyújtható be a hitelkérelem. Előszerződés tehát nem elegendő a zöld hitel elindításához!
Igénylőkre vonatkozó feltételek
Egy hitelügyletbe legfeljebb 4 adós vonható be. Egy személy egy zöld hitel adósa lehet. Kivétel ez alól:
- válás vagy vagyonközösség megszüntetése esetén egyik fél kilép a hitelből
- öröklés miatt kerül be valaki a kölcsönügyletbe
- ugyanazon célra igényelt zöld piaci és zöld CSOK hitel adósa lehet ugyanaz a személy
Az adós tulajdonába kell kerülnie a lakásnak. Több Adós esetén az adóstársak között a tulajdoni részarány szabadon meghatározható, ideértve azt az esetet is, hogy valamely adóstárs nem szerez tulajdont. Fontos kiemelni azonban, hogy a Zöld CSOK hitel esetében házastársak, élettársak igénylésekor mindkét támogatott személynek – bármilyen arányban – tulajdonrészt kell szereznie a támogatott ingatlanban.
A lakásnak az adósokon kívül egyéb tulajdonosa nem lehet, kivéve az öröklés esetét, valamint az adós gyermekének tulajdonszerzését (A Tulajdonos adós vér szerinti vagy örökbefogadott eltartott gyermeke, aki a 25. életévét még nem töltötte be vagy a 25. életévét már betöltött, megváltozott munkaképességű személy.)
A tulajdonosoknak az utolsó folyósítást követő 10 évig életvitelszerűen a célingatlanban kell lakni. (Kivéve azokat az eseteket, melyek a 16/2016. (II.10.) kormányrendelet szerint nem minősülnek a bentlakási kötelezettség megszegésének.) Az állandó lakóhely létesítését az utolsó folyósítást követő 90 napon belül igazolni szükséges a hitelintézet részére.
Az ingatlan a hitel futamideje alatt
- nem idegeníthető el,
- a lakáshitelt nyújtó hitelintézeten kívül más személyek javára szóló joggal nem terhelhető, ide nem értve a zöld CSOK hitel kapcsán az állam javára alapított jelzálogjogot, valamint annak biztosításra bejegyzett elidegenítési és terhelelési tilalmat,
- az alábbi bérbeadáson kívüli egyéb módon nem hasznosítható: a Tulajdonos Adós legalább többségi tulajdonában álló gazdasági társaság, illetve az általa folytatott egyéni vállalkozói tevékenység székhelyeként a cégnyilvántartásba, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásába jelenti be,
- haszonélvezeti jog nem alapítható. E feltétel megszegésének minősül az ingatlan futamidő alatti átminősítése üzleti célú ingatlanná.
- megengedett azonban haszonélvezeti jog alapítása a Tulajdonos adós egyenesági hozzátartozója javára, kivéve zöld CSOK hitel esetén.
- az ingatlan a hitel utolsó folyósítását követő 10 éven belül nem adható bérbe.
A zöld CSOK hitel jogosultsági feltételeiről részletes leírás IDE kattintva érhető el.
Személyre szabott Zöld hitel tájékoztatás
Kérje egyedi ajánlatunkat
Kérje szakértőnk egyedi ajánlatát Zöld hitel igényléssel kapcsolatban
Zöld hitel igénylés beadása előtt javasoljuk előzetes hitelminősítés kérését. Ebben Szakértőink készséggel állnak rendelkezésre. Személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű zöld hitel ügyintézést is!