Házat vennénk hitelből

Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy párommal házat szeretnénk venni, ehhez lenne szükségünk lakáshitelre. Nem vagyunk azzal tisztában, hogyan találjuk meg számunkra a legmegfelelőbbet. Én 20 éves vagyok, a párom 24. Ő szeretne felvenni hitelt, de az sem okozna gondot, ha lehetséges lenne, hogy ketten tudjunk. Mind a kettőnknek bejelentett munkahelye van. Pest megyében szeretnénk egy kis házat venni, ami 4 millió forint, de 5 millió hitelre lenne szükségünk, hogy be is költözhessünk. Olyan hitelre lenne szükségünk, aminek a törlesztő részlete nem haladná meg a 30.000.- forintot, ugyanis van egy lízingelt autónk és ennél többet sajnos nem igazán tudnánk fizetni. Nem tudom, lehetséges lenne-e ez így? Hogyan kezdjünk neki az egész folyamatnak?
Válaszát előre is köszönöm.
Boglárka

Kedves Boglárka!

A megvásárolni kívánt ingatlannak – jogszabály alapján – maximum a 80%-át lehet felvenni. Tehát ha 4 millió Ft a ház értéke, akkor arra legfeljebb 3 millió Ft lakáshitel igényelhető. A jóváhagyható hitelösszeg ennél kevesebb is lehet. Hogy pontosan mekkora összeg vehető fel, az hitelbírálat során derül ki, lényeges ugyanis, hogy az igénylők mekkora összegű igazolt jövedelemmel rendelkeznek és milyen egyéb rendszeres kiadásaik vannak.
A vételár abban az esetben finanszírozható – megfelelő jövedelem mellett – ha kiegészítő ingatlanfedezet kerül bevonásra. Ennek nem kell az Önök nevén lenni, lehet szülő, testvér, illetve bármely személy tulajdonában, akkor hozzájárul a jelzálogbejegyzéshez. A vételárat meghaladó hitelösszeg felvételére azonban nincsen lehetőség.
Először a hitelfeltételekkel érdemes tisztában lenni, majd előzetes hitelbírálat után megkötni az adásvételi szerződést. Ha van lehetőségük plusz ingatlanfedezet bevonására, akkor kérjük, töltse ki online adatlapunkat, s Hiteltanácsadóink tájékoztatni fogják a lehetőségekről!

 



Utolsó módosítás: 2021. január 05. kedd


Kérje ajánlatunkat!

Kérje a Hitelnet szakértőinek egyedi ajánlatát. Díjmentesen segítünk megtalálni az elérhető legkedvezőbb hitel lehetőségeket és a teljes körű ügyintézést is a mi dolgunk.

Ajánlatot kérek

Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

0
Tedd fel kérdésed, vagy olvasd el mások kérdéseire adott válaszainkat.x