Tisztelt Szakértő!

Tetőtér beépítésre szeretnénk hitelt felvenni a párommal. Körülbelül 3-3,5 millió forintra lenne szükségünk. Emellett szeptemberre várjuk a kisbabánkat, azonban szocpolt nem tudunk egy gyermek után igényelni, így ettől a lehetőségtől elesünk sajnos.

A szüleim házának a tetőterét szeretnénk lakhatóvá tenni, és a számunkra legkedvezőbb feltételű bankot kiválasztani, ebben szeretném a segítségüket kérni. A futamidőre 5 év lenne a legjobb, hogy minél hamarabb visszatudjuk fizetni.

Segítségüket előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Alexandra

Kedves Alexandra!

Nemcsak az elérhető hitelkonstrukciók, hanem a szocpolkérdés szempontjából is meghatározó, hogy a szülei tulajdonában lévő családi ház tetőterében különálló, új lakást alakítanak ki vagy a meglévő házat tetőtér-beépítéssel bővítik. Előbbi esetben akár szocpolra is jogosultak lehetnek, hiszen a támogatás igénybevételére új lakás esetén lehetőség nyílik. Mivel még nincs gyermekük, megelőlegező szocpolt igényelhetnének legalább 2 gyermek vállalásával, akik közül az egyik már úton van. A 2 gyermek megszületésére 8 év áll rendelkezésre. Megelőlegező szocpolra akkor lehetnek jogosultak, ha házasok és egyikük sem töltötte még be a 40. életévet.

A tetőtérben történő új lakásépítés esetén a 20 éves kamattámogatású lakáshitel is elérhető lehet az 5 évig támogatott és a piaci kamatozású konstrukció mellett. Arról, hogy ezek közül jelenleg melyik a legalacsonyabb törlesztő részletű lakáshitel, online Hitelkalkulátorunk segítségével tájékozódhatnak!

Ha nem különálló lakást kívánnak kialakítani a tetőtérben, akkor bővítési hitelt vehetnek fel. Ez esetben az építési engedély is meglévő lakóház bővítésére szól, nem pedig új lakás építésére. Bővítés esetén szocpoligénylésre nincs lehetőség. Lakásbővítés esetén a forint alapon kínált 5 éves kamattámogatású és piaci kamatozású kölcsönök közül választhatnak.

Bármely konstrukció igényelhető 5 éves futamidőre, ha az 5 évre fizetendő törlesztő részletet igazolt jövedelmük elbírja. Arra is van lehetőség, hogy az alacsonyabb törlesztési kötelezettség érdekében hosszabb futamidőt válasszanak, hiszen minden pénzintézetnél van lehetőség a hitelek futamidő lejárata előtti visszafizetésére.

Javasoljuk, hogy a hitelcélnak megfelelően töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványukat, s Szakértőink a rendelkezésre álló információk alapján személyre szóló, díjmentes hitelajánlatban fogják Önöket tájékoztatni a legkedvezőbb banki lakáshitelekről!

További kérdés esetén Hiteltanácsadóink készséggel állnak rendelkezésükre!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

4 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Szakértő!
Párom (33) és én (25) augusztusra várjuk első babánkat. Jegyesek vagyunk, esküvőt még nem terveztünk. Szüleim házának tetőterét szeretnénk beépíteni.
Milyen hitelfelvételi lehetőségeink vannak? Jelzáloghitel kizárva.
Illetve jogosultak vagyunk-e bármiféle támogatásra?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel: Dóri

Üdvözlöm!
Egy társasház beépítésre felkínált tetőterét szeretnénk megvenni. A tetőtér vételárának (5m) felét kívánjuk önerőből finanszírozni. Van rá lehetőség, hogy hitelt kapjunk a tetőtér megvételére, és későbbiekben építési hitelt a beépítésre?
Köszönöm.