Számos bankpartnerünknél igényelhetők a Fundamenta lakáskasszával kombinált hitelek, melyek igénybe vétele esetén az ügyfél állami támogatásban részesül.

Míg korábban a szabad felhasználású és lakáscélú hitelek lakáskasszával történő kombinálását lehetővé tették a jogszabályok, addig jelenleg csupán lakáscélú kölcsönhöz köthető lakáskassza szerződés, ugyanis 2009 júliusától a vissza nem térítendő állami támogatások felfüggesztésével egyidejűleg, megszüntetésre kerültek a lakáskasszával kombinálható szabad felhasználású jelzáloghitelek is.

Jelenleg szabad felhasználású kölcsön akkor kombinálható lakáskasszával, ha a lakáskassza szerződés megkötésére már 2009. július 1. előtt sor került.

A lakáskassza lényege, hogy a havonta befizetett megtakarítások után 30 százalékos állami támogatás jár, ami éves szinten legfeljebb 72 ezer forint.

Lakáskasszával kombinált lakáscélú jelzáloghitelek esetén a megtakarítási idő általában 4 év, ami újabb 4 esztendőre meghosszabbítható. A megtakarítási idő alatt a hitelfelvevő az adott pénzintézetnek csak kamatot, a lakáskasszának pedig megtakarítást fizet. Ezen időszak alatt tehát nincsen tőketörlesztés, ami azt jelenti, hogy a megtakarítási idő alatt a fennálló tőke összege nem változik.

A megtakarítási időszak lejáratát követően azonban a fennálló tőketartozást fogja egy összegben csökkenteni:

  • A havonta befizetett megtakarítások összege
  • A jóváírt állami támogatások összege
  • A jóváírt betéti kamatok összege

A fenti tételek összegével csökken tehát a tőketartozás, a lakáskassza szerződés megszűnik, a hitel törlesztése pedig annuitásossá válik, vagyis a befizetett törlesztő részlet innentől kezdve nem csak a kamatot, hanem a fennálló tőkét is csökkenti.

Ha Ön a hitelt a lakáskassza szerződés lejárata előtt vissza kívánja fizetni, akkor megszüntetheti a lakáskassza szerződést is, visszakapja a befizetett megtakarítások összegét, azonban sem az állami támogatások, sem a betéti kamat összegére nem tarthat igényt. De úgy is dönthet, hogy a lakáskassza szerződést a hitel megszüntetése ellenére tovább fizeti a megtakarítási idő végéig, majd az állami támogatással és betéti kamattal növelt összeget a lejáratkor valamilyen lakáscélú terve megvalósítására fordítja.

Ha kíváncsi a Fundamenta lakáskasszával kombinált hitelek havi törlesztő részletére, akkor küldje el ajánlatkérését, s Tanácsadóink ismertetik Önnel a lehetőségeket.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
33 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Cím!
Azzal kapcsolatban érdeklődnék, hogy 8 millió forintra lenne szükségem. Jelenleg válok és 6 millió forintot vissza kell Önöknek törlesztenem és a férjem fennmaradó részét megvásárolni 5 millió forintért.
Milyen lehetőségeket tudnának ajánlani? Anyukám lenne az adós, én pedig az adóstárs 250 000 Ft-tal összesen.

Szerződésszámom: 4259968-901 módozat 423 szerződéses összeg 3,9M Ft.
Lakásvásárláshoz szeretném felhasználni a megtakarításomat, áthidaló vagy azonnali kölcsönt szeretnék igényelni.
Kérdésem mennyi összeget kérhetek hitelként? Mi a lebonyolítási mód, milyen dokumentumokat kell kitöltenem, mi az ügyintézési határidő? Adásvételi szerződésben mit és hogyan kell rögzíteni? Főleg a hitel folyósításának időpontja volna lényeges! Gondolom a kifizetés, átutalás a tulajdonosnak történne.
Sürgős lenne, mert már lefoglalóztunk egy lakás megvételét, amelynek kifizetéséhez szükségem lenne a Fundamenta hitelre!
Más hitel nem lenne.
Köszönettel, F-né

Már meglévő Fundi szerződésem /2010.06.01./ alapján milyen feltételekkel vehetném fel most a szerződéses összegemet, ami 3.440.000 Ft? A lejáratom 2015.05.31. lenne. A legrövidebb lejárati idő érdekelne, havi törlesztő részlettel megjelölve.
Köszönettel!

Jelenleg van egy lejáró Fundamenta lakáskasszás megtakarításom. Kérdésem az lenne, hogy bármilyen bankkal köthetek hitelszerződést használt lakásvásárlásra, úgy hogy a megtakarítást önerőként használnám fel? Illetve csak azt az összeget vehetem fel, amit a Fundamenta meghatározott, vagy ha kiegészítem saját pénzzel, akkor ez lehet magasabb?
Előre is köszönöm!

Szeretném megtudni, hogy a lakáskassza megtakarításokhoz járó állami támogatásra akkor is jogosult vagyok-e, hogyha már rendelkezem saját tulajdonú lakással és az állami támogatással kiegészített lakáscélú megtakarítást egy második lakás megvásárlására szeretném felhasználni?
Köszönöm válaszukat!

Tisztelt Hölgyem / Uram!
A feleségemmel van 2 db több mint 1 éves LTP konstrukciónk. Most szeretnénk államilag támogatott kölcsönt (és szocpolt) felvenni. A LTP-unk 2,5 év múlva lejár. A kölcsön értelemszerűen hosszabb futamidejű.
A kérdésem a következő: ha lejár a LTP-unk, akkor ezt fordíthatjuk a hitel előtörlesztésére?
Köszönöm válaszát!

Fundamenta szerződésemmel kapcsolatos segítséget szeretnék: felmondási nyilatkozatot keresek, ha fellelhető ilyen, illetve ennek hiányában: azonnali felmondási igényemet hova és hogyan nyújthatom be? Köszönöm a választ.

Segítséget szeretnék: felmondási nyilatkozatot keresek, ha fellelhető ilyen, illetve ennek hiányában: azonnali felmondási igényemet hova és hogyan nyújthatom be? Köszönöm a választ.

Meg szeretném tudni,hogy 4.5 millió forintos lakás vásárlásához kaphatok e hitelt!Már 5 és fél éve van Fundamenta megtakarításom-havi 5320 Ft,-8 éves a futamidő.Most a nyár folyamán szeretnék lakást vásárolni,a lakás teljes vételárát föl vehetem-e?Egyébként van a tulajdonomban egy vidéki családi ház-de azt mivel nem tudjuk eladni vevő hiányában-azért lenne fontos,hogy hitelből vásároljak lakást egy kis városban!Megoldható?Válaszát előre is köszönöm!

Gyermekeimnek lejár a fundamenta lakáskasszája, vagyis letelt a 8 év. Jelenleg nincs szükségük még a pénzre, konkrétan lakáscélból egyáltalán, még tanulnak. Mit lehet tenni? Milyen jó megoldás létezik? Meghosszabítható-e a fizetés azzal a feltétellel ami a kezdetekkel volt. (2.000.-/hó) Ki kell-e venni mindenképpen, vagy maradhat benn addig amíg szükségük lesz rá?
További kérdésem. Egy ismerősömnek szintén van ilyen megtakarítása és kérdése hogy a havi törlesztőrészleten kívül, tehet-e be egyszeri nagyobb összeget?

Szeretnék érdeklödni hogy nyugdiasok vehetnek-e fel hitelt személyi kölcsönt

Lakást szeretnénk vásárolni,önerőnk minimális, de a tavaly kötöttünk a férjemmel 2 fundamenta előtakarékossági szerződést. Föl lehetne venni előre a pénzt,és ha igen,hitel igényléshez felhasználható-e?

Szeretnék lakást vásárolni de önerőm az minimális.Fundamenta lakástakarékpénztárnál van szerződésem 8éves amelyből már 2 lejárt.Kérdésem az lenne hogy lejárat előtt elfogadja-e a partner pénzintézet őnerőnek?Igényelhetek-e fulával kombinált hitelt?

Üdvözlet! 4000000 Ft hitel v.kombinált hitel havi törlesztőrészletét szeretném megtudni 8 éves futamidőre,ha lehetséges,mert még nem raktam lakáskasszát eddig! Önerő van,:5000000 ft,és kb.:9 millióért szeretnék lakást vásárolni. Köszönöm

Üdvözletem! Szeretnék érdeklődni most kaptam meg a fundamentától a pénzt és lakásfelújításra szeretném felhasználni . Konyhaszekrényt is szerepelne a felújításban! Lehet -e erre is fordítani a pénzt! Köszönettel: Éva !

Üdvözletem!
azt szeretném kérdezni hogy 4 éves előtakarékosságomat amit 20ezer forintjával fizetek meg lehetne e hosszabítani 8évre a futamidő lejárta előtt.és ha igen így mennyi pémz gyűlne össze és mennyi hitelt tudnék rá felvenni.
Válaszukat előre is köszönöm!

Érdeklődésem tárgya a követkeő:
Az első négy évem két hónap múlva lejár,havi megtakarításom 10 ill.20 ezer forint volt,amit kb.fele időben módosítottam.Meglévő lakáscélú hitelem kiváltására használhatom-e és milyen feltételekkel és mekkora összeggel?Mindezek mellett szeretném a következő 4 évre is meghosszabbítani,havi10 ezer forintos törlesztéssel.Köszönöm aválaszt.

Érdeklődni szeretnék, hogy a Lakástakarék összegét a futamidő lejáratát követően fel tudom-e venni akkor is, ha nem igénylek hozzá hitelt? Valamint érdekelne, hogy a gyermekünk nevére is lehet-e kötni szerződést, ha már a családunkban van kettő megtakarítás? / szülők nevén /
A futamidő valóban meghosszabbodik 8-ról 10 évre?

Tisztelt Szakértő!
Községünkben egy Fundamentás ügynök hölgy köt olyan hitel szerződéseket, melyet fellehet használni lakásfelújításra, vagy meglévő hitel kiváltására. A felvenni kívánt összeg egy százalékát előre, a szerződés kötésekor kéri. Elmondása szerint két hónap után mindenki a pénzéhez fog jutni.Ha mégsem, visszakapják a pénzüket. Ami hihetetlen számomra, hogy nem kér jövedelem igazolást, sem jelzálogot nem tesznek az ingatlanra. Nem előtakarékosságról van szó, hanem hitel felvételről. Úgy tudom, hogy elég a családi pótlék szelvény hozzá. A havi törlesztés pedig egy millió Ft után azt hiszem 5-6 ezer Ft .havonta.Létezik a Fundamentának ilyen hitele, mert ha igen érdekelne, vagy csak átverés az egész, hiszen ha nincs jövedelem igazolás, a banknak mi a garancia arra, hogy visszakapja a pénzét?És, állítólag akik szerződést kötnek ( az egy százalék befizetése után)még egy 300 ezer ft-os hitelkártyát is kapnak. Mi igaz ebből?
Köszönettel: Cseszlai Jánosné

A párommal szeretnénk egy használt lakást vásárolni, a páromnak van fundamentája ami 7,5 év múlva jár le mekkora hitelösszeget igényelhetünk így?
Köszönöm