A március 25-én kihirdetésre került kormányrendeletből megismerhetjük a napok óta emberek ezreit foglalkoztató fizetési moratórium részleteit, azaz mit is jelent a gyakorlatban a fizetési moratórium az adósokra nézve. Az ügyfelek számára kedvező feltételeket jelent: a bankok ugyanis nem számíthatnak fel kamatos kamatot a halasztott kamattörlesztésre, valamint a moratórium lejáratát követően nem emelkedhetnek meg a törlesztő részletek sem. Mutatjuk a részleteket!

A fizetési moratórium lényege

 A vonatkozó kormányrendelet az alábbi szabályokat tartalmazza a moratóriumra vonatkozóan:

    • A magányszemélyek és vállalkozások március 18-án 24 órakor fennálló szerződések alapján már folyósított hiteleinek tekintetében nem kell törlesztést fizetni 2020. december végéig, amennyiben törlesztési szándékunkat nem jelezzük külön bankunknak.
    • A tőketartozást sem a fizetési moratórium ideje alatt, sem annak lejártát követően nem lehet a fizetési moratórium ideje alatt nem teljesített kamat és díj összegével megnövelni, (nem lehet kamatos kamatot számítani).
    • A moratórium ideje alatt felhalmozott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztő részletekkel együtt, a fizetési moratórium lejárata után, a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni.
    • Az előző pontnak megfelelően a moratóriumot követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy a törlesztő részlet és a moratórium alatt meg nem fizetett kamat és díj együttes összege nem haladhatja meg a moratórium előtti törlesztő részletet. Ez azt jelenti, hogy a futamidő nem csupán 9 és fél hónappal, hanem ennél hosszabb idővel tolódik ki.

Törlesztő részletünk tehát a moratórium miatt valóban nem emelkedhet 2021-től, azonban egyéb tényezők hatással lehetnek rá, növelhetik a havi törlesztést. Ilyen lehet például, ha a moratórium ideje alatt lejár hitelünk kamatperiódusa, s a következő kamatperiódusban - referenciakamat esetleges emelkedése miatt - megnövekszik hitelünk kamata, s ezzel egyidejűleg törlesztő részlete. Ez a kamatkockázat – a moratóriumtól függetlenül – eddig is fennállt.

kalkulátor

Fizetési moratórium

Ezt kell tenni, ha továbbra is törlesztenénk hitelünket!

További részletek

Fizetési moratórium: kinek éri meg?

Annak, akinek a járvány miatt kialakult helyzetben bevétel kiesése keletkezik, mindenképpen megoldást jelenthet a fizetési moratórium. Nem kell külön jelezni a pénzintézetnél, ha valaki élni szeretne a fizetési halasztással, a moratórium automatikusan életbe lépett a kormányrendelet hatályba lépésével egyidőben.

Ellenben akinek nem jelent problémát a további szerződésszerű törlesztés, annak érdemes mérlegelni. Egy-egy példán bemutatjuk, mit jelenhet a moratórium egy meglévő lakáshitel és személyi kölcsön esetén.

Példa

  1. 2 évvel ezelőtt 20 éves futamidőre, 3,99% kamattal felvett, 6M Ft összegű lakáshitel
  2. 2 évvel ezelőtt 4 éves futamidőre, 10,69% kamattal felvett 1M Ft összegű személyi kölcsön
Fizetési moratórium Lakáshitel Személyi kölcsön
Fennálló tőketartozás 5.591.545 Ft 553.950 Ft
Kamat 0.0399 0.1069
Kezelési költésg nincs nincs
Hátralévő futamidő 216 24
Hitel eredeti lejárata 2038. március 2022. március
Eredeti törlesztő részlet 36.327 Ft/hó 25.767 Ft/hó
Hátralévő visszafizetendő összeg (eredeti szerződés szerint) 7.846.632 Ft 618.408
Halasztott kamatfizetés összege 165.447 Ft 35.046 Ft
Törlesztő részlet 2021. januártól 36.327 Ft/hó 25.767 Ft/hó
Futamidő hosszabbítás 14 hónap 10,7 hónap
A hitel lejárata 2039. május 2023. február

A bemutatott példa alapján elmondható, hogy a futamidő a közel 9 és fél hónapos fizetési moratórium időtartamán túl további néhány hónappal hosszabbodik meg változatlan, az eredetivel megfelelő törlesztő részlet fizetése mellett.

Arról, hogy megéri vagy sem élni a fizetési moratóriummal egyéni mérlegelés alapján születhet döntés, a háztartás egyéb tényezőinek figyelembevételével. Az biztos, hogy kamatos kamatot nem ró a moratórium az adósokra. Ha azonban már a moratórium alatt változni fog hitelünk kamatperiódusa, akkor mindenképpen számítanunk kell arra, hogy a havi törlesztő részletünk – a moratóriumtól függetlenül - emelkedhet az új kamatperiódusban.

A kormányrendelet által szabályozott további kérdések

Munkáltatói kölcsön, babaváró hitel

A rendelet kimondja, hogy a törlesztési moratórium a munkáltatói kölcsönökre és a babaváró hitelre is vonatkozik. Ez utóbbinál további könnyítés, hogy a moratórium alatt elengedésre kerül a kezességvállalási díj. Futamidő hosszabbítással sem kell számolni babaváró hitelek esetén, mivel azok a futamidő első 5 évében kamatmentesen törleszthetők.

Felmondott hitelek

A törlesztési moratórium információink szerint nem terjed ki a felmondott hitelekre, követeléskezelőnek eladott tartozásokra.

Mit kell tenni, ha tovább szeretnénk törleszteni

Amennyiben valaki nem kíván élni a törlesztési moratórium lehetőségével, akkor ezt jeleznie kell bankja felé. Ennek módjáról a hitelintézetek értesíteni fogják az érintett ügyfeleket.

Év közben is bele lehet lépni a moratóriumba?

A moratóriumba való belépés az év folyamán később is biztosított, így aki most a törlesztést választja, az is élhet később a fizetési halasztással.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

68 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Kedves szakértő!
Szeretném megtudni, hogy normális az, hogy van egy kb. 15.500.000 forintos tőketartozású, változó kamatozású jelzáloghitelem, 2018-as. Moratórium alatt volt 26 hónapig, és most kb. 1.550.000 ezer forinttal több a tőke tartozás. Így kb. havi 59.600 Ft-ba került a moratórium időszaka. Előtte a hitel kb. 83.000 körül volt.
Kérem, nyugtasson meg, hogy ez így rendben van és korrektül, törvényesen számolt a bank.
Köszönöm.
Zoli

Üdv.
A gondom a következő. Lányom személyi kölcsönt vett fel és igénybe vette a moratóriumot. Amióta újra rendesen fizeti a törlesztőt, a bank rendszeresen jóval többet vesz le a számláról. Legutóbb legalább három havi törlesztésnek megfelelő összeget, gyakorlatilag egy fillérünk se maradt. A rendes törlesztő összege 68.000 Ft, legalább 190.000 Ft-ot levettek, gyakorlatilag az egész fizetését. Kétségbeejtő a helyzetünk. Tudni szeretném, ezt megteheti-e a bank.
Köszönöm.

Üdvözlőm!
Az lenne a kérdésem, hogy moratórium alatt nőhet a tőketartozás? A kamat az természetesen igen, de az lehet, hogy július óta nőtt a tőketartozásom is?

Érdeklődni szeretnék, hogy június 30-al kilépünk a moratóriumból, de aznap elutaltuk a júliusi részletet. Ezt közöltük is a bankkal. Most mégis követelnek egy havi részletet azzal az indokkal, moratórium alatt fizettük.
Mit tehetünk? Reklamációnkat elutasították.
Köszönöm a választ.

Ha nem akarom igénybe venni a moratóriumot a hitelkártyámra, akkor is rákényszerítik az emberre, azt mondják a hitelkártyára kötelező.
Igaz? Ez a Budapest Bank.
Köszönöm a választ!

Köteles-e a bank hitelt érdemlően tájékoztatni az ügyfeleket a moratóriumról és hogy melyik számlára vezetik fel?

Érdeklődni szeretnék, hogy jön a számlámra jövedelem, akkor a bank egybe vonja le az összeget? A meglévő hitelkeretemmel újra tudok-e élni?

Tiszteletem.
Minden hónapban fizettem a hitelkártyára még egy picivel többet is, mint a minimum. Rendszeresen! Most még is felszámoltak egy csomó kamatot a moratóriumra hivatkozva.
Ezt megtehetik? A hitelkártyára az előírások nem vonatkoznak? Se be, se ki nem lehet lépni (ezt a tájékoztatás kaptam).
Tisztelettel.
Ida

Tisztelt Cím!
Érdeklődnénk, mi változatlanul fizetjük a hitelünket, nem kértük a felfüggesztést, miért kell mégis valami moratóriumi hiteltörlesztést fizetnünk?

Én most kértem a moratóriumot októberben, akkor még ebben a hónapban le vonja a hitelem?

Tiszteletem,
Kérdésem a folyószámla hitelkeretre vonatkozna. Egy bizonyos összeg eltűnt a számláról, amire azt a választ kaptam, hogy az évforduló volt és az eddig a moratoórium alatt felhalmozódott kamatot vonták le.
Ez lehetséges?
Köszönöm.

Ha a moratóriumba belépek, és kérek nagyobb összegű törlesztési lehetőséget a tőkére vonatkozóan, akkor arra a bank számolhat fel előtörlesztési díjat?

Üdvözletem!
Az lenne a kérdésem, hogy a moratórium alatt nem fizetett kölcsönre rátehetnek a kimutatás szerint idézem: „moratórium miatt felszámított többletkamatot”
Szeretném tovább fizetni, de ez az összegnövekedés szemet szúrt.
Köszönöm a választ.

Üdv!
Az a kérdésem, hogy a lakással való illétkre is vonatkozik december végéig a moratórium?
Köszönöm a választ.

Az lenne a kérdésem, hogy jogos-e az, hogy kértem a moratórium felfüggesztését és a bank szerződésmódosításnak vette és több mint 30 ezer forintot felszámoltak költségnek.
Felháborítónak tartom az eljárást.
Köszönöm.

A fizetési moratórium alatt megírták, hogy átruházzák a hitelemet.
Megtehetik ezt?

Május végén kiléptünk a hiteltörlesztési moratóriumból, mert úgy gondoltuk, hogy tudjuk majd fizetni továbbra is a hiteleinket. Ezután júniusban visszamenőleg levonták a három hónapnyi hiteleket leemelve majdnem az egész havi fizetésünket. Egyetlen írásbeli vagy szóbeli tájékoztatást nem kaptunk illetve nem találtunk arról, hogy ezt fogják tenni az elmaradt három havi összeggel. Ez a Takarékbanknál történt. Kérdésem, hogy jogos-e ez az intézkedés.
Válaszát köszönöm.

Üdvözlöm.
Érdekelne, hogy ha valaki kéri a moratóriumot, de közben mégis tud valamennyit befizetni vagy akár a havi részletet, akkor a további elszámolásban ez hogy fog jelentkezni?
Köszönöm.

Szép napot!
Nekem jelenleg van 3 személyi kölcsönöm az OTP-nél, amit most nem vonnak a moratórium miatt. Nagyobb hitelre lenne szükségem, amiből ezt a 3-at kitörleszteném és maradna is.
Erre van jelenleg lehetőségem?

Aki törleszt a moratórium alatt, de késedelmesen fizet, annak lehet késedelmi kamatot felszámítani?

Éltem a moratórium lehetőségével a fennálló hitelemnél. Ettől függetlenül vehetek fel hitelt más banknál?

A tartozásokat az OTP faktoringgal szemben kell fizetni a moratórium alatt?

Üdvözlöm!
Érdeklődnék hogy a Telekomnál felvett eszközökre, 0 Ft tal 24 havi részletfizetéssel tekintetében, illetve erre vonatkozóan, érvényes a fizetési moratórium?
Válaszát előre is köszönöm.

Érdeklődnék, hogy BAR listásoknak (KHR lista) is felfüggesztették-e a törlesztését? Mert a bank írt egy felszólító sms-t, hogy fizesse be a mostani törlesztőrészletet is.

A felmondott,hiteleknél nem lesz változás,pedig jó lenne,nekünk is meg kell élni, valahogy.

Tisztelt Cîmzett!
A következő kérdésem lenne: ha április hónapban jelzem a bankok felé,hogy fizetni szeretném a hiteleket,ebben az esetben,a márciusban visszautalt törlesztő részletet is levonja a bank áprilisban?
Válaszát előre is köszönöm!!

Első ingatlant vásároltunk 2019.augusztus hónapban.1 kiskorú gyermekem van.Gyesen vagyok, férjem munkahelye megszünőben.A vásárolt ingatlanra hitelt kellett felvennünk amit eddig fizettunk
Az Illetékhivatal kiróta az ingatlan vásárlására az illetéket, melyre havi részletfizetési kedvezményt kaptunk.
Kérdésem a havi fizetendő illeték megfizetésére vonatkozik- e a moratórium.

Pont a felmondott hiteleknél lenne fontos a fizetési moratórium. Nekem 4 éve tiltják a fizetésemet. Havonta a kötelező összeget hagyják a számlámon, (142500ft.), a többit viszi a végrehajtó. Az ingatlan, ami fedezet volt, és részben az enyém, más megörökölte. Nekem ki kellett költöznöm. Eladni nincs jogom, de az én fizetésemet tilttatja a bank.11 éve bontott velem szerződést a bank, és azóta sem árverezés, sem egyéb lépés nem történt az ügyben. Egy ismerősömnél húztam meg magam, anyagilag teljesen tönkre mentem. Ilyen esetben miért nem intézkedik a kormány? Ezt miért teheti meg a bank? Az árverezéseket leállították, így esélyem sincs arra, hogy végre nyugodtan élhessek.20 millió ft. (deviza)hitelem volt, most 120 millió,és tovább emelkedik!!!Ezt már az ingatlan sem fedezi!!!Ezt miért teheti meg a bank????????

2019.évben vásárolt lakásra 2020.03.31-én érkezett meg az illetékfizetés.
Kérdésem,hogy arra is vonatkozik a moratorium,elég év végén befizetnem?
Köszönöm!
Erzsébet

ÜDVÖZLÖM! SZERETNÉM MEGTUDNI HOGY AKINEK JÖVEDELEM LETILTÁSA VAN AZ IS BELETARTOZIK-E A FIZETÉSI MORATÓRIUMI KÖRBE, AKINEK A BEHAJTÓCÉG JOGUTÓDLÁSSAL VETTE MEG A BANKTÓL A TARTOZÁSÁT?