Vezető pénzügyi partnereink egyike meghosszabbította korábbi jelzáloghitel akcióját. Jelen akció a 2010. január 31-ig befogadott és legkésőbb 2010. március 31-ig szerződött jelzáloghitelekre vonatkozik.
Az akció keretén belül igényelhető termékek köre:

  • Piaci kamatozású forint alapú szabad felhasználású és lakáscélú hitelek
  • Piaci kamatozású euró alapú szabad felhasználású és lakáscélú hitelek

Az akció keretében nyújtott kedvezmények:
Az akció keretében a Bank vállalja, hogy a mindenkori ügyleti kamat mértékéből 0,5%-os kamatkedvezményt biztosít maximum 3 évig, amennyiben az akcióban való részvétel feltételeit Ön teljesíti, illetve azok legalább ugyanezen ideig fennállnak. A kamatkedvezmény feltétele a megkötött kölcsönszerződés.

A Bank a folyósítás hónapjától kezdődően 6 hónapon keresztül elengedi a számlavezetési díjat újonnan – az akció időtartama alatt – megnyitott, a hitel törlesztésére megjelölt lakossági bankszámla vonatkozásában, adott számlacsomag választása esetén.

A kedvezmény igénybe vételének feltételei:

  • A Bank által meghatározott számlacsomag megléte
  • A Bank által meghatározott bankkártya megléte
  • Munkabér adott Bankhoz történő utalásáról szóló Nyilatkozat benyújtása
  • A számlanyitást követő hónappal kezdődően havonta a törlesztő részlet összegét minimum 50 ezer Ft-tal meghaladó összegű számlajóváírás
  • A számlanyitást követő hónappal kezdődően 2 db havi rendszerességgel teljesülő csoportos beszedés megadása, vagy havonta 3 db, összesen minimum 15.000 Ft összegű sikeres kártyás vásárlási tranzakció

A kamatkedvezményre való jogosultság feltételeit a Bank kamatperiódusonként, de legfeljebb 3 évig a kamatperiódus fordulót megelőzően megvizsgálja és amennyiben a feltételek teljesülnek, a kamatkedvezményt a következő kamatperiódusra is biztosítja.
Amennyiben a fentiekben rögzített feltételek egy része vagy egésze nem teljesül, úgy a következő kamatperiódustól kezdődően a kamatkedvezményt az ügyfél elveszíti a hitel futamidejének további szakaszában, illetve a harmadik ügyleti év végét követően a kamatkedvezmény automatikusan megszűnik.

A fenti akciós jelzáloghitel aktuális törlesztő részleteiről a Hitelnet irodái nyújtanak bővebb felvilágosítást. Honlapunkon keresztül Ön kérhet személyre szóló ajánlatot is díjmentesen, minden kötelezettség nélkül. Kalkulátorunk megkönnyíti a választást! Hitelezési Tanácsadóink 1 munkanap alatt elkészítik az Ön számára legkedvezőbb ajánlatot.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése