Érdemes kiváltani életbiztosítással kombinált devizahitelemet?

Tisztelt szakértő!

2008-ban szó szerint át lettem verve. Egyik ingatlan iroda ügyintézője életbiztosítással kombinált hitelt “vetetett” föl velem. Azt mondta, ingyen intézi a hitelt, mert a banktól kap jutalékot. Mint most kiderült, a banktól is, meg a biztosítótól is megkapta a részét. Nagyon nem voltam jártas hitelek terén, sosem találkoztam a biztosítótól senkivel és ő (az ügyintéző) váltig állította, hogy ez csak egy sima életbiztosítás lesz, ami kötött egy hitel igényléséhez.

Most derült ki a turpisság, amikor igényeltem a rögzített árfolyamot. A “Bankomnál” senki nem tud segíteni (vagy nem akar), volt aki azt mondta még sosem találkozott ilyen konstrukcióval és kapcsolja a kollégáját, az meg a kollégáját……..és így ment ez nem egyszer egy órán keresztül is. Most levelükre várom a választ.

Közben olyasmin is elgondolkodtam, hogy esetleg egy forint alapú hitellel kiváltanám a mostanit, akár a mostani banknál, akár egy másiknál igényelném – ön szerint ez mennyire lenne okos döntés??? A 2008-ban felvett összeg már most elég nagy és csak 5 év telt le belőle. Ha 20 év múlva, a biztosító befizeti a banknak az általam 2008-ban felvett összeget, az csupán egy töredéke lesz annak, ami akkorra nekem tornyosulni fog. A bankban közölték, hogy esélyem sincs a hátralévő 20 év múlva megszabadulni a hitelemtől, csak lezárul és kezdek egy újat ki tudja mekkora összeggel és mekkora futamidővel.

Utolsó megoldásként az is eszembe jutott, hogy hagyok csapot-papot, úszik az eddig befizetett pénzem és úszik az azóta felújított lakásom is, vigye mindet a bank, csak hagyjon békén. Különben azt is megreszkírozom, hogy rámegy az egészségem, a házasságom – pedig 2 gyönyörű kis hercegnőt még fel kellene nevelni ha lehetséges boldogságban és szeretetben.

Válaszukat előre is köszönöm,
kellemes hétvégét kívánok!
Annamari

Kedves Annamari!

Az Ön által leírt konstrukció egy megtakarításos jellegű életbiztosítással kombinált jelzáloghitel. A pénzintézetek többségénél elérhető ez a fajta hiteltermék. Lényege, hogy az életbiztosítási szerződés alatt Ön a biztosítónak fizeti a biztosítási díjat, a banknak pedig a kamatot. Tőketörlesztés nincsen. A biztosítás által megtakarított összeg – hozamnak megfelelően – fogja csökkenteni a fennálló tőketartozást. Amíg nem történik betörlesztés, addig a fennálló tartozás egyenlege az adott devizában ugyanannyi, mint hitelfelvételkor.

Arról, hogy érdemes lenne-e kiváltani ezt az életbiztosítással kombinált devizahitelt forint alapú kölcsönre, a tartozás összegének ismeretében online Hitelkalkulátorunk segítségével tájékozódhat. Ha talál kedvezőbb törlesztő részletet, kérjük, töltse ki online adatlapunkat, s Tanácsadóink részletesen tájékoztatni fogják.



Utolsó módosítás: 2021. január 05. kedd


Kérje ajánlatunkat!

Kérje a Hitelnet szakértőinek egyedi ajánlatát. Díjmentesen segítünk megtalálni az elérhető legkedvezőbb hitel lehetőségeket és a teljes körű ügyintézést is a mi dolgunk.

Ajánlatot kérek

Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
1 Kérdések és válaszok
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Nagyon köszönöm gyors válaszukat.
Tudatában vagyok a hitelkonstrukciónknak, csak sajnos ez engem nem vigasztal. Nekünk először is senki sem mondta, hogy ez mit takar, tehát, hogy ebben az esetben elő kell törleszteni, hogy fogyjon a tőke. Illetve, a második dolog, előtörleszteni, de miből? Azért fordultunk a bankhoz mert nem volt pénzünk önerőből lakást venni.
Megnézem a hitelkalkulátor mit “mutat” és meglátjuk mit lépünk.
Még egyszer köszönöm válaszukat,
minden jót kívánok.


1
0
Tedd fel kérdésed, vagy olvasd el mások kérdéseire adott válaszainkat.x