Építkezésnél önerőként elfogadható plusz ingatlan?

Üdvözletem!

Károly vagyok, 34 éves alkalmazott. Jövedelmem 112 400 forint, és tavasztól szeretnék építkezésbe fogni. Jelenleg rendelkezem egy vidéki, 4,2 milliós házzal, és elsősorban az érdekelne, hogy önerőként ez megjelölhető-e, vagy kizárólag pénz lehet a saját erő? Ha mindenképpen készpénzre van szükség, akkor eladnám a házat.

Az is érdekelne még, hogy körülbelül ezzel a 4 milliós összeggel/saját erővel mekkora hitelt vehetnék fel? Számít valamit az, hogy mekkora jövedelmem van? Tartozásom, kölcsönöm nincsen.

Elvált vagyok, de velem él a fiam. Utána igénybe tudok venni valamilyen támogatást, illetve milyen hitelt kaphatok építkezésre? Jogosult lehetek valamilyen támogatott kölcsönre?

Köszönöm a tájékoztatást.
Károly

Kedves Károly!

A pénzintézeteknél önerőként elfogadható a plusz ingatlanfedezet is, ám azzal tisztában kell lennie, hogy az adott ingatlan értékének körülbelül az 50-70%-a vehető fel, tehát az így “nyerhető” önerő kisebb, mintha értékesítené a házat és a teljes 4,2 milliós vételárat beépítené. Azt, hogy minden készpénz nélkül, csak kiegészítő ingatlanfedezet bevonásával megvalósítható-e az építkezés, ennyi információ alapján nem tudjuk megmondani.

Az építkezéshez maximálisan adható hitelösszeget – az Ön jövedelmi helyzete mellett – befolyásolja az is, hogy hol lenne helyileg az építkezés, mekkora a költségvetése, illetve mekkora telekárral lehet számolni. Az építési hitel összegének megállapításakor ugyanis az épülő ház jövőbeni értékét veszik alapul a bankok, amit fenti tényezők mindegyike befolyásol.

Tehát azt, hogy 4 milliós önerővel mennyi építési hitelhez juthat, fenti információk ismeretében tudjuk meghatározni. Ezeket az adatokat online ajánlatkérő űrlapunk kitöltésével adhatja meg. Ezt követően Szakértőink már könnyen tudnak készíteni Önnek egy személyre szabott, díjmentes kalkulációt.

Építkezéshez ugyan igényelhető lakásépítési támogatás (szocpol), de szocpol jelenleg 1 gyermek után nem jár, így sajnos ezt a támogatási formát nem tudja kihasználni. A leírtak alapján annak azonban nincs akadálya, hogy államilag támogatott építési hitelt igényeljen. Ennek feltételeiről IDE kattintva tájékozódhat részletesen.

A legalacsonyabb havi törlesztések tekintetében használja építési hitel kalkulátorunkat és az építkezéssel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdéseivel továbbra is forduljon bizalommal a Hitelnet Szakértőihez!


Utolsó módosítás: 2021. január 05. kedd



Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
4 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Az ismertetőben láttam, hogy önerőnek elfogadható plusz ingatlanfedezet többek között. Ez a gyakorlatban hogyan néz ki? Mondjuk van egy telkem, amire megépítem az alapot (ez is beszámít az önerőbe?) plusz van egy lakás ingatlan 15 millió értékben, amit bevonnék, esetleg még egy hasonló értékűt (szülők tehermentes ingatlana). Egy 20 milliós költségvetésű ház építése esetén ilyenkor nem is kellene készpénzzel rendelkeznem?

Kedves Balázs!
Építkezés esetén ez elkészült munka önerőként vehető figyelembe, csak úgy mint a plusz ingatlanfedezet. Bővebb információk ismeretében Szakértőink személyre szabott tájékoztatást tudnak adni Önnek. Ehhez kérjük, töltse ki online adatlapunkat. Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű hitelügyintézést is!

Az lenne a kérdésem, nekem van egy telkem, ami 4-4,2 millió forintot ér! Építeni szeretnék rá. Elfogadják nekem önerőnek? A ház építési költsége kb. 11 millió forint!
Köszönöm válaszát!

Kedves Melinda!
Az építési hitelek maximális összege az építendő ház várható jövőbeni értékének meghatározott százalékáig terjedhet. A jövőbeni értékbe beleszámít a telek is, de csupán a 4,2 millió forintot érő telekre, önerő nélkül nem vehető fel 11 millió forint. Egy bizonyos készültségi fokig el kell jutni saját erőből. Azt, hogy meddig, Szakértőink a további részletek ismeretében tudják meghatározni, melyeket online adatlapunk kitöltésével küldhet el.


4
0
Tedd fel kérdésed, vagy olvasd el mások kérdéseire adott válaszainkat.x