2019. július elsejétől igényelhető lesz a maximum 10 millió forint összegű babaváró hitel, amely a konkrét cél megjelölése nélkül bármire szabadon felhasználható lesz. A hitel a kezdetektől kamatmentesen törleszthető az állam által biztosított kamattámogatásnak köszönhetően. Ha azonban 5 éven belül nem születik legalább egy gyermek, a kamattámogatás megszűnik, az addig kapott kamattámogatást vissza kell fizetni, a babaváró hitel pedig piaci kamatozású lesz. Mutatjuk a konkrét számokat!

Kamatmentesség

A babaváró hitel a futamidő első 5 évében minden igénybe vevő számára kamatmentesen törleszthető. Ha a támogatott személyek teljesítik az előírt feltételeket, akkor a kölcsönt 5 év után is kamatmentesen törleszthetik a futamidő végéig.

Kamatmentesség megszűnése

Amennyiben a támogatott személyek nem teljesítik a szerződésben vállalt kötelezettségeiket, úgy a kamattámogatás megszűnik és azt egy összegben vissza kell fizetniük.

Mely esetekben szűnik meg a kamattámogatás?

  • Ha a babaváró hitel folyósításától számított 5 éven belül nem születik legalább egy gyermek.
  • Ha a támogatott személyek egyike sem rendelkezik már magyarországi lakcímmel.
  • Ha a támogatással érintett kiskorú gyermek már nem él a támogatott személyekkel közös háztartásban.

Mennyit kell visszafizetni?

Ha tehát nem születik meg a gyermek 5 éven belül, akkor a kamattámogatást egy összegben vissza kell fizetni 120 napon belül. A kamattámogatás az 5 éves futamidejű állampapírhozam 130%-ának 2%-kal növelt értéke. 2022. április 29-től igényelt Babaváró kölcsön esetén a kamattámogatás az 5 éves ÁKK hozam 3 havi átlagának 130 százalékának 1 százalékponttal (eddigi 2 százalékpont helyett) növelt értékére módosult. (A 2019. július hónapra irányadó 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozam: 2,10%.) Ez alapján a kamattámogatás időszaka alatt érvényes kamat 4,73%. Így a fenti esetben visszafizetendő kamattámogatás összege hozzávetőlegesen 2.100.000 Ft lenne.

Babaváró hitel törlesztése a kamattámogatás megszűnése után

A kamattámogatás megszűnése után a 6. év kezdetétől már piaci kamat mellett kellene fizetni a babaváró hitelt. Ez esetben az ügyleti kamat mértéke az 5 éves futamidejű állampapírhozam 130%-ának 5%-kal növelt értéke. 2022. április 29-től igényelt Babaváró kölcsön esetén az ügyleti kamat mértéke az 5 éves ÁKK hozam 3 havi átlagának 130 százalékának 4 százalékponttal (az eddigi 5 százalékpont helyett) növelt értékére módosult. Ez azt jelenti, hogy a 2019. július havi kamatok mellett 7,73% lenne a babaváró hitel piaci kamata.

Fentiek alapján a felvett babaváró hitel összegétől függően az alábbiak szerint alakulna 5 év után a hiteltörlesztés piaci kamat mellett:

10.000.000 Ft babaváró hitel esetén: 70.510 Ft/hó
7.500.000 Ft babaváró hitel esetén: 61.479 Ft/hó
5.000.000 Ft babaváró hitel esetén: 40.986 Ft/hó

Összehasonlításként mutatjuk, hogy mennyi a babaváró hitel induló törlesztése a kamattámogatás időszakában:

10.000.000 Ft babaváró hitel esetén: 45.834 Ft/hó
7.500.000 Ft babaváró hitel esetén: 31.375 Ft/hó
5.000.000 Ft babaváró hitel esetén: 22.916 Ft/hó

Babaváró hitel igénylése

Ha Ön is szeretné igényelni a babaváró hitelt, személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, keresse a lakóhelyéhez legközelebbi Hitelnet irodát! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű hitelügyintézést!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

86 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Üdv.
Mi van akkor, ha csak egy gyerek lesz, de ha hármat vállaltunk?
Ilyenkor van valami szankció vagy ugyanúgy lehet törleszteni mint előtte kamatmentesen?

Üdvözlöm!
Mi történik akkor, ha a gyermek külföldön születik a hitel felvétele után 5 éven belül?
Ha legalább egyik félnek mondjuk van magyarországi lakcíme, de a tartózkodási helye más.
Köszönöm a választ!
Üdv,
Sándor

Üdvözlöm!
Olyan kérdésem lenne, hogy a babaváró hitel egy meglévő gyermekre és még egy vállalt gyermekre lett felvéve. Időközben a már meglévő gyermekről kiderült, hogy tartósan beteg (pl. fogyatékosság, autizmus, stb.), amiről hivatalos orvosi szakvélemény is készül. Emiatt nem biztos, hogy lenne újabb gyermekvállalás. A visszafizetés ilyen esetben is ugyanúgy zajlik vagy méltányossági kérelemmel és diagnózis szakvéleményekkel együtt el lehet ettől tekinteni?
Köszönöm a választ.

Üdvözlöm.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy 2020 augusztusban felettük a 10 millió forint hitelt (állapotos voltam), így kamatmentes lettünk és egyből ment szüneteltetés. Most fog majd a 3 év letelni augusztusban, kistesó még sajnos nem jött össze, így majd fizetnünk kell a részletet havonta. Részletfizetés közben ha terhes leszek, akkor ugye lehet majd megint szüneteltetni a fizetést? Meg ezeket a csekkeket a bank automatikus küldi vagy jelenünk kell nekik?

Üdvözlöm.
Aki nem tudja 120 napon belül kifizetni a büntetőkamatot? Milyen következményei vannak? Részletfizetési lehetőség van?

Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék, hogy 5 éven belül meg kell születnie a gyerkőcnek vagy az is elég, hogyha már a pocakba van?
Köszönöm.

3 éve vettünk fel 10.000.000 Ft babaváró hitelt. Gyermek nem született, vissza szeretnénk egy összegben fizetni a hitelt. A büntető kamatot a szerződésben meghatározott, vagy a jelenlegi 2023. május 1-től hatályos kamatszázalékkal kell visszafizetni?
Köszönettel: Erzsi

Babaváró hitel
Mi van a törlesztéssel és kamattal, ha később, de 10 év előtt megszületik a gyermek?
Jől értem, hogy nem egy összegben kell megfizetni a piaci kamatot, hanem havonta emelkedik a törlesztő?

Üdv!
Az lenne a kérdésem, hogy örökbefogadás esetén 5+2 év áll rendelkezésre, hogy legyen baba? Ezt mondták már nekem többen is, de nem találom sehol.
Köszönettel, Attila

Jó napot kívánok!
Mi van akkor, ha balesetből kifolyólag nem tudunk gyermeket vállalni? Már felvettük a 10 millió forintot és rá 1 hónapra lett egy nagyon súlyos autóbalesetem.

Ha 3 éven belül ikrek születtek, a visszafizetést el kell-e kezdeni a hitel felvétele után eltelt 3 év után?

Üdvözlöm!
Amennyiben válás történik, gyermek sem született, és a felvett babaváró összege majdnem a teljes 10 millió forint, abban az esetben hozzávetőlegesen mennyi lehet a végére a teljes visszafizetendő összeg? Valamint, ha a válás jogerőre emelkedéséig eladásra kerül az ingatlan, akkor kell-e valamilyen büntetőkamatot stb. visszafizetni, vagy csak a 10 millió forintot, és az addig állam által fizetett fennmaradó részt a törlesztő összegéből?
Nagyon köszönöm!

Ha megszületett a gyermek, de túlléptük a 60 napos lejelentési határidőt, van rá esély, hogy ne legyen piaci hitel vagy azt már elbuktuk.

Üdvözletem!
Ha 5 évre veszek fel 2.500.000 Ft-ot és nem lesz baba, akkor is vissza kell fizetnem? Ha igen, mennyit?

Tisztelt Hitelnet.
Mi 2019-ben vettük fel a babavárót. Mennyit kell nekünk visszafizetni? Mennyi lenne a törlesztőrészlet?
Választ előre is köszönöm.

Üdvözletem!
Az volna a kérdésem, hogy 2021-ben felvett babaváró hitel esetén milyen kamatokra és visszafizetésre lehet számítani, amennyiben nem születik gyermek, és válásra kerülne sor, vagy még válás előtt megszületik a gyermek, de sajnos arra is sor kerül?
Köszönettel.

Kedves Hitelnet!
10 millió forint babaváró hitelt vettünk fel 2020-ban. Ha 5 éven belül nem születne meg a gyermek, akkor a jelen helyzetben mekkora összegű büntetőkamatra kell számítanunk?
Előre is köszönöm a válaszukat.
Üdvözlettel.
Miki

Üdvözlöm!
10M Ft babaváró hitelt vettünk fel. Az 5 év letelte után, ha nem születik gyermek, és visszafizettük a büntetőkamatot, és azután előtörlesztenénk (kb. 4M Ft-ot), akkor is 80 e Ft körül lenne a törlesztőrészlet? Vagy újraszámolják a fennmaradó tőkeösszegre vonatkozóan?
Köszönöm, Anita

Kedves hitelnet!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy született 1 gyerkőcünk. 3 gyereket szerettünk volna, hogy a hitelt ne kellejen visszafizetni, de nem tudjuk azt teljesíteni. Olyankor mi történik?

Kedves Hitelnet!
Az lenne a kérdésem, hogy mi történik akkor, ha nem születik gyermek, esetleg papírt lehet felmutatni meddőségről, akkor is elengedik az 5. évtől kamatmentességet?

Kedves Hitelnet!
Olyan kérdésem lenne, hogy ha felvesszük a babavárót és mondjuk csak kettő gyermekünk születik nem szeretnénk harmadikat, akkor mi történik?
Kamatmentesen fizethetjük a hitelt, amíg vége nem lesz?
Vagy hallottam olyat is, hogy átalakul személyi kölcsönné és újra lesz rá kamat.
A választ előre is köszönöm.

Sziasztok!
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy van már 3 gyerkőcünk, és felvettük a 10+10 milliót és bevállaltunk még egy tesót (nagyobb házba költöztünk), na de mi van akkor, ha nem születik meg a 4. baba 5 éven belül? Akkor egyben kell visszafizetnünk a fennmaradó összeget? Mennyit kell akkor visszafizetni? Ilyen megtörténhet?
Köszönöm a választ.

Üdvözlöm!
Szeretnék érdeklődni, hogy mi történik abban az esetben, hogy ha amikor felvettük a babavárót, már volt egy sikertelen lombikunk és a második lombik sikeres lett. Miután megszületik a baba, szeretnénk még menni további lombik kezelésre, de ha az sem sikerül, akkor is vissza kell fizetni a teljes összeget, vagy valamilyen szinten igazolásnak számít ilyen esetben a sikertelen lombik is?
Köszönettel, Lola

Jó napot kívánok!
4,5 millió babavárót szeretnénk fölvenni 8 évre. De gyermeket nem vállalnánk, mert az elmúlt 6 évben nem született, orvosi segítség mellett sem. A 4. évben előtörlesztenénk azt az összeget, amit az 5. év után kellene fizetni piaci kamattal a 8. évig (ez 1,5-2 millió lenne kb). Ez az előtörlesztési összeg nem lenne 50% a a felvett kölcsönösszegnek. Tehát az 5. év végére, a 61. hónapra már nem lenne tőketartozásunk. Akkor jól értelmezem, hogy az 5 év letelte után, mivel nem született gyermek, csak a kamattámogatást kellene visszafizetni? Ami kb. 700 000 Ft jelen kalkulációk alapján. Más költség nem lenne? Felveszünk 4,5 milliót, és a 61. hónapra kifuttatva kezelési költséggel kb. 5,5 milliót fizetünk vissza összesen 5 év alatt. Jól értelmezzük?
Előre is köszönöm szépen a választ!

1.500.000 forintot szeretnénk felvenni 10 évre. Azt szeretném kérdezni, ha nem jön össze 5 éven belül a baba, mennyit kellene egy összegben visszafizetünk? És utána a 6. évtől mennyi lenne a törlesztő?
Válaszát előre is köszönöm.

Jó napot!
És mi van akkor, ha csak egy gyerek születik?

Üdvözlöm.
Mi van, ha csak a 6. vagy 7. évben jön a baba?

Tisztelet Hitelnet!
Azt szeretném kérdezni: Ha most felvesszük a hitelt és gyerkőc születik ~1 éven belül majd külföldön kapunk munkalehetőséget kb 3 vagy 5 év múlva, de előtörlesztjük a teljes hitelt mielött külföldre költöznénk. Mire kell számítanunk kamat és/vagy büntetőkamat terén?

Köszönöm válaszát! Az eddig igénybe vett kamattámogatáson és ügyleti kamaton kívül kell-e meg valamilyen összeget megfizetni,ha vissza kívánjuk adni a felvett összeget? Vírus helyzet miatt csak 5 hónapot kellett fizetnünk.

Lehetséges-e, hogy a válás kimondásáról szóló végzés/ határozat jogerőre emelése előtt dönt egy házaspár, hogy szeretné visszafizetni egy összegben a felvett hitelt és az arra igénybe vett támogatást? Vagy mindenképpen meg kell várni a jogerős papírt?