Többször írtunk már arról, hogy az egyes hitelintézetek milyen kamatperiódussal nyújtják lakáshiteleiket, melyek az előnyei és hátrányai a hosszabb-rövidebb kamatperiódusoknak, s egy-egy kamatperióduson belül hogyan változhat a referenciakamat és kamatfelár mértéke, de arról még nem esett szó, hogy van-e lehetőség kamatperiódus-váltásra a teljes futamidő során. Most ennek néztünk utána.

Milyen kamatperiódussal érhetők el a lakáshitelek?

Egy-egy pénzintézeten belül általában többféle kamatperiódus közül választhat az ügyfél. A bankok palettája e tekintetben meglehetősen széles: a 3, 6 havi kamatperiódustól kezdve az 1, 3, 5 éves kamatperióduson át egészen a 10 éves kamatperiódusig különböző terméket találunk, továbbá van lehetőség a törlesztő részlet akár 15-20 évig tartó rögzítésére is. Minél rövidebb kamatperiódust választunk, annál alacsonyabb lakáshitelünk induló kamata.

Mint, ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, az utóbbi időben egyre több hitelintézet tette elérhetővé a 10 éves kamatperiódusú lakáshitelt.

Hogyan változhat a kamat mértéke egy-egy kamatperióduson belül?

Az úgynevezett referenciakamat alapú konstrukcióknál az ügyleti kamat mértékét a referenciakamat + kamatfelár együttes értéke adja. Ez a kamattípus a 3, 6 és 12 havi kamatperiódusú hiteltermékekre jellemző. Ezekben az esetekben a referenciakamat mértéke 3, 6 és 12 havonta változhat, míg a kamatfelár – pénzintézettől függően – lehet 3 vagy 5 éves, illetve a futamidő végéig fix.

A 3, 5 és 10 éves kamatperiódusú lakáshiteleknél az adott kamatperióduson belül állandó a kamat mértéke. Kamatváltoztatás az egyes kamatperiódusok lejáratakor lehetséges.

A teljes futamidő alatt fix kamatú konstrukcióknál a törlesztő részlet a teljes futamidő alatt változatlan. A kamat 10, 15 és 20 évre fixálható.

Van lehetőség kamatperiódus-váltásra?

Mivel az ügyleti kamat mértéke – sem a rövid, sem a hosszú kamatperiódusú hiteleknél – nem jósolható meg előre, ezért az ügyfelek az egyes kamatperiódusok jellemzőinek ismeretében a hitelfelvételkor döntenek arról, hogy milyen hosszú kamatperiódusú kölcsönt választanak: az alacsonyabb kamatú, de kockázatosabb rövid kamatperiódus mellett döntenek vagy a drágább, de hosszútávon kiszámítható kamatperiódust választják.

Mit tehetünk akkor, ha néhány hónap vagy év elteltével, a hitelfelvételkor alacsony kamatot biztosító referenciakamat hónapról hónapra növekedni kezd? Megtehetjük-e, hogy hosszabb kamatperiódusra váltunk?

A hitelintézeteket végigtekintve csupán egyetlen olyan bankot találtunk, ahol 2013. szeptember 26-tól benyújtott lakáshitelek esetén van lehetőség a kamatperiódus hosszának díjmentes megváltoztatására. A K&H Banknál a kamatperiódus hossza kamatperiódus fordulónként – ügyféligény alapján – díjmentesen változtatható az Ügyfélszerződésben meghatározottak szerint. Az aktuális kamatperiódus helyett olyan kamatperiódusra térhetünk át, amely az eredeti hitelkérelem benyújtásakor hatályos Hirdetmény szerint elérhető volt.

Példa

A K&H Bank jelenleg 4 fajta kamatperiódussal – 3 havi, 12 havi, valamint 3 és 5 éves – kínálja lakáshiteleit. Amennyiben a hitelfelvételkor 3 hónapos kamatperiódusú lakáshitelt választottunk, de a jövőben – a 3 havi BUBOR esetleges emelkedése miatt – szeretnénk hosszabb távon előre kalkulálható termékre váltani, akkor megtehetjük, hogy a 3 havi kamatperiódus helyett 1, 3 vagy 5 éves kamatperiódusú termékre térünk át. Ezen igényünket az aktuális kamatperiódus lejárata előtt egy hónappal kell jelezni a bankban.

A Sberbanknál a kamatperiódus-váltás szerződésmódosítással és a közjegyzői okirat módosításával lehetséges, de mind a szerződésmódosításnak, mind a közjegyzői okirat módosításának van díja.

Az általunk megkérdezett többi hitelintézetnél nincs lehetőség a futamidő alatt másik kamatperiódusra áttérni. Ezt csak egy új igényléssel, vagyis hitelkiváltással lehetne megtenni. Ez esetben azonban számolni kellene az igényléssel járó költségekkel, valamint a végtörlesztési díjjal.

HitelintézetekKamatperiódus
Budapest Banknem változtatható
CIBnem változtatható
ERSTEnem változtatható
FHBnem változtatható
K&Hdíjmentesen változtatható
OTPnem változtatható
Raiffeisennem változtatható
Sberbankszerződésmódosítással változtatható
UniCreditnem változtatható
MKBnem változtatható





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése