Tisztelt Hitelnet!

Olyan kérdéssel fordulok önökhöz, hogy felmondott jelzáloghitelemnél vevőt találtam az ingatlanomra és az előszerződést a banknak beadtam. Különféle papírokat kértek be tőlem. Az előszerződést 120 napra írtuk meg a vevővel, azóta még egyszer meg kellet ezt tennünk, mivel a bank nem lépett az ügyünkben, türelmet kértek és ismét 120 napra meghosszabbítottuk. Ez a 120 nap is letelt, ismét a türelmünket kérték, közben a fizetésemre jött a végrehajtói intézkedés 33% tiltás. Letelt a következő 120 nap is. Most ismét 60 napra belement a vevő a hosszabbításba, közölte ez volt az utolsó.

Kérdésem az lenne, köti-e a bankot bármilyen átfutási idő az adott szerződésnél? Hiszen ez miatt elvesztem a kompetens vevőt.

Másik kérdésem: felmondott hitelünknél a bankhoz fordultam, hogy milyen opciók jöhetnénk szóba. A banki ügyintéző köttet velünk egy szerződést, ami szerint havi 70.000 Ft törlesztéssel nem lesz az ingatlanra árverezési eljárás, mivel a bank látni fogja a fizetési szándékunkat. Az említett ügyintéző menet közben átadta egy másik ügyintézőnek, aki nyilván elkezdte a behajtási folyamatot. Amikor az ügyintézésnek elmondtam, hogy már több mint 6 hónapja fizetem a megbeszélt 70.000 Ft-ot, ő azt a választ adta, hogy ennek semmi értelme nem volt, csupán időhúzás. Kérdésemre, hogy az adott 420.000 Ft hová került, nem tudott pontos választ adni.

Mit tegyek ebben az esetben, mivel a behajtás közben elkezdődött.

Köszönöm.
Tisztelettel: Csaba

Kedves Csaba!

Végrehajtással érintett hitelügyletekben irodánk már sajnos nem illetékes, ezért nem tudunk Önnek pontos felvilágosítást adni arról, hogy az adásvétellel kapcsolatban milyen hosszan tarthat az ügyintézés.

Ami a behajtási folyamatot illeti, a banknak kell tudni pontos tájékoztatást adni a futamidő alatti befizetésekről, így az elmúlt 6 hónapban törlesztett havi 70.000 Ft-os tételről is.

Mindkét kérdésben a bankkal történő újbóli egyeztetést javasoljuk. Amennyiben ez nem vezet eredményre, úgy esetleges panasszal az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához fordulhat!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

2 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hitelnet!
Volt férjem hitelét felmondta az FHB, mivel egy fillért sem fizetett. 2004-ben kórházból vitt ki aláírni a hitelszerződést. Beteg voltam és megbíztam Benne, aláírtam elolvasás nélkül. Már év végén ment a válás.
Tőle miért nem tiltja le a Bank a fizetési elmaradását? Vígan éli életét, mi pedig utcára menjünk gyermekemmel?
A Bankot megkérhetem, hogy tiltsák le a fizetése 33%-át? Vagy jogi útra kell lépnem?
Tisztelettel: Éva