Tisztelt Szakértő!
A történet röviden: adott egy helyrajzi szám, rajta két házzal. Ebből az egyiket vennénk meg hitellel. A házak külön bejáratúak, fizikailag nem is érnek össze, és külön mérőórák is vannak. Az eladó most szembesült, hogy a helyi szabályzat jelenleg még nem engedi szétválasztani az ingatlant. Ezért eddig áthidaló megoldásokat ajánlott (TRT módostás 2018-ban esedékes). Vagy használati szerződés, vázrajzzal, vagy társasházzá alakítás.
Most viszont egyeztetett az önkormányzattal, a földmérővel és a földhivatallal és azt mondták: van egy jogi fikció, valami különálló tulajdon nevezetű. Ez annyit tesz, hogy marad egy helyrajzi szám, viszont a két ház önálló különálló tulajdonként feljegyezhető és a hozzájuk tartozó, kimért porta is. Három hetes ügyintézést mondott.
Kérdésem: egyértelmű-e így az Ön számára, hogy miről lehet szó? A bankoknál ez mennyire "tiszta" kép a hitel szempontjából? Milyen dokumentumokat kérhetnek így pluszban tőlünk a banknál? Nehezíti-e vagy gátolja-e egy ilyen konstrukció a hitelezést? Az is érdekelne, hogy ez a jogi fikció mennyiben más, mint mondjuk a használati szerződés a hozzá tartozó vázrajzzal? (mert laikusként nekem egy ugyanaz)
Köszönettel: Gábor
Kedves Gábor!
Osztatlan közös tulajdonú lakóingatlan hitellel történő vásárlása esetén a legegyszerűbb megoldás a Használati megosztási megállapodás készítése. A hitelintézetek is ezt a dokumentumot kérik osztatlan közös ingatlan vásárlása esetén. Előírás, hogy az ingatlan műszakilag lehatárolt legyen és önálló bejárattal rendelkezzen. Ezek a feltételek adott esetben - a leírtak alapján - teljesülnek. A használati szerződés és a hozzá csatolt vázrajz egyértelműen jelöli, hogy az egyes tulajdoni hányadok a természetben hol helyezkednek el, azaz ki melyik lakást használja. E szerződés - ügyvéd vagy közjegyző általi - elkészítése néhány napon belül megoldható.
Az Ön által említett megoldással még nem találkoztunk, s a bankok eljárási szabályzata is a használati megállapodást említi benyújtandó dokumentumként. Amennyiben a különálló tulajdonként történő feljegyzés mellett kívánnak maradni, akkor kérjük, keresse a lakóhelyéhez legközelebbi Hitelnet irodát, ahol Szakértőink utánanéznek a lehetőségeknek banki oldalról.
Tisztelt Szakértő!
Az lenne a kérdésem, hogy hogyan kaphatnék külön helyrajzi számot a 24 m²-es lakásomra? Jelenleg (15 éve) vagyok tulajdonosa a nevezett lakásnak. 2007-ben hitelt is vettem fel a megvásárlásakor, ott elfogadták a közös helyrajzi számot. Most szeretnék egy független villanymérőórát kapni, de azt a választ adta az MVM, hogy egy helyrajzi szám alatt csak egy óra lehet. Idáig almérőt használtam, kicsi háztartást vezetek, viszont ha az én kis fogyasztásom hozzáadódik a szomszédoméhoz, már túl is mentünk a limiten és fizethetem a megemelt összegű számlát. Ezért szeretném magam függetleníteni és hivatalossá tenni.
Várom szíves válaszát.
Köszönettel.
Zsuzsanna
Tisztelt Szakértő!
Az a kérdésem, hogy egy helyrajzi számmal rendelkező telek felét, ami nem osztható két helyrajzi számúvá, eladhatom-e és utána az új tulaj szabadon rendelkezhet-e felette. A telek egyik utcától a másikig ér, így külön bejáratúvá tehető.
Tisztelettel: Katalin